Miért buktak ekkorát a szlovák progresszívek, és miért szomorú ez?

Renczes Ágoston

Szerző:
Renczes Ágoston

2020.03.03. 11:41

Tavaly még úgy tűnt: új pártként ők lesznek azok, akiket felemel a Kuciak-gyilkosság utáni elégedetlenség-hullám és a majdani kormányváltó ellenzék vezető erejévé válnak. Mit rontottak el?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A PS/Spolu 6,96 százalékot szerzett a szlovák választásokon, és bár Szlovákiában a bejutási küszöb 5 százalék, mégis parlamenten kívül maradtak, mert a koalícióknak 7 százalék kell a bejutáshoz. Banális hiba, hogy a pártszövetség ebben a formában indult, amikor a közös indulás másik formájára, a választási pártra ugyanúgy az 5 százalék vonatkozik – ilyen választási párt a győztes OĽANO, a fasiszta ĽSNS és ezzel próbálkozott a Magyar Közösségi Összefogás is.

Ha nincs ez a technikai hiba, a PS/Spolu most bent lenne a parlamentben, de az elért szűk 7 százalék akkor is óriási visszaesés ahhoz képest, hogy

tavaly nyáron még úgy tűnt: új pártként ők lesznek azok, akiket felemel a Kuciak-gyilkosság utáni elégedetlenség-hullám és a majdani kormányváltó ellenzék vezető erejévé válnak.

A magabiztosságra volt is okuk: 2018-as önkormányzati választásokon a Progresszív Szlovákia még alig volt látható, viszont az ő jelöltjük vitte el Pozsony főpolgármesteri címét. 2019-ben ők indították Zuzana Čaputovát az elnökválasztáson, amit ő gyakorlatilag a semmiből nyert meg végül hatalmas fölénnyel. Pár hónap múlva (immár a jobbközép Spolu párttal koalícióban) megnyerték Szlovákiában az európai parlamenti választásokat, és ekkor a (szlovák parlamenti választásokra vonatkozó) közvélemény-kutatások már stabilan 15 százalék körülre mérték őket, volt, amelyik 18-ra.

Ezzel a sikerszériával a hátuk mögött zuhantak végül 7 százalék alá, ugyanis az ambíciózus és szakmailag is figyelemreméltó programmal megtámogatott, megvalósításában profi kampányukat sikerült az alapjaiban elszúrniuk – mégpedig azzal, hogy nem azt csinálták, aminek az eddigi leglátványosabb sikerüket, az elnökválasztást köszönhették.

Zuzana Čaputová nőként indult egy férfiak dominálta műfajban, és a kampánya is teljesen eltért a politikában megszokottaktól. A kommunikációjának az volt az alapja, hogy egyáltalán nem támadta az ellenfeleit, a rá zúduló vádakat higgadtan és tömören cáfolta, és leginkább arról beszélt, hogy milyenné szeretné tenni az országot. Čaputová kampányában elegancia és méltóság volt.

A PS/Spolu kampányából viszont pont ezek a megkülönböztető jegyek hiányoztak: az elegancia, a méltóság – és Čaputová, vagyis egy Čaputovához mérhető személyiség. A pártszövetség húzóneve ugyanis Michal Truban lett, a Progresszív Szlovákia alapítója és elnöke, akinek fiatal, laza, sportos startupper figurája elhalványult nemcsak Čaputová, de a választásokat végül megnyerő Igor Matovič hisztérikus showmanje mellett is, és a többi listavezető/pártelnök közül sem igazán emelkedett ki. Nála karakteresebb személyiséget kellett volna a párt arcává tenni.

A PS/Spolu kampánya nagy lendülettel indult, de ahogy közeledett a választás, egyre inkább kifulladtak. Az utolsó hónapokban a kampányuk fő témájává a megerősödő szélsőjobboldal elleni fellépést tették, a „Becsületes és büszke országot!” és a „Fiatal erő” szlogenjei mellé behozták a „Poďme do nich!” szlogent, amit a „Küzdjünk meg velük!”-ként fordítottak magyarra, de szó szerint azt jelenti, hogy „Menjük nekik!”, a fő kampányeseményeik pedig a Kotleba-féle fasiszták választási mítingjeire szervezett ellentüntetések lettek.

Vagyis a kampány végére, azon választás előtt, aminek a tétje az volt, hogy elzavarják-e azt a velejéig romlott politikai garnitúrát, ami két fiatal erőszakos halálát okozta,

a PS/Spolunak nagyjából annyi mondanivalója maradt, mint az SZDSZ-nek 2009-ben: szavazzatok ránk, mert jönnek a nácik.

(Ugyanakkor ennek a fellépésnek, és annak, hogy Kotleba fasisztái több alkalommal tűntek gyengének az ellentüntetőkhöz képest, lehetett hatása arra, hogy végül messze nem értek el olyan jó eredményt, mint amit a felmérések jósoltak nekik. A PS/Spolu preferenciáinak zuhanását azonban ez nem tudta megállítani.)

A potenciális partnerekkel – elsősorban Andrej Kiska exállamfő Az Emberekért (Za Ľudí) nevű pártjával – sem volt zökkenőmentes a kommunikáció. Kiskát szerették volna harmadiknak a koalícióba, végül csak egy félszívű megnemtámadási szerződést sikerült összehozni vele meg a kereszténydemokrata KDH-val arról, hogy nem fogják egymást a kampányban bántani. Ezekben a helyezkedésekben nem látszott sem az alázat, sem a felelősség, amit a kormányváltás előttük álló feladata megkíván, és végül nem is tudták ellenpontozni a Matovič-féle harsány cirkuszt.

Valószínűleg az is kontraproduktív volt, amikor a PS/Spolu maga próbálkozott a cirkusszal: nem sokkal a választások előtt a Spolu néhány politikusa a parlamentben (akik korábban egy másik párt listájáról jutottak be) elfoglalták a pulpitust: így akarták megakadályozni, hogy a parlament tárgyalja a kormány utolsó, kétségbeesett próbálkozását, egy többszázmillió eurós szociális intézkedéscsomagnak mondott szavazatvásárlást –

az emberekben viszont sokkal inkább az maradt meg, ahogy ezek a politikusok a pulpitus aljában összekuporodva édességet majszolnak, a cipőiket levetve zokniban mászkálnak az ülésteremben, és azzal fenyegetőznek, hogy éjszakára is maradnak, mert van náluk hálózsák és pizsama.

Végső soron tehát az igazi reklámarc hiánya mellett a komolyan vehetőségnek ez a súlyos eróziója okozta a PS/Spolu bezuhanását.

De miért szomorú ez?

Azt megítélni vérmérséklet kérdése, hogy jó lett-e volna, ha a kissé balosabb, progresszív-liberális értékeknek is van képviselete az új kormányban, mindenesetre ha a PS/Spolu maradt volna az ellenzék vezető ereje, talán most nagyobb esély lenne egy stabil kormány összeállítására. A kormányválság legnagyobb kockázata ugyanis maga Igor Matovič – bár azt megintcsak nehéz megítélni, hogy a miniszterelnök Igor Matovič a veszélyesebb, vagy a kormánybuktatáshoz elegendő súlyú koalíciós partner Igor Matovič.

A szlovákiai magyarok szempontjából pedig azért szomorú mindez, mert a PS/Spolu a szlovák pártoktól eddig soha nem látott nyitottsággal és őszintének tűnő érdeklődéssel fordult a magyarok felé, és kínált megoldást az őket érintő legtöbb problémára a déli régiók felzárkóztatásától kezdve a nyelvi jogokon és az oktatáson át a kettős állampolgárságot tiltó törvény eltörléséig.

Mivel sem a Híd, sem az MKÖ nem jutott be a parlamentbe, a PS/Spolu magyar platformjára maradt volna a szlovákiai magyarok képviselete, és kiderülhetett volna, hogy el tudja-e azt látni hatékonyan egy szlovák párt is (amit a szlovákiai magyarok jelentős része elképzelhetetlennek tart), vagy ennek tényleg csak az etnikai politizálás az egyetlen útja. Nem most fog kiderülni.

A szerző közgazdász, szlovákiai magyar, Budapesten él. Olvass még tőle!

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől
Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek