A Nyugati téri kereszt főszereplésével rendezik újra a legalávalóbb magyar színdarabot

Varsányi Bence

Szerző:
Varsányi Bence

2019.12.17. 17:43

Nácik mondják? Azt nem kell korrekten elbírálni, nekik úgyis kuss a nevük, bármit mondjanak is. Nem kell átgondolni, hogy kell-e kereszt a térre, ugye, kedves Soproni Tamás?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Történt, hogy a Mi Hazánk Mozgalom (sic!) kettős keresztet akart állítani Terézvárosban a Nyugati téren, ahol október óta az ellenzéki összefogás színeiben induló, momentumos Soproni Tamás a polgármester. Vagyis gondolom, a Mi Hazánk még mindig keresztet szeretne állítani, de kérelmüket Soproni elutasította.

                                                                                      

Indoklása rövid és tömör.

„Az elutasításnak semmi köze a keresztekhez vagy a kereszténységhez – ahogy a Mi Hazánknak sem. Amíg én vagyok a polgármester, a VI. kerületben nem fogja magát egy náci szellemiségű párt vallási jelképek mögé bújtva reklámozni” – írja Facebook-oldalán a polgármester.

Soproni szimpatizánsai örülnek, taps, bravó, üdvrivalgás. Függöny.

A színjáték – mert hogy színjátékról van szó, afelől senkinek se legyen kétsége – viszont folytatódik, lesz második felvonás, hiszen már ez a keresztügy is egy végeláthatatlan színdarab sokadik felvonása.

Az elmúlt évtizedekben sokan és sokféleképpen rendezték már meg ezt a darabot, amire jobb- és baloldaliak egyaránt újra meg újra megveszik a jegyeiket, míg mi, mérsékeltek csak azt várjuk a centrumban, hogy

egyszer érdeklődés hiányában zárják már be ezt a kurva színházat, ahol állandóan csak ezeket a silány, posztmodern műveket tűzik műsorra.

A színdarabot most Novák Előd és a Mi Hazánk rendezi, Soproni Tamás pedig akarva-akaratlanul is asszisztál hozzá azzal, hogy szakmai döntés helyett érzelmi alapon hozza meg ítéletét.

Merthogy lehetett volna a nácizás helyett érvelni is. Például azzal, hogy a fakereszt nem illik bele a tér összképébe (az, hogy azért nem illik bele, mert sokkal kulturáltabban néz ki, mint a térkő dominálta tér a hitvány forgóórával, már más kérdés). Így viszont megint nem az a lényeg, hogy ki mit mond, hanem hogy ki mondja.

Nácik mondják? Azt nem kell korrekten elbírálni, nekik úgyis kuss a nevük,

bármit mondjanak is. Nem kell átgondolni, hogy kell-e kereszt a térre, nem kell foglalkozni azzal, hogy tizenakárhány éve mindig kint van a kereszt a karácsonyi időszakban – most mihazánkosok akarják felállítani, tehát nem lesz.

Soproni Tamás igazából nyitott szájjal rohant abba a bizonyos erdőbe.

Novákék nyilvánvalóan tudták, hogy a Jobbik évek óta több kerületben is kiállított fakereszteket decemberben, ezeket a kereszteket az év többi részében pedig a párt aktivistáinál tárolták. A Mi Hazánk kiválása után a terézvárosi kereszt valószínűleg így került hozzájuk. A keresztek jelöletlenek, nincs rajtuk feltüntetve a párt neve, tehát a „náci reklám” érvelés nagyon gyenge lábakon áll.

Novákék azt is sejthették, hogy Soproni hiába azon kevés momentumosok egyike, aki nem szeretne szimbolikus politikát, és aki elutasítja a magyar liberális „diskurzus” legvisszataszítóbb gyakorlatait, ezek mellett politikus és most már polgármester is, ami azt jelenti, hogy időről-időre rajta van a nyomás, hogy kiszolgálja a szövetségesei óhajait. A Demokratikus Koalíció például elég erős a kerületben, így garantálható volt részükről az instant felháborodás az ügyben.

Csakhogy Soproninak ebben az esetben nem gesztusokat kellett volna tennie a hazai közéletet hosszú évek óta mérgező érdekszövetségeseinek, hanem

határozottan vissza kellett volna utasítania a színdarab főszerepét, és vagy elfogadnia a Mi Hazánk kérelmét, vagy pedig szakmai alapon elutasítania azt.

Félreértés ne essék, én sem szívelem a Fidesz fasisztoid szatellitpártját, de ez az ügy jóval túlmutat a náci/nemnáci kérdéskörön. Ezt a két kurzus viszont soha nem hajlandó belátni, így most sem. Fontosabb nekik, hogy a Nyugati téren kint van egy menóra, szóval a Kurucinfó már írja is a Sopronit zsidózó cikkeket, amire a balliberális oldal újabb harsány nácizásokkal fog válaszolni.

A két szekértábor szurkol, tapsol, élvezi.

Még vége sincs az aktuális előadásnak, de már sorban állnak a jegypénztárban a szezonbérletért.

UPDATE (december 17. 19.29): Soproni Tamás a cikk megjelenése után közölte, hogy a kereszten rajta lett volna a Mi Hazánk plakettája. A szerző véleménye ettől függetlenül nem változott.

A szerző politológushallgató, a Sétáló Budapest aktivistája. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója
Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek