Magyarország lehet az egyik legnagyobb vesztese az új EU-s büdzsének. Elmondjuk, miért!

Szerző: Illés Gergő
2020.02.20. 15:52

Jó ezeregyszáz milliárd euróról, az EU következő költségvetéséről szólnak most pár napig a tárgyalások Brüsszelben, most fog tehát eldőlni, hogyan fog kinézni az EU a következő hét évben. De mi ez a rengeteg szakszó, amivel az eurokraták dobálóznak? Kik fognak jól járni, s kik rosszul? Mire megy el ennyi pénz az EU-ban? És egyáltalán: miről szól az egész költségvetési vita? Képbe hozunk!

Magyarország lehet az egyik legnagyobb vesztese az új EU-s büdzsének. Elmondjuk, miért!

Hamarosan új hétéves keretköltségvetése lesz az Európai Uniónak, ami az immár huszonhétfősre zsugorodott blokk életében az egyik legfontosabb momentum:

majdnem 1100 milliárd euró sorsáról születik döntés az erről szóló, tagállamok és intézmények közötti tárgyalások során.

Nem túlzás tehát állítani, hogy most dől el, hogyan fog kinézni, mennyire lesz hatékony és ütőképes 2021 és 2027 között az Európai Unió nevű monstrum. Nem véletlen, hogy az EU életében a többéves költségvetésről szóló vita az egyik legfontosabb napirendi pont: miután a Tanács előző, finn elnöksége kudarcot vallott abban, hogy egy konszenzusos, mindenkinek megfelelő büdzsével álljon elő, most Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke ragadta magához a költségvetési tárgyalásokban a kezdeményező szerepet az uniós politikát még mindig tanulgató soros elnök horvátok helyett.

Hosszú tanácsülés közeleg

Ennek megfelelően február 20-án csütörtökön ülnek össze Brüsszelben a tagállamok állam- és kormányfői, hogy az Európai Tanács rendkívüli ülésén végre egyezségre jussanak a büdzsével kapcsolatban. Hogy a maratoninak ígérkező ülés meddig is fog tartani, senki nem tudja, de egy biztos: Andrej Babiš cseh kormányfő öt inget is csomagolt, persze mindenki szeretné megúszni ennél kevesebbel. A sietség nem véletlen: a mostani hétéves büdzsé év végén lejár, miközben a következőről való megállapodás fénye még nem is látszik az alagút végén. A megállapodás tehát kulcsfontosságú, de nem biztos, hogy most sikerül konszenzust építeni a huszonhét tagállam, valamint a döntéshozatalban jelentős három fő intézmény, a Bizottság, a tagállami érdekeket képviselő Tanács és az Európai Parlament széthúzó érdekei között.

Persze még ha nem is lesz megállapodás, akkor is arról beszélünk, hogy huszonheten (plusz intézmények) alkudoznak egymással egy háttértárgyalás során ezermilliárd euró sorsáról. Mindeközben sokszor a döntéshozók

olyan betűszavakkal és terminológiákkal dobálóznak a kamerák előtt, amelyeket földi halandó aligha ért meg,

épp ezért készítettünk nektek egy eurokrata-magyar szótárt a költségvetés témájában és összeszedtük, pontosan miről állapodnak meg – már ha megállapodnak – a büdzsével kapcsolatban:

MICHEL ELŐZETESEN MINDENKIVEL EGYEZTETETT, MIELŐTT ELKÉSZÍTETTE SAJÁT JAVASLATÁT, ITT PÉLDÁUL ORBÁN VIKTORRAL TALÁLKOZIK BRÜSSZELBEN. FORRÁS: EURÓPAI UNIÓ (2020)

Miről is szól a többéves költségvetés?

MFF: Ez az uniós szakzsargonban a többéves pénzügyi keretrendszer, vagyis a „Multiannual Financial Framework” rövidítése. Ez az az (eddigi gyakorlat alapján) hétéves keret, mely rögzíti, hogy az EU az adott időszakban mely szakpolitikai területekre (például: mezőgazdaság, felzárkóztatás, határvédelem, és így tovább) mennyi pénzt költ el.

+ Miért pont hét év? Nincs kőbe vésve, hogy hét évig kellene tartania egy többéves keretköltségvetésnek, az EU szerződéseiben csupán annyi szerepel, hogy egy öt és hét év közötti időszakot kell átívelnie. Úgy alakult, hogy a tagállamok általában a maximális hét évre készítik el a keretköltségvetést, nem véletlenül: az MFF-ről szóló intézményi és tagállami vita az egyik legöldöklőbb küzdelem az Európai Unión belül, hiszen pénzről van szó.

Nagyon mély törésvonalak kerülnek elő ilyenkor, olyanok is, amelyek az EU mindennapi működésében a szőnyeg alá vannak söpörve:

kelet/nyugat, észak/dél, gazdag/szegény, befizető/kedvezményezett, nemzetállami/nemzetek feletti különbségek rajzolódnak ki a tárgyalások folyamán. Egyszerűbb tehát ezt a küzdelmes vitát nem öt, hanem hétévenként lefolytatni.

Tárgyalási keretdokumentum: Elég magyartalan tükörfordítással élve nevezik „tárgyalási doboznak” is az angol „negotiation box” kifejezés alapján. A keretdokumentum a Tanács által elkészített költségvetési javaslatot jelöli, mely alapján a tagállamok közti tárgyalások elkezdődhetnek a költségvetésről: vagyis ez a dokumentum adja meg a tárgyalások alapját. Egy ilyen kerettel állt például elő a finn elnökség is tavaly decemberben, és egy ilyennel turnézik most Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is.

Honnan van pénze az EU-nak?

GNI-alapú befizetésekből: A GNI egy gazdasági mutató, mely a bruttó nemzeti bevételre („Gross National Income”) utal. A tagállamok ez alapján az irányszám alapján fizetik be a közösbe a rájuk eső részt, általában GNI-jük valamivel több, mint 1 százalékát. A költségvetési tárgyalások során mindig jelentős vita tárgya, hogy mennyi is legyen a GNI-alapú befizetés: a nettó befizetők minél lejjebb, a nettó kedvezményezettek és az Európai Parlament pedig minél feljebb szeretné azt tornászni. A GNI-befizetésre eleinte csak akkor lett volna szükség, ha az EU többi, saját forrása nem fedezi teljesen a költségvetést,

mára viszont körülbelül a büdzsé 72 százaléka a tagállami befizetésekből folyik be.

Hagyományos saját bevételeiből: Ezeket azért nevezik saját bevételeknek, mert az EU nem a tagállami hozzájárulások formájában, hanem közvetlenül jut hozzájuk. A hagyományos saját bevételek a vámokból, mezőgazdasági vámokból, valamint a cukor- és izoglükóz-illetékekből állnak, s körülbelül 15 százalékát adják a büdzsének.

Áfaalapú bevételekből: Ezen bevételek adják az EU második típusú saját bevételét, miután az áfa volt az első adónem, amit széles körben EU-s szinten harmonizáltak. Az uniós szakzsargonban héa, vagyis hozzáadottérték-adó néven hivatkoznak rá, de ez itthon megegyezik az áfával. A jelenlegi költségvetés szerint a tagállami áfabevételek 0,3 százaléka kerül az uniós büdzsébe (tulajdonképpen a 27 százalékos magas áfa nemcsak a magyar adóbevételeknek, hanem az EU-nak is kedvez így). Kivéve Németország, Hollandia és Svédország esetében, akiknek csak 0,15 százalékot kell fizetniük: ők nettó befizetőkként úgynevezett korrekciós mechanizmusoknak köszönhetően kialkudták, hogy kevesebbet kelljen fizetniük. Hogy mi is az a korrekciós mechanizmus, arról lejjebb írtunk. Jelenleg az áfaalapú bevételek teszik ki a büdzsé csaknem 13 százalékát.

Kötelezettségvállalások és kifizetések: A GNI-alapú befizetéseknél jelentős eltérés lehet a százalékok között attól függően, hogy a kötelezettségvállalásokról vagy a kifizetésekről beszélünk. Előbbi kategória azon maximális értéket jelzi, amelyet az EU egy adott évben vállalhat, míg utóbbi a ténylegesen kifizetett összegeket jelenti. Értelemszerűen a kötelezettségvállalás valamivel magasabb GNI-arányos értéket tesz ki, mint a tényleges kifizetés, például az Európai Bizottság mostani javaslatában 1,11 százalékos a kötelezettségvállalás, 1,08 százalékos pedig a kifizetés. 

ITT DŐL EL MINDEN, AMI FONTOS: AZ EURÓPAI TANÁCS ÜLÉSEINEK OTTHONT ADÓ EURÓPA ÉPÜLET TÁRGYALÓTERME. FORRÁS: EURÓPAI UNIÓ (2016)

Kik kapják a pénzt?

Nettó befizetők: Azon tagállamok összefoglaló neve, akik többet fizetnek be a büdzsébe, mint amennyit visszakapnak abból. Ide a gazdagabb, és felzárkóztatandó régiókkal nem igazán rendelkező államok tartoznak, például Németország, Franciaország, Ausztria Hollandia, Svédország vagy Dánia. Utóbbi négy különösen hangosan szokott érvelni a befizetések csökkentése mellett,

főleg a hollandok, akik egy főre vetítve a legtöbbet fizetik a büdzsébe.

Németország a mérete miatt nagyon sokat fizet be, igaz, ők annyira nem is panaszkodnak annyira: a felzárkóztatandó közép-európai régiók uniós pályázatain gyakran nyernek a német cégek. Ez jó a felzárkóztatandó tagállamnak, mert külföldi befektetés érkezik az országba, és jó a gazdag német cégnek, és ezzel Németországnak is.

Nettó kedvezményezettek: Azon tagállamok összefoglaló neve, akik kevesebbet fizetnek be a büdzsébe, mint amennyit visszakapnak abból különböző támogatások és pénzek formájában. Az ő lobbicsoportjuk tűnik fel rendszeresen a költségvetési tárgyalások során „a Kohézió Barátai” néven, és kiadnak egy közös nyilatkozatot, hogy több pénzt kérnek. Most a portugáliai Bejában gyűltek össze, részletek itt.

Mire megy el a pénz?

+ Intézmények: Közkeletű populista-euroszkeptikus szólam, hogy a tagállamok beletolják a pénzt az EU-ba, amit aztán az felelőtlenül elkölt a saját működésére több tízezernyi bürokratájával meg a csilivili épületeivel (Európai Parlamentből például rögtön kettő van, és egyre többen teszik fel a kérdést, hogy: miért is?). A valóság azonban az, hogy

az EU saját működésére, adminisztrációra a büdzsé körülbelül 6 százalékát költi csupán.

Igaz, ez hét évre lebontva a jelenlegi büdzsében még mindig 70 milliárd euró, de ha ők nem lennének, akkor nem lenne, aki gondozza a közös uniós szakpolitikákat. A bürokraták tehát lényegében a tagállamok válláról is levesznek terheket, így pedig talán mégsem annyira sok az a 6 százalékos részesedés.

KAP: Ez a rövidítés az EU közös agrárpolitikáját jelzi. Jelentősége már csak azért is ilyen nagy, mert még évtizedekkel ezelőtt ez volt az EU elődje, az Európai Gazdasági Közösség első közös szakpolitikai programja. Ennek megfelelően sokáig ennek finanszírozására ment el szinte a teljes közös büdzsé. Protekcionizmusa és elavultsága miatt rendszeres vita tárgya: a mezőgazdaságilag annyira nem meghatározó, fejlettebb tagállamok (kivéve a KAP fő nyertesei, a franciák) rendszeresen támadják mondván, hogy arányaiban túl sokat költünk rá. Valahol igazuk is van: a KAP-ra még mindig a teljes uniós büdzsé majdnem 40 százaléka, jó 40 milliárd euró megy el évente, miközben a mezőgazdaság az európai gazdasági teljesítmény 3-4 százalékát adja csak.

Kohézió: A KAP mellett az EU másik, rendkívül költésges programjai a különböző kohéziós és felzárkóztatási alapok, melyek több, mint 300 milliárd eurót, a büdzsé körülbelül harmadát teszik ki. Csalóka ezt az egészet a kohézió kalapja alá venni, hiszen az MFF felzárkóztatási fejezete sok más programot tartalmaz: a legdrágább az elmaradott régiók felzárkóztatásáért felelős, jelenleg 185 milliárd eurós alap, a kohéziós alapba 75 milliárd jut, de a már fejlett, illetve átmeneti (vagyis még nem fejlett, de már nem is fejletlen) régiók is kapnak 56, illetve 36 milliárdot.

Minden más: Ide tartozik minden, ami nem a két legköltségesebb uniós szakpolitikáról szól. Vagyis ebbe a keretbe esik a teljesség igénye nélkül a közös kül- és biztonságpolitika, a határvédelem és migráció, az innováció, a kutatás-fejlesztés, az oktatás, a belbiztonság, a belső piac, a növekedéspolitika, és minden más. Hagyományosan a nettó befizetők szeretnék, ha ezek az újabb, innovatívabb egyéb források növekednének, és ne a méregdrága, és sokszor a leszakadt, autoriter irányba tendáló keleti tagállamoknak elosztogatott fejlesztési pénzek.

Visszatérítések: Ennek megértéséhez Margaret Thatcher idejébe kell visszarepülnünk. Röviddel az Egyesült Királyság 1973-as csatlakozása után a britek észrevették: az első komoly szakpolitika, a fentebb említett KAP kidolgozásánál nem vették figyelembe az érdekeiket. Így történt, hogy a 80-as évek elején még igencsak gyengélkedő Nagy-Britannia aránytalanul sokat fizetett a közösbe, és az eltérő brit birtokrendszer miatt keveset kapott vissza. Thatcher pedig a rossz emlékű dublini EU-csúcson addig verte az asztalt, míg ki nem alkudta, hogy az Egyesült Királyság ezentúl egy bonyolult mechanizmus alapján kapjon vissza valamennyit a befizetéseiből. Közben

a britek az egyik leggazdagabb tagállam lettek, a visszatérítésükhöz viszont ragaszkodtak,

így történt, hogy sokszor jóval szegényebb tagállamok is „adakoztak” Londonnak a befizetéseikkel. Ráadásul a brit példára hivatkozva több nettó befizető is további visszatérítéseket (brüsszelitául: korrekciós mechanizmusokat) alkudott ki magának, most pedig a Bizottság szeretné, ha az átláthatatlan, kiskapukon alapuló rendszernek idén vége szakadna. A britek kilépése után az új költségvetés egyik legfontosabb feladata, hogy egységesüljön, és kikerüljenek belőle a különféle kacifántos visszatérítések. Ezt ugyanakkor még közel sem szabad készpénznek venni: Ausztria, Dánia, Svédország, Hollandia és Németország keményen kardoskodik érte, hogy a korábban már kialkudott visszatérítéseiket mindenképp megtarthassák, míg ezeknek Emmanuel Macron (és az agrárpolitikából a legkomolyabban részesülő Franciaország) megy neki a legkeményebben.

Jogállamiság: Akár a Fidesz rémálma is lehetne az Európai Bizottság javaslata, miszerint a jogállamiságot megsértő tagállamok számára felfüggeszthetnék az EU-s pénzek kifizetését. Ehhez leginkább a nettó befizetők ragaszkodnak, akiknek – legalábbis szavakban – elegük van abból, hogy a befizetéseikkel illiberális rezsimépítéseket finanszíroznak. Papíron szépen hangzik, azonban már a részben ezért is felelős Věra Jourová cseh uniós biztos is aggódik amiatt, hogy a tagállamok egész ötlet méregfogát kihúzzák, és „papírsárkánnyá” fog silányulni. Jourová itt Michel jóval megengedőbb javaslatára gondolt:

bár a jogállamisági mechanizmus a belga politikus keretdokumentumában ottmaradt, de jelentősen legyengült.

Itt ahhoz, hogy egy jogállamiságot megsértő tagállamtól megvonják a pénzeket, a tagállamok minősített többségének egyetértésére lenne szükség a Tanácsban. Az eredeti, bizottsági javaslat ehelyett pont fordítva fogalmaz: az ő javaslatuk szerint épp ahhoz kéne minősített többség, hogy ne vonják meg a pénzeket, ezt a szavazási formulát hívják fordított minősített többségnek.

Deficit: Az EU költségvetése nem úgy működik, mint a tagállami büdzsék. Egy állam tervezhet ugyanis deficites költségvetést, ahol az állam kiadásai többet tesznek ki, mint a bevételei, az EU esetében ilyen helyzet nem állhat fenn. Az EU-büdzsé deficitje már csak azért sem lehetséges, mert a bevételek 72 százaléka ugyebár a tagállamoktól jön, a tagállamok pedig nem fognak több pénzt küldeni, mint amennyit az MFF-ben előírnak nekik.

Többlet: Megeshet ugyanakkor, hogy az EU egy évben nem tudja elkölteni az összes rendelkezésére álló pénzt. Ilyenkor a fennmaradó összeg áttolódik a következő pénzügyi évre. Ez nem óriási összeg, 2018-ban például az EU teljes bevételének kevesebb, mint egy százalékát jelentette.

CHARLES MICHEL SZÁMÁRA NAGY A TÉT: A BELGA EXMINISZTERELNÖK PÁR HÓNAPJA LETT A TANÁCS ELNÖKE, HA MOST ÁTNYOMJA A KÖLTSÉGVETÉST, ÓRIÁSI POLITIKAI SIKER LESZ SZÁMÁRA. HA NEM, SÚLYTALANNÁ VÁLHAT. FORRÁS: EURÓPAI UNIÓ (2020)

Ki mit szeretne?

A nettó befizetők: Egy kisebb és innovatívabb büdzsét szeretnének, amiben nem jutna annyi pénz a felzárkóztatási, agrárpolitikai és kohéziós támogatásokra, helyette inkább az oktatások, kutatás+fejlesztésen és az innováción lenne a hangsúly. Érthető igény, hiszen a nettó befizetők állják a cechet az egész uniós buliért.

A nettó kedvezményezettek: Egy olyan büdzsét szeretnének, ahol legalább annyi pénz jut felzárkóztatásra, mint amennyi a most is hatályos MFF-ben, mindezt úgy, hogy a kohéziós pénzek nem mennek az agrárpolitikai pénzek rovására. Ők több szolidaritást várnak a nettó befizetőktől. Érthető igény, hiszen Dél- Közép- és Kelet-Európában vannak leginkább az EU felzárkóztatandó régiói, nem véletlen, hogy a kohéziópárti tagállamok Portugália igen lepukkant sarkában, Bejában gyűltek össze pár hete. A kohéziópártiak ráadaásul azzal érvelnek, hogy ha a nettó befizetőktől ők több pénzt kapnak, azzal tulajdonképpen mindenki jól jár: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök például kijelentette, minden, a V4-országokban elköltött kohéziós euró hozott a konyhára a nettó befizetőknek.

Az Európai Parlament: Az Európai Parlament rendkívül elégedetlen a tagállamok fukarkodásával, és ők egy ambiciózus, példátlanul magas, 1,27 százalékos GNI-alapú befizetést szeretnének elérni. Bár úgy tűnhet, tizedszázalékokon meg a vita, ezek eurótízmilliárdokról döntenek, Michel mostani javaslata, és az irreálisan magas, parlamenti tervezet között körülbelül 200 milliárd euró is lehet a differencia. Az EP számára a leginkább az a fontos, hogy végre ne az Unió céljait kössék a rendelkezésre álló forrásokhoz, hanem a forrásokat a valós célokhoz. Emellett szeretnék kialakítani az EU saját forrásainak új rendszerét, hogy ne mindig a tagállamoktól függjenek, és nyilván szuparancionális, vagyis nemzetállamok fölötti intézményként a közös európai politikákra szánnának több pénzt. Például az Európai Zöld Megállapodásra, a digitalizációra, a külpolitikára, a környezetvédelemre, migrációra, szociális jogokra, védelemre és biztonságpolitikára, de mindemellett nem csökkentenék az agrártámogtásokat és a kohéziós pénzeket sem. A négy fő frakció (a Néppárt, a szocialisták, a liberálisok és a Zöldek) kijelentették:

ha negligálják a követeléseiket, akkor vétózni fognak.

Ez a maximum, amit az Európai Parlament tehet: az MFF-tárgyalások során az EP szerepe mellőzött, csupán egy végső szavazáson tudják elfogadni vagy elutasítani en bloc az egész hétéves csomagot. Utóbbira még nem volt példa.

Charles Michel: Mivel az Európai Tanácsnak nincs egységes álláspontja, vegyük helyette a Tanács elnökének keretdokumentumát. Michel elsősorban kompromisszumot akar: olyat, ami jó a nettó befizetőknek, és jó a kedvezményezetteknek is. Az általa előterjesztett tárgyalási keretdokumentum 1,074 százalékos GNI-alapú befizetést írna elő, vagyis kötelezettségvállalások szintjén csupán 8 milliárd euróval többet, mint a mindenki által lehurrogott finn javaslat tavaly decemberben. Ebből 6 milliárd euró plusz menne a kohézióra, hogy lecsitítsák a kohézióbarátokat, igaz, még így is 12 százalékkal csökken a kohéziós büdzsé, az agrárpolitikai pedig 14-gyel. Cserébe több jutna a befizetőknek is fontos szakpolitikákra, de ezt persze az elmaradottabb tagállamokkal nem lesz könnyű letárgyalni. Ezzel a költségetés összesen hét évre szólva 1095 milliárd euróra rúgna, ami picivel több lenne, mint a 2014-2020 között hatályos, 1087 milliárdos büdzsé.

NÉGY V4-ES MINISZTERELNÖK A KÉPEN, EGYBEN A KÖVETKEZŐ BÜDZSÉ NÉGY POTENCIÁLIS LEGNAGYOBB VESZTESE. FORRÁS: EURÓPAI UNIÓ (2019)

Ki mennyit kap és mennyit ad?

Magyarország: A Bruxinfo szaklap becslése szerint a jelenlegi tanácsi javaslat szerint 17,8 milliárd eurónyi kohéziós pénz jutna Magyarországnak a következő hét évben.

Ez csaknem hatmilliárd euróval euróval hozhat kevesebb kohéziós pénzt a konyhára, ami jelentős érvágás a magyarokkal igen bőkezű, hatályos büdzséhez képest.

Vesztesek és a nyertesek: A vesztesek nyilván azok, akik számolatlanul sok pénzt kaptak a 2014-2020-as ciklusban. Kiváltképp a V4-államok, de nem örülhetnek annyira a balti országok sem. Lengyelországnak például csaknem 20 milliárd euróval jutna kevesebb, míg a csehek és a magyarok is több, mint 5,5 milliárdot buknának. A legboldogabb Délkelet-Európa lehet, Románia, Bulgária és Görögország is 8 százalékkal több forrást kaparinthat meg, de az olaszok és a spanyolok sem lehetnek boldogtalanok.

Biztonsági háló: Ezzel az EU próbálja biztosítani, hogy a kohéziós pénzekkel még a vesztesek se járjanak nagyon rosszul. Vagyis nem történhet meg, hogy egy tagállam egyik napról a másikra az összes kohéziós pénzt elveszíti, az új költségvetési periódusra maximum 24 százalékkal kaphat kevesebbet egy tagállam, míg többet legfeljebb 8 százalékkal kaphat. A kohéziópárti tagállamok körében óriási felhördülést keltett, hogy a finn elnökség a hálót 27 százalékra növelte volna, vagyis voltak, akik támogatásaik több, mint negyedét bukták volna, de végül a felhördülést követően Charles Michel engedett, s újra 24 százalékos a háló.

A KOHÉZIÓS TÁMOGATÁSOK NYERTESEI ÉS VESZTESEI. FORRÁS: AZONNALI, AZ EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK ADATAI ALAPJÁN.

Mindenki többet fizet: Végül pedig egy érdekes adat a Politicóról: a brüsszeli szaklap azt számolgatta ki, hogy eddig mennyit fizettek be a büdzsébe évente az egyes tagállamok, s ezután mennyit fognak. Jóval többet: a britek kilépésével hét évre vetítve egy 75 milliárd eurós lyukat kéne betömni, senki sem fogja hát megúszni a befizetés növekedését. Németország például jó hétmilliárd euróval fizethet többet évente (!): 25,5 milliárd helyett 32,8 milliárdot, de a magyarok jelenlegi, körülbelül évi egymilliárdos befizetése is évi 1,6 milliárdra emelkedhet. Picikét tehát mindenkinek ki kell pótolnia a britek helyén keletkezett űrt, feltéve, hogy nem akarnak az előzőnél kisebb költségvetést.

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

 
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek