+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Renczes Ágoston
2020. február 29. szombat, 07:21
Szlovákiának az országot feszítő összes problémája ellenére lehetősége van arra, hogy az a Monarchia-utódállam legyen, amely feltámasztja és hitelesen továbbviszi a dolgokat, amik a soknemzetiségű Monarchiában jók voltak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Az Azonnali podcastjának, a Helyzetnek a vendége legutóbb Balog Beáta volt, a legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a Sme főszerkesztője. Érdemes meghallgatni, sok érdekes dolgot mond a szlovák média helyzetéről a Kuciak-gyilkosság után és arról, miképpen próbálják befolyásolni Magyarországról a szlovákiai magyarokat.

 

Trianon századik évfordulója is szóba kerül, és Balog ezzel kapcsolatban elsőre meglepőnek tűnő dolgokat mond: a Kuciak-gyilkosság épp folyamatban lévő pere és a közelgő választások miatt az évforduló a szlovák médiában egyelőre nem téma, de Trianon a szlovákoknál amúgy sem identitásformáló esemény (ezt konkrétan így nem mondja ki, de ez a lényeg).

 

Hogy micsoda!?

 

Hiszen ahogy nekünk, magyaroknak a Habsburg-elnyomás volt sokáig a nagy identitásformáló mítoszunk, ez a szlovákoknál egészen a legutóbbi időkig az ezeréves magyar elnyomás volt, beleértve ebbe – az ezeréves elnyomással szemben – nagyon is valóságos magyar asszimilációs törekvéseket 19. század második felében. Kézenfekvő lenne tehát, hogy ha a határokat véglegesítő Trianon nem is, de a Cseh-Szlovák Köztársaság létrejötte – mint az első lépés a majdani önálló Szlovákia felé – legalább olyan fontos eleme legyen a szlovák identitásnak, mint a románnak a gyulafehérvári nagygyűlés.

 

Míg azonban Romániában december elseje az egyik legfontosabb állami ünnep (és akad szándék arra is, hogy június 4-ét is azzá tegyék), amikor az egész ország román trikolórba öltözik és román nacionalisták óriási méretű nemzeti lobogókat hurcolásznak a magyarlakta településeken, addig október 28. Szlovákiában nemhogy nem állami ünnep, de még csak nem is munkaszüneti nap, mindössze egy a tizenhét emléknap közül.

 

Csehországban viszont természetesen állami ünnep az önálló Cseh-Szlovák Köztársaság létrejötte, mert Csehszlovákia valójában sokkal inkább a csehek projektje volt, amiben a szlovákoknak a csehek által felemelendő provinciális és önállónak el sem ismert „társnemzet” szerepe jutott. Szlovákia mellőzöttsége Csehszlovákián belül az első és a második köztársaságban is végig megmaradt, a kettő közötti első Szlovák Köztársaság hitleri bábállamára meg ma már csak a radikálisok – vagy ahogy a szlovákok mondják, ha épp nem fasisztáknak hívják őket: az extrémisták – tekintenek előképként.

 

A 20. század első fele tehát a látszólagos sikersztorik – elszakadás a Magyar Királyságtól és saját állam a csehekkel közösen, győztesen kikeveredés a 2. világháborúból – nem adott a szlovákoknak olyan igazodási pontokat, amikhez igazán kötődni tudnának.

 

Ezért is tartotta magát olyan makacsul az ezeréves elnyomás mítosza és az elmagyarosítás traumája a szlovák identitásban. Mostanra viszont ezek háttérbe szorultak, és a szlovák identitást sokkal inkább két közelmúltbeli és egy jelenkori eseménysor alakította és alakítja – és ezek nem az önrendelkezéshez vagy az államisághoz kötődnek, hanem a szabadsághoz, a demokráciához és a tisztességhez.

 

Az első ilyen esemény a Bársonyos Forradalom: a kulcscsörgetős tüntetések, amiken a szlovákok talán először élhették át igazán azt, hogy saját maguk alakítják a sorsukat. A csehszlovák diktatúra keményebb volt, mint a magyarországi, így az összeomláskor a csehszlovák kommunista párt rosszabb alkupozícióban volt, mint nálunk az MSZMP, ennek megfelelően az átmenet is mélyrehatóbb lett. Volt kommunisták persze akadnak a cseh és a szlovák politikában is (elég csak Robert Fico egykori ifjúkommunistára gondolni), de a – Magyarországon azóta is halogatott – dossziényilvánosságnak köszönhetően legalább az állambiztonsági múltban nincs zsarolási potenciál.

 

A Bársonyos Forradalom eufóriáját Csehszlovákia szövetségi állammá alakulása, majd felbomlása követte. Létrejött az önálló Szlovákia, de még ez sem nevezhető a szlovákok nagy pillanatának, hiszen eddigre Csehszlovákia már régen megszokott hétköznapi valósággá vált, az önállósodás iránt nem volt valódi össztársadalmi igény, és amint a csehek elengedték a szlovákok kezét, az immár önálló Szlovákia rövid úton káoszba, erőszakba és nacionalizmusba süllyedt, és úgy tűnt, végleg leszakad a környékbeli felzárkózó posztszocialista országoktól.

 

A nagy pillanat – és egyben a szlovákok második fontos identitásalakító eseménye – 1998-ban jött el a Mečiar-kormány leváltásával,

 

amit szédítő fejlődés követett: Szlovákia, ez a nemrég még egy maffiakormány által lezüllesztett, reménytelennek tűnő csődtömeg a környező országokkal, köztük a 90-es évek éltanulójának számító Magyarországgal együtt lépett be a NATO-ba és az Európai Unióba.

 

Innentől fogva úgy tűnt, hogy Szlovákia is a friss EU-tagországok szokásos, külföldi beruházásokért versengő, uniós forrásokat égető, korrupciótól átlagosan terhelt pályájára állt, amin még az sem tudott változtatni, hogy 2006-ban Robert Fico azzal a Mečiarral és azzal az ultranacionalista Ján Slotával alakított kormányt, akik miatt pár éve még elképzelhetetlen volt az ország NATO- és EU-tagsága – azóta ki is koptak mindketten a politikából.

 

2018-ban viszont kiderült, hogy Ficónak a felszín alatt Mečiar és Slota nélkül is sikerült visszahozni a mečiarizmust. Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása, a gyilkosság nyomán kibontakozó tüntetéshullám, a kormányzó elit elképesztő romlottságának napvilágra kerülése, a Robert Ficót lemondásra kényszerítő belpolitikai földindulás, az igazságszolgáltatásban elkezdődött megtisztulás, a nyomozás eredményessége, az elkövetők és a megrendelők bíróság elé állítása az az eseménysor, ami ma, ebben a pillanatban is alakítja a szlovákok identitását, és február 29-én, szombaton, a választás napján dől el, hogy az 1998-ashoz hasonló beteljesülés lesz-e a vége, sikerül-e kormányt alakítani a jobbközép-liberális ellenzéknek, vagy újra a Fico-féle Smer alakít kormányt valamilyen formában.

 

A szlovákok tehát azért nem foglalkoznak Trianon századik évfordulójával, mert amúgy sem kötődnek annyira erősen az államiságuk előzményeit alakító eseményekhez, és arra sincs már szükségük, hogy a magyarokkal szemben határozzák meg magukat, ugyanis 

 

épp szó szerint azzal vannak elfoglalva, hogy milyen országban akarnak tovább élni.

 

Mit jelent mindez a szlovákiai magyarokra nézve?

 

Hátradőlhetnek, és nem kell többé attól tartaniuk, hogy ellenségként fognak tekinteni rájuk? Ez természetesen nincs így.

 

Bár a szlovák populisták és a vészesen megerősödött radikálisok a világtrendeknek megfelelően épp a migránsokból és a liberálisokból próbálnak ellenséget kreálni (sokkal kevesebb sikerrel, mint Magyarországon), illetve a cigányokból (amihez a súlyos egyenlőtlenségek és szociális feszültségek sajnos bőven szolgáltatnak muníciót), Orbán Viktorra pedig követendő példaként tekintenek, semmi garancia nincs arra, hogy az ellenségképet kereső politikai kommunikáció nem akad majd rá újra a magyarokra, különösen, ha a hatalmat bármi áron megtartani akaró Smer a Kotleba-féle fasisztákkal köt koalíciót.

 

A magyarellenesség ugyanis messze nem veszett ki teljesen a szlovák társadalomból, és csak politikai szándék kérdése, hogy mozgósításra használható identitáskérdés váljon belőle.

 

Nem is olyan régen, tíz éve, az akkori választások előtt Ficóék és Slotáék még bőven használták a „magyar kártyát”, elég csak Cirill és Metód szobrára vagy a Trianon 90. évfordulója alkalmából állított emlékoszlopra gondolni Révkomáromban – annak a kormányzati ciklusnak a végén, ami úgy kezdődött, hogy Nyitrán magyar diáklányt vertek meg, a másik mélypontja pedig a szlovák rendőrség indokolatlan és brutális dunaszerdahelyi szurkolóverése volt 2008-ban.

 

Az viszont bizakodásra ad okot, hogy magyarellenességgel már 2010-ben sem lehetett választásokat nyerni, és a sérelmeken alapuló szlovák történelemszemlélet is jelentősen átalakult: kikopóban van a szlovák államiság előzményének hiánya miatti – azt a magyar elnyomással magyarázó – frusztráció, és a magyar kisebbség kárára a 2. világháború után elkövetett és sokáig agyonhallgatott igazságtalanságok is elérik már egy ideje a szlovák nyilvánosságot, és szembenézésre, vagy legalábbis azok tudomásul vételére sarkallnak – még ha a fiatal szlovák muzeológus furcsa esete az ellenkező irányba mutat is.

 

Úgy tűnik, a szlovákok – különösen a fiatalok – ugyanúgy megtalálják a helyüket a Magyar Királyság és Monarchia történelmében, ahogy a későbbi csehszlovák államalakulatok történetében is. Nekik Trianon nem töréspont, mint nekünk, csupán egy nem annyira fontos állomás abban a folytonosságban, ami az egykori Felső-Magyarországtól a mai Szlovákiáig ível. Nincs hipszterebb dolog ma Szlovákiában, mint Monarchia-korabeli ipari épületekért, elfeledett gömöri falvakért vagy épp az évtizedekkel ezelőtt elpusztított régi pozsonyi Váraljáért rajongani.

 

Szlovákiának az országot feszítő összes problémája ellenére lehetősége van arra, hogy az a Monarchia-utódállam legyen, amely feltámasztja és hitelesen továbbviszi a dolgokat, amik a soknemzetiségű Monarchiában jók voltak.

 

A szombati parlamenti választásoknak egy kicsit ez is a tétje.

 

A szerző közgazdász, szlovákiai magyar, Budapesten él.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az egyik legöldöklőbb elnökválasztási küzdelem folyt Lengyelországban. Izraelezés, oltásellenesség, Varsó kiárusítása és még sok más az elnökválasztási őrület utolsó napjaiban. Fotóriport Varsóból!

Gyurcsány önfeledt hughgrantezése, Jakab mackónacis moonwalkja, vagy Orbán lassúzása? Legyen tánc!

Prostituáltak tüntettek szombaton Hamburg piroslámpás negyedében, hogy újranyithassanak a munkahelyeik, amelyeket a koronavírus-járványra hivatkozva zártak be.

A budapesti főpolgármester nem áll bele a miniszterelnök-jelölti küzdelembe, pedig Márki-Zay nemrég még erre kérlelte. Karácsony azt is mondta: a fővárosi korrupcióellenes bizottság a saját koalíciós partnereinek is okozhat kellemetlen pillanatokat.

Legalábbis annál, mint amit eredetileg beismertek: a statisztikai hivatal teljesen új adatokat közöl erről a most kiadott jelentésében.

A tömeg az elhallgatott járványhelyzettel, a rossz egészségüggyel és az autoriter politikával elégedetlen; széljobbosok viszont újságírókra támadtak.

Belgrádban folytatódnak a rendszerellenes tiltakozások: a tüntetők „a vírus és a rezsim áldozataiért“ imádkoznak.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás