Lehet Más a Párbeszéd?

Techet Péter

Szerző:
Techet Péter

2020.01.22. 09:04

Az LMP-Párbeszéd szakadás mögötti tényleges ok mára elmúlt: az LMP része az ellenzéki együttműködésnek. Akkor mi értelme a további különutasságnak?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A Lehet Más a Politika (LMP) bő tíz éve sikeresen hozta be a zöldpolitikát a magyar közéletbe, ráadásul – összehasonlítva a régió többi ökopártjával – sikeresnek is mondható: 2010-ben indult el először országgyűlési választáson, és azóta mindegyiken megugrotta az öt százalékot. A környező országokban – leszámítva Ausztriát – a horvátoknál, szlovénoknál és cseheknél jelentek meg a zöldek rövidebb ideig, de sehol sem tudtak tartósan megkapaszkodni. Ennyiben – a maga által támasztott célok el nem érése ellenére is – az LMP büszkén is tekinthetne vissza a múltjára.

Azonban az LMP 2010-es sikere egybeesett a „rendszerváltás rendszerének” végével, amikor Orbán Viktor a kétharmados parlamenti többségével elkezdett kiépíteni egy egyre autoriterebb rendszert. Ilyen körülmények között az LMP újszerűsége egyre kevésbé tudott látszani, mert egyre inkább a rezsimhez kapcsolódóan alakult ki a fő frontvonal. Az LMP, amiben a párt addig is legtehetségesebb politikusa, Schiffer András egyre meghatározóbb lett,

többféle stratégiát próbált ki – de mindegyik egy olyan kétfrontos harcról szólt (azaz egyszerre harcolni a kormány és a régi „ballib” erők ellen), amely a pártot felőrölte, a hitelét sokszor elvette.

A stratégia, hogy az LMP – hogy két schifferi stratégiát említsünk – akár zöld-baloldali pártként vegye át a baloldal egészét, akár egy ökokonzervatív pártként legyen fogadóképes a Fideszből kiábránduló konzervatívok számára, nem lett végül sikeres: az LMP messze nem közelítette meg az MSZP (majd MSZP-DK) jelentette óbaloldalt, és nem látszott, hogy sikeresen venne át fideszes szavazókat.

Ettől még persze az LMP folytathatta volna a különutas, rendszerkritikus útját – de ehhez hiányzott két fő feltétel. Egyrészről a NER egyre kevésbé engedett teret a nüanszoknak, a különutasság ezért árulásnak vagy naivitásnak hathatott; másrészről a magyar választási rendszer nem kedvezett a kispártoknak (amúgy már 2010 előtt sem).

A későbbi Párbeszéd politikusai ebből szűrték le azt a következtetést, hogy össze kell azoknak állniuk, akik a NER ellen vannak – legyenek bármennyire is különbözőek –, mert mind a szavazói elvárások, mind a választási rendszer természete értelmében ennek lehet csak sikere.

A 2019-es önkormányzati választás megmutatta: ebben igazuk volt a mostani párbeszédeseknek.

Sőt, ne feledjük, hogy Karácsony Gergely még LMP-s politikusként már az első NER-ciklusban felvetette az akkor még masszívan náci Jobbikkal kötendő „technikai koalíciót” is.

Az LMP ezzel szemben autista politikába kezdett: egyrészről nem vett tudomást a környezetéről és az elvárásokról, márészről saját magát tette önmagában elegendő céllá.

Az LMP-t 2014-ben, de azért 2018-ban is még sok tekintetben csak annyi hajtotta: csak azért is bejutni, hogy megmutathassuk az óbaloldalnak, vagyunk még.

Az azonban, hogy 2019-ben az vitte az ellenzéket Budapesten és számos városban győzelemre, hogy elfogadta mindenki – tehát már az LMP is – az összefogás 2012-ben és 2013-ban megfogalmazódó stratégiáját, nem jelenti, hogy eme stratégia 2014-ben is hasonló sikert eredményezett volna.

A 2019-es áttöréshez kellett az is, hogy a Momentummal megjelent egy új lendületes erő, amely a legfiatalabbakat is be tudja csatornázni, valamint a Jobbik igazából csak mostanra – még csak nem is 2018-ra – lett igazán elfogadható, hiteles jobbközép erő. Még 2018-ban is ott ültek a nácik a soraikban, 2014-ben pedig a programjuk is masszívan szélsőségesebb volt, mint a Fideszé.

Azaz a párbeszédesek jól láttak valamit, aminek azonban csak mostanra érett meg az ideje. Ezzel azonban okafogyottá vált az LMP szakadása. Mert a párt leginkább az összefogás kérdésén tört meg.

Persze, voltak ideológiai, kulturális ellentétek is: urbánusok, vidékiek, nemzetibbek, kozmopoliták, baloldalibbak és konzervatívabbak. De ilyenek minden ökopártban vannak, elvégre a zöld gondolat éppen a hagyományos ideológiák szintéziséből születik. A németeknél a marxista Christian Ströbele és a bevándorláskritikus Boris Palmer is megfér egy pártban. Ennél nem lenne nagyobb az eltérés Schmuck Erzsébet és Tordai Bence között.

Azaz a szakadás mögötti tényleges ok mára elmúlt: az LMP része az ellenzéki együttműködésnek (igaz, olyan megkésve és kaotikusan csatlakozott hozzá, hogy sok posztot nem nyert vele). A szakadást kísérő személyes sérelmek meg talán elmúltak, az LMP egyik társelnöke eleve már a szakadás után jött, azaz benne még tüske sem lehet.

Az LMP és Párbeszéd helyzete ma sok tekintetben egyszerre kudarcos és sikeres. Az LMP sikeresen mentette át a zöld gondolatot a mai napig – de közben a belső viták miatt saját magát gáncsolta többször el. A Párbeszéd pedig sikeresen fogalmazta meg és alkalmazta az ellenzéki összefogás receptjét – amibe bele tudott vinni az óbaloldali mellé új ízvilágot is –, de ettől – pedig most már ők adják Budapest főpolgármesterét is – nem igazán tudott sohasem kimozdulni a nulla és egy százalék közötti mezsgyéből.

Ha a két pártot ma összeadjuk, akkor egyrészről még mindig nem jönne ki az öt százalék, másrészről

sokan csak éppen annyit látnának az összeborulásban: az öt százalékra hajtanak olyanok, akik egykoron még utálták egymást.

Az LMP és a Párbeszéd is – más-más módon, okból és eredménnyel – befulladni látszik. Valóban akár erőltetettnek is hathat az újraegyesülés. Mert mi lenne például a név? Újra csak LMP? Vagy LMP-Párbeszéd, hogy az idők végéig valami emlékeztessen a szakadásra is? Vagy Lehet Más a Párbeszéd?

Ha az osztrák zöldmozgalom történetére tekintünk, szintén látható: az is szakadásokkal volt teli, amiből csak egy teljesen új kezdet jelentett kiutat. A nyolcvanas években a centristábbak (ha tetszik: az ottani elempések) és a balosak (az ottani párbeszédesek) eleve külön pártokat hoztak létre: a jobbos Egyesült Zöldeket (VGÖ) és a balos Alternatív Listát (ALÖ). Miután mindkettő elhasalt a parlamenti küszöbön, és az egyes tartományokban ezután végbement egyesüléssel se értek el jobb eredményeket, a balosok aztán további pártokra szakadtak (de ezen a ponton engedjük is el a történetet).

Az áttörést tehát nem a szervezeti ide-oda rakoskadás hozta el, hanem a mai államfő, Alexander Van der Bellen, aki nem az egyre szektásabb zöld világból (hanem a szocdemektől) jött, nem bölcsész volt, hanem közgazdász, és nyugodtságával képes volt minden ökoirányzatot egy pártba összeterelni. Gyakorlatilag 1996 és 1999 között ő teremtette meg a mai osztrák ökopárt egységét, addig folyamatosan asztal- és ajtócsapkodás ment.

Mivel a környezetvédelem ügye Magyarországon is egyre fontosabb lesz, furcsa lenne, ha éppen most tűnne el teljesen a színről az ökopártiság.

De a nehézkes kibékülések és toldozgatások helyett lehet, hogy Magyarországon is egy teljesen új kezdet kéne. Olyan pártnévvel és pártprogrammal, amely már nem az óbaloldal teljes leváltását, nem is a rózsaszín mennyország eljövetelét ígéri (a Lehet Más a Politika név ennyiben a végére inkább már kariktatúraként hatott, mint utópiaként) – hanem mondjuk egy Zöldek nevű zöldpártra lenne szükség, amely a most formálódó ellenzéki egységben a baloldal, a liberálisok és a konzervatívok mellett az ökológiai gondolatot képviselné. Erre igény és realitás is lenne.

Olvasnál még Techet Pétertől az Azonnalin? Ide kattints! Hogy miért aktuális ez most? Karácsony Gergely dobta be az ötletet, és ebben a cikkben beszélnek párbeszédesek és LMP-sek az Azonnalinak arról, egyesülhetne-e újra a két párt. Hozzászólnál a témához? Írj nekünk! Itt pedig szavazhatsz az LMP-Párbeszéd egyesülésről.

Disclaimer: mint az impresszumban is jelezzük, az Azonnali többségi tulajdonosa Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Ez sem most, sem az Azonnalin megjelenő többi anyag esetén sem befolyásolja, mit írunk és jelentetünk meg, mint azt már a hvg.hu észre is vette.

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek