Köz nélküli köztársaság: nem érdekelte az irániakat a saját parlamentjük megválasztása, de miért?

Soha nem volt még olyan alacsony a választási részvétel Iránban, mint a múlt heti parlamenti választásokon: de miért tiltották el az indulástól a rezsim mérsékeltjeit, vajon tényleg az utódlására készül-e már az ajatollah, és kialakulhat-e egy komoly legitimációs válság a perzsa államban?

Iránban parlamenti választásokon még soha nem volt olyan alacsony a választási részvétel, mint a múlt pénteken megrendezett voksoláson: a belügyminisztérium hivatalos adatai alapján is csupán a választásra jogosultak 42,57 százaléka járult az urnák elé, ez az érték pedig csaknem 20 százalékponttal alacsonyabb, mint a négy évvel ezelőtti, 2016-os választásokon. Mindez a Radio Free Europe elemzése szerint azért fontos, mert

ők javarészt a reformista mérsékeltek táborát erősítik az iráni iszlamista rezsimen belül, míg a konzervatív-iszlamista tábor javarészt akadályok nélkül tudott indulni a választásokon. Persze ez ismét felveti a kérdést: mennyiben tekinthető demokráciának ma Irán? Hiszen a demokratikus díszletek adottak: léteznek politikai pártok, ezek megmérethetik magukat a választásokon, van parlament és van elnöki szerepkör. De mindez csak szigorúan az iszlamista rezsim által kijelölt úton belül funkcionálhat: a tekoratikus rendszert megkérdőjelező politizálásnak nincs helye, ahogyan minden fontos kérdésben a lényegében leválthatatlan legfelsőbb vezető, az ajatollah fogja kimondani a végső szót, és nem a neki alárendelt parlament vagy az elnök.

Legitimációs válságban az iráni rezsim

De mit jelent ez a lassuló gazdasági növekedés, Kasszem Szulejmáni megölése, az amerikai nyomásgyakorlás, majd az ukrán utasszállító katasztrófája után komolyabb belső válságot megélő iráni rezsim számára? Az alacsony részvétel vészjósló lehet, hiszen bár vidéken csak-csak sikerült hozni az átlagos részvételi arányt, a nagyobb városokban már nagyobb problémát jelentett a szavazói passzivitás: különösen Teheránban, ahol alig 27 százaléknyi szavazó járult az urnákhoz.

Pedig a nyomás nagy volt: a teokratikus rezsim vezetője, Khamenei ajatollah felszólította az irániakat, hogy még azok is menjenek el szavazni, akik őt nem szeretik, a választást egyfajta „vallási kötelezettségnek” nevezve. Az urnák nyitvatartását pedig a hatóságok háromszor is meghosszabbították a „szavazók özönére” hivatkozva: eredetileg helyi idő szerint este hatkor lett volna urnazárás, végül ez későbbre tolódott. Ám talán nem túlzás állítani, hogy a meghosszabbítás hátterében épp nem a szavazóözön, hanem pont a passzivitás áll, hiszen még így is bőven rekordalacsony lett a választási részvétel.

Egy ilyen alacsony részvételt pedig nehéz máshogy látni, mint hogy – főleg a nagyvárosokban –

A forradalmi generáció szép lassan kiöregszik, a fiatalabbak pedig, akik a helyükbe lennének hivatottak lépni, a részvételi adatok alapján úgy tűnik, nem érzik magukénak az iráni rendszert.

De miért nem mentek az irániak szavazni?

Iránnak 290 fős parlamentje van, a képviselőket pedig négyévente választják meg a 81 milliós síita államban: ebből 285 tagot közvetlenül választanak, a maradék öt képviselő a vallási kisebbségekért felel. Maga a választási rendszer 196 egyéni körzeten alapul, ezek közül egyes körzeteknek egy, másoknak több képviselőjük is van, és az első fordulóban a nyertes által elnyert szavazatarány függvényében szükség lehet akár második fordulókra is. Mindezek alapján az eddigi adatok szerint 241 képviselői hely sorsa dőlt el,

De miért ilyen kicsi a mérsékeltek tábora? Az alapprobléma azonban az, hogy a szavazólapon álló jelölteket a hatóságok alaposan megszűrték: Iránban ugyanis a tizenkéttagú, úgynevezett Felügyelők Tanácsa dönti el, hogy ki indulhat a választásokon és ki nem. A tagok közül hatan vallástudósok, akiket az ajatollah nevez ki, a másik hat főt pedig a parlamenti képviselők választják a legfelsőbb bíróság elnökének ajánlásai alapján (akit szintén az ajatollah nevez ki). Maga az ajatollah pedig a legmagasabb rangú főpapok címe a síita muzulmán egyházi hierarchiában, egyúttal ő az Iráni Iszlám Köztársaság legfelsőbb vezetője. Kinevezni vagy eltávolítani csak a nyolcvannyolc fős Szakértők Tanácsa tudja, ebbe a testületbe pedig a szintén az ajatollahhoz hű Felügyelők Tanácsa jelölhet tagokat, így nem igazán áll fenn a veszélye, hogy bárki a rezsimen belül megpróbálná megpuccsolni az ajatollahot.

A Felügyelők Tanácsa lényegében alkotmánybírósági szerepet tölt be, ezen felül pedig ellátja a választások felügyeletét, vagyis tizenkét – korántsem demokratikusan megválasztott – embertől függ, hogy ki indulhat Iránban az elnök- illetve parlamenti választásokon. Hogy mindez mennyiben szolgálja a demokratikus döntéshozatalt, az idei parlamenti választásokon is jól kirajzolódott: a Felügyelők Tanácsa a tizenhatezer indulóból kilencezret már rajthoz állni sem engedett.

Az intézkedés súlyosságát jelzi, hogy a 290 parlamenti képviselőből 90-en sem indulhattak újra a Felügyelők Tanácsának ténykedése miatt. Reformista és mérsékelt jelölt így alig-alig maradt a szavazólapon, a tanács őket többnyire korrupcióra, vagy az iráni iszlám vezetéshez való lojalitás hiányára hivatkozva tartotta vissza az indulástól.

Ahhoz, hogy valaki jelöltté válhasson, teljesítenie kell egy pár elvárást: nők például probléma nélkül lehetnek képviselők, de minden jelöltnek iráni állampolgárnak kell lennie, hűséget kell esküdnie az alkotmányra, az Iszlám Köztársaságot kell támogatnia. Elvárás továbbá a muszlim hit (kivéve a vallási kisebbségi képviselők esetében), a jó egészségi állapot, a 30 és 75 év közti életkor, valamint az, hogy a jelöltnek ne legyen rossz hírneve. Rögtön kizáró tényező, ha valaki megsérti a sária-jogrendet, korrupció, árulás, csalás vagy vesztegetés miatt bűnösnek találták, a drogfüggők, csempészek, írástudatlanok, valamint a forradalom előtti rendszer támogatói sem lehetnek továbbá jelöltek. A konzervatívok részéről viszont nem voltak ilyen problémák, rájuk többnyire gond nélkül lehetett szavazni múlt pénteken.

A mérsékeltek ellehetetlenítése viszont pont ellentétes hatást váltott ki. A mérsékelt táborra eddig azért is volt szükség a választásokon, mert így a rendszerrel elégedetlen irániak is választhattak a nagyobbik és a kisebbik rossz között.

ahogyan az emberek sem tudják jelezni elégedetlenségüket a rezsimmel szemben.

Vagyis a magas részvételhez verseny kell, a versenyhez pedig mérsékelt jelöltek. Az alacsony részvétel ezzel szemben legitimációs válságot okoz a rezsim számára, amely eddig szerette mutogatni a relatíve magas részvételi számokat: 2016-ban például, mikor a mérsékeltek nagyot nyertek a parlamenti- és elnökválasztásokon, 61 százalékos részvételt mértek, ehhez képest pedig csaknem 20 százalékpontos visszaesés a mostani helyzet, ahol a versenyt csírájában elfojtotta a Felügyelők Tanácsa.

És miért kellett ennyire elnyomni a mérsékelteket?

Bár fontos, hogy Iránban kikből áll a parlament és ki az elnök személye, a végső szót mindig az állam élén álló vallási vezető, Khamenei ajatollah mondja ki. Ő már nyolcvanadik életévét tapossa, és nem örvend kitűnő egészségi állapotnak: több műtéten is átesett már az elmúlt években, és rossz nyelvek azt beszélik, hogy prosztatarákja is van. Ilyen körülmények között az iráni rezsim úgy tűnik, minél egyenletesebb utódlást szeretne majd Khamenei után.

Ali Vaez, az International Crisis Group Irán-szakértője a Radio Free Europe-nak elmondta, hogy az is lehetséges, hogy az ajatollah egy könnyen irányítható parlamentet szeretne ahhoz, hogy alkotmányos reformokat jelentsen be, amelyek majd megkönnyítenék az utódja dolgát: így ha Khamenei meg is halna, utódja egy olyan Iránt örökölne meg, ahol nem kell rögtön nagy belső feszültségekkel szembenéznie. Vaez hozzátette:

Ráadásul ami az utódlás kérdését illeti, a hatalom igazán fontos szerveiben most sem a mérsékelteknek van többségük – igaz, az elnököt Hasszán Rohani személyében egyelőre a mérsékeltek adják. De egyértelműen a rezsim radikálisai állnak például az iráni Forradalmi Gárda élén is – ez ugyebár az a különleges hadtest, amelynek a Jeruzsálem-hadtestét vezette a januárban Bagdad mellett megölt Kasszem Szulejmáni, ahogy az igazságszolgáltatást is a konzervatívok kontrollálják.

Vagyis a Szulejmáni meggyilkolása utáni érzékeny nemzetközi helyzetben nemcsak belpolitikailag fontos egy sima utódlás, hanem az ajatollah azt is érezheti, hogy kifelé is egységet kell sugároznia az Iszlám Köztársaságnak. A másik komoly probléma pedig, hogy a négy éve a választásokat a változás ígéretével besöprő reformerek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Trump atomalkuból való kilépése miatt nemhogy bővült volna, de beszűkült Irán nemzetközi mozgástere, ahogyan az irániak életszínvonala sem növekszik az elvárásoknak megfelelően. Ráadásul hiába adták ők az elnököt és a legnagyobb erőt a parlamentben, nem tudták hatékonyan érvényesíteni az érdekeiket, a radikálisok továbbra is jelen voltak a hatalom és az intézmények minden szegletében.

Irán elleni áskálódás a koronavírus?

Persze nem minden az iráni rendszer legitimációs válságáról szól: a részvételtől valamelyest elrettenthette az embereket a koronavírus hirtelen megjelenése az országban: eddig a Kínából induló járványnak nyolc iráni halottja van, és akár több száz fertőzött is lehet még az országban. A megfertőződéstől való félelem pedig arra is sarkallhatta a szavazókat, hogy inkább ne menjenek el voksolni.

Sőt, a radikális Javan napilap főszerkesztője meg is osztott egy – semmiképp sem reprezentatív, de érdekes – Twitter-szavazást, ahol megkérdezte a netezőket: szerintük mi az oka az alacsony részvételnek. A koronavírustól való félelem eszerint csak alig több, mint 5 százalékot tartott vissza, 10 százalék a mérsékelt jelöltek kizárása miatt nem ment el. Ehhez képest valamivel több, mint 41 százalék az elmúlt év negatív eseményeit okolja,

Khamenei ajatollah szerint a koronavírus-aggodalmakat pedig Irán ellenségei terjesztik: a vallási vezető szerint ezzel próbálják rávenni az embereket, hogy ne menjenek el voksolni, mivel „a vírusról szóló negatív propaganda pár hónapja kezdődött, és csak növekedett, ahogy a választások közeledtek”. Az ajatollah pedig nem is elégedetlen a részvételi aránnyal, szerinte az emberek igenis elmentek szavazni, az Iszlám Forradalom óta eltelt 41 évben pedig 37-38 választást is tartottak Iránban. „Hol máshol a világban tettek ekkora erőfeszítéseket a demokráciáért?” – tette fel a kérdést.

Egy bizonyos: a parlamenti választás után 2021-ben új elnököt is választanak Iránban. Bárkiből is legyen elnökjelölt, át kell mennie a Felügyelők Tanácsának rostáján, így nagyon senki nem lehet biztonságban: az lényegében kizárt, hogy olyasvalaki kerüljön az elnöki székbe, aki nem lojális az iráni rezsimhez. Ugyanakkor az is megeshet, hogy bármily gyenge lábakon is álljon a konzervatívok múlt pénteki parlamenti győzelme, ez előnyhöz juttathatja őket az elnökválasztáson is.

BORÍTÓKÉP: Hasszán Rohani kampányol 2017-ben / Facebook