Olajdiplomácia: válaszút elé állította Lukasenkát Washington és Moszkva

Szerző: Illés Gergő
2020.01.28. 18:37

Akkorra hívta meg magához Szocsiba telelni Vlagyimir Putyin a belarusz elnököt, mikor annak épp az amerikai külügyminiszterrel lenne találkozója Minszkben. Nehéz ezt másképp értelmezni, minthogy a két nagyhatalom válaszút elé állította Lukasenkát: ha a nyugattal megy tovább, nincs több olcsó orosz olaj, ha Oroszországgal, akkor nincs több politikai kötéltánc. De vajon mit lép erre Belarusz? Geopolitikai játszma az olaj körül Kelet-Európában.

Olajdiplomácia: válaszút elé állította Lukasenkát Washington és Moszkva

Szokatlanul nagy a tolongás a nagyhatalmak részéről Aljakszandr Lukasenkáért: egyszerre akarna vele találkozni az Egyesült Államok külügyminisztere és Vlagyimir Putyin is – írja a Novoje Vremja orosz magazin. Az országát már több, mint negyedszázada irányító belarusz elnök már a krími válság óta próbál intenzíven egyensúlyozni a nagyhatalmak között. Pillanatnyi érdekeitől függően hol Oroszország, hol a nyugat felé táncol, amit értelemszerűen mindkét fél egyre nehezebben tolerál.

A Kreml érdeke, hogy Minszk az oroszok megbízható szövetségese, politikai csatlósa maradjon, míg az Egyesült Államok kitartóan dolgozik azon, hogy szétrobbantsa a Belarusz és Oroszország közti köteléket, ezzel még sérülékenyebbé téve Moszkvát.

Belarusznak pedig hirtelen geopolitikai súlya lett

A Kreml számára Minszk lét- és presztízskérdés is egyben:

Ukrajna elvesztése után Belarusz jelenti az utolsó oroszpárti bástyát a NATO- és EU-tagok és Oroszország között,

így stratégiai jelentőséggel bír, hogy Lukasenkát még inkább Putyin karjaiba tudják édesgetni. Ráadásul Oroszország már csak nemzetközi tekintélye miatt sem teheti meg, hogy elengedje Belaruszt, amely a rendszerváltás óta stabilan a legmegbízhatóbb szövetségese volt. Amerika pedig megneszelve az oroszok sérülékenységét, próbál mézesmadzagot húzni Lukasenka előtt.

Február 1-jén posztszovjet körútjának egyik állomásaként Minszkbe látogat ugyanis az Egyesült Államok külügyminisztere, Mike Pompeo. Nem mindennapi esemény ez egy kilencmilliós kisállam vezetése részére, hiszen mégiscsak a világ legnagyobb gazdaságának és katonai hatalmának külügyi vezetője érkezik látogatóba.

Ráadásul belarusz külügyi források szerint két nagyon is nyilvánvaló céllal: egyrészt felveti a Minszk és Washington közötti, 2008-ban a belarusz emberi jogsértések és az ellenzék elnyomása miatt felszámolt nagyköveti kapcsolat visszaállítását. Másrészt – és ez az igazán nagy dolog a belarusz vezetés számára –

meghívja Lukasenkát egy Donald Trumppal való találkozóra a Fehér Házba.

Óriási sikere lenne ez a belarusz diplomáciának, hiszen ezzel Trump lényegében egy szintre emelné Lukasenkát a többi európai vezetővel.

A másik fontos kérdés az olaj. A veszteséges, állami cégeken alapuló belarusz gazdaság jelentősen függ ugyanis az energiaigényes nehézipartól és az olajfinomításból származó bevételektől. Belaruszt ennek következményeképp olcsó olajjal lehet életben tartani, és annak hiányával kivéreztetni és kompromisszumra kényszeríteni. Jól tudja ezt Oroszország is.

Moszkva sokáig jócskán a világpiaci ár alatt, vámmentesen adott el nyersolajat Belarusznak, amely ezt saját olajfinomítóiban feldolgozta, majd busás haszonnal adta tovább nyugatra. Ez nem véletlenül frusztrálja az oroszokat, akik a Moszkvával való szorosabb integrációt előkészítő ütemterv aláírásához kötötték azt, hogy továbbra is vámmentes nyersolajat és kedvező árú gázt adjanak el Belarusznak.

A KÉP KÖZEPÉN VLAGYIMIR PUTYIN OROSZ ELNÖK, MÖGÖTTE LUKASENKA ÉS FIA. FORRÁS: ORBÁN VIKTOR (PUTYIN ELŐTT JOBBOLDALT, HÁTTAL) FACEBOOK-OLDALA

„Remek viszonyom van az amerikaiakkal, annyi olajat adnak, amennyit kell”

Az amerikai látogatással így a kisállam politikai befolyása mindenképp megnőne, de Lukasenkát érthetően foglalkoztatja, hogy honnan szerez ezentúl olajat. Számára aggasztó lehet, hogy az oroszok politikai hűséget várnak tőle az olcsó nyersanyagokért cserébe. Hogy-hogyhogy nem, Pompeo látogatása előtti napokban hirtelen Lukasenka az amerikaiakkal való viszonyáról kezdett beszélni: bejelentette, hogy az Egyesült Államoktól, Szaúd-Arábiától és az Egyesült Arab Emirátusokból szeretne olajat venni, akik viszont cserébe azt ígérték, hogy annyi olajat szállítanak, amennyire Belarusznak csak szüksége van.

„Remek viszonyom van az amerikaiakkal. Azt mondják, annyi olajat küldenek, amennyi csak nekünk kell. Persze világpiaci áron, de cserébe a minőség is jobb lenne” – mondta pár napja Lukasenka, aki

nem is olyan rég még azzal ment neki az oroszoknak, hogy azok direkt rossz minőségű olajat küldenek, hogy ezzel tönkretegyék a belarusz olajfinomítókat.

Belarusz kormányzati források már az újságíróknak azt is megerősítették, hogy már keresik a konkrét lehetőségeket az amerikai palaolaj importjára, az első tankerhajó már februárban meg is érkezhet az ukrajnai Odessza kikötőjébe. Ahogyan Lukasenka is említette, ez valóban jóval drágább lenne, mintha mondjuk a Lukoiltól szereznék be az olajat. De a bizniszelés a moszkvai elvárásokkal ellentétben az amerikaiaknál nem járna politikai elköteleződéssel. Ez komoly plusz a külpolitikai mozgásterét az ukrán válság óta folyamatosan bővítgetni próbáló Lukasenkának.

Putyin visszautasíthatatlan ajánlata

Mi lehet tehát a nagy különbség a belarusz-orosz viszonyban? Az, hogy Amerika eddig legfeljebb tapogatózni jött Minszkbe, most viszont már üzletelni érkezik. John Bolton, Trump korábbi biztonságpolitikai tanácsadója még tavaly augusztusban érkezett a belarusz fővárosba, akkor még csak az elmérgesedett viszony helyreállításának szándékával. Pompeo látogatása viszont túlmutat ezen: a nagyköveti kapcsolat visszaállítása, egy meghívólevél a Fehér Házba és egy szaftos olajüzlet többről szól, mint puszta politikai szándéknyilatkozatnál. Ez már üzlet, de legfőképp geopolitikai érdek.

Ami pont ott mosna be egyet Oroszországnak, ahol a legjobban fáj, tudja ezt az orosz diplomácia is. Nem véletlen, hogy

Putyin pont akkorra hívta el Lukasenkát egy téli vakációra Szocsiba, mikor az elnöknek Mike Pompeóval lenne találkozója Minszkben.

A belarusz elnöki hivatal által megerősített források szerint az orosz elnök január 31. és február 5. között hívta az orosz üdülővárosba belarusz kollégáját.

Olyan meghívás ez, amire nehéz nemet mondani. Hiába Lukasenka politikai kötéltánca, Oroszország még mindig Belarusz legfontosabb politikai partnere, aki a finnyás EU-val szemben nem nyünnyög holmi emberi jogsértések, antidemokratikus választások és ellenzékiek lecsukatása miatt. Ráadásul papíron is egy oldalon állnak: a két ország között 1996 óta létezik az elvileg szorosabb integrációt célzó (hol elinduló, hol megálló) úgynevezett unióállam, és mindketten tagjai az egyik legkomolyabb orosz geopolitikai projektnek számító Eurázsiai Gazdasági Uniónak.

És persze az oroszok fontos kereskedelmi partnerek is: a belarusz import több, mint fele (56 százaléka) Oroszországból érkezik, az export 44 százaléka pedig az oroszokhoz tart. Ehhez képest az Egyesült Államok, meg persze a világon mindenki más csak elenyésző kereskedelmi adatokat tud felmutatni.

Vagyis Putyin nehéz választás elé állította Lukasenkát.

Ha a belarusz elnök elmegy Szocsiba Putyinnal telelni – hülyét csinálva ezzel Mike Pompeoból, aki a teljesen súlytalan külügyminiszterrel lenne kénytelen csak tárgyalni – akkor búcsút mondhatna az Egyesült Államokkal való jó viszonynak. Ha Minszkben marad és fogadja Pompeót, akkor a nagyhatalmú szövetséges és szomszéd elárulva érzi majd magát: vagyis folytatódhat az oroszok gáz- és olajárakkal való zsarolása.

MINSZK BELVÁROSA. FOTÓ: MIKA STETSOVSKI / FLICKR

Retorikai hőbörgés a Kreml ellen

Márpedig a belarusz közvélemény által csak „backának” vagyis papának, apukának gúnyolt Lukasenka, ha kellett, keményen oda-odaszólt Oroszországnak az elmúlt pár hónapban. Persze, hogy odaszólt, hiszen az oroszok a nyugati közeledést észlelve beindították az integrációs gőzhengert: Moszkva és a belarusz kormány például múlt szeptemberben állapodott meg egy olyan integrációs csomagról, ami lényegében a belarusz szuverenitás teljes felszámolását jelentette volna.

Ezt követően kezdett Lukasenka agresszív kirohanásokba az orosz törekvések ellen. Decemberben az Eho Moszkvi rádióadónak adott interjújában például felvetette, mi lenne, ha nem Belarusz csatlakozna Oroszországhoz, hanem Oroszország Belaruszhoz, szerinte ez lenne ugyanis az egyesülés legegyszerűbb módja. Majd azt is kijelentette, már csak azért sem csatlakozna Oroszországhoz, mert félne, hogy akkor az országa is olyan oligarchikussá válna, mint az oroszoké. A legdurvább ütést azonban akkor vitte be Putyinnak, mikor kijelentette: ha egyesülni hívják Belaruszt, akkor ne rontsák a helyzetüket évről évre, ugyanis az ország kész alternatívát találni az orosz energiára.

„Én megértem, hogy Belaruszt elveszíteni rosszabb, mint elveszíteni Oroszország egy részét”

– fogalmazott.

Így a tervezett, Pompeo-találkozó előtt Lukasenka tudatosan is erősítheti azt a képet a médiában, hogy most aztán nagyon hátat fordított az oroszoknak. A múlt héten például azt nyilatkozta: „Nem leszünk részei bármilyen országnak. Nem fogom elárulni és megszüntetni Belaruszt, még a testvéri Oroszország kedvéért sem” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az oroszok a belaruszok számára nem idegenek, hanem „a mi embereink”, de most vajmi kevés függ tőlük.

Máskor lényegében hosszas vámvizsgálatokkal kezdte fenyegetni az oroszokat, amiért azok az energiával zsarolják Minszket. Elmondta, az oroszok ellenséges lépéseire nem fog válaszolni, pedig erre meglennének az eszközei. „Egyszer elkezdtek minket torpedózni. Szóval elkezdtük átnézni az autóikat Szmolenszknél [a belarusz-orosz határon].

Vasúton és közúton is a Kremlig ért a sor. Akkor rájöttek, hogy ilyet nem lehet csinálni.”

Az oroszok elleni vagdalkozással párhuzamosan javul az Amerikával és a Kínával való viszony, igaz, a globális politikában némileg impotens, ráadásul az emberi jogokhoz mereven ragaszkodó EU felé nem sikerült ajtót találni.

MINSZK KÜLVÁROSA. FOTÓ: JOACHIM QUANDT / FLICKR

Fogy a levegő, dönteni kell

Mégis, Lukasenka esetében kár lenne bárki felé irányuló elköteleződésről beszélni. Ne feledjük, személyében egy olyan elnökről beszélünk, aki Putyinhoz képest is öt évvel régebb óta vezeti az országát – erre megszólalásaiban gyakran emlékeztet is. És bár az orosz internet csurig van Lukasenkát parodizáló videókkal és mémekkel, a kolhozelnökből lett belarusz diktátor tapasztalatát nem szabad alábecsülni.

Az elnök nyugathoz való közeledése ugyanis a legkevésbé sem valamiféle demokratikus pálfordulást jelent. Sokkal inkább azt, hogy minél nagyobb mozgásteret szeretne magának egy olyan ország külpolitikájában, ami még nem Oroszország, de már nem Európa. Lukasenkának óriási tapasztalata van a politikai kötéltáncban, csak épp úgy tűnik, mintha fogyna körülötte a levegő:

mostanra inkább potenciális szövetségesei idegein kötéltáncol azzal, hogy képtelen a tartós elköteleződésre.

Lukasenka előtt két út áll csupán: Minszkben maradni Pompeóval üzletelni, vagy Szocsiba menni Putyinnal druzsbázni. Itt pedig nem maradt túl sok tér különutasnak lenni.

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

 
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek