Jó-e, hogy megsemmisítik a pancsolt aszúkat az állami borászatnál?

Szerző: Bukovics Martin
2020.01.29. 17:56

A Jobbik és médiája nekitámadt a tokaji állami borászatnak, amiért az a rendszerváltást követő egyik legnagyobb borbotrány után megsemmisíti a pancsolt borait a borvidék még megmaradt jóhírének megmentése érdekében. Ezt persze egyik fél sem árulja el, dehát ezért van az Azonnali!

Jó-e, hogy megsemmisítik a pancsolt aszúkat az állami borászatnál?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Rendkívül manipulatív cikket és felvételt közölt az Alfahír arról, hogy „megsemmisít” a magyar állami tulajdonban lévő Grand Tokaj pincészet „védett, hungarikumnak számító”, 2013 előtti évjáratú „nemes nedűket” az egyik pincéjében. A videón annyi látszik mindössze, hogy munkások felpattintják a pincében a klasszikus tokaji édesboros palackokat, és kiöntik a tartalmukat.

A cikkből se az nem derül ki, hogy mikor történt ezen palackok kiürítése, sem az, hogy miért, sem az, hogy pontosan mely bortípusok (szamorodni? aszúeszencia? eszencia? aszú? ha az, hány puttonyos?) és évjáratok érintettek, sem az, hogy az ilyesmi egyébként nagyjából minden nagyobb borászatnál megesik néha, sem az, hogy a 2013-as minőségi átállás előtt milyen típusú aszúk készültek a cégnél, és ezekkel mi volt a probléma. Eleve se borszakértő, se senki más nem szólal meg benne, az érintett cég pedig nem válaszolt a lapnak.

Aki a cikket elolvassa, azonnal felháborodik, és a közvagyont, mi több, a himnuszban is megénekelt nektárt látja veszélyben a már a tokaji borvidéken is a csápjait kiterjesztő NER-től.

Csakhogy a kép közel sem ennyira fekete-fehér, és egyáltalán nem ez a tokaji borvidék fő problémája most. Kilenc pontban írom le, hogy miért.

1. Ez már nem az a Kerház

A mai Grand Tokaj már nem az a Tokaj Kereskedőház, amelyik pert vesztett a ma a 444-et főszerkesztő Uj Péter ellen, amiért ő leírta egy cikkben, hogy szar a boruk. Mert nemcsak a név változott meg, hanem alapjaiban maga a cég, illetve annak a borminőséghez való hozzáállása is. A Grand Tokaj borairól ilyet se objektívan, se szubjektívan sem tudna leírni olyan ember, aki kicsit is ért a borokhoz – nem is teszi senki.

Az állami borászat főborásza a 2013-as évjárat óta az az Áts Károly, aki a Royal Tokajinál olyan eszenciát készített, ami a nemzetközi borsajtóban megkapta azt az elismerést, ami eleve elérhetetlen álom csupán: 100-ból 100 pontot kapott a bor. A világpiacon – ahol most már nem csak az újvilág és a klasszikus bortermelő országok, mint Franciaország, Olaszország vagy épp Spanyolország a versenytárs, hanem az egyre jobb borokat készítő Kelet-Európa, a Balkán, Brazília, meg nagyjából minden olyan ország, ahol valaki pénzt tesz abba, hogy korszerű borászati technológiát vásároljon, mint teszi azt Kína – helytállni tudó borminőség így már adott, azt már csak el kell tudni adnia az állami borászatnak. Ma ez a nagyobb varázslat.

2. Katasztrofális eredményű belső vizsgálat

A Tokaj Kereskedőháznak rengeteg problémája volt nem csupán a borminőséggel (ld. Uj Péter 2008-as cikkét a szar borról), hanem már azzal is, hogy egyáltalán az van-e a tőlük származó palackokban, amit ráírtak. A rendszerváltás utáni egyik legnagyobb hazai borbotrányt robbantotta ki az akkorra már Grand Tokajjá átkeresztelt cég vezetése, amikor nyilvánosságra hozták, hogy a kétezres években ipari mennyiségben, többszázezres, akár milliós palacknyi mennyiségben pancsoltatta a menedzsment a tokajit a borászokkal. Konkrétan az a sztori, hogy az egyik 2001-es aszú nagyon jól sikerült, ám sokkal nagyobb mennyiségre jött rá megrendelés az USA-ból, mint amennyi a pincében volt, így elkezdték elkészíteni a szinte megegyező ízprofilú bort más, későbbi évjáratokból. Erre aztán később rájöttek egy belső vizsgálat során, amit már az új menedzsment rendelt el.

A vizsgálat 2014-ben publikált eredménye az volt, hogy a raktárkészleten lévő kész és palackos boroknak csaknem a fele megbukott, ráadásul ezeknek kétharmada a legértékesebb, botritisszel készülő ún. borkülönlegesség (máslás, fordítás, szamorodni, aszú, eszencia, ld. a bortörvény 36-os paragrafusát) kategóriából jött. Érzékszervileg ezek az elmeszelt tételek valószínűleg többnyire iható, sőt, akár kiváló borok, csak épp jogilag hamisítványnak minősülnek, hiszen vagy nem abból az évjáratból, vagy nem abból a szőlőfajtából készültek, ami rá van írva a palackra.

A prémium borok világában (fine wines, azaz a borok, amik többnyire vinotékákban, jobb borbárokban és/vagy topéttermekben érhetőek el korlátozott mennyiségben, vagy oda el se jutnak, mert megveszik őket közvetlenül a szupermenő híres borászattól) pedig az évjárat (és eleve a termelő iránti bizalom) legalább annyira fontos, mint a termőhely, és mivel feltételezhetően prémium borként adták el ezeket a tokaji aszúkat, ezért a turpisság/átverés nyilvánosságra kerülésével a termelő és vele együtt a borvidék is hiteltelenné vált.

Ez azért katasztrófa, mert Tokaj – gondoljuk itthonról akármennyire is világhírűnek – annyira nem nagy név, hogy sorban állnának érte a vinotékákban bárhol a világon, és tolongana az adott, mondjuk amerikai beszerző a borvidéken, hogy találjon az őt átverő állami cég helyére egy másik pincét a szortimentjébe. Mindez aláássa nem csupán a Tokaj Kereskedőházba, hanem eleve a komplett magyar eredetvédelmi rendszerbe vetett hitet: azaz, ha ezt megcsinálhatják Tokajban észrevétlenül éveken át, mi garantálja, hogy amit mondjuk Egerből vagy Villányból veszek, az tényleg az, ami rá van írva? A bormegsemmisítés ezért világos üzenet a piac felé.

Vagyis a Jobbiknak olyannyira nem létezik mára ha nem is a borágazatban otthon mozgó, de legalább csak a Google-t használni tudó embere, hogy a párt magukat agrárszakpolitikusnak nevező arcai szerdán – szintén az Alfahír tudósítása szerint – odamentek az ügyészséghez, és Polt Pétert kérték arra, hogy vizsgálja ki az esetet, mert ők azt feltételezik, hogy a borok megsemmisítésével Btk-ba ütköző cselekményeket követhettek el a Grand Tokajnál, az ÁSZ-t pedig azért, mert állami tulajdonról van szó, és hűtlen kezelést gyanítanak.

3. Mit lehetne kezdeni a hamisított borral?

Ha évjáratos tokaji aszúként forgalomba hozni nem is lehet ezeket a borokat, van megoldás arra, hogy valahogy mégis megivódjanak, hiszen egy szőlőtermelő és egy borász számára semmi sem rosszabb, mintha azt látja, hogy az, amiért ennyit keccsölt – hogy a miniszterelnök szavajárását idézzem –, végül a lefolyóban végezze.

Hogy az Alfahír felvételén látható palackok tartalmával mi lett, nem tudjuk. Lepároltatták? Eladták aszúalapként b2b-ben a tokaji borvidék szürkegazdaságát jelentő kistermelői pincéknek, akik aztán belekeverték a soha ki nem fogyó 1984-es hordóikba? Vagy rendezve valahogy a pincekönyvet, megtartják ún. borászati bornak, és valami frissebb, jobb savú borral házasítva eladják valamelyik keleti piacra valami egzotikus címkével, olcsón, a tokaji nevet fel nem tüntetve a címkén? Ezek a kérdések mind szóbajöhetnek egy ekkora borászatnál. A Jobbik politikusai szerint amúgy szélvédőfolyadék lett a borból.

4. Bort palackból kiönteni napi rutin

Tényleg az: megteszik ezt minden palackozást végző pincészetnél, függetlenül attól, hogy a termék eredetvédett-e vagy hungarikum (noha ettől különösen eredetvédett, úgy mint mondjuk az olasz vagy francia termékek, a mindenféle hazai lobbiknak köszönhetően továbbra se lesz). A töltés kezdetén, vagy épp az éppen töltött bortípus cseréjekor (tehát ha mondjuk a hárslevelű töltését befejezték, és a sor nekikezd a szamorodninak) alapnak számít minőségbiztosítási és élelmiszerhigiéniai okokból többtucat letöltött palack kiöntése, hogy még véletlenül se kerüljön a töltőrendszer tisztítására használt vegyszer vagy épp egy kis bor az előző szériából a frissen töltött palackba. Már ledugózott palackból is ki szoktak önteni bort, ha később egy érzékszervi vagy laborvizsgálat során kiderül, hogy tömegesen hiba van vele.

Ez nem szentségtörés még egy himnuszban megénekelt hungarikum esetében sem, hanem a fogyasztó és a borászat közös érdeke.

Igaz, egy piaci tétel visszavonása, kiöntése, mint ahogy az a Grand Tokajnál történt, már nem napi rutin, hanem komoly hiba, pláne ekkora üzemméret esetén – pont ezt tárta fel a cég belső vizsgálata.

5. Az állam mint piactorzítió borpiaci szereplő

Eleve az a helyzet is perverz, hogy a magyar borpiac egyik legnagyobb szereplője még mindig egy állami cég, noha a mai legnagyobbak mind állami cégekből alakultak át. A Grand Tokajnál méretben nagyjából az egykori badacsonyi állami gazdaság, a mai, magyar családi tulajdonban lévő Varga Pincészet és a Hungarovint, valamint a balatonboglári állami gazdaságot privatizáló német Henkell-Freixenet-csoport egyik legsikeresebb tagjaként működő Törley Pezsgőpincészet nagyobb csak. Ez két olyan cég, ami tisztán piaci körülmények között tud évről évre nyereségesen működni, és amelynek egyúttal konkurenciát is támaszt a működésüket és termékeiket össze-vissza szabályozó, megadóztató, rajtuk NAV- és egyéb ellenőrzéseket végző állam a tulajdonában lévő óriásborászattal, a Grand Tokajjal.

De ez érzékenyen nem is annyira őket érinti, hanem azokat a kis- és közepes tokaji pincészeket, akiknek kihívás megmagyarázni a laikus fogyasztónak, hogy miért fizessen 10-20-40 ezer forintot egy palack aszúért, ha egyszer megkapja Áts Károly kiváló 2013-as Grand Tokaját 5000 forintért a Lidlben. Vagy azokat a pincéket, akiknek egymással kell versenyezniük a magyar állam által osztogatott EU-s támogatásokért, miközben az állam folyamatosan pumpálja a pénzt a saját cégébe. Ennek igazi megoldása vagy a privatizáció vagy a Grand Tokaj alapjain egy termelői szövetkezet kialakítása lenne olasz, francia vagy éppen wachaui mintára, ám napirenden egyik sincs, holott továbbra is kérdéses, milyen modellben akarja működtetni az állam ezt a monstrumot, amibe milliárdokat pumpált fejlesztésekre.

6. Megszűnőben a lélegeztetőgép

Amíg Tokaj Kereskedőháznak hívták az állami borászatot, annak nemcsak bortermelő, hanem szociális védőhálói funkciója is volt: éves szőlőfelvásárlásaikkal lélegeztetőgépen tartották a szegény, lemaradott falvakkal teli zempléni térség szőlősgazdáit. A deal az volt, hogy ők annyit termelnek a kis szőlőjükben, amennyit csak tudnak, cserébe pedig – főleg a választás előtti években – az állami borászat nem annyira figyel a megtermelt szőlő minőségére, a pénzt viszont odaadja érte a gazdáknak, ráadásul jó pénzt. Ezzel valamennyire meg lehetett gátolni, hogy – mint ez máshol megtörtént – a pénzes befektetők évek alatt felvásárolják maguknak a legjobb fekvésű szőlőket, EU-s pénzből borászatot építsenek hozzá, aztán pár évvel később rácsodálkozzanak, hogy ez egy melós szakma, és senki nem akarja annyiért megvenni a borait, amennyiért neki az egész megtérülne, így a többi termelő örömére elkezdi diszkontokban akcióztatni a borát, ami aztán az egész borvidék árszintjére hatással lesz. Persze nemcsak szociális alapú integráció létezik.

A szociális szőlőfelvásárlási gyakorlat, amióta Grand Tokajnak hívják a céget, megváltozott. A cég egyre inkább csak a saját, nagyjából 40 hektáros szőlőterületére koncentrál, és jóval kevesebb szőlőt vásárol fel, mint az átnevezés/minőségváltozás előtt. Annyiban persze lehetne egyenesebb a Grand Tokaj, hogy világosabban kibökje, kitől milyen szőlőt szeretne vásárolni, ha egyáltalán szeretne: az eddigi ajánlataik alapján ugyanis az látszik, hogy igényekben már újítanának, ám felvásárlási árakban még a régi, olcsó korszakot idézik, vagyis nem túl vonzó eladni alapanyagot eladni nekik termelőként.

Akitől nem veszik meg, az eladhatja vagy egy szimpatikus helyi borászismerősének, vagy egy alföldi felvásárlónak (így tokajiként már nem jelenhet meg a piacon a bor, hacsak nincs pincéje-palackozója a felvásárlónak a borvidéken, Tokaj zárt borvidék ugyanis, vagyis ami tokaji, azt ott is kell elkészíteni, hangozzék ez bármennyire is természetesen), vagy készíthet belőle maga bort, vagy eladhatja a területet vagy kivághatja a szőlőt (erre van EU-s támogatás is). Vagy élhet a világ legpervezebb támogatásával, a késői abortusznak csúfolt zöldszüreti támogatással, ami azt jelenti, hogy a pénz azért jár, hogy nem szüretelik le a szőlőt, hanem már szüret előtt hónapokkal leszedik azt a tőkéről.

Összefoglalva: egy életforma látványos kihalásra van ítélve.

Ráadásul hiába voltak jó aszús évek Tokaj-Hegyalján 2013 óta, úgy tudjuk, nagy mennyiségben aszút azóta nem is készítettek az állami cégnél, csak néha pár hektoliternyit, hiszen nehéz eladni ma már a természetes édes borokat annyiért, amennyiért érdemes lenne.

7. Az édesborok hanyatlása

A világ legismertebb édesboros borvidéke nem Tokaj, hanem a bordeaux-i borrégió egyik apellációja, Sauternes. Itt található a világ leghíresebb, régóta intézménynek számító pincészete, a ma az LVMH-gigakonszernhez tartozó, 1593-ban alapított Château d'Yquem is. Sauternes-ben az utóbbi tíz-tizenöt évben olyannyira ráálltak szárazborok készítésére, hogy még a Château d'Yquemnek is muszáj volt kijönnie évről évre egy szárazzal. Van olyan pincészet mára, ahol arányaiban több száraz készül, mint édes. Ugyanez a helyzet a Rheingauval, a Mosel-völggyel és Rusttal is: alig keresi ma már valaki a tokaji szamorodnik és aszúk cukortartalmával vetekedő édesboraikat, azok egy nagyon speciális vevői körnek szólnak már csak, akik hajlandóak megfizetni őket. Ez a tendencia Tokaj esetében is igaz, a legszebben ezt a Törley-vezér fogalmazta meg egy interjúban: „A standunkra rendre tokaji miatt jönnek a vevők, majd elmennek egy konténer – például – sauvignon blanc-nal.”

8. Identitásválság 

Bár Tokaj-Hegyalja a legismertebb magyarországi borvidék, és a „tokaji” a legismertebb magyarországi bor külföldön, még mindig nagyon kevesen tudják csak, hogy pontosan mit is kellene tokaji alatt érteni. A sűrű, méznél is édesebb, ám annál jóval komplexebb, alkoholt alig tartalmazó botritiszjuice-t, a himnuszban is megénekelt nektárt, az eszenciát? Az utóbbi években a kategóriát a három- és négyputtonyosoktól megszabadítva a legfelsőbb polcra felpakolt terméket, a magyar bor koronájának tartott tokaji aszút?

A piacon a jól iható, könnyen érthető édesbor szerepét, azaz a háromputtonyos aszúk helyét átvevő, de sok pincészetnél lazán ötputtonyos cukor- és beltartalommal piacra dobott szamorodnit? A kései szüretelésű, botritiszt nem is látott, viszont természetes édes borokat? Vagy a szárazakat, amelyeket 2000 óta egyre nagyobb palackszámban készítenek a pincék, mert rájöttek, hogy a különböző, rendkívül változatos termőhelyek miatt a furmint és a hárslevelű tud olyan izgalmas lenni cukor nélkül is, mint maradékcukorral, illetve mert ezeket el lehet adni a piacon, az édeseket meg alig?

Vagyis: 2020-ban se tudni, mit és kinek akar Tokaj értékesíteni.

9. Tíz év helybentoporgása

Az elvileg borászbarát Orbán-kormány – amely annak ellenére, hogy személyesen a miniszterelnök adta parancsba 2013-ban, még mindig nem teljesítette a borászok 12 pontját – tíz év alatt nem tudott felállítani egy olyan központi bormarketinghivatalt, ami a magyar bor vagy akár csak Tokaj üzenetét érthetően és egyértelműen megfogalmazta volna. Nem olyan bonyolult ez pedig: Ausztriában ott a kész minta, a csehek már el is kezdték másolni egy ideje. Nekünk se lenne szégyen.

Szóval valahogy így lehet a tokaji nagyon könnyen a rendszerváltás rendszerének vesztese a közeljövőben, hiába baromi finom. Egyébként feltűnt, hogy ez – mármint hogy finom a bor – sosem szempont a tokaji sorsát nemzeti büszkeségre hivatkozva féltő helyeken?

Disclaimer: a cikk szerzője dolgozott már (külföldi) óriásborászatnál, készített már tokaji bort, kapált szőlőt, és hamarosan nekiáll metszeni.

FOTÓ: Kathmandu Foodies / Wikimedia Commons

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek