„Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben” – 75 éve volt a Kitörés

Budapest ostromának emlékezetpolitikailag legterheltebb epizódja a kitörési kísérlet. Egy most megjelent könyv, a Budapest Erőd páratlan levéltári tényanyagot tesz közkinccsé, ami talán rendet rakhat az ideológiai csatározásoktól felkavart emlékezetben.

A 75 éve történt kitörés mostanában leginkább az arra emlékező túra náci-nemnáci volta körüli viták és az ellenében szervezett megmozdulások miatt emlékezetes. (Az Azonnalitól Illés Gergő be is járta a túra egy szakaszát a hétvégén, itt olvashatjátok a beszámolóját.)

Azonban ha valakit az is érdekel, mi is történt 1945-ben, amikor a budai várnegyedben körülzárt német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni és elérni a hatvan kilométerre nyugatra lévő német arcvonalat, akkor érdemes beleolvasnia a nemrég megjelent Budapest Erőd című könyvbe. Bár a könyv nem éppen könnyű olvasmány, hiszen vegytiszta hadtudományi mű, viszont elképesztően átfogó képet ad Budapest ostromáról – köszönhetően annak, hogy írója, Kamen Nevenkin eddig elzárt orosz levéltári anyagokhoz kapott hozzáférést, számtalan szovjet fényképpel, tervrajzzal egyetemben, amit a Vörös Hadsereg Budapest ostromakor készített.

Ebben a cikkben a könyv alapján foglaljuk össze, mi történt hetvenöt évvel ezelőtt.

Előzmények: a héthónapos háború Magyarországért

A pusztán papíron erős és korszerű 2. hadsereg doni katasztrófája után másfél évvel, 1944 nyarán a szovjetek elérték Románia átállását és a náci Antonescu bukását, majd benyomultak Erdélybe: ezzel kezdetét vette a héthónapos háború Magyarországért.

melynek a birtoklása páratlan felvonulási területet ad Bécs és Nyugat-Európa ellen, a Dunával és Budapesttel, mint természetes határral és erődítménnyel.

Októberben a Vörös Hadsereg már Debrecen felé nyomulva megvívta a háború egyik legnagyobb, húsz napig tartó páncélosütközetét, amikor Faragho Gábor tábornok október 11-én aláírta a Moszkvában a tűzszünetet – azonban pár napra rá Szálasi Ferenc lett a kormányzó, így a magyar kiugrási kísérlet meghiúsult.

Sztálint sokkolta a kudarc: kockáztatnia kellett, és még több erőt küldött Magyarországra, hogy azok Budapest ellen felvonulva menetből, pár nap alatt bevegyék a várost, lehetővé téve a benyomulást akár Dél-Németországig is, mielőtt a szövetségesek tennék azt.

Így jött el Budapest ostroma

A bekerítési harcokkal együtt 102 napos küzdelem

ahonnan a védők először a körvasút, majd a Rákos-patak mögé vonultak vissza. A front január első hetében napról napra haladt a Bosnyák tér, Róna utca, Mexikói úti töltés, Városliget vonalán Buda felé.

A lakosság megpróbáltatásai is Sztálingrádot idézték: Budapest volt az egyetlen nagyváros a háborúban, amelyet hét nemzet légiereje is bombázott – a támadók részéről a Szovjetunió, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Dél-Afrika (ők a román olajmezőket is bombázták), Románia, a védők részéről Németország és Magyarország.  A bombák elől még el lehetett bújni a pincékben, de az ázsiai horda módjára erőszakoló, „Sztálin pörölyének” becézett Vörös Hadsereg elől nem.

Így érkezett el február tizenegyedike: előző nap estére egyértelművé vált, hogy a német és magyar csapatok ellátmánya és lőszere elfogyott, ráadásul a rossz időjárási körülmények között az addig köldökzsinórként működő légi utánpótlás is megszűnt. A védők eddigre a Vár és a Széll Kálmán tér környékére szorultak vissza, mindenhonnan körbevéve a Vörös Hadsereggel.

A kitörés

Pfeffer Wildenbruch, a német csapatok főparancsnoka, SS-tiszt ekkor üzente meg Hitlernek, hogy megpróbál kitörni, feladva ezzel Budapestet – nem mintha lett volna esélye annak a megtartására. „Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel támadni fogok. II.11-én a sötétség beálltával kitörök” – írta.

Az üzenet után összetörték a rádióadókat, véglegessé téve ezzel a döntést. Negyvenháromezer német és magyar katona volt ekkor a gyűrűbe beszorítva, az egynegyedük volt sebesült – aki súlyosan, azt hátrahagyták, de aki csak tudott, részt vett a támadásban. A nagy létszám miatt félő volt, hogy kitudódik a terv, ezért

Két oszlopban támadták meg a szovjet gyűrűt a leggyengébbnek vélt pontján, (bár a valóságban nem ez volt a helyzet), a Széll Kálmán téren. Az első állásokon sikerült átjutniuk, ám a réteges szovjet védelem miatt hamar kiegyenlítődött a küzdelem, a szovjet tarackosok a Ganz gyárnál például sikeresen megóvták az ágyúikat, 600 katonát fogságba ejtve és ugyanennyit megölve.

Egyik oszlop sem járt sikerrel: a jobb oldalon támadó oszlopból néhány magyar és német jutott át a gyűrűn, ők a Rózsadomb felé vették az irányt, a baloldali csoportosulás miután áttörte a Széll Kálmán téri védelmet, az Olasz fasor felé vette az irányt, majd beleütköztek a Szent János kórházban állomásozó szovjet csapatokba – ekkor a Vörös Hadsereg felé billent a mérleg nyelve, akiknek sikerült megállítaniuk az eleinte túlerőben lévő, tízezer fős áradatot. A többséget foglyul ejtették vagy lemészárolták, keveseknek sikerült kivergődniük, ők Budakeszi felé vették az irányt.

Másnap hajtóvadászat indult a gyűrűből sikeresen kitört védők ellen a budai erdőkben: a negyvenháromezer támadóból végül hétszáz érte el a német vonalakat.

A Budapest ostroma és az azt lezáró kitörési kísérlet a második világháború zárófejezetének egyik legszomorúbb története, egy olyan eseménysor, ami tényleg a háború vége előtt kicsivel történt, és ha kicsit máshogy alakulnak adolgok, elkerülhető is lehetett volna. A nyugati fronton a németek ardenneki offenzívájának összeomlása télen, a keleti fronton pedig Budapest ostroma, a kitörési kísérlet bukása és a Magyarország elfoglalásáért vívott csatát lezáró, a zalai olajmezők védelmében indított Tavaszi ébredés hadművelet tavasszal jelezte a Harmadik Birodalom végnapjait.

NYITÓKÉP: Hátrahagyott német tank a Döbrentei térnél. Fotó: Fortepan