A koronavírus miatt marad el a világ egyik legnagyobb tech show-ja

2020.02.13. 14:00

Az évente több mint százezer látogatót bevonzó barcelonai Mobile World Congress-t lemondták a szervezők, miután legnagyobb kiállítók sorra mondták le a részvételt a koronavírus veszélye miatt.

A koronavírus miatt marad el a világ egyik legnagyobb tech show-ja

Annak ellenére, hogy eddig csak Ázsiában jelentős koronavírus-járvány, a vírus hatása átgyűrűződik más országokba is: ugyan Ázsián kívül csak szórványosan jelentek meg koronavírussal fertőződött betegek, a világgazdaságra így is hatása lehet a vírusnak – közgazdászok szerint kétségbeejtően.

Most az évenként megrendezett Mobil World Conference szervezői jelentették be, hogy egészségügyi és biztonsági okokból elmarad az idei rendezvényük,

ami 2006 óta a világ egyik legnagyobb mobiltelefonokkal és egyéb techfelszerelésekkel foglalkozó konferenciája Barcelonában. Az esemény az El País jelentése szerint közel 14 ezer embernek ad munkát a konferencia ideje alatt, és mintegy 492 millió euró bevételt jelent a város számára. Tavaly 198 országból 109 ezer ember vett részt a négynapos rendezvényen, ahol 2 400 kiállító mutatja be termékeit. A nagy techcégek gyakran itt jelentik be az újabb fejlesztéseiket.

A rendezvényt annak ellenére mondták le idén, hogy a spanyol hatóságok szerint nem áll fent az egészségügyi kockázat, illetve a WHO, az Egészségügyi Világszervezet is nyugalomra intett. A Reutersnek a WHO szóvivője, Tarik Jasarevic azt mondta, hogy jelenleg nincs bizonyíték, hogy más közösségekben is elterjedt a vírus Kínán kívül, így a WHO jelenleg nem kéri a nagy összejövetelek lefújását.

A szervezők azonban valószínűleg nem emiatt mondták le a rendezvényt, hanem mert a legtöbb kiállító már korábban jelezte, ők idén kihagyják a rendezvényt – köztük olyanok, mint a Facebook, a Sony vagy az Ericsson – szerdán pedig a Deutsche Telekom, a Vodafone és a Nokia is szintén bejelentette, idén nem lesznek ott a kiállításon. Indoklásként a legtöbb cég azt jelölte meg, hogy továbbra is aggódnak, hogy az elővigyázatossági intézkedések nem elegendőek a már Kína határain is túl terjedő vírus megállításához.

Azonban az ázsiai cégek, köztük a dél-koreai Samsung, vagy a két kínai techóriás a Xiaomi és Huaweii jelezte, hogy ők szívesen kiállítanának idén is. Elővigyázatosság gyanánt pedig a delegáltjaik 14 napig önkéntes karanténban lettek volna Kínán kívül, mielőtt a rendezvény helyszínére utaztak volna.

A Wired értesülései szerint ezért

a szervezők most arra próbálják rávenni a spanyol kormányt, hogy hirdessenek egészségügyi vészhelyzetet, mivel így visszaigényelhetnék a biztosításokat.

A Kínából induló koronavírusnak már közel 60 ezer fertőzöttje van és 1300-nál is több halottja. Az Azonnali frissen indult podcastjának az első adásában is a vírus volt az egyik téma, illetve még képriportot is készítettünk arról, hogyan hat a vírus a Magyarországon élő kínaiak életére. Általánosságban arról, hogy mit kell tudni a koronavírusról, itt írtunk bővebben.

FOTÓ: Pillanatkép a tavalyi kiállításról (Instagram)

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek