Spiegel: Lemond a német kereszténydemokraták elnöke, nem lesz belőle új Merkel

Szerző: Illés Gergő
2020.02.10. 10:34

Annegret Kramp-Karrenbauer nyáron elindítja a kancellárjelöltségi folyamatot, majd ennek végeztével állítólag lemond a párt éléről, ahová alig több, mint egy éve került.

Spiegel: Lemond a német kereszténydemokraták elnöke, nem lesz belőle új Merkel

Védelmi miniszter marad, de a Spiegel információi szerint a pártelnökségről lemond Annegret Kramp-Karrenbauer, aki még 2018 decemberében kaparintotta meg a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki posztját, de azóta nem bírta növekvő pályára állítani a gyengélkedő néppártot.

A baloldali-liberális német hetilap szerint a bonyolult neve miatt Németországban is csak AKK-nak becézett Kramp-Karrenbauer a CDU hétfői elnökségi ülésén azt jelentette be, hogy nem fogja magát kancellárjelöltként megmérettetni a jövőre esedékes német parlamenti választásokon. Pártkörökben azonban a Spiegel szerint az is nyílt titoknak számít, hogy AKK lemond a pártelnökségről is: eddig ugyanis a pártban a kancellárjelöltség és a pártelnökség lényegében kéz a kézben járt, ezt a hagyományt Angela Merkel törte meg, aki a CDU 2017-es, gyenge eredménye és a párton belüli ellentétek miatt lemondott az elnökségről, így jött a képbe AKK.

Kramp-Karrenbauer most

a pártbéli információk szerint azt tervezi, hogy nyáron elindítja a kancellárjelölési folyamatot, majd mihelyst megvan az új jelölt, lemond az elnökségről.

A lemondás híre szorosan összefügg a múlt heti türingiai eseményekkel: a kis keletnémet tartomány parlamentjében ugyanis a tavaly októberi választások után patthelyzet alakult ki, ahol a szélsőbal vagy a szélsőjobb nélkül senkinek nincs parlamenti többsége. Ezt végül sikerült azzal feloldani múlt szerdán, hogy a jobbliberális FDP jelöltjére, Thomas Kemmerichre a parlament titkos szavazásán nagy valószínűséggel leszavaztak a CDU-s képviselők, valamint a szélsőjobbos AfD képviselői is.

Kemmerich – és áttételesen a türingiai CDU – ezzel olyan helyzetbe került, hogy a Németországban teljes politikai karanténba zárt szélsőjobbal működött együtt. Végül Merkel személyesen szólalt fel az új választások kiírása mellett, valamint felszólította a CDU-sokat, hogy ne vegyenek részt Kemmerich kormányában. Az FDP erre szintén beállt az új választások terve mögé, Kemmerich pedig így nem marad tartományi miniszterelnök.

A hétfői CDU-elnökségi ülésen résztvevők szerint AKK ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy

a CDU egyes részeinek „tisztázatlan” kapcsolata van az AfD-vel és a szélsőbalos Die Linkével.

Állítólag a CDU-elnök döntését maga Angela Merkel kancellár is üdvözölte, arra viszont felkérte AKK-t, hogy maradjon meg védelmi miniszteri posztján. 2018 decemberében egyébként Kramp-Karrenbauer a merkelista irányvonal képviselőjeként vált pártelnökké, többek között a párt jobbszárnyán álló Friedrich Merzet legyőzve ezzel.

BORÍTÓKÉP: AKK / Facebook

 
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek