Nyolc apróság, ami jól jön majd, ha az Oscar-díjas Élősködőkről okoskodnál a napokban

Szerző: Fekő Ádám
2020.02.10. 11:40

Valószínűleg kevés, a legjobbnak járó Oscar-díjat begyűjtött filmet láttak itthon annyira kevesen, mint a dél-koreai Élősködőket, viszont a következő hetek filmes beszélgetései nagyrészt erről fognak szólni. Most segítünk neked egy pár funcfacttel, hogy te tűnhess a legokosabbnak a társaságban!

Nyolc apróság, ami jól jön majd, ha az Oscar-díjas Élősködőkről okoskodnál a napokban

Filmtörténeti szempontból nagyon jelentős volt az itteni idő szerint hétfő hajnalban lezavart Oscar-díj átadása, hiszen először nyerte magát ennyire hülyére nem amerikai film olyan kategóriákban, amikről el sem lehetett képzelni, hogy oda merik adni más országnak. A négy Oscarral jutalmazott Élősködők nem csak Pong Dzsunho amúgy általában remek korábbi filmjeire irányíthatja rá a figyelmet, hanem úgy általában Dél-Korea már a 2000-es évek óta folyamatosan virágzó filmiparára is.

De ami még fontosabb:

az Oscar újra reflektál a valóságra és annak fontos problémáira. És ezek a problémák végre nem a hollywoodi burok problémái arról, hogy miért nincs több női díjazott, hanem úgy általánosan az egész világé.

Az Élősködők ugyanis nemcsak egy jó film, hanem nagyon aprólékos szimbóluma a kapitalizmus két végtermékének: a pincében nyomorgó kilátások nélküli családnak, és a szupergazdag villatulajdonosoknak. A társadalmi különbségeket pedig mindenki érti, az Élősködők története pedig egyformán hitelesen játszódhatna szinte bárhol a világon.

A filmet pedig mindenki nézze meg, mi inkább leírunk pár érdekes apróságot róla, hogy még nagyobbat üssön!

1. Bár rettentő életszagúnak tűnik a Kim család háza és a környező utcák, valójában a stúdióban építették fel őket.

2. A Park család luxusházát szinte tényleg felépítették: az első emeletet egy üres dzsendzsui telekre húzták fel, a második emeletet digitálisan adták hozzá.

3. Összesen 480 számítógépes effektet használtak fel a filmhez, de a rendező külön kiemelte egy interjújában, hogy egyiket sem lehet észrevenni.

4. Eredetileg színdarabnak szánták a történetet, ott a két család házai foglalták volna el a színpadot.

5. Pong kicsit a saját életéből is merítette a történetet:

korábban egy tehetős család magántanáraként dolgozott, és ekkor jött rá, hogy néha szinte kémkedik utánuk.

6. A főszereplők nem is tudták, milyen film lesz ez, egyszerűen annyira megbíztak a korábbi munkák miatt Pongban, hogy rábólintottak a történet ismerete nélkül is.

7. A filmben megjelenő ram-don nevű étel nevét fordító találta ki, a két instant tészta összekeveréséből született jjapaguri nevét ugyanis túl nehéz lett volna lefordítani, mivel két márka összeházasításáról van szó.

8. A film végéről is legyen itt valami: Pong saját számításai szerint a legifjabb Kimnek 540 évig kellene dolgoznia azért a házért, amit majd egy szép napon meg akar venni.

FORRÁSOK: Cosmo.ph, Useless Daily

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek