Várj ki, amíg meg nem találod az igazit: ezzel kampányol hamarosan a brazil kormány, a cél a nem kívánt tiniterhességek számának csökkentése.
Angela Gandra családügyekért felelős brazil államtitkár szerint már a napokban kezdetét veheti az a fiatalokat, szülőket, tanárokat és egészségügyi szakdolgozókat egyaránt célzó, felvilágosító kampány, amivel elejét kívánják venni a tinédzserkori nem kívánt terhességeknek.
Bár a kampány részleteiről az államtitkár nem, csupán arról az elvről szólt, hogy a szexuális kapcsolat egy komoly emberi kapcsolat, amiről el akarják gondolkoztatni mind a szülőket, mind a gyermekeket. Mindenesetre az államtitkár január eleji mondatai alapján nem sok kétségünk maradhat afelől, hogy mit fog jelenteni az állami felvilágosító kampány: akkor kerek perec kijelentette,
Bolsonaróék szerint ez azért is üdvös lenne, mert így legalább elkerülnék a tinédzserek a nem kívánt terhességet. Azt, hogy ez ellen az absztinens szexuális életet népszerűsítve kíván fellépni a kormány, Gandra főnöke, Damares Alves nő- és családügyekért, valamint emberi jogokért felelős miniszter is megerősítette.
Az elnök azonban nem csak azt hirdeti, hogy ha nincs szex, nincs baj, hanem azt is képviseli, hogy a kevesebb információ úgyszintén preventív hatással bír. Beszédes volt például, amikor tavaly a brazil Egészségügyi Minisztérium cenzúrázta az egyik, tinédzser lányoknak szóló egészségügyi felvilágosító könyvet, miután Bolsonaro kifejezte nemtetszését annak bizonyos részei miatt:
A pedagógus- és gyermekgyógyász társadalom már ekkor felemelte szavát a cenzúra ellen, mondván, hogy ezzel időben negyven évet lép vissza a kormány. Ahogy a Brazil Gyermekgyógyászati Társaság nyilatkozta, szerintük a tinédzsereknek joguk van megismerni a saját testüket, és a megfelelő információkhoz való hozzáférés elengedhetetlen a nem kívánt terhességek és a szexuális betegségek elkerüléséhez.
Ezzel szemben a minisztérium egy 2005-ös tanulmányra hivatkozik, amely bizonyítottnak találta, hogy a chilei iskolások körében alkalmazott, szexuális absztinenciára nevelő Teen Star program hatásos volt.
Ez a program egyébként ismertetője alapján arra tanítja meg a résztvevőket, hogy ne váljanak a saját hormonjaik áldozataivá, hogy kulturális háttértől függetlenül önfegyelmet legyenek képesek gyakorolni, és
Magához a tanulmányhoz azért érdemes hozzátenni, hogy annak társszerzője a Teen Star program alapítója, így legalábbis megkérdőjelezhető a kutatás pártatlansága és hitelessége. De ha már tudományos munkák, láthatunk ellenpéldát is: az Amerikai Gyermekgyógyászati Társaság 2016-os tanulmánya például semmilyen értelemben nem talált összefüggést abban, hogy az ember mikortól válik szexuálisan aktívvá, illetve hogy teljes absztinenciát hirdető szexuális nevelést kapott.
Az mindenesetre biztos, hogy a tinédzserkori terhesség valós probléma Brazíliában:
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.