+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ésik Sándor
2020. február 6. csütörtök, 11:29
Magánorvoshoz járunk, magántanárhoz járatjuk a gyereket, veszünk még egy autót, mert nem lehet busszal-vonattal eljutni iskolába és dolgozni. Albérletbe megy a gyerek, mert nincs kollégiumi hely. Egyre nagyobb összeget költünk tehát arra, hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyeket elvileg az adójából megvásároltunk, ténylegesen megkapjuk.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Már elfelejtettem, hányadik résznél jár a lábon kihordott államcsőd sorozatunk, ahol arra igyekszem rámutatni, hogy a magyar gazdaság kiváló mutatói csak kisebb részben köszönhetők annak, hogy a magyar gazdaság tényleg fejlődik. A nagyobb rész oka az, hogy mint a régi viccben a kommunizmus robogó vonatának utasai, előbb vagonokat, aztán szép lassan a talpfákat is eltüzeljük a lokomotívban.

 

Most néhány, nagy nyilvánosságot kapott hírt, és két kisebb nyilvánosságot kapót fogok kontextusba helyezni, és olyan tanulságokat is levonni, melyek a 2022-es választásokra készülőknek is hasznosak lehetnek.

 

Gondolom mindenki hallott a közelmúlt két „nagy közéleti botrányáról”, arról, hogy

 

a gyöngyöspatai cigányoknak a magyar bíróság a magyar jog alapján kártérítést ítélt meg, és a magyar kormány úgy gondolja, hogy a magyar jog fölött áll és nem akarja kifizetni.

 

Ugyancsak a magyar bíróság a (mostani magyar kormány által indítványozott és a mostani magyar kormánytöbbség által a parlamentben elfogadott) magyar jog alapján megítélt kártérítéseket a poloskás-csótányos-túlzsúfolt börtönökben levő magyar raboknak a magyar kormány, mely a magyar jog fölött állónak gondolja magát, nem akarja kifizetni.

 

(A fenti bekezdésben azért írtam le annyiszor a magyar szót, hogy ha esetleg valakinek még mindig olyan illúziói lennének, hogy ezek a kártérítések valami külföldi machináció eredményei lennének, talán így már belátja, hogy ez nem így van.)

 

Erre kétféle reakció érkezett

 

Az egyik a hörgés, hogy deúgyvan, mindenki rohadjon meg a sitten, nem luxushotel az, és a cigány meg menjen el dolgozni, ne kártérítésből éljen (sőt milyen szerencséje van a közmunkával, ha hihetünk Járóka Líviának, aki úgy tűnik, a hiteltelen politikai díszcigány-versenyben Farkas Flórián babérjaira tör). A másik, amelybe én is beleestem, hogy jajjaj, a kormány már megint a demokratikus intézményekre tör. Ez részemről bocsánatos bűn, magamnak már meg is bocsátottam. Aktívan politizálóknak azonban jusson eszébe, hogy több magyar tudja elmondani hibátlanul a másodfokú egyenlet megoldóképletét, mint ahány tud három kerek mondatot mondani arról, hogy mégis mi a fene az a „demokratikus intézmény”.

 

Akik ezeket a flameket elindították, pontosan erre a két reakcióra számítottak, ezért indították el. Tökéletes bemutatója a populista működésnek.

 

Ez a társadalmat nagyjából négy részre osztja:

 

1. Senkit sem érdeklő nyomorproletárok, akik annyira csórók, hogy vagy nem mennek szavazni, vagy ostorral fel lehet őket zavarni a faluvégről szavazni;

 

2. A mi lelkes híveink, akiket gyűlölettel kell etetni, sokat és szívesen gyűlölnek bárkit;

 

3. A bizonytalan nagy középtömeg, aki tulajdonképpen bármilyen politikai terméket megvesz, ha elég kitartóan árulják neki, és a lelke mélyén (nem is annyira mélyén) azért hajlamos gyűlöletre;

 

4. Akik minket utálnak, viszont politikai termékük körülbelül annyira vonzó, mint egy bezárni elfelejtett CBA üzlet pékpultjának jobb hátsó sarkában lapuló háromnapos kakaós csiga.

 

A kommunikáció célja az, hogy a második csoportot aktívan tartsa, és a harmadik csoportot elszigetelje a negyedik csoporttól. Egyrészt úgy, hogy a gyűlölködésre hajlamosakat átcsábítja a második csoportba, másrészt pedig emlékezteti őket arra, hogy a negyedik csoport csak filozofikus-patetikus jajgatásra képes, felesleges a környékükre is menni, azon a 2022-es vasárnapon majd inkább elmegyünk kirándulni.

 

Oké, ezt már százszor leírtam, merre van ebből kiút?

 

Először is nézzük meg, hogy a gyöngyöspatai és a börtönös témában is mi az igazi probléma.

 

A gyöngyöspatai ügyben A Cigánykérdés. Így, nagybetűvel, hiszen lassan eléri, vagy tán meg is haladta már a cigányság aránya a népesség tíz százalékát, ebből bizonyos vidékeken és településeken van olyan, hogy az ottaniak harminc-száz százaléka a cigány. Ezek jellemzően nyomorgó, bűnözéstől, kábítószerfüggéstől sújtott környékek.

 

Az ilyen környékek felzárkóztatásának receptje ismert, minden szociológus tanult ezer sikeres példáról. Nagyjából arról van szó, hogy

 

egy olyan koktélt kell összeállítani, amelyben meglepően kevés van az állami erős kézből

 

(de van, mert nélküle ugyanúgy nem működik, mint a húsleves, literenként egy teáskanál konyhasó nélkül). A többi része olyan oktatási séma, amely nem a gyerek, hanem az egész család oktatásában gondolkodik, vagyis mentorálja az anyát, nagyanyát is, hogy jó lesz az, ha a lány nem tizenhat, hanem húsz évesen fog szülni, és előtte kijárja az iskolát. Közben pedig találni kell valami értelmes, de azért elég pepecs munkát, amelyen keresztül az egész közösségnek munkabér formájában juttat az állam támogatást, és a munka becsületén keresztül önbecsülést.

 

A börtönzsúfoltság kérdése is több helyen megoldott. Eleve üzemeltetni kell olyan iskolai ifjúságvédelmi rendszert, amely jelez és közbelép, ha valamelyik fiatal deviáns karrierbe akar kezdeni. Utána csinálni kell egy olyan büntető igazságszolgáltatást, amely fő céljának nem a minél több ember börtönbe juttatását tekinti, hanem elsőnek a bűnmegelőzést, másodiknak a reintegrációt, harmadiknak az elrettentést és csak negyediknek az izolációt. Ehhez persze szükség van arra, hogy a büntető igazságszolgáltatás része legyen egy nagy (nagyon nagy) pártfogói rendszer, amely méretében, létszámában meghaladja a BV személyi állományát és azzal foglalkozik, hogy a börtönből szabadulókat a börtönön kívül tartsa.

 

Megérkeztünk a lényeghez, az pedig a pénz

 

Mindkét fenti esetkör megoldása százmilliárdos költségvetést igényel. A cigányokra a rendszerváltás óta talán már többször is elköltöttük azt a százmilliárdot, de valahogy az a pénz, megfelelő machinációk útján mindig pártkasszákban landolt. Mindkét megoldásban milliárdokért kell tízezres populációkon méréseket végezni, pedagógiai módszereket gyártani, arra embereket kiképezni. Ezeket az embereket aztán az elvégzendő munka nehézségéhez igazodóan meg kell fizetni, és el kell látni eszközökkel.

 

Ha ez az eszköz egy mobiltelefon, egy laptop és egy legfapadosabb háromhengeres Skoda Fabia vagy Ford Fiesta, mondjuk háromévente lecserélve, és hozzácsapunk csak 200 nettót, akkor láthatjuk, hogy egy-egy ilyen szakember (fenntartása, nem a kiképzése) évente belekerül az államnak legalább 8-10 millió forintjába, de inkább többe. És ilyenből kell több ezer, miközben ugye tanár és rendőr sincs. (innen nézve talán érthető, hogy miért röhögte ki a szakma Varga Judit igazságügyminisztert, amikor 600 millió forintból gondolta megoldani az áldozatvédelem fejlesztését).

 

A társadalomnak van jó pár olyan problémája, amely hasonlóan százmilliárdos megoldásokat igényelne.

 

Ilyen a közoktatás, az egészségügy, a rendőrség, a katasztrófavédelem. Mindegyik, elsősorban a humánerőforrás terén igényelne fejlesztést, illetve a jelenlegi állomány megtartását.

 

Térjünk vissza az államcsődhöz

 

Az államcsőd technikailag azt jelenti, hogy a hiteleit a nemzetközi kötvénypiacon beszerző állam a hitelezőinek, legyen az amerikai nyugdíjalap, svájci bank vagy izraeli milliárdos, azt mondja, hogy a tavalyelőtt kibocsátott kétéves, 1,5 százalékos kamatú kötvényeket nem tudom kifizetni.

 

A kötvény tulajdonképpen egy ígéret: adjál nekem száz forintot, és adok neked egy papírt, amin az áll, hogy két év múlva visszaadom a 100 forintod és addig minden évben adok 1 forint 50 fillért. Ez ritkán fordul elő, mert a kötvényeket lehet újabb kötvényekből felvett pénzből kifizetni. Az államcsődöt tehát megelőzi egy olyan helyzet, hogy már senki se akarja megvenni a kötvényeinket.

 

Mit tesz ilyenkor a pánikban levő állam? Azt ígéri, hogy nem 1,5 százalékot, hanem 10 százalékot is kifizet, csak adjon valaki egy százast, mert egy ajtóval odébb már dörömbölnek a hitelezők. A hitelezők meg eldöntik, hogy 10 százalék elég jutalom azért, hogy ennyire bizonytalan adósnak adnak kölcsön, vagy hagyják az egészet.

 

Ha már ennyiért sem ad senki, még mindig ott az általunk daliásan elzavart IMF, amelyik ad ilyenkor is kölcsönt, de csak úgy, ha igyekszik az adós olyan feltételeket teremteni, hogy a csődhelyzet ne ismétlődhessen meg.

 

Az orbáni-matolcsysta gazdaságpolitika egyik alapja az, hogy az IMF által javasolt lépéseket túltolta

 

Az IMF, mint minden csődbiztos, megszorításokat, takarékosságot kér. Igen ám, de nem mindegy, hogy ez a takarékosság hogyan valósul meg. Az lehet fűnyíróelvű, és lehet strukturális átalakítás. Mindkettő fájdalmas. A strukturális átalakítás is jár például funkciók megszüntetésével. Például, ha egy vasúti mellékvonalat az ott élők öt százaléka vesz igénybe, akkor olcsóbb azt bezárni, és elgondolkozni azon, hogy nem jobb-e azt a tucatnyi embert mikrobusszal behordani a városba. A fűnyíró is fáj, de az még hozzá nagyon káros is, hiszen válogatás nélkül szüntet meg funkciókat, olyanokat is, amelyekre nagy szükség lenne. Nyilván minden megoldás a fűnyíró és a strukturális átalakítás keveréke.

 

Na ezt tolja túl, már lassan tíz éve az Orbán-kormány

 

Az, hogy az államadósság nem galoppozik egy tavaszi zápor után a préri magas füvében a szivárvány alatt játszódó musztángcsikó módjára, az többek között azért van, mert a hitelt az állam nem gonosz nemzetközi nagytőkésektől, hanem tőlünk veszi fel. Nyilván van ebből államkötvény-program, de azt (remélhetően) majd az állam megadja. Az igazi „hitelfelvétel” (bár ezt rablásnak szokás inkább hívni) ott történik, amikor az állam nem azt mondja, hogy adjál 100 forintot és visszaadok 103-at.

 

Hanem ott történik, amikor azt mondja a 15 éves gyereknek, hogy a te iskolád és taníttatásod költségeit nem fizetem ki. Azt mondja a cigány gyereknek, hogy a te felzárkóztatásod, társadalmi mobilitásod nem fizetem ki. Azt mondja a kórházba kerülő idősebb rákos betegnek, hogy neked csak az olcsóbbik kemót fizetem ki. Azt mondja a rendőrnek, hogy a túlórádat nem fizetem ki.

 

Vagyis a magyar állam menthetetlenül el van adósodva, csak nem a nemzetközi pénzpiacon, hanem saját állampolgáraival szemben.

 

Ezt az adósságot, úgy gondolták, hogy nem a mostani kormány fogja megfizetni. Ennek az alapja az, hogy ezt a kormány egyébként is csak közvetve fizeti, elsősorban mi fizetjük ki azzal, hogy romlik az életminőségünk, és ezt a romló életminőséget a saját zsebünkből kompenzáljuk. Magánorvoshoz járunk, magántanárhoz járatjuk a gyereket, veszünk még egy autót, mert nem lehet busszal-vonattal eljutni iskolába és dolgozni. Albérletbe megy a gyerek, mert nincs kollégiumi hely.

 

Mindaddig azonban, ameddig ezt a lakosság „könnyedén” megteszi, nem kérdezi meg a kormányt, hogy te kormány, miért is van az a kurva Volán, ha a napi két busz a faluból a városba nem bír igazodni a munkaidőhöz?

 

És itt érünk ehhez a két hírhez.

 

A háztartások a GKI kutatása szerint úgy érzik, hogy rosszabbul élnek, mint tavaly. A lakosság megtakarításai csökkennek, a hitelállománya nő.

 

Vagyis az általános jó nemzetközi gazdasági helyzet, amely eddig elfedte az állam óriási hitelfelvételét a polgáraitól, kicsit változik (lassul a német gazdaság), és ez azonnal jelentkezik itthon. Azonban ez a hatás nem ott jelenik meg, hogy a magyar gazdaság makrogazdasági mutatói romlanának, ugyanis mint Wilde híres művében a Dorian Gray arcképében, ezek a mutatók máshol romlanak, mégpedig az állampolgárok zsebében.

 

A reálbér emelkedhet ugyan, mert azt egyszerűen az inflációhoz viszonyítják, hiszen, ha több százalékkal nőtt a fizetés, mint az infláció, akkor reálbér-növekedésről beszélünk, de a rejtett költségeket ebbe a képletbe nem számolják bele.

 

Ezek a rejtett költségek ott vannak, hogy a magyar állampolgár úgy érzi, hogy rosszabbul megy neki és egyre több a hitele.

 

Egyre nagyobb összeget költ ugyanis arra, hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyeket elvileg az adójából megvásárolt, ténylegesen megkapja.

 

Ez pedig kihat a közhangulatra

 

Mit csinál hát kedvenc kormányunk? Elkezdi szítani a gyűlöleletet, mindenki ellen, aki épp szembejön. Soros, EU, ügyvédek, bírók, cigányok, gyerekek, felnőttek, tök mindegy, ricsajjal kell elfedni azt a tényt, hogy a 2008-as szituációhoz hasonló helyzet van kibontakozóban. Azzal a fontos különbséggel, hogy akkor az állampolgárok a lábon kihordott államcsődöt (és egyre nagyobb arányban a nem feltétlen szükséges beszerzéseiket, lásd 0 százalékos lapostévé) devizahitelből finanszírozták, és az árfolyamok elszállása a nemzetközi piacok berogyásával két államcsődöt eredményezett. Egy óriási kamatemeléssel épp csak elkerült formális államcsődöt és egy ténylegeset, amelyek miatt azóta is elkeseredetten pereskednek sokan.

 

Jelenleg ott tartunk másfél évvel a választások előtt, hogy egyre kevesebb a pénze a magyarnak, egyre inkább kénytelen hitelezni és saját magán megszorításokat csinálni. Ráadásul azt nem is említettük, hogy a forint szép lassan araszol a 350-es euróárfolyam felé, amely szintén azzal jár, hogy a magyar állampolgár már nemcsak a magyar államot, hanem a német autóipar nyereségét is finanszírozza.

 

Ez az alapprobléma. Ennek az alapproblémának ezer arca van,

 

aki Orbán kommunikációs offenzívája ellen érdemben tenni akar, itt kell keresnie a megoldást.

 

Nyilván nem ilyen végeláthatatlan cikkek formájában, mint ez itt, hanem ehhez kell arcokat, sztorikat, hétköznapi szituációkat találni, és megmutatni, hogy mi az, amiről a figyelmet el akarják terelni. Ha valaki megoldást is tud rá, vagy csak megoldásnak látszó lózungokat, az már csak a hab a tortán.

 

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.

 

BORÍTÓKÉP: A szigeteletlen Kútvölgyi Klinikai Tömb az Index drónvideójában

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az egyik legöldöklőbb elnökválasztási küzdelem folyik Lengyelországban. Izraelezés, oltásellenesség, Varsó kiárusítása és még sok más az elnökválasztási őrület utolsó napjaiban. Fotóriport Varsóból!

A budapesti főpolgármester nem áll bele a miniszterelnök-jelölti küzdelembe, pedig Márki-Zay nemrég még erre kérlelte. Karácsony azt is mondta: a fővárosi korrupcióellenes bizottság a saját koalíciós partnereinek is okozhat kellemetlen pillanatokat.

Legalábbis annál, mint amit eredetileg beismertek: a statisztikai hivatal teljesen új adatokat közöl erről a most kiadott jelentésében.

A tömeg az elhallgatott járványhelyzettel, a rossz egészségüggyel és az autoriter politikával elégedetlen; széljobbosok viszont újságírókra támadtak.

Belgrádban folytatódnak a rendszerellenes tiltakozások: a tüntetők „a vírus és a rezsim áldozataiért“ imádkoznak.

Aleksandar Vučić szerb elnök pedig úgy reagált a tüntetésekre: ha az ellenzék változást akar, akkor vagy nyerjék meg a választásokat vagy öljék meg őt.

Az EU nem egy bankautomata olyan tagállamok számára, akik figyelmen kívül hagyják az alapvető szabályokat, írták a néppárti EP-képviselők.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás