A sodródásnak csak világháború, vagy olyan katasztrófa vethet véget, amelyről az emberiség egésze elhiszi, hogy a létében fenyegeti – ma azonban még sem az irracionális politikai és vallási gyűlölet, sem a klímakatasztrófa lehetősége nem éri el ezt a kritikus fokot.
Miről szólnak majd a húszas évek? Új sorozat indult az Azonnalin: a 2020-as éveket alakító emberek mondják el, merre megyünk ebben az évtizedben. A harmadik részben Puzsér Róbert cikkét közöljük.
Egyénnek és társadalomnak egyaránt súlyos kereszt az állandó bizonytalanság. Ami a huszonegyedik században zajlik, az minden bizonnyal az emberi történelem egyik legnagyobb krízise, de feltétlenül a nyugati civilizáció történetének legátfogóbb változása. A válság alapja erkölcsi, ennek nyomán kulturális, a gazdaság és a politika ismétlődő válságai pedig ebből következnek.
Vlagyimir Putyinok és Steve Jobsok korszaka zajlik
A világ drasztikusan átalakul, és nem látni, hogy a folyamatok merre tartanak. A fogalmak, melyekkel az ember az idők kezdete óta leírja a világot, értelmüket vesztik, a kultúra szövete feltöredezik, a társadalmak atomizálódnak, az emberiség rohamos ütemben szektásodik.
a posztmodern kommunikációs térben virtuális kontinensek jönnek létre, ahol az értelmüket vesztett fogalmak jelentése tovább szűkül, hogy még kevésbé legyenek képesek leírni a valóságot.
Nemcsak a politikai, kulturális és szakmai tekintély ér egyre kevesebbet, de a teljesítmény és a minőség fogalma is rohamosan inflálódik. A világ egyre inkább csak paradoxonokkal írható le: az emberiség soha nem volt még ilyen gazdag, de soha nem volt még ilyen fokú a nyomor; soha nem volt még ilyen mértékű a szólásszabadság, de soha nem volt még ilyen hatékony a cenzúra; az ember soha nem moralizált még ennyit, de soha nem élt még ilyen etikátlanul.
E kornak már nincs egyetlen narratívája, mely leírja a világfolyamatokat – tucatnyi értelmezés verseng. Az ideológiák elbomlása által képződő űrt évszázados kulturális csomagokat képviselő, erőtől duzzadó vezetők identitásdemonstrációja tölti ki.
Új evangelizáció kellene
A sodródásnak csak világháború, vagy olyan katasztrófa vethet véget, amelyről az emberiség egésze elhiszi, hogy a létében fenyegeti –
Jelen körülmények közt a politikai, gazdasági, kulturális és médiaelit csak úgy tudná behúzni a féket, ha kommunikációs blöffök helyett érdemi cselekvésre, a tömegek kiszolgálása és kiszolgáltatása helyett azok döntéshozatalba való bevonására, identitáskonfliktusok felszítása helyett a feszültségek enyhítésére, a kultúra fogyasztásra szabása helyett a válság jellegének és mértékének feltárására szánná el magát.
Ha a demokratikus intézmények visszanyernék tartalmukat, ha az ökológiai szempont a politika fő szervezőjévé válna, ha a multinacionális részvénytársaságok mértéktelen hatalmának kontrollja megvalósulna, ha a korlátlan növekedés neoliberális doktrínáját sikerülne együttműködésen és szolidaritáson alapuló elvekkel felváltani, a krízis még megfékezhető volna.
Alapjaiban kell megváltoztatni az oktatást, a kultúrához való viszonyt és a szociális rendszert, felül kell vizsgálni a globális kizsákmányolás gyakorlatát, a személyes adatok és az intim szféra biztonságát. A párkapcsolatok lejáró szavatosságának és a női-férfi szerepek újrafogalmazásának kapcsán őszinteségen és együttérzésen alapuló, új diskurzus kell.
Nem kéne örvendezni
Erre mekkora az esély? Nem tudom felbecsülni. Van rá az emberiségnek egy évtizede? Talán. Esetleg több – vagy kevesebb. Sejtelmem sincs. Mindenesetre a lesújtó tendencia mellett számos olyan folyamat is zajlik, amely kiutat mutathat.
Az első számú terület, ahol látványos átalakulás várható, a kultúra. Ennek számos ága jóformán szűz terület – hogy más példát ne említsek, a filmgyártás huszadik századi hagyatékát az elmúlt évtizedben a látványos és igénytelen franchise-hulladék jóformán a sárga földig gyalulta. A narratív filmek helyét tömegével vették át olyan sorozatok, melyek a huszadik századi tévésorozatok színvonalát minden tekintetben klasszisokkal múlják felül – az audiovizuális kultúra a mozivászonról a tévéképernyőre, a tévéképernyőről a számítógép-monitorra költözött.
A tömegkommunikáció demokratizálódott: a kulturális életben az internetes platformok révén számos autonóm szereplő jutott nyilvánossághoz – jelenlétük némileg ellensúlyozza a soha nem tapasztalt bulvárzsivajt. A játékok piacán egyre több az olyan termék, melynek megalkotása képes művészetnek látszani, s a legreménykeltőbb fejlemény mind közül a kereskedelmi televíziózás végzetes válsága: a tudat gyarmatosítására épülő üzleti modellnek nem lehet több hátra egy-két évtizednél.
s míg a baloldalon egyre több szó esik a részvénytársaságok adóterheinek növeléséről, a technológiai óriások feldarabolásáról és átfogó szociális reformokról, addig a jobboldalon továbbra is jelen van a jogállamot védő értékkonzervativizmus, s megfogalmazódik a kínai előretöréssel, a politikai iszlámmal, a demográfiai krízissel és a multikulturalizmus válságtüneteivel való szembenézés igénye.
A globális léggömb tágulásának lehetséges mértékéről a durranás pillanatáig nem szerezhető konkrét ismeret. Ami most látszik: ez a lufi még fújható – de annyira azért nem kéne örvendezni, hogy bárki is elfelejtse, mekkora bajban van.
Puzsér Róbert kritikus, újságíró, műsorvezető, a Sétáló Budapest mozgalom arca. A 2020-as évekről szóló sorozatunk többi részét itt olvashatod.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.