Számos tévhit létezik a centrizmus mibenlétével kapcsolatban. Ideje eloszlatni őket!
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
A Kitörés-napi fasiszta-antifasiszta minicirkuszról kifejtett véleményem miatt kaptam hideget-meleget: a jóindulatúbbak megelőlegezték nekem, hogy csupán történelmi ismereteim hiányosak, míg voltak, akik egyenesen nácinak tituláltak.
A fasisztákat és antifasisztákat egyaránt kritizáló, ám közéjük egyenlőségjelet semmiképp sem rakó polgártársaim hasonló elbánásban részesültek: volt kéztördelő weimari liberálisozás, incelezés, meg nagyjából minden, amit csak el lehet képzelni.
A politikai mémes/shitposting oldalak is beszálltak a diskurzusba, jó pár derűs pillanatot szerezve sokaknak. A kedvenc viccem az volt, amikor a fasiszták azt mondják, hogy csináljunk egy jó kis népirtást, amit aztán az antifasiszták határozottan elutasítanak, majd a centristák egyfajta politikai mediátorként előállnak a konszenzusos megoldással: irtsuk akkor ki csak a népesség felét.
Elmosolyodtam, mert viccnek remek,
a humor forrása viszont egy közkeletű tévhit, amely – úgy látom – igen erősen él a köztudatban. Ezt a tévhitet szeretném most eloszlatni.
A félreértések elkerülése végett leszögezném, hogy nem enciklopédiai szócikkeket vagy politikatudományi definícókat fogok magyarázni. Bár a szavak jelentésének posztmodern relativizálásával nem tudok azonosulni, az megcáfolhatatlan tény, hogy a szavak jelentései időről időre változnak az azokat használók szándékának megfelelően.
Így, mint oly sok más fogalom, a centrizmus is mást jelenthet napjainkban, mint mondjuk száz évvel ezelőtt. Úgy veszem észre, hogy sokan használják már abban az értelemben, ahogy én, de nem fogom a szavaimat az ő szájukba adni, tehát a meghatározásom legfőképp arra vonatkozik, hogy én személyesen mit értek centrizmus alatt 2020 Magyarországán.
Tévhiteket eloszlatni legkönnyebben talán az állítások tételes cáfolatával lehet, így a negatív meghatározással kezdeném, azaz azzal, hogy mi nem centrizmus.
Nem centrizmus a kényszeres középen állás.
Nem centrizmus a két szélsőség álláspontjainak átlagolása.
Nem centrizmus az állásfoglalások megúszása.
Nem centrizmus a közönyösség.
Nem centrizmus a szélsőségesség taktikai megfontolásból való leplezése.
Nem centrizmus a New York-kávéházban roppant finom és roppant drága kávék mellett a hegeli dialektikáról elmélkedni.
A pozitív meghatározás még ennél is egyszerűbb: fogjuk a politikai palettát és levágjuk a két végét – ami marad, na az a centrum.
Nem egy szűk pozíció valahol középen, hanem egy rendkívül széles spektrum, amelyben nagyon sok különböző ember elfér: konzervatívok, liberálisok, zöldek, szociáldemokraták, globalizáció- és kapitalizmuskritikusok is.
A sokszínűségből szükségszerűen következik, hogy a centrumon belül több a véleménykülönbség, több a vita – de ez nem probléma, ugyanis a centristák nem arra esküdnek fel, hogy mostantól mindenben egyetértenek és egységes politikai tömbként viselkednek, mindössze egyetlen minimumban egyeznek meg, és ez a szélsőségek elutasítása.
Egy ideális társadalomban persze semmi szükség nem lenne centrumra, sőt, a centrizmus fogalma teljesen értelmezhetetlen lenne – ha nincs szélsőség, akkor az egész politikai paletta centrum, így nem kell külön meghatároznunk.
Szélsőségek viszont vannak, és az ezeket elutasító, különféle beállítottságú emberek alkotják a centrumot, akik
a közös minimum lefektetése után képesek arra, hogy nézetkülönbségeik ellenére ügyek mentén együttműködjenek és kialakítsák közös, konszenzusos álláspontjukat.
Olvasnál még Varsányi Bencétől? Ide kattints!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
