Miért lett szociáldemokrata elnöke a konzervatív Horvátországnak?

Horvátországot nem egy baloldali országként ismerjük, most mégis győzni tudott a szociáldemokrata Zoran Milanović az államfőválasztáson. Mi következik ebből a horvát és a magyar politikára? A horvát elnökválasztás öt tanulsága.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Először jöjjön az önfényezés: a magyar sajtóban az Azonnali jósolta meg egyedüliként Zoran Milanovic győzelmét a vasárnapi horvát államfőválasztáson. Sőt, az okokban is igazunk lett: a jobboldal nem állt fel egységesen Kolinda Grabar-Kitarović mellett, miközben a másik (baloldalibb, gazdagabb, városiasabb) Horvátország megérezte és kihasználta az alkalmat, hogy belerúgjon a nacionalista jobboldalba. Én pedig eleve Milanovićnak drukkoltam.

De mi Milanović győzelmének az öt tanulsága? Változik-e ettől bármit is a horvát politika?

1. Andrej Plenković kormányfő hatalmas pofont kapott

A választást Kolinda Grabar-Kitarović vesztette el a kormányzó HDZ színeiben – de igazából a párt elnöke, Andrej Plenković miatt. A nyugat-európai konzervatívok bezzegjobboldalija annyira bevitte a HDZ-t középre, hogy számos nacionalista szavazó otthontalannak és dühösnek érezte magát. Ők szavaztak nagyrészt az első fordulóban Miroslav Škoro énekes-borászra, aki mögött a szélsőjobboldali pártok álltak össze. A még regnáló konzervatív államfő Plenkovićtól sokkal jobbrább áll, de a plenkovići iránnyal elégedetlenek dühét ő kapta az arcába.

Az, hogy a HDZ nem tudta összegyűjteni maga mögött azt a jobboldalt, amely az első fordulóban – ha mind az öt különféle jobboldali államfőjelölt voksait összeadjuk – 57 százalék felett teljesített, egyértelműen mutatja: a HDZ kezdi elveszteni jobboldali gyűjtőpártiságát. A párt, amely a német CDU/CSU-val együtt vallotta egykoron, hogy tőle jobbra már csak a fal lehet,

Mirando Mršić, egykori HDZ-s egészségügyi miniszter szerint volt pártjánál most eljön a hosszú kések éjszakája. Vagy Plenković elfojtja az esetleges lázadást, végleg megszerzi és középre tolja a HDZ-t (ezzel persze lemondva hajdani nagyságáról), vagy a párton belüli kritikusok – amelyek közé a vasárnap legyőzött államfő is tartozik – szállnak szembe a kormányfővel. A baloldali Index.hr a párton belüli harcok kirobbanásával számol.

Horvátországban idén decemberben parlamenti választások is lesznek, a jelenlegi konzervatív-liberális koalíciónak pedig most nem néz ki többség. Kolinda Grabar-Kitarović nem árult el sokat, hogy mit akar csinálni ezentúl. A választás éjszakáján annyit mondott, hogy be akarja fejezni a doktoriját, és megígérte: marad Horvátországban. Politikailag ő két szék közé került: se a plenkovići mérsékelteknek, se a škoroista radikálisoknak nem kell már.

2. Jön a horvát Fidesz

Azonban a HDZ nem azért gyenge, mert a baloldal nagyon feljött volna. Milanović győzelme éppen ezért meglepetés, mert még az első fordulóban is az egyértelműen baloldali jelöltek összesen 40 százalékot se hoztak össze. Milanović sikerén persze most felbuzdulhat a sok pártra szakadt, karizmatikus vezető nélküli horvát baloldal. De azért nem árt látniuk:

Az énekes-borász az első fordulóban a szavazók majdnem negyedét megszólította, a második fordulóban pedig sikeresen tett be a HDZ-nek. Ő ugyanis már arra készül, hogy vagy egy saját mozgalommal, vagy a létező szélsőjobboldali kispártok koalíciójával jelenjék majd meg a parlamenti választásokon. Ez pedig komoly kihívás a HDZ számára, főleg azért, mert Škoro Szlavóniát, amely eddig HDZ-s ősbázis volt, leuralta már most is.

Ha jön a Škoro-párt – amely egy horvát Fidesz lenne –, az a HDZ-t is nehéz helyzetbe hozná: nem kizárt, hogy Plenković csak egy jobbközép-balközép nagykoalíció élén tudna megmaradni. A Škoro-pártot valószínűleg Szuverenistáknak fogják hívni: nacionalizmus, EU-kritika, migráció kérdése, klerikalizmus – ezek lennének az alapeszméi.

3. Van egy másik Horvátország

Ahogy még az első forduló előtti támogató cikkemben írtam: Zoran Milanović győzelme megmutathatja, hogy van egy másik Horvátország. Miközben az országról ma is alapvetően sokakban az a kép él, hogy jobboldali, katolikus és nacionalista, számos régió (Isztria, Tengermellék, Muraköz) vagy az összes nagyváros (főleg Zágráb, Fiume, Split, de akár Eszék is) többségében baloldali, vallástalan és kozmopolita. Ez a kettőség – a magyarországi törzsi háborúhoz hasonlóan – szeli ketté az országot, még ha a közéleti viták nem is annyira mérgezettek, mint a magyarországiak.

Milanović győzelme azt mutatta meg, hogy ma Horvátországban nem garancia sikerre (sőt), ha például az ország egyik legismertebb énekese, a nyíltan usztasa-szimpatizáns Thompson (akivel Škoro is többször énekelt) kiáll egy politikus mellett, ahogy most Grabar-Kitarović mellett tette.

Milanović – noha egy eléggé agresszív ember, aki kormányfőként csődközelbe vitte az országot – jó választás volt a baloldal részéről, mert meggyőzően, jól beszél, kész még széljobbra is kikacsintani, de egyértelműen

4. Távolodás a visegrádiaktól

Noha a horvát államfőnek nincsenek széles jogkörei, a külpolitika terén azért tud önállóan cselekedni. Ez volt Grabar-Kitarović és Plenković között is a legtöbb konfliktusforrás: miközben a HDZ-s kormányfő hazáját a nyugat-európai fővárosok felé orientálta, a vasárnap legyőzött, szintén HDZ-s államfő közeledett volna a visegrádi négyekhez.

Milanovićnál ez már nem várható: a politikusnak Budapesttel kifejezetten rossz a viszonya (levakbelezte az Orbán-kormányt a 2015-ös menekültválság idején, és rendszeresen visszaköveteli „a magyaroktól” az INA olajipari vállalatot), de a többi visegrádi kormány felé se mutat különösebb érdeklődést. Éppen külpolitikai téren – ahol eddig az azonos párthovatartozás ellenére is egymásnak szembe menő politikát folytatott az állam- és a kormányfő – ezentúl harmonikusabb együttműködés várható:

Horvátországot a schengeni és az eurózónába, valamint egy esetleges mag-Európába akarnák bevinni. A balliberális Jutarnji List elemzése is azt emeli ki, hogy Plenković Milanović-tyal vélhetően jobban kijön majd, mint Grabar-Kitarović-tyal. Ezen nagyon EU-barát, „nyugatos” nézetekkel szemben tud és fog azonban majd megszerveződni a szuverenista Škoro-mozgalom.

5. A közvetlen elnökválasztás jót tesz egy országnak

A Magyarországgal szomszédos országok mindegyikében közvetlenül a nép választja az államfőt. Noha ezellen általában mindig az az érv – és ez volt az SZDSZ érve is az 1989-es négyigenes népszavazáskor –, hogy ez prezidenciális rendszert alapozna meg, ez nem igaz: Szlovákiában, Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban nincs nagyobb jogköre az államfőnek, mint a magyarnak. A közvetlen választásuk azonban elősegítheti a politikai dinamizmust, a személyiségek megjelenését a politikában.

Az osztrák, a szlovák és most a horvát államfőválasztás is azt mutatja: ha van egy határozott és karizmatikus jelölt, akkor egyébkénti táborán túl is tud szavazatokat szerezni. Így

Magyarországon egy közvetlen elnökválasztás szintén megpezsdítené, akár nem várt irányba fordíthatná a politikát.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!