Visszalépett a polgármester-jelöltségtől a civil vlogger a győri időközin

Szerző: Bukovics Martin
2019.12.23. 17:21

Állítása szerint bár meglettek az induláshoz szükséges aláírásai, de egy másik civil jelölt mögé áll inkább be.

Visszalépett a polgármester-jelöltségtől a civil vlogger a győri időközin

Egy nappal a polgármesterjelölti induláshoz szükséges aláírások leadása előtt közleményben kereste meg az Azonnalit Ábrahám Róbert, a vlogger, aki november végén az elsők között jelentette be, hogy elindul Borkai Zsolt megüresedett polgármesteri székéért a január 26-ra kiírt időközi választáson. Ábrahám – aki a Borkai-féle szexbotrány kirrobanását követően az egyik első paródiavideót készítette, ami többszázezres nézettséget ért el a YouTube-on – a közleményben arról írt: mégsem indul. Íme, a közlemény:

„Miután összegyűjtöttem a szükséges támogatói aláírást, megvártam, hogy elérkezzen az a pont, amikor már a hivatalos kvalifikáció a következő lépés. Én viszont innen már nem szeretnék továbblépni, és résztvenni a versenyben. Legalábbis nem jelöltként.

 

Továbbra is jelen leszek a kampányban és a városban, de nem a saját érdekeimet szem előtt tartva. Azt a jelöltet fogom támogatni és segíteni, akinek a programjával leginkább azonosulni tudok. Döntésem hátterében az áll, hogy amikor elindultam, még csak két jelöltről lehetett tudni, akik mellé harmadikként csatlakoztam. Ezután viszont megjelent egy negyedik, azt követően egy ötödik, a végére pedig már tíz jelölt került elő a semmiből. Ez volt számomra az a pont, amikor eldöntöttem, hogy nem szeretnék résztvenni a bohózatban, és inkább egyesíteni próbálom az erőt megosztás helyett.

 

Szükséges leszögezni, hogy az egyesített erő alatt én nem a DK által támogatott szocialista jelölt támogatását értem. Már csak azért sem, mert kicsit sarkított példázattal élve, a magyar társadalom egy naív lány, aki anno összejött a Gyurcsány-féle MSZP-kormánnyal, de az csúnyán elbánt vele. Majd ez a lány, védtelenül vetette magát az új udvarló, a Fidesz-KDNP karjaiba és fülig szerelembe esett. Most pedig ez a védtelen és buta lány újfent csalódott, s a DK vezette kanos fiúk épp lelkizni próbálnak vele. és a megértő és őszinte szerető karakterét magukra öltve próbálják rávenni egy gruppenszexre.

 

Éppen ezért közvetlen azután, hogy végeztem az aláírás összegyűjtésével, felvettem a kapcsolatot a város legerősebb civil jelöltjével, és megkezdtük az egyeztetéseket. Balla Jenő személyében egy értelmes, nyitott embert ismertem meg. Nem tartom kizártnak, hogy őt fogom támogatni, de a végleges döntésem előtt megvárom a teljes felhozatalt, és minden jelölt programját tanulmányozni fogom.”

Ábrahám a közleményhez képet is mellékelt, melyen Ballával fog kezet. Balla – akit egy budapesti szerkesztőségből nézve, helyismeret nélkül zavarórepülést végző álcivil jelöltnek is lehet gondolni – kifejezetten aktív a civil szférában, több helyi civil szervezetet is alapított: ilyen a Jancsifaluért Egyesület és az Adyvárosért Egyesület, illetve legújabb projektje a győri piacosok szövetsége, ami egyébként nem kapta meg a várostól az engedélyt, hogy a „Győr” szót használja a nevében.

Az egyébként nem győri Ábrahám kifejezetten lelkesen állt hozzá a kampányhoz, YouTube-on rendszeresen kifejtette a programpontjait is. Vlogger kollégája, a Jobbik korábbi elnöke, Vona Gábor épp az Azonnalinak nyilatkozta, hogy bár érez az indulás kapcsán némi médiahack-szagot, a győri mezőnyből Ábrahámra szavazna.

A december 22. esti adatok alapján a választási iroda eddig négy polgármesterjelöltet vett nyilvántartásba: a Fidesz-KDNP által indított kardiológust, a győri közélet egyik régi motorosát, Dézsi Csaba Andrást, az ellenzéki összefogás által támogatott szocialista Pollreisz Balázst, a civil Balla Jenőt, valamint egy devizahiteles mozgalomban is részt vevő független jelöltet, Hajnal Jánost.

Az induláshoz szükséges aláírások leadásának határideje egyébként december 23. hétfő 16 óra volt, így simán lehet, hogy négyükön kívül rajtvonalhoz állhat még valaki.

FOTÓ: Ábrahám Róbert / YouTube

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek