+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Nagy Péter Sándor
2020. január 28. kedd, 15:17
Amikor már majdnem mindenkinek, politikusoknak, polgároknak elege van a savazásból és egymás ekézéséből, nem lehet, hogy a cigányokért való kiállás friss levegőt pumpálna a rendszerbe, vagy legalább nehezítené az új ellenségkép után való kutakodást?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A politikai porondon sokszor lehet félrevezető mondatokkal találkozni, amik első látásra egészen mást sugallnak, mint amit effektíve jelentenek. Valamiért ez igen hatásos eszköze a tények elfedésének és elferdítésének, hiszen önigazolásként, alapigazságokra és közhelyekre vezetik vissza vitatható üzeneteiket. Ezzel gátlások nélkül él is sok politikai szereplő, akik diszkriminációt szítanak, és profitálnak a polarizációból és a társadalmi feszültségekből. Mást nem nagyon lehet kezdeni ezekkel a mondatokkal – jöjjenek bármilyen irányból is –, mint kritikával kezelni őket.

 

Mi Orbán mondatainak kontextusa?

 

Ez a helyzet a magyar miniszterelnök mondataival is a gyöngyöspatai cigányok kártérítésével kapcsolatban. 

 

Ezek így hangzottak: „Ha ott élnék, mégiscsak megkérdezném, hogy az hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak. És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van. Sokan egész nap keccsölnek, míg mások – történetesen cigányok – minden munka nélkül jutnak pénzhez.”

 

Munka nélkül nincs kalács. Világos, mint a nap. Verítékünkkel keressük meg a betevő falatot. Ez egy ősi és dicséretes gondolat. Senki nem fogja megkérdőjelezni. Kontextusával együtt azonban egészen másról szól.

 

Ha kicsit tovább elemezzük, hamar kiderül, hogy nem a munka szentségéről van benne szó. Ez a mondat a magyaroknak lett címezve általában, de kifejezetten a magyar cigányokról szól. Ha ez a mondat egy olyan kontextusban hangzik el válaszként egy bírósági ítéletre, ami kártérítés fizetését írja elő egy közösség számára, akik iskolai szegregációt és intézményes jogsértést szenvedtek el pusztán azért, mert cigányok, akkor már elkezdünk rasszizmust érzékelni.

 

A miniszterelnöki megnyilatkozással kapcsolatban hallhattunk elegáns és óvatos jogi magyarázatot Schiffer Andrástól, más véleményeket egyes szám első személyben. De ami igazán számítana – a többiek, a többesszám reakciója – várat magára. A cigány érdekvédelmi szervezeteken kívül az egyéb tiltakozás minimális.

 

Norbi vs. Viktor

 

Schobert Norbert arcpirító kétbites kijelentése a magyar házasságok végzetének és a nők súlyfeleslegének a kapcsolatáról nagyon helyesen kisebb tiltakozáscunamit váltott ki az interneten, aminek kétségkívül érdemes örülni. Miért is ne legyünk optimisták? Mégis, engem inkább aggodalommal tölt el az összkép.

 

Ahogy Schiffer is mondotta, a miniszterelnöki mondat provokáció, és a közösségi média ugyanígy vélekedik a sütiárus mondatáról. Ha az ebben az országban élő emberek tényleg nem rasszisták, akkor a cigányok intézményes megalázása miért nem vált ki a sütiárusi provokációhoz hasonló reakciókat? Miért nem forr az internet a gyöngyöspatai cigányokért? A sérelmük jogos, a kártérítés szót mindenki érti. Amikor ezt valaki, bárki kétségbe vonja, mi másról lehet szó, mint rasszizmusról? Ez mindenki ügye, és messzire vezet.

 

Ismét csak azok küzdenek közvetlenül és egyértelműen, akiknek az érdeke sérült, illetve pár magányos hang. Az ellenzéki pártok tessék-lássék módon nyilatkozgatnak, az önkormányzatok sehogy, még a budapesti sem, egy olyan ügyben, ami a súlyos jogi aggályokat tekintve is minimum sajnálatos, de emberileg, véleményem szerint szégyellnivaló is. Ezzel elszalasztanak egy alkalmat arra, hogy arcélt villantsanak az ellenfényben és az egyre duzzadó rendszerkritikus polgárok halmazában felébresszék a reményt, hogy nincs minden veszve, eljön még az idő, amikor a magyarországi intézményekben nem lesznek kútmély rasszista megnyilvánulások.

 

A politika nemcsak az emberek manipulációjának és a babonáknak a színtere kellene legyen, hanem a morális igények felrázásáé és fenntartásáé is.

 

A csend nem teszi jobbá a társadalmat, sőt, újratermeli a mocsarat.

 

Olyannyira tisztában van mindenki a cigányokkal kapcsolatos előítéletek transzverzális jellegével, hogy a burkolt rasszizmuson túl nincs politikai opció és csak jogszabályokról lehet beszélni? A konfliktusoktól és belháborúktól terhelt légkörben, ahol már majdnem mindenkinek, politikusoknak, polgároknak elege van a savazásból és egymás ekézéséből, nem lehet, hogy a cigányokért való kiállás friss levegőt pumpálna a rendszerbe, vagy legalább nehezítené az új ellenségkép után való kutakodást?

 

Kevesebb stratégiára és több emberségre volna szükség. Magyarországon ez az igazi hiánycikk, ezt lenne jó megváltoztatni, hogy senki ne mérje a szabadságát a lánc hosszával.

 

Az emberek ellenőrzés alatt tartásához pusztán az kell, hogy tanulatlanok és szegények legyenek. A közoktatás jó úton halad, mondhatnánk iróniával. A jogi okfejtéseken túl, az önálló véleményalkotáshoz másféle információra is szükség lenne, különösen amikor azt hallja az ember: „valamért azért biztos elválasztották őket a többiektől”. Vagy hogy „biztos rosszabbul teljesítettek”.

 

Miért is baj az, ha diszkriminatív alapon szétválasztják a gyerekeket, történjen az akár a szemük színe alapján?

 

Jane Elliott 1968-ban az osztályában, épp egy nappal Martin Luther King meggyilkolása után elvégzett kisérlete során felosztotta a gyerekeket két csoportra a szemük színe szerint. (Természetesen előzőleg egyeztetett a szülőkkel.) A két csoport közül a kékszeműeké volt a kisebb és a barnaszeműeké a nagyobb. Ezek után közölte a gyerekekkel, hogy a barnaszeműek okosabbak és ügyesebbek.

 

Ezzel kinyitotta Pandora szelencéjét.

 

A gyerekek között nagyon hamar kialakult a negatív megkülönböztetés légköre, a „kékszemű” szitokszóvá vált. Látva a kialakult helyzetet, Elliott egy héttel később az értékelést megfordította: a kékszeműek váltak dominánssá és ellenségessé minden különösebb nehézség nélkül. A kísérlet két hétig tartott. Az eredmények sokkolóak voltak. A kísérletből számos könyv és dokumentumfilm született.

 

Ezzel ötven éve bizonyítást nyert, hogy aki társadalmi csoportok között negatív megkülönböztetést szít, faji, vallási, kulturális alapon, az a gyűlölet és az ellenségeskedés, a háború útjára vezeti a közösséget.

 

Ezért fontos a diszkriminációtól mentes légkör az iskolákban. A domináns csoport, amit a hatalom (az iskola esetében a tanár) támogat, mindig fölényben lesz, még az iskolai eredményei tekintetében is. Ez a folyamat sokszor annyira finoman van szőve, hogy senki nem veszi észre, hogy megtörténik.

 

Ezt a jelenséget és hatásait a következő eszközökkel lehet kivédeni:

 

+ Természetessé tenni a különbözőségeket. A gyerekek közötti külsőleges különbségek természetessé tételével csökkenhet a felsőbbrendűséggel kapcsolatos érzések megjelenése.

 

+  Integrációs foglalkozások. Fontos különböző hátterű, vallású, kultúrájú gyerekeket keverni és közös feldatokat adni nekik, amin együtt dolgozhatnak.

 

+ A tanár szerepe. Egy autoriter környezetben a hatalomhoz közelebb álló csoport (ebben az esetben a tanár) felsőbbrendűnek és önigazoltnak érzi magát. Ezért a tanárnak közvetítői szerepet kell betöltenie, és nem hatalmi szereplőt, aki megosztja a keze alatt lévő csoportot.

 

A tanulók esetleges gyenge teljesítményével kapcsolatban érdemes a következő kérdéseket átgondolni:

 

+ Minden cigány gyerek alacsony képességű volt?

 

+ Minden nem cigány gyerek ügyes volt?

 

+ Nem volt egyetlen nem cigány gyerek sem, aki gyengébben teljesített és tanulmányi megerősítésre volt szüksége?

 

+ Nem volt egyetlen nem cigány gyerek sem, aki olyan gyengén teljesített volna, hogy az elválasztott csoportba kerüljön?

 

+ Elválasztottak olyan cigánygyereket, akinek az eredményei 3-asnál jobbak voltak?

 

+ Ha van egy csoport, akik nem képesek alapvető tudást konszolidálni, azért ki felelős? A gyerekek, akiket tanítanak, az iskola tanárai, esetleg a tanterv?

 

+ Nem arról van szó, hogy a tanulók azért vannak kudarcra ítélve, mert az állami oktatási rendszer több sebből vérzik, és nemcsak, hogy nincs felkészülve a sokféleségre, diverzitásra, de nem is szeretne?

 

Amikor a cigányokról van szó, miért nem kérdezzük azt, hogy mik az értékei a cigány közösségnek? Ha valamit tanulhatunk a cigányoktól, az többek között az összefogás és az idősek tisztelete.

 

Ismerünk cigány ügyvédet, zenészt, tanárt, más magasan képzett embereket az Európai Unió minden országában. Magyarországon talán az a különbség, hogy akik kitörnek, vagy beérnek, több elismerést érdemelnek, mint másutt, mert itt egyszerűen nehezebb a dolguk.

 

Az iskolában tanuló gyerekek elsősorban gyerekek, a többi másodlagos. Sokszor a gyerekek maguk jobban érzik ezt. Illusztrációként ideírok egy párbeszédet, amit a kislányom iskolájának kijáratánál hallottam apa és gyereke között. „A te osztályodban vannak bevándorlók?” – kérdezte az apa. „Nincsenek. Az én osztályomban csak gyerekek vannak” – hangzott a válasz.

 

Hogy mit tanítottak és hogyan bántak a gyerekekkel Gyöngyöspatán, nagyjából mindenki el tudja képzelni. Nekem is van személyes emlékem cigánygyerekek megalázásáról az iskolából. Különösen ezért felkavaró számomra, hogy hatalmi szóval kétségbe vonható egy jogosnak kimondott kártérítés kifizetése. A kialakult helyzet a rasszista felhangokkal inkább ront a problémán, mintsem segítene a gyökerétől orvosolni azt.

 

A cikk Dr. Miryam Navarro antropológussal közreműködésben készült. Olvass még Nagy Péter Sándortól az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy miért döntöttek úgy, hogy az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatait még áprilisban kinyitják.

Cak az oltás első dózisát kapta meg. A kormány időközben ígéretet tett a rendszer pontosítására.

Ismert emberek fognak oltásra buzdítani minket, a cél nyolcmillió magyar beoltása, Gulyás szerint a Szputnyik a nyugati vakcináknál is jobb. Ez történt a kormányinfón!

Kolozsváron nemcsak a lakhatás, a kultúra is többe kerül, mint máshol. A Székelyföldön minden olcsóbb, Kézdivásárhely a legolcsóbb, magyar lakossággal is rendelkező város.

A heti Tsúfos Tükör megmutatja, miért örülhetünk a fővárosban épülő kínai egyetemnek.

A 2019-es önkormányzati választáson Pikó András mögé álltak be, és most sem állítanak saját jelöltet a VIII. kerületben.

A hét kérdése

A hatpárti ellenzéki szövetség szerint felesleges a regisztráció, elég lenne felmutatni a TAJ-kártyát, hogy beoltsanak valakit a covid ellen. Szerinted?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás