Lesz-e zöldügyi minisztérium most, hogy a Fidesz is rájött, kéne foglalkozni a klímavédelemmel?

Szerző: Hutter Marianna
2020.01.29. 06:46

Egy mondatban vezette le a Miniszterelnökség, miért nem akar a kormány zöld ügyekkel foglalkozó minisztériumot.

Lesz-e zöldügyi minisztérium most, hogy a Fidesz is rájött, kéne foglalkozni a klímavédelemmel?
„A kormány a környezetvédelmet kiemelt fontosságú ügynek tartja, viszont nem bürokrácianövelésben, hanem a bürokrácia csökkentésében gondolkodik”

– így reagált a Miniszterelnökségi Sajtóiroda az Azonnali kérdésére, mely szerint fognak-e zöld ügyekkel foglalkozó minisztériumot felállítani. Ugyan a tárcát arról is kérdeztük, mi Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter személyes véleménye a kérdésről, arra már nem adtak választ.

Azért érdeklődtünk az ügyben, mert év eleji sajtótájékoztatóján Orbán Viktor arról is beszélt, hogy klíma- és környezetvédelmi akciótervet kell kidolgozni. Ennek ellenére a válaszból úgy tűnik, minisztériumi rangot azért nem kívánnak adni az ügynek.

Nem volt ez mindig így: az első Orbán-kormány alatt 1998 és 2002 között még volt környezetvédelmi minisztérium.

Igaz, utóbbinak a 2010-től induló második Orbán-kormányra már nyoma sem volt, csak a Vidékfejlesztési Minisztériumban foglalkozott a környezetvédelemmel államtitkári szinten Illés Zoltán, aki ugyan azóta is a Fidesz tagja, de a párt hangos kritikusa lett.

A környezetvédelem kérdése így nem sok vizet zavart a kormánynál egészen addig, amíg nem történt valami, amivel addig az egyébként a néplélekre általában pontosan ráérző Orbán Viktor nem számolt igazán: világszerte elkezdte foglalkoztatni az embereket a zöld ügyek kérdése az egyre extrémebb időjárási körülmények miatt, amelyeket ma már a legtöbben a klímaváltozásnak tulajdonítanak. 

Talán az sem véletlen, hogy amikor tavaly márciusban kérdezte az Azonnali Orbán Viktort a parlament folyosóján arról, hogy mennyire tartja fenyegetőnek a klímaváltozást, a miniszterelnök elismerte, megleptük a kérdéssel, és válasz helyett inkább tovább ment (akkor ugyanis még lehetett a kormányfőt a parlament folyosóján elcsípni, azóta Kövér Lászlóék gondoskodtak róla, hogy ne lehessen).

Másodszori kérdésünkre is csak annyi mondanivalója volt az ügyben: „Én teljes mellszéleséggel a köztársasági elnök úr mögé sorakozok fel klímaváltozás-ügyben” – utalt Áder János államfőre, aki beszédeiben gyakran emleget környezetvédelmi témákat. 

Azóta viszont – látva, hogy a zöldek Európa-szerte egyre erősebbek, és a magyar ellenzék minden pártjánál középponti kérdés lett a klímavédelem – a kormánypártok is rájöttek, nem tartható, hogy nem foglalkoznak érdemben a kérdéssel. 

Először a kisebbik kormánypárt, a KDNP jelezte 2019 nyarán: nagyobb figyelmet fognak a teremtésvédelemre fordítani. Orbán Viktor miniszterelnök 2020-as évindító sajtótájékoztatóján pedig már egyenesen kijelentette: nyugodtan és tervszerűen kell alkamazkodni a klímaváltozáshoz, ehhez pedig a kormány kidolgoz egy klíma- és környezetvédelmi akciótervet konkrét intézkedésekkel. A napokban pedig Varga Judit igazságügyi miniszter írt véleménycikket a Politicóra, melyben azt taglalja, itt az ideje a keresztény-konzervatív zöld politika megalapozására.

Ezektől függetlenül úgy tűnik, a kormány beéri, hogy továbbra is csak államtitkársági szinten foglalkozzon a kérdéssel. Jelenleg például a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium egyik államtitkársága visz klíma- és energiapolitikával foglalkozó államtitkárságot, illetve a Nagy István vezette agrártárcánál van környezetügyért felelős államtitkárság. 

Az Azonnali egyébként még hétfőn kereste írásban Orbán Viktort is stábján keresztült, továbbá Varga Judit igazságügyi minisztert, a Fidesz frakcióját és a KDNP-t is azzal kapcsolatban, támogatnák-e egy zöld minisztérium felállítását, ám cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

FOTÓ: Azonnali-montázs (a képek eredeti forrása: Orbán Viktor / Facebook, Jim Bauer / Flickr)

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek