A Fidesz okosembere megint olyat erőltetne az emberekre, amit maga a Fidesz sem képvisel

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2019.12.31. 10:16

Maróth Miklós Pókemberről és Harry Potter-könyvekről alkotott gondolataiban nem is az a zavaró, hogy hülyeségek, hanem hogy valójában visszatér velük a középkori egyház képmutatása.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Jó látni, hogy a magyar kormány még az év legvégén is gondoskodik némi össznépi hőbörgésről: valaki talán észrevehette, mekkora hiány van a családi ebédeknél egy Kásler Miklós tízparancsolatos gyógymódjához hasonló gondolatra, hiszen az emberek még a végén túl jól kezdik magukat érezni. Szerencsére érkezett a témát mindig szolgáltató Pesti Srácok, illetve Maróth Miklós, akiről azt kell tudni, hogy ő vezeti az újonnan létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, ami alá a kormány beterelte a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit, mellesleg klasszika-filológus és orientalista.

A szokásos mantrán túl ugyanis elhangzott itt egy nagyon fontos gondolat: mégpedig az, hogy a hetvenhét magyar népmesét kellene erőltetni a semmirevaló Harry Potter-könyvek helyett,

és ameddig az Egri csillagokból megtanulja egy fiatal, hogy az iszlámtól meg kell védeni a hazáját, addig a Pókemberből nem fogja.

Előkerülnek még a nagyapáink által énekelt katonadalok is, amik miatt az emberekbe beleivódott a hazafias gondolkodás, aminek hatására nem kell elmagyarázni Orbán Viktor magvas gondolatait a kereszténység megvédéséről, és felveti a kérdést, hogy minek kell európai mesét is olvasni általános iskolában, amikor lehetne ahelyett is magyart?

Maróth már a sokadik feketeöves troll, akit a Fidesz az ország nyakára küld, azon pedig tényleg felesleges meglepődni, hogy még egy fóliasisakos öregúr lehülyézi azokat, akik nem érzik kötelezőnek az olyan szar gyerekkort, mint az ő generációjáé volt. Nem meglepő ez, a kormányközeli beszélő fejek mostanra rendszeresen tüzelik fel azzal a maguk nézőseregét, hogy a mai fiatalok micsoda idióták, akiknek eszükbe sem jut, milyen rossz életük lenne, ha harminc évvel korábban születnek. Épp úgy igényt elégítenek ki, mint Németh Szilárd 0-24-es lázadása a pacalmentes ételek ellen, vagy az új szóvivő, Szentkirályi Alexandra halmozottan fiatalos Instagramja.

A probléma még nem is az, hogy Maróth Miklós elmondja a maga véleményét a pokol felé haladó fiatalságról, és még csak nem is csak az, hogy egy olyan ember kap ebben az országban bármiféle hatalmat, aki ennyire tökéletesen hozza a sértett cigiszagú bölcsész imidzset.

Hanem az, hogy a Fidesz egyik kádere már megint olyan dolgot próbál a társadalomra erőltetni, amit a mögötte álló párt a legkevésbé sem képvisel.

Az egy dolog, hogy a Fidesz eleve semmiféle tájékozottságot vagy műveltséget nem támogat, a személyi állományuk sem ad okot azt hinni, hogy ezek itt egytől egyig hagyománytisztelő hazafik. Először is bármennyi pénzt mernék arra tenni, hogy Orbán Viktor soha egyetlen katonadalt sem énekelt még az unokáinak. De még arra is, hogy a magyar miniszterelnök nem pontosan úgy értette az Egri csillagokat, mint ahogy Maróth, hiszen különben valószínűleg nem csaholnánk ilyen lelkesen Erdoğan előtt.

De teljesen felesleges csak Orbánról beszélni, ugyanis úgy általában véve is kijelenthető, hogy a Fidesz-KDNP mostanra úgy viselkedik, mint a reformáció előtti egyház a középkorban:

felmondják a kötelező leckét az önmegtartóztató életmódról és a túlvilágon ránk váró mesés jutalomról, miközben aranypohárból basznak be a misebortól.

A kormány is hasonlóképp tart kiselőadást a hazafiságról, és a magyar kulturális és egyéb termékek előnyben részesítéséről, miközben érdekes módon a kormány egyetlen tagját sem lehetett még látni a nyugati minőségű 2Rule-mezekben sportolni. Azt üzenik, dobogjon a szíved a Nélküledre, de valahogy mégis a Sziget VIP-ben szeretnek bulizni a kormány kedvenc üzletemberei a szabadságharcos söröző helyett.

Úgy beszélnek tisztes munkáról és szerénységről, hogy a miniszterelnök lányának csak az órája kerül 12 millió forintba, és Varga Mihály is kedvesen javasolja a szar forint miatt panaszkodóknak, hogy nyaraljanak inkább belföldön, hiszen az ő párttársainak teljesen mindegy, épp milyen árfolyamon járnak ki kurvázni az Adriára, vagy kicsit több fantáziával mondjuk szipogni egyet Ibizára.

Persze teljesen mindegy is, hiszen ezeket az erkölcsi iránymutatásokat minden esetben csak a civilek számára tartják irányadónak, nekik viszont nagyon fontos elmagyarázni, hogy tulajdonképpen a szar a jó. Ebből jobb esetben csak olyan örök igazságok születnek, mint hogy a magyar zenekarok a legjobbak a világon, a magyar nők a legszebbek a világon, vagy a magyar paradicsomnak párja sincs ezen a világon,

rosszabb esetben viszont tovább bővül az a réteg, aki valamiért tényleg jó ötletnek tartaná a sorkatonaság visszaállítását, vagy mondjuk szeretné, ha a nagyapja hazafias katonadalokat énekelne neki.

Csak hogy egyértelmű legyen: többek közt a Maróth Miklóshoz hasonlók keltik életre azokat az embereket, akik halálosan komolyan gondolják, hogy jobb program tizenévesen hónapokig hajnalban kelni, fogkefével vécét pucolni meg ki tudja, még mit csinálnak a sorkatonaságban, mint berúgni a barátainkkal és megpróbálni a magunk esetlenségével felszedni valami nekünk tetsző nőt/férfit.

És nyilván a Maróth Miklóshoz hasonló figurák gyűlöltetik meg egy életre az irodalmat is a fiatalokkal: az általános iskolások ugyanis sajnos még nem rendelkeznek azzal az önáltató képességével, amivel a magyar politikai fanatikusok eltakarják maguk elől a valóságot, ezért a nagyrészük képtelen magának behazudni, hogy jobban szórakozik az elavult nyelvezetű Egri csillagokon, mint a Pókemberen.

Évek múlva persze már menni fog egy részüknek, és akkor majd ők lesznek az idegesítő vénemberek, akik szerint minden fiatal hülye, akit más köt le, mint őt. Ameddig a tábor persze örül, hogy végre valaki kimondta, amit ki kellett, legalább nem foglalkoznak a valódi problémákkal, amiknek egyikére pont Maróth Miklós interjúja világít rá:

nem az itt a baj a fiatalokkal, hogy nem megfelelő dolgokat olvasnak, hanem az, hogy már generációk óta nem igazán értik, amit olvasnak.

Másnak legalábbis nagyon nehéz betudni, szegény Maróth miért csak annyit értett meg az Egri csillagokból, hogy mocskos iszlám.

Olvasnál még Fekő Ádámtól? Ide kattints!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek