+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2020. február 28. péntek, 07:40
Az Irriducibili nem csak egy ultracsoport volt Rómában: a csúcson ők látták el az olasz radikálisokat ruhával, az SS Lazio címerét pedig örökre összekötötték a nemzetközi szélsőjobbal.

Harminchárom év után feloszlott az SS Lazio leghíresebb szurkolói csoportja, az Irriducibili. A csoport közleményben jelentette be, hogy vezetőjük halála, a túl sok vér kitiltás és letartóztatás miatt véget vetnek a római csapat szurkolói csoportjának.

 

Elsőre nem tűnne ez akkora hírnek, de az Irriducibili nem egyszerű szurkolói csoport volt, hanem egy néha bűnszövetkezethez, néha komoly üzleti vállalkozáshoz hasonlító társaság, ami a lelátói fasizmust milliókat hozó üzletté tette.

 

Az Irriducibilinek köze volt az újfasiszta Forza Nuova párt megszületéséhez, az Original Fans névre hallgató saját ruhamárkájukat pedig egész Olaszországban lelkesen hordta a helyi szélsőjobb, ahogy a Lazio címerét is a csoport tette a nemzetközi radikálosok egyik emblémájává.

 

A karizmatikus vezér, akinek halála miatt feloszlottak Fabrizio Piscitelli, ismertebb nevén Diabolik, akit 2019 nyarán a nyílt után lőtt agyon egy ismeretlen 53 évesen. Az ő egészen megdöbbentő örökségéről és börtönnel végződő bukásáról itt írtunk egy hosszabb cikket.

 

Az Irriducibili közleményét a Nyugaton már megoldották Facebook-csoport fordította magyarra:

 

„Mint minden életben, itt is van egy kezdet és egy elkerülhetetlen vég. Egyszer mindennek eljön az ideje. Ezek a fantasztikus, dicsőséges történetek előbb vagy utóbb véget érnek, és a függöny legördül.

 

Az alapvető tény az, hogy ezeket a történeteket átélhettük. Főszereplőként, oroszlánként, akár veszélyek között élve is. Mindenféle sajnálkozás, és megbánás nélkül.

 

Így tehát, harminchárom év után úgy döntöttünk, hogy feloszlatjuk azt a csoportot, amely a történelem kiemelt, dicsőséges oldalait írta, és nemcsak az olasz, hanem a nemzetközi mozgalmat is forradalmasította.
Egy olyan csoport, amelyet az egész világ irigyelt, és amely sajnos hét hónappal ezelőtt elvesztette legkarizmatikusabb vezetőjét: Fabriziót.

 

Izgalmas, nehéz pillanatok, boldog és szomorú napok. Olyan pillanatok, amelyek életre keltettek minket a halottak világában.
Minden azon a régmúlt napon, 1987. október 18-án kezdődött, amikor egy csendes Lazio–Padova mérkőzésen az IRR zászlót bontott a Stadio Olimpico lelátóján. 10 méter hosszú szövet, rajta fehér betűk, kék háttérrel. Egy név, amely hamarosan szimbólumunkká vált.

 

A vonulás San Benedetto del Tronto városában továbbra is mindenki számára emlékezetes marad. A számtalan legendás túra; Bergamóba, Bresciába, Nápolyba és Catanzaróba; a bajnoki cím ünneplése; a riválisokkal való összecsapások; a jótékonysági és szolidáris kezdeményezéseink.

 

Az IRR számtalanszor bizonyította azon elhatározását, miszerint nem alkalmazkodik semmiféle kompromisszumhoz, sem az "igen uramhoz", sem a politikai korrektséghez. "Nem vagyunk kutyák, mert nincsen gazdánk! Nem vagyunk vesztesek, mert az IRR egyesít minket" – hirdették a kiírások a kezdeti években.

 

Egy alapelv, melyet generációkon át, apáról fiára kell átadni.

 

De az idő eljött, hogy továbblépjünk. Túl sok vér folyt, és a kitiltások, letartóztatások. Mindig egyenesen tartottuk magunkat, mindenért megfizettünk. Az alapítók tiszteletben tartása mellett, már nem várhattunk tovább erre a döntésre. Elkerülhetetlenné vált.

 

Kötelességünk mindenki számára köszönetet mondani. Minden egyes tagnak, aki részese volt ennek a hosszú 33 évnek. Akik mindig jelen voltak, minden nehézség ellenére.

 

Az alapítóktól az egyszeri tagokig. Azoktól, akik korán elhagytak minket, azokig, akik végig harcoltak velünk. Azoktól, akik a szabadságukkal fizettek, azokig, akik csak festésekkor összekenték magukat. Azoktól, akik csak a zászlórudakat tartották, azokig, akik minden vasárnap ott álltak velünk az első sorban. Azoktól, akik csak hozták a dolgokat, azokig, akik álmatlan éjszakákat töltöttek el velünk. Azoktól akik sírtak, azokig, akik nevettek. Azoktól, akik mindig hittek benne, azokig, akik már feladták. Azoktól, akik részt vettek a koreográfia készítésekben, azokig, akik csak bemutatták.

 

Számtalan testvér, akik generációról generációra képesek voltak megvalósítani és átadni azt az eszmét, amit mi képviseltünk. Mert IRR-ek vagyunk és mindig is leszünk. Forradalmárok mindig is voltak és mindig is lesznek. Az IRR az eddig ismeretlen megvalósítások, innovációk és ultramentalitás táptalaja volt.

 

A mai nap egy korszakos fordulópont lesz. Példátlan a Nord történelmében. Ez az első alkalom, hogy csak egy drapéria jelenik meg a Kanyar kerítésén, amely mögött az összes Lazio fanatikus állni fog: ULTRAS LAZIO.

 

Ugyanolyan vágyakkal, mint eddig mindig. Ugyanazzal a lelkesedéssel, ugyanazzal a szenvedéllyel. És mindenekelőtt ugyanabban a szellemben, amelyben mi voltunk, vagyunk és leszünk.”

 

FOTÓ: Ősrégi kép az Irriducibiliről (Nyugaton már megoldották / Facebook)

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Hatvannal vannak többen, mint tegnap. Egy hetvenéves férfi belehalt a fertőzésbe, a felgyógyultak száma pedig 42-re emelkedett.

A januárban megválasztott Dézsi Csaba András azt mondja: egyelőre tünetmentes és folytatja a munkáját polgármesterként.

Orbán arra panaszkodik a Néppárt prominenseinek, például a német CDU és CSU elnökeinek, hogy a pártcsalád elnöke, Donald Tusk a Néppárt hitelességét kockáztatja.

Állítják: az észak-macedónok csatlakozása nem jelent semmit, mégis jogtalanságokat kiáltanak a NATO-integráció kapcsán.

Hatósági árakat nem tervez a kormány, viszont arra kérte a Pest Megyei Kormányhivatal az önkormányzatokat, figyeljék, jogosan emelik-e az árakat a piacokon, tudta meg az Azonnali.

Hányan vannak lélegeztetőgépen, és van-e már olyan, aki ennyire súlyos állapotból gyógyult fel? Az operatív törzs szerdán is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A magyar vasúttörténet legdrágább, a tervek szerint főként kínai hitelből épülő beruházása jóideje áll, a kormány szerint a titkosításról szóló törvényjavaslat ahhoz kell, hogy Kína hitelt adjon.

A hét kérdése

Őket üti meg a legjobban a koronavírus miatti leállás: te mivel segíted a fennmaradásukat? Ez a hét kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

A járvány alatt a Lia Fit Facebook-oldalán viszonylag gyakran, esténként.

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Minden hétköznap 14 órától az FM4-en. Hallgatható online!

Szeretnél komposztálni, kiskertben, netán a lakásodban vagy az erkélyen, de még nem mertél belevágni? Ápr. 6.

Ezt is szerettétek

Pszichológust kérdeztünk a családon belüli erőszakot elszenvedők menekülési lehetőségeiről, egy jogászt pedig arról, mennyire felkészült a szakma segíteni azoknak, akik életveszélybe is kerülnek otthon.

Milyen értelmét lehet találni a 21. században a böjtölésnek?

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el.

A SME felvidéki magyar főszerkesztője, Balog Beáta a karrierjéről, a Kuciak-gyilkosság utáni szlovák médiáról és arról, milyen hatással volt a NER a határon túli magyarságra.

Twitter megosztás Google+ megosztás