Se felvenni, se feldolgozni nem akarták, mégis klasszikus dal lett

Szerző: Fekő Ádám
2020.02.23. 17:50

Ötvenéves lett Tim Buckley Song to the Sirenje. A dal körül szinte minden el lett rontva, a rossz lemezverziótól kezdve a szerző haláláig egészen a szöveg első verziójáig, de egy véletlen miatt mégis a popzene kitörölhetetlen pillanatává válhatott.

Se felvenni, se feldolgozni nem akarták, mégis klasszikus dal lett

Mivel még a hivatalos megjelenési dátumban sem sikerült igazán megegyezni az elmúlt ötven évben, ezért kijelenthető, hogy tulajdonképpen egész februárban ötvenéves a Song to the Siren című dal. Nyilván egy csomó dal létezik még, ami ötvenéves épp, de a Song to the Siren egyrészt minden idők egyik legszomorúbb dala, másrészt annyira sok véletlen kellett ahhoz, hogy klasszikussá váljon,

amibe az is belefért, hogy megszületése után tizenhárom évig a kutya sem foglalkozott vele, a szerzője pedig meg sem élte a sikereket.

Tényleg minden amellett van, hogy ez a különösen sok klasszikus sorral ellátott dalszöveg örökre elsikkadjon: bár hivatalos kiadványon először 1970-ben jelent meg, az ősforrás, Tim Buckley már 1967-ben megírta a zenét és a szöveget is közösen Larry Beckett-tel, a teljesen lecsupaszított változatot pedig 1968-ban elő is adta a The Monkees TV Show-ban.

Bár Tim Buckley akkoriban egész vonzó, de azért nem A-ligás névnek számított Amerikában a virágzó singer-songwriter hullámmal, ráadásul a Song to the Siren születésének idején épp kreativitása csúcsán is volt, végül inkább mégsem vette fel lemezre is a dalt, és éveken keresztül ki sem akarta adni. Az ok egészen triviális:

producerének felesége, Judy Henske kiröhögte a dal „I’m as puzzled as an oyster”, vagyis „olyan zavarban vagyok, mint egy osztriga” sorát.

Emiatt Buckley végül csak az 1970-es Starstailor című lemezre került fel, amiben az említett sort átírták „I’m as puzzled as a newborn child”-ra, tehát „olyan zavarban vagyok, mint egy újszölött”-re, de sok köszönet így sem volt benne: az akkoriban már lelkesen kábítószerező Buckley épp össze akarta házasítani addigi folkos stílusát a free jazz-zel, a paradigmaváltó mesterműnek szánt lemez pedig óriási bukás lett a kritikusoknál és a közönségnél is. A lemez mai füllel hallgatva is annyira értelmetlen, hogy például az egész más hangnemben eljátszott és felénekelt Song to the Siren sem tűnik akkora mesterműnek, mint amilyennek két évvel korábban tűnt.

Buckley hátralévő életében emiatt az egész kísérletezős korszakát maga mögött hagyta a Song to the Sirennel együtt, aztán mindössze 28 évesen herointúladagolásban halt meg. Emiatt minden adott volt hozzá, hogy a dalt mindenki elfelejtse, és ha nem történt volna egy hatalmas véletlen, akkor ez is történt volna.

Már 1983-hoz is értünk, amikor a független 4AD lemezkiadó feje, Ivo Watts-Russell megalapította John Fryerrel közösen a This Mortal Coil zenekart. A This Mortal Coilnak hivatalosan csak két tagja volt, de a 4AD legnagyobb nevei közül (Cocteau Twins, Pixies, Dead Can Dance, stb.) többen is vendégeskedtek a mások dalainak dreampoposított verziójában utazó duónál.

Itt még mindig nem került szóba a Song to the Siren, mivel a Cocteau Twinsből ismert énekesnőt, Elizabeth Frasert eredetileg a kislemezre szánt Sixteen Days / Gathering Dust feléneklésére hívták.

Viszont egy kislemeznek kellett egy B-oldal is, ezért megkérték Frasert, énekelje már fel a Watts-Russellnél régóta ott lévő válogatáslemezről a Song to the Sirent.

Ebből született az alábbi verzió:

Bár a YouTube és a Spotify idejében furának tűnik, igazából először itt kapott komolyabb teret Tim Buckley eredeti elképzelése, hiszen addig a világ nagyrésze maximum a Starsailoron szereplő teljesen kifacsart verziót hallhatta. És bár B-oldalnak volt szánva, végül a Song to the Siren adta el a kislemezt,

a második kiadásnak már az A-oldalán kapott helyet, forgattak hozzá klipet és felkerült a This Mortal Coil első lemezére is.

A Song to the Siren a független kiadók eladási listáján összesen két évet töltött, és félmillió darabot adtak el belőle. Ez az 1980-as évek őrületét ismerve nem is tűnik olyan bűdületes számnak, de érdemes kiemelni, hogy itt a kissé sznob független színtérről van szó, ott viszont összesen három kislemez előzi meg a toplistán töltött időben: a Bauhaus Bela Lugosi’s Deadje, a New Order Blue Mondayje, és a Joy Division Love Will Tear Us Apartja.

A Song to the Siren annyira kötelező darab lett, hogy Fraser a Cocteau Twinsszel is rendszeresen előadta, de az énekesnőnek nem ez volt az egyetlen kapcsolódási pontja Tim Buckleyhoz: felvett ugyanis egy duettet Buckley fiával, a személyes hangulatú singer-songwriterek rajongói közt szintén kultikus státuszt élvező Jeff Buckleyval, és hogy igazán regényes legyen a történet, a két zenész össze is jött a felvételek alatt.

A közös dalt végül soha nem jelentették meg (egy ritkaságokat tartalmazó válogatásra került fel végül sokkal később), egy évig tartó nagyon intenzívként leírt kapcsolatuknak pedig 1995-ben lett vége. Érdemes megemlíteni gyorsan Jeff Buckley történetének végét is: a Rolling Stone által a történelem harminckilencedik legjobb énekesének gondolt ifjabb Buckley két évvel később, harmincéves korában halt meg, miután ruhával együtt ugrott be a memphisi Wolf folyóba, és megfulladt.

Persze mindenki úgy gondolta, az apjához hasonlóan ő is drogozott, de a boncolás se kábítószert, se alkoholt nem talált a vérében.

Visszatérve a Song to the Sirenre: a dal a This Mortal Coilnak köszönhetően örök klasszikussá változott, és mint minden klasszikus, ez a dal is önálló életre kelt: David Lynch az 1997-es Lost Highwayben, a rendező pedig később is elárulta, hogy óriási hatással volt rá a This Mortal Coil feldolgozása. Érdemes még kiemelni Peter Jackson filmjét, a 2009-es Komfortos mennyországot, ahol a film egyik kulcsjelenete alatt szólal meg a Song to the Siren.

Nemcsak filmekben szerepel, hanem feldolgozni is szeretik: elénekelte többek közt George Michael, Robert Plant, John Frusciante, Sinéad O'Connor, Bryan Ferry, készült belőle trance verzió is (ez utóbbit maga Tiesto is remixelte), de csak hogy a személyes kedvencem is szerepeljen, az alább hallható Wolf Alice is elkészítette a maga változatát 2017-ben, szerencsére a korábban kinevetett kagylós sort énekelve (hogy melyik feldolgozó melyik sort énekli, teljesen változó, de valamivel többen szokták az osztrigátlanítottat).

Bár a zenei listáknak elvileg semmi értelme, azért mindenképp érdemes megemlíteni, hogy az Observer szerint a This Mortal Coil feldolgozása lett minden idők hatodik legjobb feldolgozása: Kate Bush Rocket Manje, a Soft Cell Tainted Love-ja, a Clash Police and Thievese, stílusosan Jeff Buckley Hallelujah-ja és Johnny Cash Hurtje előzik csak meg.

Érdekes, hogy Tim Buckley klasszikussá vált dala az eredeti elképzelésekhez közel legközelebb álló verzióban csak 1999-ben jelent meg hivatalos kiadványon: akkor adták ki a zenész befejezetlen munkáit és ritkaságait tartalmazó Works in Progresst, aminek köszönhetően végre igazán széles közönség is megismerhette, mire gondolt igazából 1967-ben Buckley és Beckett.

A hányattatott sorsú klasszikusnak amúgy Beckett 2016-ben is igazságot szolgáltatott: a szöveget jegyző férfi ekkor adta ki a saját Song to the Sirenjét élő zenekarával, ami igazából nem is klasszikus értelemben vett dal. Beckett ugyanis a Song to the Siren dallamaira meséli el a teljes keletkezés történetét, bepillantást engedve a szövegbe, és barátságával Buckleyval. Az előadást a dal szellemi hazatérésének szánta, a vizuális körítéssel pedig egyszerre utal Homérosz Ithakájára, és persze magára a kiteljesedett dalra.

Szóval így lesz klasszikus egy olyan dalból, amit se felvenni, se előadni, se kiadni nem is akart különösebben soha senki.

FOTÓ: Tim Buckley egyik bestof lemezének borítója

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek