Legyenek pékek Székelyföldön a migráláspárti politikusok!

2020.01.30. 10:04

Gyergyóditróban van egy valós probléma, amit még érinteni sem sikerült a reflexiókban, holott fontosabb, mint az a vehemencia és stílus, amivel a pékek ellen lázadók a problémát tálalták. Elmondom, hogy mi.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Hatalmas, a magyarországi progresszív sajtó ingerküszöbét is elérő botrány lett abból, hogy a gyergyóditrói székelyek körében elszabadultak az indulatok két „migráns pék” miatt.

Az történt ugyanis, hogy a 4766 fős Gyergyóditró helyi vállalkozója Srí Lanka-i pékmestereket alkalmazott, a helyiek meg verbális lincselésbe kezdtek a közösségi oldalakon. Voltak, akik a vállalkozót, voltak, akik a munkavállalókat fenyegették. Nosza, a cég tulajdonosa gyorsan le is nyilatkozta, hogy ő mindenben törvényesen járt el és tényleg nem érti, mi a gond: „Az évek alatt dolgozott itt nálam svájci, magyarországi vagy ukrán pékmester is, az ellen nem tüntetett senki. Most azzal van baj, hogy sötétebb a bőrük azoknak, akik itt készítik a kenyeret.”

Több sem kellett a haladó szellemiségű médiának, rögtön dőlni kezdtek a „lemigránsozták a pékeket Gyergyóditróban”, „migránspánik két Srí Lanka-i pékmester miatt”, „migránsinváziótól rettegnek a székelyek” című cikkek. A botrány következtében a Srí Lanka-i munkások elköltöztek a szomszédos Szárhegy településre, erről például egy MSZP-közeli portál úgy számol be, hogy „elmenekültek”. Az Erdélyi Magyar Televízió meg „Két péktől félnek Ditróban” címmel tudósított a helyzetről. Magyarán a megszégyenítéstől a nevetségessé tételig terjedő skálán van minden a többé-kevésbé moralizáló beszámolókban, a széplelkű vagy inkább szépelgő hozzászólók meg gyűlölködéstől kezdve idegenellenességig mindennel meg is vádolták a rebellis székelyeket.

Tény és való, hogy nem valami cizellált, kifinomult formában adtak hangot nemtetszésüknek a ditróiak. És az is igaz, hogy az orbáni migráncsozás visszhangzik a szavaikból. Sőt, az érvek egy része is a migránshisztiből van kölcsönözve. De attól itt még

van egy valós probléma, amit még érinteni sem sikerült a reflexiókban, holott talán némileg fontosabb, mint az a vehemencia és stílus, amivel a pékek ellen lázadók a problémát tálalták.

Székelyföld egy zárt, de toleráns közeg. Aki csak a szomszéd faluból költözik be egy közösségbe, azt is élete végéig „idegenként” fogják számon tartani, de él itt olasz, angol, holland, belga és egyre több magyarországi is. A kivételeket jól kezelik, a programszerű betelepítést viszont történelmi okokból, saját tapasztalatuk okán nem tolerálják. Megtapasztalták már a kommunizmus alatt a demográfiai-etnikai összetételt módosítani akaró szándékok jótékony voltát, ami a mai napig sem ért véget. Ráadásul azért élnek jelenleg kisebbségi sorban többek között, mert valakik pár száz éve jó ötletnek gondolták behívni Erdélybe az olcsó munkaerőt. Egy ok a sok közül, de épp elégséges az idegesség politikai vetületének és az orbáni migránsozásra való fogékonyságnak a megértésére.

De ahogy nem igaz az, hogy idegenellenesség meg rasszizmus motiválná a felháborodott ditróiakat, úgy az sem igaz, hogy nincs miért féljenek „két migráns péktől”. Már most nem kettő az, hanem hét (egy munkás Srí Lankáról, négy pedig Nepálból fog még érkezni), és ahogyan a vállalkozó is elmondta, minden legális, a legnagyobb rendben lett lepapírozva. Magyarán a törvény és a karhatalmi szervek teljes támogatása mellett a helyiek annyit tehetnek, hogy háborognak és hosszú, bizonytalan kimenetelű politikai küzdelemmel leváltják a képviselőiket, akik ilyen törvényt lehetővé tettek, vagy bojkottálják a termékeiket, ami legfeljebb helyi szinten hozhat sikert, de az országos forgalmát a cégnek nem érinti. Erre van is felhívás, ebben a felhívásban a humanizmusért síkra szállók ismét csak a ditróiak elvetemültségét vélik látni.

Egyenesen arcpirító az az összemosás, hogy nem szép erre ilyen ellenségesen reagálni, hiszen a ditróiak nagy része is külföldön dolgozik vagy dolgozott valamikor és mi lenne, ha ugyanilyen ellenségesen viszonyulnának hozzájuk Németországban. Arcpirító, mert épp ezért van igazuk a tiltakozóknak!

Becslések szerint Románia lakosságának 30 százaléka él „külföldön”. Immár lassan húsz éve mindannyian fél lábbal külföldön élünk! A román állam köszöni szépen az évente külföldön dolgozók által hazautalt milliárd eurós nagyságrendű összegeket (tavaly 3 milliárd euró volt ez), de inkább pótolná a külföldön élő állampolgárait, mintsem élhető körülményeket teremtsen nekik otthon, hogy visszatérhessenek!

Nem volt elég húsz év, az EU minden kohéziós pénze és a busásan megfizetett román politikai elit áldásos munkája ahhoz, hogy ne a családjainktól elszakítva kelljen leélnünk az életünket!

Külföld és külföld között különbség van, nem egy másik kontinensre távozott az ország munkaereje, hanem az EU-nak nevezett gazdasági közösségen belül mozog, aminek maga is tagja.

Székelyföldön megmaradt az a vadkapitalista időkbeli mentalitás, hogy a munkaerő legyen kvázi ingyen, a „patron” meg azért patron (azaz cégtulajdonos kiskirály és kegyes úr), hogy 25 százalékos profitot realizáljon, a luxusautó, a három ház és a luxuskirándulás meg legyen alap. Székelyföldön ugyanúgy 600 forintba kerül egy kenyér, mint Budapesten az „erdélyi pityókáskenyér”, miközben a fizetés jó, ha eléri a nettó 120 ezer forintot. Az nem megoldás, hogy ha a dolgozók nem hajlandóak afrikai bérekért előállítani az európai árakon eladott termékeinket, akkor mihelyt beindulna a bérverseny és emelkednének a bérek, hozzunk „afrikai” munkásokat, akiknek jó lesz ez a fizetés is!

A megfelelő hívószavakkal aktivált „gyűlölet elleni küzdelem” harcosai meg gondolkodjanak el azon, hogy a vállalkozónak, vagy a munkásoknak jó, hogy 8600 kilométer távolságból kapnak egy nyelvet sem beszélő, élettel sem rendelkező, családjától elszakított kollégát, akit lehet napi tizenkét órában hajtani? Ha a természetet védve azt mondjuk, hogy ne vásároljunk a világ másik feléről ideutaztatott olyan terméket, ami nálunk is megterem, akkor miért kellene normálisnak tekinteni az ázsiai pékek mint munkaerő importálását? El kellene dönteni, hogy a stílus és a hívószavak fontosak, vagy az itt élő emberek, és ha az emberek, akkor melyik társadalmi réteg…

Persze összetett és korántsem egyszerű probléma az EU-n belüli bérkülönbség és a munkaerőhiány, de azért kapnak Romániában a közszférában dolgozók a versenyszférát is meghaladó béreket, és azért vannak a politikusaink, hogy ezekre megoldásokat találjanak. Ha pedig csak arra képesek, hogy a legegyszerűbb eszközhöz nyúlva a világ elmaradottabb részeiből hozzanak olcsóbb munkaerőt, akkor ne politizáljanak, hanem váltsanak szakmát: például menjenek el péknek! Hatalmas kereslet van rá…

Egy gyergyóditrói cég képtelen volt hét (!) péket találni az 512 millió lakossal rendelkező Európai Unióban. Drága politikusaink! Ha képtelenek vagytok a milliós nagyságrendben külföldön dolgozó választóitoknak életkörülményeket teremteni, hogy hazatérhessenek, akkor az alternatív foglalkoztatásotok biztosítva van!

Olvass még Gergely Előd Gellérttől az Azonnalin! Vitáznál? Ide írj!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek