Miért nem úri huncutság a jogállamiság?

A joguralom nem a szobatudós és az értelmiség vesszőparipája, hanem mindig a gyenge menedéke az erőssel szemben. Valójában ez az igazi „kenyér és vaj” téma, a többi csak erre épülhet.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

„Ez a körúton kívül senkit sem érdekel!” – halljuk sokszor, elsősorban jogállamisági témák kapcsán. A mondásnak több verziója is van. Például, miszerint valami földrajzi megkötés nélkül csupán „értelmiségi nyünnyögés”. A lényeg azonban mindig ugyanaz: a megszólaló szerint az adott téma az értelmiségi és más elitcsoportok „úri huncutsága”.

Ez az érvelés elsősorban a kormánypártiak részéről hangzik el, például olyan módon, hogy kit érdekel az MTA, amíg szárnyal egy másik mozaikszó, a GDP? De természetesen akad ellenzéki példa is. Ez általában úgy néz ki, hogy a kedves Ellenzéki Politikus Nénibácsi tessen kicsit többet beszélni (mégtöbbet!) az oktatásegészségügy slágertémájáról, és kevesebbet mondjuk a CEU-ról.

A jelenség nyilvánvalóan nem egyedien magyar.

Az amerikai Demokrata Párt aktivistái és körülálló értelmisége részéről is el szokott hangozni, hogy a pártnak kevesebbet kellene a Fehér Ház korrupciójáról, az éppen folyó impeachmentről, pláne az identitáspolitikai kérdésekről kommunikálnia, ellenben többet az ún. bread-and-butter issuekról. A „kenyér és vaj” az „oktatás és egészségügy” némileg líraibb tengerentúli verziója, azaz Átlagos Joe-t közvetlenül érintő ügyek gyűjtőneve. Elsőre ez az érvelési séma kikezdhetetlennek tűnik. Hiszen ki az, akit a pénztárcája kevésbé érdekel, mint a bíróságok függetlensége?! Fontos azonban közelebbről megnézni, mi is a jogállamiság, és hogyan érinti az átlagembert.

A magyar nyelvben elterjedt jogállamiság a német Rechtsstaatlichkeit magyar tükörfordítása. Röviden annyit tesz, hogy az állam, az állam intézményei az írott jognak alávetetten működnek, meg kell felelniük a törvény betűjének. Én az angolból átvett rule of law, azaz joguralom kifejezést sokkal pontosabbnak, de legalábbis találóbbnak gondolom. Az ugyanis arra helyezi a hangsúlyt, hogy a jog, a törvény uralkodik, nem pedig egy, vagy több ember pillanatnyi szeszélye. Ebből pedig nagyon gyorsan eljuthatunk oda, hogy

Mert mi történik akkor, amikor a teljesen kiszolgáltatott helyzetben lévő közmunkás sorsa, vagyis az, hogy lesz-e még holnap munkája a polgármester jóindulatán múlik? Egy ember kerül a jog fölé, aki a törvények és bíróságok helyett döntést hoz mások életéről. Az említett melósnak nem valamiféle állampolgári büszkesége, vagy esztétikai érzéke sérül a jogállamiság hiánya miatt, hanem a zsebe lesz üres!

Menjünk tovább! Érthető, hogy amikor a joguralmon és az intézmények függetlenségén átlépő hatalom mondjuk egyetemi tanárokat csereberél, rúg ki, nevez ki, az sokaknak távolinak tűnhet. Na, de mi a helyzet azzal, amikor a borsodburahalmi, vagy a Tátika utcai óvoda élére lesz odatéve özv. Csajbókné helyére Védett Mancika, a polgármester úr unokatestvérének a valakije? Ez is ugyanolyan joguralmi kérdés, meg függetlenintézményesdi, mint az egyetemi tanárok, bírák, stb. sorsa.

És itt szeretném kicsit megfordítani a dolgot. Mert arra is szükség lenne, hogy a politika vagy közvélemény az ilyen helyi, „kicsi” esetekkel is foglalkozzon (press F for Abcúg, thumbs up for Flaszter!), ne csak az országos szintűnek mondott ügyekkel, mint az MTA, vagy a bíróságok, egyetemek. Csak akkor lesz normális, mindnyájunk számára otthonos az ország, ha a társadalom minden rétege képes a szolidaritásra a többivel.

Ehhez azonban szükséges, hogy mindenki felismerje: ezek a típusú problémák mind egy tőről fakadnak, nevezetesen onnan, hogy a jog helyett a hatalom szava a döntő. Lehet a már említett basáskodó polgármesterek köré sötét jellemrajzot kanyarintani, lehet rajtuk szörnyülködni. De a probléma gyökere nem az ő személyes erkölcstelenségük, hanem az az állapot, amelyben egy „erősember” akarata a törvény fölé kerekedhet. Ha a joguralom érvényesülne, akkor nem, vagy jóval ritkábban fordulhatna elő olyan, hogy egy helyi vezető a rábízott közösséget, illetve annak javait Döbrögiként kezeli. El kell tehát felejteni, hogy a rule of law hiánya értelmiségi kényeskedés, annak ugyanis a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeire van a legkártékonyabb hatása.

Végezetül rá szeretnék mutatni egy szerintem sokatmondó jelenségre. A magyar kormány előszeretettel gúnyolja ki a jogállamiság hiányán való búsongást, sokszor a fentiekhez hasonlóan életidegen, kisujjeltartó magatartásnak bélyegezve azt. Ha egy kormánypárti megmondóembernek ezt a hozzáállást egy városhoz kellene társítania, egészen biztosan Brüsszelt mondaná. És itt jön egy csavar a történetben!

A kormány ugyanis – sokszor jogosan! – abszolút eljogiasított érvekkel támadja az uniós vezetést. Éberen őrködik az Európai Tanács hatáskörei felett, felemlegeti, hogy a hatályos szerződések szerint a Bizottság feladata nem a politizálás, kukacoskodik a Parlament szavazatszámlálási metódusain, és még sorolhatnánk. Nagyon jól látszik tehát, hogy az eredetét tekintve „jogászpárt” Fidesz és holdudvara a nálánál erősebb brüsszeli ellenfeleivel szemben nagyon is használja az általa itthon elvetett, lesajnált joguralom érvrendszerét. Innen is látszik, hogy

Mindezt nem azért tettem hozzá, hogy gúnyolódjak a kormánypárton – bár képmutatásukra elég jól rámutat – hanem azért, hogy egy fontosabb dologra utaljak. A joguralom nem kellene, hogy csak az ellenzék mániája legyen. A fentiekből jól látszik, hogy valójában még a magyar kormány is jól jöhet ki abból, ha általános elvvé válik. Arról nem is beszélve, hogy ők sem gondolhatják, hogy örökre hatalmon maradnak!

A joguralom tehát egy állandó garancia, ami segít igazságot szolgáltatni, védelmet nyújtani mindenkinek, pártszínezettől függetlenül. Szerintem jó lenne, ha minél többen belátnák megőrzésének szükségességét fideszestől, ellenzékiestől, értelmiségiestől, átlagemberestől. Hiszen hosszútávon, általánosságban ezzel mindenki nyerne. Nemcsak normálisabb országot a politikában, de a saját kis életében is nyugodtabb, kiszámíthatóbb hétköznapokat, kevesebb félelmet. Mert a jogállamiság, a jogállam mindenkié. Valójában ez az ultimate „kenyér és vaj” téma, a többi csak erre épülhet.

A szerző a Leicesteri Egyetem történelem szakos PhD-hallgatója.