Elhalasztják a világ egyik legpontosabb közvélemény-kutatásának publikálását egy amatőr baki miatt

2020.02.02. 19:00

Az iowai demokrata előválasztás kapujában fél szemmel kell tapogatózniuk a kampányoknak, miután egy híresen pontos közvélemény-kutató mérése során elfeledkezett Pete Buttigiegről.

Elhalasztják a világ egyik legpontosabb közvélemény-kutatásának publikálását egy amatőr baki miatt

Minden évben, pár nappal az iowai demokrata előválasztás (kaukusz) előtt kiadja a szakmában zsinórmértéknek számító Selzer&Company az utolsó közvélemény-kutatását az iowai demokrata választók preferenciáiról.

A közvélemény-kutatás óriási presztízsnek örvend, minden elnökjelölt-jelölti kampány tűkön ülve várja, mert 1988 óta rendkívül pontos visszajelzést ad az esetleges utolsó pillanatokban bekövetkezett szavazatmozgásokról, illetve megadja a médianapirend alaphangját a kaukuszig.

Idén viszont elhalasztották a várva várt eseményt, írja a New York Times. Kiderült ugyanis, hogy egy ízben a kérdezőbiztos nem említette meg az egyik legesélyesebb induló, Pete Buttigieg indianai polgármester nevét, amikor a szavazói preferenciákra volt kíváncsi. Bennfentes információk szerint

a kérdezőbiztos túl nagyra állította a betűméretet a képernyőjén, ezzel levágva az egyébként Iowában felülreprezentált elnökjelölt-aspiráns nevét.

Arra hivatkozva, hogy nem lehet tudni, ez a baki vajon hányszor fordult elő, a szakmai integritás érdekében elhalasztotta a kutatás publikálását a nagy presztízsű intézet.

Ezzel nem elég, hogy a kampányok nem jutottak hozzá értékes információhoz, de a CNN műsorrendjét is teljesen át kellett alakítani: az eredeti terv szerint főműsoridőben egy teljes órán át ennek a kutatásnak az eredményeit ismertették volna, így viszont ez elmarad. Ez nem feltétlenül probléma: évek óta hangsúlyozzák a közvélemény-kutatással foglalkozó szakemberek, hogy nem egészséges az a felhajtás, ami a szóban forgó felméréssel kapcsolatban mindig bekövetkezik.

A felmérés hírneve miatt ugyanis az emberek tényként kezelik a publikált erőviszonyokat, ami így részben önbeteljesítő jóslattá is válik.

Arról nem is beszélve, hogy a kaukuszokat eleve arra találták ki, hogy az emberek megváltoztassák a véleményüket, ezért a legtöbb előzetes közvélemény-kutatás kifejezetten nagyot szokott tévedni. Nem így a Selzer&Company, de azt már sosem tudjuk meg, idén is tartották volna-e a harmincegy éve tartó töretlen sikerszériát.

Iowában a várakozásokat alaposan felcsigázta, hogy a felmérésekben hibahatáron belül van a két esélyes: Joe Biden, Barack Obama volt alelnöke és Bernie Sanders vermonti szenátor. A FiveThirtyEight közvélemény-kutatásokat összesítő oldal legfrissebb adatai szerint jelenleg orrhosszal bár, de Sanders vezet Iowában Biden előtt, de előnye annyira képlékeny, hogy Biden is befuthat az első helyre. Sőt, a kaukusz sajátosságai miatt az is előfordulhat, hogy az őket kis lemaradással követő Elizabeth Warren vagy Pete Buttigieg meglepetést okozzon. 

Győri Boldizsár január közepe óta az előválasztások aktuális helyszíneiről tudósítja az Azonnalit a Sanders-kampány tagjaként.

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

Győri Boldizsár
Győri Boldizsár az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek