+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2019. december 22. vasárnap, 10:03
A holland legfelsőbb bíróság szerint emberi jog az éghajlatváltozás káros hatása elleni védelem.

Helyben hagyott Hollandia legfelsőbb bírósága egy ítéletet, amely szerint az ország kormányának sokkal ambiciózusabb célt kell felállítania az üvegházhatást okozó gázok csökkentése terén – írja az AP. Az ítélet emberi jogként határozza meg az éghajlatváltozás káros hatása elleni védelmet.

 

Ennek szellemében a holland kormánynak 2020 végéig legalább 25 százalékkal kell csökkentenie a károsanyag-kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

 

Ez egyébként nem kizárt, hogy elérhető, ugyanis az ország környezetvédelemmel foglalkozó ügynökségének előző havi jelentése szerint 2020 végére várhatóan 23 százalékkal sikerül visszafogni a kibocsátást, de az eredmény mindenképp valahol 19 és 26 százalék között várható.

 

A pert egyébként egy Urgenda nevű holland szervezet indította, akik ügyében több, mint négy éve már ezt az ítéletet hozta meg egy bíróság, miszerint a holland kormánynak nagyobb erőfeszítést kell tennie az üvegházhatású gázok kibocsátása ellen. 

 

Persze a holland kormánynak nem tetszett, hogy a bíróságon mondják meg nekik, mit csináljanak, ezért fellebbeztek.

 

Ezt 2018 októberében bukták el, ezért ismét fellebbeztek, ezúttal a legfelsőbb bíróságon. Utóbbi fellebbezést utasították el pénteken, mondván a klímaváltozás komoly hatást gyakorolhat a holland lakosok élethez és jólléthez való jogára. 

 

Mark Rutte holland miniszterelnök úgy kommentálta az ítéletet: garantálja, hogy mindent megtesznek azért, hogy elérjék a bíróság által megszabott célkitűzést. 

 

Egyébként más, klímaváltozással kapcsolatos jogi fellépések esetén vegyes eredmények születtek. Például Németországban gyakorlatilag elbukott egy hasonló per nemrég, míg Svájcban viszont elég aláírás jött össze ahhoz, hogy népszavazást lehessen tartani arról, hogy meghatározott klímacélokat rögzítsenek az ország alkotmányában. 

 

FOTÓ: Mitch Altman / Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ha kíváncsi vagy, hogy melyik magyarországi párttal értesz legjobban egyet környezeti kérdésekben, akkor neked szól
a Vokskabin új tesztje!

Emellett meghosszabbítják az iskolai szünetet is.

Itt a szlovákok nagyszabású sorozatának új előzetese, van benne csodaszarvas is.

Méghozzá egyhangúan. A Zöldek beleírták volna a romák védelmét is, de ezt a CDU, az SPD és az AfD leszavazta.

Erre az Európai Gyógyszerügynökség hívta fel a figyelmet, miután látókörébe került több gyanús eset.

Van, aki az EU-s büdzsé blokkolásának abbahagyására, és van, aki bocsánatkérésre vagy az EPP-ből való távozásra szólította fel Deutschékat.

Újságírónk egyik riportalanya elmondta a történetét a Kisalföldnek is, de a megyei napilap nem fektetett túl sok energiát az anyag megírásába: a cikk nagy részét az Azonnali riportjából másolták át.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

November 29-én több hónapra leállítják a budapesti közbringa-rendszert. Kísérd el az utolsó útjukra a robosztus bringákat!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás