Mit ígért a Fidesz Magyarországnak tíz éve, és mit tartott be ezekből?

Szerző: Fekő Ádám
2020.01.02. 17:37

Egy évtizednyi NER után már nem is azt érdemes figyelni, mennyit változott Orbán Viktor az 1989 körüli önmagához képest, hanem azt, hogy mit ígért azelőtt közvetlenül, mielőtt korlátlan hatalmat szerzett volna a Fidesz. Összeszedtük a tizenhárom főbb ígéretet, és megnéztük, mi valósult meg ebből tíz év alatt.

Mit ígért a Fidesz Magyarországnak tíz éve, és mit tartott be ezekből?

Véget ért 2019, ez pedig azt jelenti, hogy kijelenthető: tulajdonképpen tíz éve van kormányon a Fidesz-KDNP! Igen, jól tudjuk, hogy igazából csak tavasszal lesz tíz éve, de ha úgy nézzük, hogy 2010 és 2020 között volt kormányon egyhuzamban eddig, akkor ez idén egy szép kerek évforduló! 

Mivel úgy érezzük, itt az idő kicsit számot vetni az elmúlt tíz évvel: úgy döntöttünk, megnézzük az akkor kis túlzással kampány nélkül kétharmadot szerzett párt ígéreteit arra az esetre, ha hatalomra kerülnek. Az akkoriban még valódi újságként működő Origo szépen összegezte őket 2010 márciusában, úgyhogy nekünk már csak vissza kellett emlékezni kicsit, mi is történt!

+ + +

13. Egyszerűsített adózás

Bár egy ideje már nem szokás a szemére vetni, Orbán Viktor egyik legjobban ráégett mondata volt, hogy tervei szerint a magyar adóbevallás el fog férni egy söralátéten, annyira egyszerű lesz. Ennek nyoma sincs, ráadásul jelenleg is 58-féle különböző adó létezik, amikben az átlagember számára teljesen érthetetlen különadók is helyet kapnak. Az viszont igaz, hogy magánszemélyként jóval egyszerűbb lett adót bevallani, hiszen alapesetben az NAV által elkészített alapbevallást kapjuk meg, és ezt elég vagy elfogadni, vagy hozzáírni az extra tételeket.

12. Közeledés Oroszországhoz, Kínához és Indiához

Indiáról annyira nincs ma már szó, de amúgy megtörtént, bár talán nem úgy, ahogy eredetileg képzeltük: a ma jegybankelnök Matolcsy György már 2010-ben azt mondta, a 21. századi vasúti Selyemút nyugati kapuja lehet Magyarország. A Selyemút végül is az Egy Övezet Egy Út Programmal megszületett, csatlakoztunk is hozzá 2016-ban. 

Oroszországhoz inkább kulturálisan közeledünk, bár ennek köze van a Krím annektálása miatt az EU által alkalmazott gazdasági szankciókhoz, amik miatt EU-tagállamként jóval nehezebb velük bizniszelni, illetve az orosz gazdaság visszaeséséhez is – ugyanakkor így is hiteleztek nekünk egy atomerőműnyi pénzt (amit aztán elég furcsa húzással egy másik hitelre is váltottunk), és ne felejtsük el Budapest felújított metrójait, amik valószínűleg szinte teljesen újak valójában. Kína viszont itt van mindenhol, például ők építenek nekünk jó sok pénzért vasutat Belgrádig. 

11. Az elmúlt nyolc évben hatalmon lévők elszámoltatása

Annyira következetes elszámoltatás zajlott, hogy a gyanús ügyektől hemzsegő nyolc évnyi MSZP-SZDSZ-kormányzás alatti időkből pár ügy ugyan bíróság elé került, de ezek az eljárások még a szocialista kormányzás alatt indultak: Hagyó Miklós megúszta felfüggesztettel a BKV-ügyet, Hunvald Györgyöt részben felmentették az erzsébetvárosi ingatlanmutyi ügyében. 

Zuschlag János viszont még a szocialista kormány alatt kezdte meg a hatéves börtönbüntetésének letöltését, szabadulása után már a Fidesznek kampányolt, de ez sem mentette meg attól, hogy idén ismét vádat emeljenek ellene, ezúttal azért, mert kamupárton keresztül próbált kampánytámogatást szerezni, ráadásul adatokat is lopott. Az SZDSZ-es Kóka János kifejezetten jóban van azóta a kormánnyal, az MSZP-s Szili Katalin pedig egy ideje a Fidesznek kampányol, egyenesen miniszterelnöki megbízottként.

A leghangzatosabb és legnagyobb támogatást élvező elszámoltatási ígéretekről talán az mond el a legtöbbet, hogy

Gyurcsány Ferenc 2019-re megint támogatottsággal rendelkező párttal rendelkezik, pedig tíz éve még a legtöbben minimum arra fogadtak volna, hogy külföldön fog lakni ilyenkor.

Gyurcsány a legközelebb valami elszámoltatásféléhez talán a Sukuró-ügynél járt, hiszen az ő kormányzása alatt cseréltek volna el egy kaszinóváros kedvéért a Velencei-tónál lévő telkeket egy befektetőcsoport pilisi és albertirsai telkeire, amivel úgy 1,2 milliárd forintos kár érte volna az államot. Bár az exkormányfőt hivatali visszaélés bűntette miatt 2011-ben hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség, végül nem lett vádlott, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezetőit ítélték el, ahogy a 2006. őszi tüntetésekkel kapcsolatban sem merült fel valós lehetőségként a volt kormányfő elszámoltatása.

10. Jóval súlyosabb büntetést kapnak azok, akik a közösség bizalmával visszaélnek, bűncselekményeket követnek el 

Nehéz ezzel mit kezdeni, mert többnyire akkor sem kaptak semmiféle büntetést, és most sem. A Fidesz-KDNP környékén a Voldemort-ügyet leszámítva (Mengyi Roland négy évet kapott) nem nagyon volt olyan korrupciós botrány, aminek valódi következménye lett volna, Simonka György ellen már vádat emeltek, de még nem tudni, mi lesz a dologból, Boldog Istvánnak pedig egyelőre úgy tűnik, a jobbkeze viszi el a balhét. Kósa Lajos viszont úgy maradhatott a párt erős embere, hogy 83 éves édesanyjának többek közt reklámcége is lett, illetve EU-s támogatást is nyert sertéstelepe van, illetve állítólag átverte egy 1300 milliárd forintos örökség sztorijával egy csengeri nyugdíjas. De érdemes megemlíteni az Elios-botrányt is, ami egyrészt Orbán Viktor vejéhez köthető, másrészt a kormány egyáltalán nem volt róla hajlandó tájékoztatni a közvéleményt.

9. Az elmúlt nyolc év egyetlenegy kormányzati döntése sem maradhat titokban, ezért minden adatot, információt, szerződést nyilvánosságra kell hozni

Ez úgy általában véve nem történt meg, és azóta sem ez a gyakorlat. Jellemző módon az a politikailag jól használható sztori is csak a legfőbb ügyészségen keresztül derült ki, hogy Gyurcsányék gyakorlatilag az orosz titkosszolgálattal világíttatták át a Nemzetbiztonsági Hivatalt. Ehhez képest a nagyjából véletlenül kiderült 4-es metró körül eltűnt pénzekkel kicsit tudtak még elmúltnyolcévezni, de aztán bűncselekmény hiányában ott sem indult inkább nyomozás.

Hogy saját magára mennyiben alkalmazza a kormány ezt a szép átláthatósági elvet, az megint más kérdés.

Az elmúlt tíz évben oda jutottunk, hogy fontos kormányzati döntések csak teljesen véletlenül kerülnek nyilvánosságra:

a migrációellenes kormány többszáz venezuelai menekült befogadását teljesen titokban sikerült tartani egy ideig, mint ahogy ahhoz is egy helyettes államtitkár elszólása kellett, hogy kiderüljön 1300 menekültk befogadása. A szerződésekről pedig talán érdemes csak annyit mondani, hogy Paks 2, ennek ugyanis nem csak a pontos hátterét nem ismerni (bár már bírósági ítélet is van arról, hogy a nagyrészét nyilvánosságra kellene hozni), de igazából az sem biztos, hogy valaha megépül.

8. Bevezetik az úgynevezett „három csapás törvényt”, amelynek lényege, hogy a visszaeső erőszakos bűnelkövetőket a jelenleginél szigorúbban büntetnék

Az első intézkedések egyike volt, azóta is él. Valamiféle hatást is elért, de az még kérdéses, milyet, ugyanis az ORFK egészen más emberölési statisztikákat közöl, mint az Eurostat. Ha az előbbinek hiszünk, akkor folyamatosan csökken a gyilkosságok száma, ha viszont utóbbinak, akkor csak a balti államokban történik arányosan több emberölés, mint itt. A sztorin ront kicsit, hogy ezt a Btk-szakaszt 2014-ben alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság, úgyhogy finomítani kellett rajta. A most hatályos, enyhített szabályok szerint most már semmilyen körülmények között nem kötelező életfogytiglant kiszabni a három, vagy annál több erőszakos bűncselekményt elkövetőkkel szemben sem.

7. Kemény büntetés vár majd a bűncselekményeket elkövető rendőrökre, másrészt viszont vonzóbbá teszik a rendőri pályát

Sokáig tűnt úgy, hogy rendben mennek a dolgok, aztáb a Vizoviczki-ügy bebizonyította, hogy inkább csendesebben: a budapesti éjszakai élet királyához kapcsolódó korrupciós ügyeket sok rendőr egyszerűen azért úszta meg, mert elévültek.

A rendőri pálya pedig annyira vonzóvá vált, hogy tavasszal 1600 rendőr hiányzott az állományból, és egy átlagos áruházi dolgozó jobban keres, mint egy pályakezdő rendőr.

Az emberhiány miatt évente másfél hónapot túlóráznak a rendőrök, ami szintén nem a vonzó kategória.

6. A Fidesz alapcélja, hogy felére csökkentse a kórházi várólisták hosszát és javítsa az ellátás minőségét

Kásler Miklós szerint a várólisták rövidültek, de a várakozási idő viszont továbbra is rettentő hosszú, több budapesti szakrendelőben pedig már az időpontkérésre is időpontot kell kérni. Van olyan műtéti beavatkozás, melyre közel 670 napot kell várni jelenleg, az ellátás minőségéről pedig sokat elmond, hogy sok kórházban vécépapírt is magadnak kell vinni, idén májusban pedig gyakorlatilag összeomlott a budapesti sürgősségi ellátás egy hétvégére.

5. A Fidesz nem tervez bőkezű szociális kiadásokat, helyette inkább arra törekedne, hogy a segélyből élőket a munka felé terelje

Ez olyan szinten igaz, hogy a New York Times figyelmét is felkeltett közmunkaprogrammal rengeteg nehezebb sorsú család él, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy ezzel esélyt adnak a családoknak, vagy inkább modernkori rabszolgatartásról van-e szó. A közmunka felé terelés úgy néz ki, hogy kilenc helyett csak három hónapig jár az álláskeresési járadék, minden egyéb szociális juttatást (családi pótlék, lakásfenntartási támogatás) pedig a közmunkaprogramban való részvételhez kötnek. Ez a statisztikákat nagyon szépen javítja, viszont a közmunkáért még a minimálbérnél is kevesebb pénz jár.

A helyzeten az idő közben jelentkezett munkarőhiány változtatott, ezért 2015 óta szisztematikusan építik le ezt a rendszert: 2017-ben még az ország munkavállalási korú lakosságának 2,74 százaléka vett részt a programban, 2019-re ez az arány már csak 1,71 százalék lett.

4. A Fidesz azt ígéri, hogy olyan szociális politikát fog folytatni, amelynek középpontjában a család áll

Bár sokat kellett rá várni, az új családtámogatási rendszer bevezetése alapján tényleg arra gyúr a magyar kormány, hogy sok gyereket csináljunk: nyártól tízmillió forint szabadfelhasználású hitelt vehetünk fel, aminek a törlesztését az első gyerek születése után három évre felfüggesztik, a második után eltörlik a hitel 30 százalékát, a harmadik után pedig meg is szüntetik a tartozást. 2022-re teljes bölcsődei ellátást is ígértek, de például autóvásárlási program is indult. Az persze más kérdés, hogy az egyáltalán nem egyértelmű, hogy a felajánlott pénztől és nagy autótól tényleg több gyerek fog majd születni.

3. A tanulás-munka kiemelkedési útját kell választhatóvá tenni, és a cigányság társadalmi beilleszkedésének lelki és fizikai akadályait kell lebontani

Ez az ígéret annyira semmitmondó, hogy lehetetlen eldönteni, hogy megtörtént-e.

2. A közoktatásban be kell vezetni a mindennapos testnevelést és az évenkénti egységes fizikai felmérés rendszerét

Megtörtént, szinte tesiből van a legtöbb órája egy átlagos magyar diáknak. Az más kérdés, hogy a legtöbb iskolában ekkora kihasználtsághoz nincs is elég tornaterem, ráadásul egy általános iskolásnak is irreálisan sok órája van ezekkel együtt.

1. Szabadság, joguralom, jólét

A civil szervezetek vegzálása és a CEU üldözése, a fontos pozíciók feltöltése párthű káderekkel: az első két szó talán nem kifejezetten jellemző Magyarországra, a jóléten lehet vitatkozni, de alapvetően javult az életszínvonal, igaz, nem feltétlenül annyival, mint máshol.

+1. A zéró tolerancia eltörlése

A magyar kormány nagy barátja a piálásnak, elég csak az otthoni pálinkafőzés elszabadítására gondolni, ezért talán nem is meglepő, hogy bár a programban nem volt benne, Orbán Viktor maga is kiállt 2010-ben és 2013-ban a borászok 12 pontja mellett, aminek része a borfogyasztás és a gépjárművezetés ésszerű szabályozása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy módosít a jelenlegi zéró tolerancián, ami miatt egy csepp alkoholt sem lehet fogyasztani vezetés előtt. Ez azóta sem történt meg, pedig például a mi stábunkban is vannak olyan hangok, amik szerint ezen már túl kéne lépni kicsit.

+ + +

Bár a 2010-es program is kissé ködösnek tűnik, az utána lezavart és megnyert két választáshoz képest ez is minőségbeli ugrás, hiszen azóta a Fidesz-KDNP-nek nincs igazán programja: 2014-ben épp elég volt annyit mondani, hogy nem változik semmi az eddigi irányon, és folytatják, amit elkezdtek, közben pedig nézni, ahogy az ellenzék hülyét csinál magából. 2018-ban már annyira bejött az évek óta tartó migráció-Soros György vonal, hogy teljesen felesleges volt nekik bármi mást mondani amellett, hogy már megint hülyét csinált magából az ellenzék.

Egy percig se felejtsük el, hogy a legtöbb ígérethez nem tartozott határidő: még minimum két év van a be nem teljesült gondolatoknak valósággá válni!

BORÍTÓKÉP: Illés Gergő / Azonnali (a Fidesz 2010-es kampányplakátja alapján, mögötte Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozója 2019. októberben)

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek