Ez a lufi még fújható

Puzsér Róbert

Szerző:
Puzsér Róbert

2020.02.25. 10:10

A sodródásnak csak világháború, vagy olyan katasztrófa vethet véget, amelyről az emberiség egésze elhiszi, hogy a létében fenyegeti – ma azonban még sem az irracionális politikai és vallási gyűlölet, sem a klímakatasztrófa lehetősége nem éri el ezt a kritikus fokot.

Miről szólnak majd a húszas évek?​ Új sorozat indult az Azonnalin: a 2020-as éveket alakító emberek mondják el, merre megyünk ebben az évtizedben.​ A harmadik részben Puzsér Róbert cikkét közöljük.

Egyénnek és társadalomnak egyaránt súlyos kereszt az állandó bizonytalanság. Ami a huszonegyedik században zajlik, az minden bizonnyal az emberi történelem egyik legnagyobb krízise, de feltétlenül a nyugati civilizáció történetének legátfogóbb változása. A válság alapja erkölcsi, ennek nyomán kulturális, a gazdaság és a politika ismétlődő válságai pedig ebből következnek.

Vlagyimir Putyinok és Steve Jobsok korszaka zajlik

A világ drasztikusan átalakul, és nem látni, hogy a folyamatok merre tartanak. A fogalmak, melyekkel az ember az idők kezdete óta leírja a világot, értelmüket vesztik, a kultúra szövete feltöredezik, a társadalmak atomizálódnak, az emberiség rohamos ütemben szektásodik.

A krízis tárgya nem pusztán az, hogy mi a realitás, hanem hogy van-e:

a posztmodern kommunikációs térben virtuális kontinensek jönnek létre, ahol az értelmüket vesztett fogalmak jelentése tovább szűkül, hogy még kevésbé legyenek képesek leírni a valóságot.

Nemcsak a politikai, kulturális és szakmai tekintély ér egyre kevesebbet, de a teljesítmény és a minőség fogalma is rohamosan inflálódik. A világ egyre inkább csak paradoxonokkal írható le: az emberiség soha nem volt még ilyen gazdag, de soha nem volt még ilyen fokú a nyomor; soha nem volt még ilyen mértékű a szólásszabadság, de soha nem volt még ilyen hatékony a cenzúra; az ember soha nem moralizált még ennyit, de soha nem élt még ilyen etikátlanul.

Erős kezű apafigurák és életmódot diktáló vizionáriusok, Vlagyimir Putyinok és Steve Jobsok korszaka zajlik – az emberiség hozzájuk menekül, mert biztonságot és célt igényel.

E kornak már nincs egyetlen narratívája, mely leírja a világfolyamatokat – tucatnyi értelmezés verseng. Az ideológiák elbomlása által képződő űrt évszázados kulturális csomagokat képviselő, erőtől duzzadó vezetők identitásdemonstrációja tölti ki.

Új evangelizáció kellene

A sodródásnak csak világháború, vagy olyan katasztrófa vethet véget, amelyről az emberiség egésze elhiszi, hogy a létében fenyegeti –

ma azonban még sem az irracionális politikai és vallási gyűlölet, sem a klímakatasztrófa lehetősége nem éri el ezt a kritikus fokot.

Jelen körülmények közt a politikai, gazdasági, kulturális és médiaelit csak úgy tudná behúzni a féket, ha kommunikációs blöffök helyett érdemi cselekvésre, a tömegek kiszolgálása és kiszolgáltatása helyett azok döntéshozatalba való bevonására, identitáskonfliktusok felszítása helyett a feszültségek enyhítésére, a kultúra fogyasztásra szabása helyett a válság jellegének és mértékének feltárására szánná el magát.

Ha a demokratikus intézmények visszanyernék tartalmukat, ha az ökológiai szempont a politika fő szervezőjévé válna, ha a multinacionális részvénytársaságok mértéktelen hatalmának kontrollja megvalósulna, ha a korlátlan növekedés neoliberális doktrínáját sikerülne együttműködésen és szolidaritáson alapuló elvekkel felváltani, a krízis még megfékezhető volna.

Alapjaiban kell megváltoztatni az oktatást, a kultúrához való viszonyt és a szociális rendszert, felül kell vizsgálni a globális kizsákmányolás gyakorlatát, a személyes adatok és az intim szféra biztonságát. A párkapcsolatok lejáró szavatosságának és a női-férfi szerepek újrafogalmazásának kapcsán őszinteségen és együttérzésen alapuló, új diskurzus kell.

Egy reform nem elég: kritikus mennyiségű változásra van szükség minden területen – s mert a kultúra alapja a vallás, a fentiek újraalkotásának feltétele egy új evangelizáció volna.

Nem kéne örvendezni

Erre mekkora az esély? Nem tudom felbecsülni. Van rá az emberiségnek egy évtizede? Talán. Esetleg több – vagy kevesebb. Sejtelmem sincs. Mindenesetre a lesújtó tendencia mellett számos olyan folyamat is zajlik, amely kiutat mutathat.

Az első számú terület, ahol látványos átalakulás várható, a kultúra. Ennek számos ága jóformán szűz terület – hogy más példát ne említsek, a filmgyártás huszadik századi hagyatékát az elmúlt évtizedben a látványos és igénytelen franchise-hulladék jóformán a sárga földig gyalulta. A narratív filmek helyét tömegével vették át olyan sorozatok, melyek a huszadik századi tévésorozatok színvonalát minden tekintetben klasszisokkal múlják felül – az audiovizuális kultúra a mozivászonról a tévéképernyőre, a tévéképernyőről a számítógép-monitorra költözött.

A tömegkommunikáció demokratizálódott: a kulturális életben az internetes platformok révén számos autonóm szereplő jutott nyilvánossághoz – jelenlétük némileg ellensúlyozza a soha nem tapasztalt bulvárzsivajt. A játékok piacán egyre több az olyan termék, melynek megalkotása képes művészetnek látszani, s a legreménykeltőbb fejlemény mind közül a kereskedelmi televíziózás végzetes válsága: a tudat gyarmatosítására épülő üzleti modellnek nem lehet több hátra egy-két évtizednél.

A politikai életben is látszanak biztató folyamatok, mert bár tort ül a tetszés hullámain szörföző trollkurzus és a metoo absztrakt erkölcsét hirdető mártírkurzus, ugyanakkor előretörnek a zöld pártok,

s míg a baloldalon egyre több szó esik a részvénytársaságok adóterheinek növeléséről, a technológiai óriások feldarabolásáról és átfogó szociális reformokról, addig a jobboldalon továbbra is jelen van a jogállamot védő értékkonzervativizmus, s megfogalmazódik a kínai előretöréssel, a politikai iszlámmal, a demográfiai krízissel és a multikulturalizmus válságtüneteivel való szembenézés igénye.

Akárhogy is: a világvége továbbra is késik.

A globális léggömb tágulásának lehetséges mértékéről a durranás pillanatáig nem szerezhető konkrét ismeret. Ami most látszik: ez a lufi még fújható – de annyira azért nem kéne örvendezni, hogy bárki is elfelejtse, mekkora bajban van.

Puzsér Róbert kritikus, újságíró, műsorvezető, a Sétáló Budapest mozgalom arca. A 2020-as évekről szóló sorozatunk többi részét itt olvashatod.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek