A szlovákokat nem érdekli Trianon, és bízzunk benne, hogy ez így is marad

Renczes Ágoston

Szerző:
Renczes Ágoston

2020.02.29. 07:21

Szlovákiának az országot feszítő összes problémája ellenére lehetősége van arra, hogy az a Monarchia-utódállam legyen, amely feltámasztja és hitelesen továbbviszi a dolgokat, amik a soknemzetiségű Monarchiában jók voltak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az Azonnali podcastjának, a Helyzetnek a vendége legutóbb Balog Beáta volt, a legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a Sme főszerkesztője. Érdemes meghallgatni, sok érdekes dolgot mond a szlovák média helyzetéről a Kuciak-gyilkosság után és arról, miképpen próbálják befolyásolni Magyarországról a szlovákiai magyarokat.

Trianon századik évfordulója is szóba kerül, és Balog ezzel kapcsolatban elsőre meglepőnek tűnő dolgokat mond: a Kuciak-gyilkosság épp folyamatban lévő pere és a közelgő választások miatt az évforduló a szlovák médiában egyelőre nem téma, de Trianon a szlovákoknál amúgy sem identitásformáló esemény (ezt konkrétan így nem mondja ki, de ez a lényeg).

Hogy micsoda!?

Hiszen ahogy nekünk, magyaroknak a Habsburg-elnyomás volt sokáig a nagy identitásformáló mítoszunk, ez a szlovákoknál egészen a legutóbbi időkig az ezeréves magyar elnyomás volt, beleértve ebbe – az ezeréves elnyomással szemben – nagyon is valóságos magyar asszimilációs törekvéseket 19. század második felében. Kézenfekvő lenne tehát, hogy ha a határokat véglegesítő Trianon nem is, de a Cseh-Szlovák Köztársaság létrejötte – mint az első lépés a majdani önálló Szlovákia felé – legalább olyan fontos eleme legyen a szlovák identitásnak, mint a románnak a gyulafehérvári nagygyűlés.

Míg azonban Romániában december elseje az egyik legfontosabb állami ünnep (és akad szándék arra is, hogy június 4-ét is azzá tegyék), amikor az egész ország román trikolórba öltözik és román nacionalisták óriási méretű nemzeti lobogókat hurcolásznak a magyarlakta településeken, addig október 28. Szlovákiában nemhogy nem állami ünnep, de még csak nem is munkaszüneti nap, mindössze egy a tizenhét emléknap közül.

Csehországban viszont természetesen állami ünnep az önálló Cseh-Szlovák Köztársaság létrejötte, mert Csehszlovákia valójában sokkal inkább a csehek projektje volt, amiben a szlovákoknak a csehek által felemelendő provinciális és önállónak el sem ismert „társnemzet” szerepe jutott. Szlovákia mellőzöttsége Csehszlovákián belül az első és a második köztársaságban is végig megmaradt, a kettő közötti első Szlovák Köztársaság hitleri bábállamára meg ma már csak a radikálisok – vagy ahogy a szlovákok mondják, ha épp nem fasisztáknak hívják őket: az extrémisták – tekintenek előképként.

A 20. század első fele tehát a látszólagos sikersztorik – elszakadás a Magyar Királyságtól és saját állam a csehekkel közösen, győztesen kikeveredés a 2. világháborúból – nem adott a szlovákoknak olyan igazodási pontokat, amikhez igazán kötődni tudnának.

Ezért is tartotta magát olyan makacsul az ezeréves elnyomás mítosza és az elmagyarosítás traumája a szlovák identitásban. Mostanra viszont ezek háttérbe szorultak, és a szlovák identitást sokkal inkább két közelmúltbeli és egy jelenkori eseménysor alakította és alakítja – és ezek nem az önrendelkezéshez vagy az államisághoz kötődnek, hanem a szabadsághoz, a demokráciához és a tisztességhez.

Az első ilyen esemény a Bársonyos Forradalom: a kulcscsörgetős tüntetések, amiken a szlovákok talán először élhették át igazán azt, hogy saját maguk alakítják a sorsukat. A csehszlovák diktatúra keményebb volt, mint a magyarországi, így az összeomláskor a csehszlovák kommunista párt rosszabb alkupozícióban volt, mint nálunk az MSZMP, ennek megfelelően az átmenet is mélyrehatóbb lett. Volt kommunisták persze akadnak a cseh és a szlovák politikában is (elég csak Robert Fico egykori ifjúkommunistára gondolni), de a – Magyarországon azóta is halogatott – dossziényilvánosságnak köszönhetően legalább az állambiztonsági múltban nincs zsarolási potenciál.

A Bársonyos Forradalom eufóriáját Csehszlovákia szövetségi állammá alakulása, majd felbomlása követte. Létrejött az önálló Szlovákia, de még ez sem nevezhető a szlovákok nagy pillanatának, hiszen eddigre Csehszlovákia már régen megszokott hétköznapi valósággá vált, az önállósodás iránt nem volt valódi össztársadalmi igény, és amint a csehek elengedték a szlovákok kezét, az immár önálló Szlovákia rövid úton káoszba, erőszakba és nacionalizmusba süllyedt, és úgy tűnt, végleg leszakad a környékbeli felzárkózó posztszocialista országoktól.

A nagy pillanat – és egyben a szlovákok második fontos identitásalakító eseménye – 1998-ban jött el a Mečiar-kormány leváltásával,

amit szédítő fejlődés követett: Szlovákia, ez a nemrég még egy maffiakormány által lezüllesztett, reménytelennek tűnő csődtömeg a környező országokkal, köztük a 90-es évek éltanulójának számító Magyarországgal együtt lépett be a NATO-ba és az Európai Unióba.

Innentől fogva úgy tűnt, hogy Szlovákia is a friss EU-tagországok szokásos, külföldi beruházásokért versengő, uniós forrásokat égető, korrupciótól átlagosan terhelt pályájára állt, amin még az sem tudott változtatni, hogy 2006-ban Robert Fico azzal a Mečiarral és azzal az ultranacionalista Ján Slotával alakított kormányt, akik miatt pár éve még elképzelhetetlen volt az ország NATO- és EU-tagsága – azóta ki is koptak mindketten a politikából.

2018-ban viszont kiderült, hogy Ficónak a felszín alatt Mečiar és Slota nélkül is sikerült visszahozni a mečiarizmust. Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása, a gyilkosság nyomán kibontakozó tüntetéshullám, a kormányzó elit elképesztő romlottságának napvilágra kerülése, a Robert Ficót lemondásra kényszerítő belpolitikai földindulás, az igazságszolgáltatásban elkezdődött megtisztulás, a nyomozás eredményessége, az elkövetők és a megrendelők bíróság elé állítása az az eseménysor, ami ma, ebben a pillanatban is alakítja a szlovákok identitását, és február 29-én, szombaton, a választás napján dől el, hogy az 1998-ashoz hasonló beteljesülés lesz-e a vége, sikerül-e kormányt alakítani a jobbközép-liberális ellenzéknek, vagy újra a Fico-féle Smer alakít kormányt valamilyen formában.

A szlovákok tehát azért nem foglalkoznak Trianon századik évfordulójával, mert amúgy sem kötődnek annyira erősen az államiságuk előzményeit alakító eseményekhez, és arra sincs már szükségük, hogy a magyarokkal szemben határozzák meg magukat, ugyanis 

épp szó szerint azzal vannak elfoglalva, hogy milyen országban akarnak tovább élni.

Mit jelent mindez a szlovákiai magyarokra nézve?

Hátradőlhetnek, és nem kell többé attól tartaniuk, hogy ellenségként fognak tekinteni rájuk? Ez természetesen nincs így.

Bár a szlovák populisták és a vészesen megerősödött radikálisok a világtrendeknek megfelelően épp a migránsokból és a liberálisokból próbálnak ellenséget kreálni (sokkal kevesebb sikerrel, mint Magyarországon), illetve a cigányokból (amihez a súlyos egyenlőtlenségek és szociális feszültségek sajnos bőven szolgáltatnak muníciót), Orbán Viktorra pedig követendő példaként tekintenek, semmi garancia nincs arra, hogy az ellenségképet kereső politikai kommunikáció nem akad majd rá újra a magyarokra, különösen, ha a hatalmat bármi áron megtartani akaró Smer a Kotleba-féle fasisztákkal köt koalíciót.

A magyarellenesség ugyanis messze nem veszett ki teljesen a szlovák társadalomból, és csak politikai szándék kérdése, hogy mozgósításra használható identitáskérdés váljon belőle.

Nem is olyan régen, tíz éve, az akkori választások előtt Ficóék és Slotáék még bőven használták a „magyar kártyát”, elég csak Cirill és Metód szobrára vagy a Trianon 90. évfordulója alkalmából állított emlékoszlopra gondolni Révkomáromban – annak a kormányzati ciklusnak a végén, ami úgy kezdődött, hogy Nyitrán magyar diáklányt vertek meg, a másik mélypontja pedig a szlovák rendőrség indokolatlan és brutális dunaszerdahelyi szurkolóverése volt 2008-ban.

Az viszont bizakodásra ad okot, hogy magyarellenességgel már 2010-ben sem lehetett választásokat nyerni, és a sérelmeken alapuló szlovák történelemszemlélet is jelentősen átalakult: kikopóban van a szlovák államiság előzményének hiánya miatti – azt a magyar elnyomással magyarázó – frusztráció, és a magyar kisebbség kárára a 2. világháború után elkövetett és sokáig agyonhallgatott igazságtalanságok is elérik már egy ideje a szlovák nyilvánosságot, és szembenézésre, vagy legalábbis azok tudomásul vételére sarkallnak – még ha a fiatal szlovák muzeológus furcsa esete az ellenkező irányba mutat is.

Úgy tűnik, a szlovákok – különösen a fiatalok – ugyanúgy megtalálják a helyüket a Magyar Királyság és Monarchia történelmében, ahogy a későbbi csehszlovák államalakulatok történetében is. Nekik Trianon nem töréspont, mint nekünk, csupán egy nem annyira fontos állomás abban a folytonosságban, ami az egykori Felső-Magyarországtól a mai Szlovákiáig ível. Nincs hipszterebb dolog ma Szlovákiában, mint Monarchia-korabeli ipari épületekért, elfeledett gömöri falvakért vagy épp az évtizedekkel ezelőtt elpusztított régi pozsonyi Váraljáért rajongani.

Szlovákiának az országot feszítő összes problémája ellenére lehetősége van arra, hogy az a Monarchia-utódállam legyen, amely feltámasztja és hitelesen továbbviszi a dolgokat, amik a soknemzetiségű Monarchiában jók voltak.

A szombati parlamenti választásoknak egy kicsit ez is a tétje.

A szerző közgazdász, szlovákiai magyar, Budapesten él.

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől
Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek