Közös holdingba vonhatják össze a Volánt és a MÁV-ot

Szerző: Bakó Bea
2019.12.18. 14:40

Az Azonnali birtokába került egy minisztériumi dokumentum, amelyben a MÁV és a Volán közös holdingba való összevonására tesznek javaslatot a kormánynak, és az egészet az ITM alá rendelnék. Úgy tudjuk, a kormány mai ülésének a napirendjén van a tervezet, amely Palkovics László miniszter újabb hatalmi húzása lehet.

Közös holdingba vonhatják össze a Volánt és a MÁV-ot
MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat Nonprofit Zrt. néven holdingcégbe vonná össze az államvasutakat és a távolsági buszjáratokat működtető Volánt az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Erről az Azonnali birtokába jutott egy korábbi kormányzati munkadokumentum, amely a kormány szerdai ülésének napirendjén szerepel.

A holding fölött a tulajdonosi és irányítási jogokat az ITM gyakorolná, ami azt jelenti, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, Bártfai-Mager Andreát teljesen kivonnák a dologból. Jelenleg a Volán ugyanis az ő felügyelete alá tartozik, a MÁV pedig az ITM alá.

Osztrák központosítást nekünk is!

Az előterjesztő ITM az osztrák állami vasút, az ÖBB példájára hivatkozva azt írja a dokumentumban: a cél, hogy a helyközi autóbuszos közszolgáltatókat, illetve a vasúti személyszállítást és infrastruktúra-menedzsmentet holdingszerűen egyesítsék.

Az egészet az ITM irányítaná, hogy ne váljon szét a tulajdonosi és a szakmai irányítás.

Ez szerintük sokkal hatékonyabb lenne, például azért, mert

+ össze lehetne hangolni a fejlesztéseket,

+ egységes tarifa- és kedvezményrendszert lehetne bevezetni, ami évek óta húzódik,

+ hatékonyabban tudnák kezelni azokat a konfliktushelyzeteket, amelyeket a vasúti prioritás megvalósításával járó strukturális átalakítások kiváltanak, 

+ a döntési folyamatok hatékonyabbak, gyorsabbak és számonkérhetőbbek lennének, egyértelműbbé válnának a felelősségi körök.

A MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat, mint a holdingot irányító társaság a tervek szerint csak a tagvállalatok irányítását végzi, alaptevékenységet nem végez, vagyis az alá tartozó, jogilag továbbra is különálló közlekedési vállalatok irányításáért külön divíziók felelnének. Sőt, a vasúti pályahálózat működtetésére szintén külön társaságot hoznának létre.

Hatalmi harc lehet az egész mögött

A központosított állami gigacég ötlete egyébként nem igazán van összhangban az EU által preferált megoldásokkal, miszerint pont, hogy piacnyitás és több szolgáltató lenne az ideális a vasúti és az autóbuszos közlekedésben is. Épp augusztusban derült például ki, hogy egy cseh társaság Budapest-Bécs-Prága vonalon indít járatot: akkor MÁV még örült is a konkurenciának.

Más, az EU-hoz velünk együtt, vagy akár később csatlakozott közép-európai országokban egyébként sorban írják ki a tendereket és jelennek meg új szolgáltatók a vasúti személyszállításban, a távolsági buszközlekedésben pedig már régebb óta ez a helyzet. Az osztrák központosított verzió modellértékéhez pedig az is hozzátartozik, hogy ott a megrendelői feladatokat tartományi szintre delegálták.

A MÁV és a Volán eddigi ellentétei nem feltétlenül fognak maguktól megszűnni az összevonással, mindenesetre

az egész mögött az ITM-miniszter Palkovics László, és a vagyongazdálkodásért felelő Bártfai-Mager Andrea hatalmi harca sejlik fel.

Az egy ésszerű ötletnek tűnik, hogy vagy egyik, vagy másik feleljen az egész területért, bár Orbán eddig is előszeretettel osztotta meg a fontosabb feladatokat, versenyeztetve érte a minisztereit.

Ha megtörténik az összevonás, az Palkovics László ITM-miniszternek lesz nagy győzelem. Azután, hogy az MTA-ügyben is végigvitte, amit akart, és alá tartozik a kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás, újabb kulcsterületet vonhatna a kompetenciájába. Ha nem fogadják el az előterjesztést, akkor viszont neki is intő jel lehet, hogy mindent azért mégse tud keresztülvinni.

A Nézőpont az ITM véleményét a MÁV-ról úgy tűnik, nem mérte meg

Beszédes egyébként, hogy pont kedden jött ki egy nagyon furcsa közvélemény-kutatás a Nézőpont Intézettől, amelyben azt hozták ki, hogy az utasok többsége minden szempontból elégedett a MÁV szolgáltatásaival. 

Ehhez képest a minisztériumi előterjesztésben ilyenek olvashatók a reform indoklásaként

(a vastagbetűs kiemeléseket nem mi, hanem a minisztérium tette a szövegbe):

+ „Az infrastruktúra állapota miatt a személyszállító szolgáltatások sokszor kiszámíthatatlanok, a vonatok 87 százaléka közlekedik menetrendszerűen.” 

+ „Az elmúlt évtized jelentős beruházásai ellenére – elsődlegesen a fővárosi vasúti infrastruktúra állapotában – olyan nagy a lemaradás, hogy a célok csak folyamatos és jelentős forrásbiztosítással érhetőek el.”

+ „A MÁV-START Zrt. távolsági és regionális közlekedés személykocsiállományának nagy része 40 év feletti. Beavatkozás nélkül 2030-ra a vasúti járműállomány 90 százaléka 40-50 évesnél idősebb lesz, ezek a kocsik nem lesznek üzembiztosan fenntarthatók. A jelenlegi személykocsik nem jelentenek vonzó alternatívát az egyéni közlekedéssel szemben.”

A tervekkel kapcsolatban telefonon kerestük az ITM sajtófőnökét, aki azt kérte, írásban küldjük el a kérdéseinket. Ezt megtettük, amint válaszokat kapunk, beszámolunk a fejleményekről.

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek