Szerző:
Renczes Ágoston
Tavaly még úgy tűnt: új pártként ők lesznek azok, akiket felemel a Kuciak-gyilkosság utáni elégedetlenség-hullám és a majdani kormányváltó ellenzék vezető erejévé válnak. Mit rontottak el?
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
A PS/Spolu 6,96 százalékot szerzett a szlovák választásokon, és bár Szlovákiában a bejutási küszöb 5 százalék, mégis parlamenten kívül maradtak, mert a koalícióknak 7 százalék kell a bejutáshoz. Banális hiba, hogy a pártszövetség ebben a formában indult, amikor a közös indulás másik formájára, a választási pártra ugyanúgy az 5 százalék vonatkozik – ilyen választási párt a győztes OĽANO, a fasiszta ĽSNS és ezzel próbálkozott a Magyar Közösségi Összefogás is.
Ha nincs ez a technikai hiba, a PS/Spolu most bent lenne a parlamentben, de az elért szűk 7 százalék akkor is óriási visszaesés ahhoz képest, hogy
A magabiztosságra volt is okuk: 2018-as önkormányzati választásokon a Progresszív Szlovákia még alig volt látható, viszont az ő jelöltjük vitte el Pozsony főpolgármesteri címét. 2019-ben ők indították Zuzana Čaputovát az elnökválasztáson, amit ő gyakorlatilag a semmiből nyert meg végül hatalmas fölénnyel. Pár hónap múlva (immár a jobbközép Spolu párttal koalícióban) megnyerték Szlovákiában az európai parlamenti választásokat, és ekkor a (szlovák parlamenti választásokra vonatkozó) közvélemény-kutatások már stabilan 15 százalék körülre mérték őket, volt, amelyik 18-ra.
Ezzel a sikerszériával a hátuk mögött zuhantak végül 7 százalék alá, ugyanis az ambíciózus és szakmailag is figyelemreméltó programmal megtámogatott, megvalósításában profi kampányukat sikerült az alapjaiban elszúrniuk – mégpedig azzal, hogy nem azt csinálták, aminek az eddigi leglátványosabb sikerüket, az elnökválasztást köszönhették.
Zuzana Čaputová nőként indult egy férfiak dominálta műfajban, és a kampánya is teljesen eltért a politikában megszokottaktól. A kommunikációjának az volt az alapja, hogy egyáltalán nem támadta az ellenfeleit, a rá zúduló vádakat higgadtan és tömören cáfolta, és leginkább arról beszélt, hogy milyenné szeretné tenni az országot. Čaputová kampányában elegancia és méltóság volt.
A PS/Spolu kampányából viszont pont ezek a megkülönböztető jegyek hiányoztak: az elegancia, a méltóság – és Čaputová, vagyis egy Čaputovához mérhető személyiség. A pártszövetség húzóneve ugyanis Michal Truban lett, a Progresszív Szlovákia alapítója és elnöke, akinek fiatal, laza, sportos startupper figurája elhalványult nemcsak Čaputová, de a választásokat végül megnyerő Igor Matovič hisztérikus showmanje mellett is, és a többi listavezető/pártelnök közül sem igazán emelkedett ki. Nála karakteresebb személyiséget kellett volna a párt arcává tenni.
A PS/Spolu kampánya nagy lendülettel indult, de ahogy közeledett a választás, egyre inkább kifulladtak. Az utolsó hónapokban a kampányuk fő témájává a megerősödő szélsőjobboldal elleni fellépést tették, a „Becsületes és büszke országot!” és a „Fiatal erő” szlogenjei mellé behozták a „Poďme do nich!” szlogent, amit a „Küzdjünk meg velük!”-ként fordítottak magyarra, de szó szerint azt jelenti, hogy „Menjük nekik!”, a fő kampányeseményeik pedig a Kotleba-féle fasiszták választási mítingjeire szervezett ellentüntetések lettek.
Vagyis a kampány végére, azon választás előtt, aminek a tétje az volt, hogy elzavarják-e azt a velejéig romlott politikai garnitúrát, ami két fiatal erőszakos halálát okozta,
(Ugyanakkor ennek a fellépésnek, és annak, hogy Kotleba fasisztái több alkalommal tűntek gyengének az ellentüntetőkhöz képest, lehetett hatása arra, hogy végül messze nem értek el olyan jó eredményt, mint amit a felmérések jósoltak nekik. A PS/Spolu preferenciáinak zuhanását azonban ez nem tudta megállítani.)
A potenciális partnerekkel – elsősorban Andrej Kiska exállamfő Az Emberekért (Za Ľudí) nevű pártjával – sem volt zökkenőmentes a kommunikáció. Kiskát szerették volna harmadiknak a koalícióba, végül csak egy félszívű megnemtámadási szerződést sikerült összehozni vele meg a kereszténydemokrata KDH-val arról, hogy nem fogják egymást a kampányban bántani. Ezekben a helyezkedésekben nem látszott sem az alázat, sem a felelősség, amit a kormányváltás előttük álló feladata megkíván, és végül nem is tudták ellenpontozni a Matovič-féle harsány cirkuszt.
Valószínűleg az is kontraproduktív volt, amikor a PS/Spolu maga próbálkozott a cirkusszal: nem sokkal a választások előtt a Spolu néhány politikusa a parlamentben (akik korábban egy másik párt listájáról jutottak be) elfoglalták a pulpitust: így akarták megakadályozni, hogy a parlament tárgyalja a kormány utolsó, kétségbeesett próbálkozását, egy többszázmillió eurós szociális intézkedéscsomagnak mondott szavazatvásárlást –
Végső soron tehát az igazi reklámarc hiánya mellett a komolyan vehetőségnek ez a súlyos eróziója okozta a PS/Spolu bezuhanását.
De miért szomorú ez?
Azt megítélni vérmérséklet kérdése, hogy jó lett-e volna, ha a kissé balosabb, progresszív-liberális értékeknek is van képviselete az új kormányban, mindenesetre ha a PS/Spolu maradt volna az ellenzék vezető ereje, talán most nagyobb esély lenne egy stabil kormány összeállítására. A kormányválság legnagyobb kockázata ugyanis maga Igor Matovič – bár azt megintcsak nehéz megítélni, hogy a miniszterelnök Igor Matovič a veszélyesebb, vagy a kormánybuktatáshoz elegendő súlyú koalíciós partner Igor Matovič.
A szlovákiai magyarok szempontjából pedig azért szomorú mindez, mert a PS/Spolu a szlovák pártoktól eddig soha nem látott nyitottsággal és őszintének tűnő érdeklődéssel fordult a magyarok felé, és kínált megoldást az őket érintő legtöbb problémára a déli régiók felzárkóztatásától kezdve a nyelvi jogokon és az oktatáson át a kettős állampolgárságot tiltó törvény eltörléséig.
Mivel sem a Híd, sem az MKÖ nem jutott be a parlamentbe, a PS/Spolu magyar platformjára maradt volna a szlovákiai magyarok képviselete, és kiderülhetett volna, hogy el tudja-e azt látni hatékonyan egy szlovák párt is (amit a szlovákiai magyarok jelentős része elképzelhetetlennek tart), vagy ennek tényleg csak az etnikai politizálás az egyetlen útja. Nem most fog kiderülni.
A szerző közgazdász, szlovákiai magyar, Budapesten él. Olvass még tőle!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.