+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2020. január 26. vasárnap, 11:01
A JoJo Rabbit legnagyobb erénye, hogy olyan témában találhatjuk meg a viccfaktort, amiről nem nagyon szokás viccesen mesélni. Taika Waititi filmje vékony jégre lépett, de végül nem szakadt be alatta. Kritika.

Kevés elcsépeltebb közhely van annál, mint hogy a II. világháború borzalmairól filmet forgatni hálás téma: az emberiség történetének egyik legsötétebb időszakát feldolgozni persze kecsegtet szakmai elismeréssel is, de mostanra rettentő nehéz lett róla úgy mesélni, hogy az bármit is hozzá tegyen már akár a Schindler listájához is.

 

Ha sikerül, akkor például lehet Magyarországnak is egy Oscar-díjas filmje, ha viszont nem, akkor olyan felejthető semmi jön ki a végén, mint a Sorstalanság filmverziója. Hogy miért van ez, arról sokat lehet vitázni: nekem meggyőződésem, hogy a spielbergi pátosz annyira alapvető megközelítése lett a témának, hogy képtelen rajta túllépni a filmipar, emellett ráadásul maga a téma is annyira érzékeny, hogy egyetlen elcseszett húzás is karrierek végét jelentheti.

 

Ezért volt a Jojo Rabbit (ami Magyarországon Jojo Nyuszi néven fut) már a trailerével is teljesen formabontó: Taika Waititi rendezéséről elsőre annyit lehetett tudni, hogy itt a hitleri Németországban táborozó gyerekek beszélgetnek a zsidók sátáni szuperképességeiről, a főhős gyereknek maga a szuperjófej Adolf Hitler a képzeletbeli barátja, miközben többször egyértelműen az a rendező célja, hogy nagyon hangosan röhögjünk. Nem ez az első ilyen persze, hiszen Chaplin már 1940-ben kiröhögte Hitlert, de ez a megközelítés szinte teljesen elveszett az elmúlt 30-40 évben.

 

 

Most viszont itt van egy „gyűlöletellenes szatíra”, ami már egy olyan világba érkezett, ahol az emberek szinte keresik az okot, amiért megsértődhetnek. Nem akarok elkezdeni pécédiktatúrázni, mert valójában csak arról van szó, hogy egyszerűen túl komolyan veszünk mindent. És épp ezért ilyen rettentő hatásos, amit a Jojo Rabbit csinál: mert ki mer lépni a megszokottból, és ezzel a nézőt is letéríti a klasszikus mozizás jól kitaposott ösvényéről.

 

A film története nem bonyolult, és hülyeség is lett volna túlbonyolítani: Jojo, a kilencéves ifjú náci az épp háborús vereség felé haladó Németországban él édesanyjával, akiről kiderül, hogy egy zsidó lányt rejteget.

 

Jojo szép lassan rájön, hogy bár az általa popsztárként imádott Hitler nem ezt gondolja, valójában semmi baj nincsen Elsával.

 

Ennyi, nem több, ez egy tanmese a szeretetről, lehet okoskodni mellé az embertelen világról és a jóság végső győzelméről is. Ezektől is jó a film, de főleg attól jó, amiért olyan kényelmetlenül érezzük magunkat a sokszor kifejezetten prosztó humorától. Waititi ugyanis nem akart világmagyarázatot a nemzetiszocializmusról, ő mindössze annyiból indul ki, hogy őrületes hülyeség az egész, és ennek megfelelően a terjesztői is őrületes hülyeségeket mondanak. Ezeken pedig nevethet a néző, hiszen a hülyék kinevetésének nagy hagyományai vannak.

 

 

Amikor kiderül, hogy a táborban horogkereszt alakzatba kell vágnia magát a gyerekekeknek tornaórán, már lehet érezni, hogy itt szórakoztató dolgok következnek, de Stephen Merchant Gestapo-tisztjét is élmény hallgatni, ahogy arról beszél,

 

bárcsak több Jojóhoz hasonló fiú lenne ennyire elvakult fiatalon.

 

Bár a trailer alapján valami felsőligás vígjátékra számítottam, de közben végig ott van a háttérben az összes borzalom, amit az az időszak adott: az utcán felakasztott ellenállók, Jojo ismeretlen körülmények között eltűnt apja, és persze a nyomasztó tény, hogy az emberek nem merik kimondani az utcán sem azt, amit valójában gondolnak.

 

Ahhoz jó színészek kellenek, hogy ezek a háttérből figyelő tragédiák húsbavágók legyenek, de itt ezzel sincs gond: Scarlett Johansson csak nagyon ritkán nyúl mellé, Sam Rockwell zseniális, de az egészet mégis a két gyerekszínész, Roman Griffin Davis és Thomasin McKenzie viszi el a hátán: a köztük kialakuló barátság egyszerűen természetesnek tűnik, ők jelentik a kapaszkodót az amúgy természetellenes közegben.

 

 

Kevés film tud pozitív lenni ennyi értelmetlen halálesettel a háta mögött, de a Jojo nyuszi végül is tényleg egy gyűlöletellenes kiáltvány tudott lenni: egyetlen tanulsága van, az pedig az, hogy szeretni másokat sokkal jobb érzés, mint utálni. Épp olyan elcsépelt közhely ez, mint az, hogy hálás téma ezekről az időkről filmet forgatni, de ahogy a Jojo nyuszi is megkapta a maga Oscar-jelölését, úgy ez az üzenet is épp olyan hatásos, mint évtizedekkel ezelőtt volt.

 

FOTÓ: Fórum Hungary

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A járvány súlyosságát
tagadó brazil elnök már
napok óta tüneteket mutatott.

Itt a nyár, itt a főszezon, a budapesti reptér mégis inkább szellemvárosra hasonlít.

A Windows File Recovery évtizedes szenvedésnek vethet véget: nem kell attól tartanunk, hogy véletlenül töröljük az értékes dokumentumainkat!

Hét év után taszította le a trónról a kancellárt az a Rudolf Anschober, akit a járvány alatt szinte minden nap látott egész Ausztria válságot menedzselni.

A kormány elveszi a várostól a Samsung-gyár által fizetett iparűzésiadó-bevételt. Megkérdeztünk néhány gödit, mit szólnak ehhez. Videó!

Zoran Zaev egy beszélgetésrészlet alapján úgy tűnik, többre tartja magát, mint nyolcmillió euró, ráadásul a saját pártját is ő finanszírozza.

Andrzej Dudának nagyon nem tetszett egy lengyel bulvárlap róla szóló cikke, most a német nagykövettől követelik a kiadóvállalat megregulázását.

A hét kérdése

Szeptemberig pihenőre megy a parlament, kell is, mert sok minden történt: összegyűjtöttünk 10+1 emlékezetes pillanatot, te pedig szavazhatsz a kedvencedről!

Azért ide elnéznénk

Miért menekülnek el melegek még ma is Kelet-Európából? A berlini ZOiS online-rendezvényén erről lesz szó július 9-én.

Hogyan kéne támogatni a válság és az automatizáció miatt munkájukat veszített embereket? A Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség online rendezvénye. Július 9.

Mi köti össze Kozma Lajost, a fényképész házát és Nagy Imrét? Mi volt Karády Katalin Amerikából való hazatérésének titokban tartott feltétele és mi köze ennek a Rózsadombhoz? Kultúrtörténeti séta július 11-én.

Július 30-án újra vitáznak az újságírók: most Pető Péter, a 24.hu, és Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője fog „összecsapni” a MagNet Közösségi Házban.

Ezt is szerettétek

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Twitter megosztás Google+ megosztás