Gréczy lemond parlamenti mandátumáról

Szerző: Bukovics Martin
2019.12.20. 20:31

Noha a DK politikusa a héten még arról beszélt, hogy keményedik a diktatúra, és megtiszteltetésnek is vehetné, hogy kikerültek az intim fotói, péntek este végül lemondott parlamenti mandátumáról.

Gréczy lemond parlamenti mandátumáról

Gréczy Zsolt mindezt az ATV-ben jelentette be péntek este. Elmondta, a döntést péntek délután hozta meg tekintettel arra, hogy a nemi szervéről készített fotói ne ártsanak a pártjának, majd felhívta a DK elnökét, akivel állítása szerint hosszú és mély beszélgetést folytatott.

Gyurcsány Ferenc esti Facebook-posztjában a döntést úgy kommentálta, hogy bár Gréczy hülyeséget csinált, mégpedig magánéleti hülyeséget, de:

„Borkai mocskának pusztítását most Gréczyn törlesztik. Ilyenek. Tanulunk belőle. (...) Ezek után más körülmények között fog segíteni bennünket. Mi meg vigyázunk rá.”

A mandátumáról december 31-i dátummal lemondani szándékozó DK-s országgyűlési képviselőt még kedden este egy több magyar szerkesztőségnek is elküdlött anonim levélben azzal vádolták meg, hogy az e-mailben magát meg nem nevező nőt négy éve zaklatja online üzenetek formájában Gréczy.

Mint arról az Azonnali szerdán már beszámolt, ezt bebizonyítandó a politikusról készült intim fotókat is mellékeltek a keddi e-mailhez – ezeken többek között Gréczy alsógatyában szelfizik –, de csütörtökön reggel egy újabb levél is jött a szerkesztőségekhez. Ezek a képek a DK-s politikust még intimebb helyzetekben ábrázolják. A zaklatás vádját azonban egyelőre nem lehet bebizonyítani, hiszen a levélből arra vonatkozó egyértelmű bizonyíték nem derült ki, hogy Gréczy valóban elküldte-e valakinek ezeket a fotókat, vagy bármilyen, zaklató tartalmú üzeneteket. Erről itt írt bővebben Fekő Ádám.

Gréczy a fotók nyilvánosságra kerülését követően még arról beszélt, az ellene felhozott zaklatási vád annak a jele, hogy keményedik a diktatúra, és egyébként is, megtiszteltetésnek vehetné, hogy a Borkai-botrány után pont őt nézte ki erre magának a Fidesz. 

Mivel Gréczy 2018 áprilisában a DK országos listájáról került be a parlamentbe, ezért a DK dönti majd el, hogy ki ül majd be a helyére.
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek