Harmadik felvonás: Izrael addig szavaz, amíg Netanjahuval nem kezdenek valamit

Szerző: Techet Péter
2020.03.02. 16:50

Egy éven belül harmadszorra járulnak hétfőn az urnák elé az izraeliek. Az ok egyetlen ember: az országot 1996 óta meghatározó Benjamin Netanjahu mögül egyik legfőbb szövetségese is kihátrált, de a politikus visszavonulását se önmaga, se hívei nem akarják. A Netanjahuról szóló politikai színház harmadik felvonásában kiderül, hogy a radikális jobboldali kormányfő tud-e még győzni, vagy egyre többen hagyják el őt.

Harmadik felvonás: Izrael addig szavaz, amíg Netanjahuval nem kezdenek valamit

Tavaly áprilisban kezdődött a választási sorozat Izraelben: akkor Benjamin Netanjahu nyert, de nem tudott végül kormányt alakítani. Megakadályozandó, hogy esetleg egy másik pártból jött politikus kapjon lehetőséget összehozni egy új többséget, a Likud inkább a parlament feloszlatását érte el (ha Netanjahuhoz nem is, ehhez találtak többséget): azt gondolták, hogy az új választásokon Benjamin Netanjahu lehengerli ellenfeleit.

A politikus 1996 óta van jelen a politika élvonalában, akkor lett először miniszterelnök a főleg alsó középosztálybeli (de már jelentős újgazdag réteggel is rendelkező) szefárd (azaz keleti) zsidók pártjának, a Likudnak a színeiben. 2009 óta pedig újra – immáron azóta megszakítatlanul – tölti be a kormányfői posztot. Miközben gazdasági sikerei legitimálják, a biztonsági kérdésekben elfoglalt kemény álláspontja pedig találkozik a társadalom többségének véleményével,

egyrészről egy korrupciós vád lehet veszélyes hatalmára, másrészről a mögötte álló jobboldali tábor szétesése.

Cionisták, de mindenki másképp

Netanjahunak ugyanis sikerült az izraeli jobboldal nagyon szerteágazó csoportjait – a szefárdoktól az ultraortodoxokon vagy vallásos cionistákon át a vallástalan, orosznyelvű cionistákig – egykoron egy kormányba terelnie. (Az izraeli politikát meghatározó politikai-társadalmi törzsekről itt írtunk egy hosszú elemzést.)

Ez is volt a sikerének oka, elvégre vele szemben gyakorlatilag a mára teljességgel marginalizálódott izraeli baloldal áll (a hajdani váltópárt Munkapárt romjai például), valamint azon arab pártok, amelyek hiába fogtak a tavaly őszi választásokon össze, és szerezték meg a harmadik helyet, még mindig amolyan örök ellenzéki szerepet töltenek be (nemcsak a zsidó pártok, de az arabok egy részének elzárkózása miatt is).

A Netanjahu mögötti széles jobboldali egységfront szétesett azzal, hogy az oroszajkúakat képviselő Avigdor Lieberman bejelentette: ő ezentúl nem hajlandó olyan kormányban résztvenni, amely továbbra is felmenti a hadkötelezettség és az állami oktatásban való részvétel alól az ultraortodoxokat.

Mivel az ultraortodoxok pártjai – mind az askenáziaknak, mind a szefárdoknak külön-külön vallási pártjaik vannak – Netanjahu mögött álltak eddig, és nélkülük nem volt eddig sem jobboldali többség, Lieberman a kikötésével gyakorlatilag kirúgta a hatalmi sámlit Netanjahu alól. A likudos miniszterelnöknek egyrészről

döntenie kéne az izraeli társadalom egyik legégetőbb kérdésében, a bal vs. jobb szembenállásnál sokkal fontosabb ultraortodox vs. szekuláris ellentétben

– ami nem csak lehetetlen, de Izrael létét is veszélyeztetné –, másrészről bármelyik jobbos tábort (a vallásost vagy a szekulárist) választja, így már nem lehet többsége, amint az a tavaly őszi, előrehozott választásokon meg is mutatkozott.

Ráadásul nem csak Lieberman élezte ki a jobboldalon belüli ellentétet, de egy új pártszövetség, a Kékfehérek képében

a cionista askenázi elit alternatívát állított és talált a Likuddal szemben,

amely szefárd gyökerei miatt – hiába maga is cionista – mindig is kicsit lenézett volt.

Nem lett eldöntve, hogy a nemzeti egység Netanjahut is tartalmazza-e

Az őszi választást az egykori tábornok, Benny Gantz meg is nyerte egy hajszálnyival a kékfehér lista élén, de neki meg az arabokkal kellett volna összefognia, ha többséget akart volna.

Lieberman ugyan éppen szekuláris hőst játszik az ultraortodoxokat támadva, de cionizmusa számára szóba nem jöhet, hogy arab pártok bármikor is kormányzati szerepbe kerüljenek Izraelben.

Egy ilyen opció persze az araboknak is nehezükre esne, elvégre nem csak az izraeli zsidó, de az ottani arab társadalom is megosztott. Eleve választóvonal, hogy ki tekinti magát inkább palesztinnak, és ki izraeli arabnak (és ezzel akár Izrael lojális állampolgárának), de aki még izraelinek is tartja magát, az se akar feltétlenül cionista pártokkal kormányozni. Bár másra nincs esély, mert az izraeli baloldal gyakorlatilag megszűnt, a csatározások a cionista jobboldalon belül zajlanak vallásosak és szekulárisak, vagy szefárdok és askenáziak között.

Az Arab Lista amúgy tavaly ősszel bejelentette, hogy kész részt venni a kormányzásban (csak egy tagpárt lépett ki ekkor a közös listából), ami talán azzal is összefügghet, hogy Izrael elfogadottsága is növekszik arab lakosai között. Nem csak azért, mert

elég átnézniük az araboknak a Palesztin Hatóság területeire, hogy lássák: mennyivel jobban és demokratikusabban élnek Izraelben;

eleve nem elfelejtendő, hogy ma Izraelben, nem pedig a Palesztin Hatóságban van lehetőségük az araboknak valódi többpárti demokráciát megélniük: Izrael ezzel Libanon és Tunézia mellett az egyetlen ország a világon, amely araboknak demokráciát nyújt. De azért is, mert még Netanjahu is felismerte: nem lehet teljesen a növekvő számú arab lakosság ellenében országot építeni, így jelentős szociális programokkal és építkezésekkel segíti még ő is az izraeli arab társadalmat.

Lieberman azt akarta tavaly ősz után, hogy nemzeti egységkormány jöjjön létre – azaz a jobboldali cionisták maguk között, de az ultraortodoxok nélkül alakítsanak kormányt. A Likud, a Kékfehérek és Lieberman pártja koalíciójának is azonban kell egy kormányfő, itt pedig azonnal előjött a Netanjahu-kérdés.

A Likud nem fogadta el, hogy Netanjahu kiszorítása legyen a nemzeti egység,

a másik két párt szerint meg éppen nem az a nemzeti egység, hogy a korrupciós ügyben a vádemelést csak a kormányfői immunitása miatt akkor még elkerülni tudó Netanjahut politikailag is átmentsék (és ezzel mentelmi jogát meghosszabbítsák). Értsd: nem lett kormány, március 2-án itt a harmadik szavazás kevesebb, mint egy éven belül.

A történetben meghúzódó Netanjahu-szál

Netanjahut már nem védi a mentelmi joga, március második hetében megindul az eljárás ellene, de persze visszanyerheti az immunitását, ha vissza tudja szerezni a kormányfői posztot. A politikai helyzet azonban nem változott: a cionista jobboldalon belüli megosztottság megmaradt, Lieberman az ultraortodoxokkal továbbra se akar együttműködni.

Azaz a patthelyzetet tényleg nem a pártok, csak a választók tudhatják feloldani: Netanjahunak vagy ellenfeleinek adnak-e egyértelmű kormánytöbbséget? Ez most is a kérdés, amint volt tavaly tavasszal és ősszel is. A Channel12 legfrissebb felmérése szerint Netanjahu bizakodhat:

a Likud a vallásos cionistákkal és az ultraortodoxokkal közösen jelenleg 58 helyet tudna szerezni a 120-ból

– azaz nagyon megközelíti a többséghez szükséges 61-et. Jelentős sikerre készülhet az arab Közös Lista, amely történelmi 14 mandátumot is kaphat. Azonban ez se hozza nekik közelebb a kormányzati részvételt.

Az összeomlott baloldal, ahol a Munkapárt a balliberális Mereccel kapaszkodik már össze, kilenc mandátumot kaphat. A két ultraortodox párt, a szefárd Sasz és az askenázi Egységes Tóra Zsidóság nyolc és hét mandátummal segíthetné Netanjahut. Szintén a Netanjahu-tábort erősítené az a hét mandátum, amire a vallásos (de nem ultraortodox) cionistákat képviselő Jaminának van esélye.

Lieberman pedig elgaloppírozhatja magát,

ugyanis jelenleg csak hat helyre számíthatna – azaz teljesen visszaesne az orosz szavazók közé, noha Lieberman az Otthonunk Izrael pártot egyre inkább az oroszok pártjából a vallástalan cionistákévá akarta volna tenni.

Ha közvetlenül választanák a kormányfőt, akkor is Netanjahu jönne ki jobban: a likudos politikussal 44 százalék elégedett, míg kékfehér kihívójával, Gantz-cal csak 32. Gantz pozícióit rontja, hogy azok, akik Netanjahut elutasítják, nem hajthatóak egy kormányba, mert Lieberman se az arabokkal, se a baloldallal nem állna le (az ellenszenv kölcsönös), így pedig gyakorlatilag

hiába csak 58 helyet jósolnak Netanjahunak (ami még nem a többség), Gantznak még ennyi sincs.

Azonban ezen számok is mutatják: az eredmény nagyon szoros lesz. Ha Netanjahunak megint nem jön ki a matek, azaz pár mandátum miatt lecsúszik a kormányfőségről, lesz akár negyedszerre is voksolás. Kiutat csak az jelentene, ha Netanjahu feladná, ezt azonban nem csak a politikus személyisége, de hívei között élvezett óriási támogatottsága is kizárja –  azaz másnak kell engednie.

A kékfehéreknek óriási arcvesztés lenne, ha három választás után annyit tudnának csak felmutatni, hogy beállnak másodhegedűsnek Netanjahu mögé.

Kisebb arcvesztéssel tudna azonban visszakuncsorogni – és így a hiányzó többséget biztosítani – Avigdor Lieberman,

aki persze ez esetben megkérné az árát annak, hogy szemet hunyjon az ultraortodoxok előjogai felett.

FOTÓ: Benjamin Netanjahu / Facebook

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek