A nagyvárosi progresszió nem megoldás, hanem maga a probléma

Kardos Gábor

Szerző:
Kardos Gábor

2019.12.18. 08:01

Az állítólag progresszív nagyvárosiak először gyarmatosították a vidéket, majd átnevelték a falusiakat, hogy ne termeljenek zöldséget, inkább vásároljanak. Nagy árat fogunk még fizetni ezért.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Most a brit választás után megint megírták a magukat progresszívnek tartó megmondók, hogy a suttyó vidékiek teszik tönkre a világot, bezzeg London és a nagyvárosok felvilágosodott népe tudja a tutit. Ahogy az önkormányzati választásokon is leginkább a magyar nagyvárosok választották az igazi, Európához húzó demokráciát.

Gyakorlatilag a világ minden országában ugyanez a refrén megy a választások után. Újra és újra rácsodálkoznak, hogy a populizmus győz minden mediokráciában. Az lenne isteni csoda, ha nem így történne.

Azért nem ártana megkapirgálni kicsit a felszín mögött az okokat: akkor mindjárt kiderülhetne, mekkora illúzió, sőt, ordas nagy kamu a nagyvárosi progresszivitás. Ennél nagyobb illúzió talán csak az a marxista mítosz volt, hogy a munkásság progresszív – mikor sokkal inkább azt látjuk, hogy a széthulló nagyipar rozsdaövezeteinek prolijai választják meg a Trumpokat és Johnsonokat, ők a legostobább populizmusok betonbiztos szavazóbázisa.

Miért és mióta érezheti magát a vidék Mucsa alsónak?

Kábé amióta létezik – azaz több ezer éve –

a nagyvárosi polgárság abban a saját maga által nagyra fújt véleménybuborékban él, hogy egyedül ő képviseli a haladást, a felvilágosultságot a bugris vidékkel szemben.

Ez rém egyszerűen és gyarlóan emberi módon működő közönséges önigazolási séma: a nagyvárosok nyilvánossága magát tartja egyedül mérvadónak (ahogy minden emberi közösség) – ehhez pedig gyárt egy ellenségképet is, miszerint mindenki más hülye, csak ő helikopter.

Addig nem is volt nagyobb baj ezzel, amíg a kisebb városoknak is volt saját nyilvánossága, akár saját újságja is, és nem kellett végképp úgy érezniük, hogy Mucsa alsóvá váltak. Bár a hatalom központosítása és a gazdagság felhalmozása a nagyvárosokban eleve jelentős elmozdulás volt ezen a téren, végső csapást az mért a vidékre, mikor a modernizációban a központosított tömegtájékoztatás vált a valóság egyedüli mércéjévé és tükrévé. Onnantól kezdve a vidékiek csak senkik és lúzerek lehettek a média nagyvárosi központosítása és a médiahorizont beszűkülése miatt:

valódi, világra szóló események ugyanis csak nagyvárosokban vannak a média logikája szerint – vidéken csak lemaradás, hulló vakolat, unalom, nyomor és kihalás van.

Meg néha egy-egy nagyobb baleset, amiről szintén beszámolnak a híradók. Kábé ennyi jut a vidéknek. Lehulló morzsák a nagyvárosi médiaasztalról. A természetközeli lét csodája és a kis emberi közösségek ereje a masszamédia számára ismeretlen, sőt: ignorált világ.

Így gyarmatosították a vidéket

Eddig azonban még csak a jéghegy csúcsát néztük, kizárólag azt, hogyan és mi jelenik meg a médiában. A mélyebb gazdasági és kulturális folyamatok ugyanilyen súlyos egyenlőtlenségekről árulkodnak: a nagyvárosi központok a gazdasági döntések centralizációjával a vidéktől az erőforrásokat is a nagyvárosokba szívták – nemcsak a természeti erőforrásokat és a pénzt, hanem a legjobbnak tartott humán erőforrásokat is kisajátították évszázadok óta.

Egyszóval totálisan lerabolták, gyarmatosították a vidéket, magukhoz vonva onnan minden számottevő tőkét. Nemcsak gazdasági értelemben, hanem szociokulturálisan is. Ismerős a séma a magukat egyedül felvilágosultnak és progresszívnak tartó nyugati gyarmattartók önigazolási mechanizmusaként: mi vagyunk a művelt világ.

És a gyarmatok szolga népe miért olyan barbár, primitív, stb? Mert mi tettük azzá, és mert mi döntjük el, ki milyen!

Amikor most a progresszív urbánus sajtó kábé minden populista győzelem után megállapítja, hogy mennyire bugris a leszakadó vidék, bezzeg ők helikopterek, akkor elfelejti hozzátenni, mi vezetett ide és hogy a nagyvárosok polgársága hozta létre a mai, durván egyenlőtlen helyzetet. Ezért logikusan, etikusan senki mást nem okolhatna ezért, legkevésbé azokat, akik évszázadok óta a nagyvárosi haladás és gazdagodás áldozatai, szenvedő alanyai és kizsigerelt szolgái voltak: a vidéket és a falut.

A nagyvárosi életforma fenntarthatatlan

Emberi hitványságán és gyávaságán túl van ezzel az érveléssel egy sokkal végzetesebb baj is: ökológiailag totálisan fenntarthatatlan. Sőt, pont az ellenkezőjét sulykolja, mint amire ma nyilvánvalóan szükség lenne a kollektív túlélés érdekében. 

Egyáltalán nem a nagyvárosi lakosság fogyasztói életmódja mutatja a jövőbe vezető utat: ez csak egy végletesen pocsék választási rendszer békaperspektívájából nézve tűnhet így, ami strukturálisan alkalmatlanná teszi a jelenlegi politikai rendszert, hogy egyáltalán érdemben reagáljon a valódi kihívásokra. A gyakorlatban mediokráciaként működő választási rendszer a legsikeresebb populizmus győzelmét garantálja, és egyben azt is, hogy a pártok tabuként kezelik a valódi kérdéseket (például a valódi, nem csupán PR-szintű környezetvédelmet), aminek vállalásával népszerűtlenné válnának.

A bolygófogyasztói társadalom motorja pont a magát oly progresszívnak vélő nagyvárosi életforma.

A totál fenntarthatatlan hiperurbanizáció rákos daganatként terjed világszerte, és amilyen evidens, annyira tabu mindmáig, hogy a demográfiai robbanás motorja is a nagyvárosi életforma terjedése és az ipari társadalomra való átállás volt világszerte. 

Vagyis a nagyvárosi polgárság nem a megoldás, hanem a fő probléma a jövőre nézve.

Már a falusiak se termelnek zöldséget

Tragikus módon évszázados agymosással már a vidéki, sőt

a falusi lakosságot is sikerült átnevelni fejében urbanizált és városias életmódot folytató fogyasztóvá, akinek már esze ágában sincs a kertben zöldséget és gyümölcsöt termelni, inkább beül az autóba és bevásárol egy plázában,

vagy a legközelebbi szupermarketben.

Alig maradt olyan ember, aki egyáltalán minimális szinten képes lenne ellátni önmagát és családját élelemmel. Ezt hívták ugye valaha parasztnak, és a nagyvárosi ficsúrkodás tette szitokszóvá.

Nagy árat fogunk még fizetni ezért a szörnyű hazugságért, ha netán leáll a nagyvárosok ellátására létrejött bolygógyilkos rendszer, amiben az alapélelmet is nagy távolságokról szállítják mindenhova, fenntarthatatlan környezetterheléssel.

A talajerózióra vonatkozó kutatások szerint minden talajéletet nagyjából 50-60 éven belül lenullázó, a földeket terméketlenné tevő „intenzív” nagyüzemi mezőgarázdaságot a nagyvárosok élelmezése és a nagytőke által vezérelt lobbifolyamatok hozták létre és tartják fenn ma is, amikor már tudjuk, hogy sehova se vezet ez a rabógazdálkodás. Pontosabban: a talaj termőképességének felszámolásához vezet.

Érdekes egybeesés, hogy minden központosító logika ökológiailag káros következményekhez vezet, és mindig a helyi organikus megoldások a fenntarthatók. Illene talán levonni mindebből a legsürgősebb konzekvenciákat. Ha a nagyvárosi, nagyipari modell globális csődhöz vezet ökológiailag, akkor le kellene állítani és újra kéne tanulni élni a földön.

Ami feltehetőleg több és keményebb munkával jár, mint odamondani egy-egy nagyokos elemzésben, hogy a vidéki választók megint a hülyeségre szavaztak,

de legalább kijöhetünk egy olyan véleménybuborékból, mely mára evolúciós zsákutcának bizonyult.

Olvass még több cikket Kardos Gábortól az Azonnalin! Vitatkoznál? Hozzászólnál? Írj nekünk!

Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől
Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek