Mi 1956-os képek szereplőin vitázunk, miközben Csehország sorozatban beszél a rendszerváltás valóságáról

Az Eszmélet minden elemében nagyszerű sorozat, amit először csak még jobbá tesz, hogy ennyire ismerős a környezet, de később csak elszomorít, ha jobban belegondolunk, mint mond ez rólunk.

Novemberben jelent meg az HBO Europe legújabb minisorozata, az Eszmélet. A hatrészes cseh kémtörténetről már akkor sejteni lehetett, hogy erős darab lesz, amikor az HBO előzetes őszi ígéretei közt simán a legnagyobb dobások közt emlegette, némileg talán rájátszva arra is, hogy a Csernobil óta elég sokan jöttek rá, mennyire sok van a kelet-európai diktatúrák feldolgozásában. A másik ígéret a cseh filmipar minősége volt, hiszen Ivan Zacharias már a három évvel ezelőtti Pusztasággal is bizonyította, mennyire profin mutatja be úgy egy térség jellemzőit, hogy az bárhol a világon fogyaszthatóvá válik, de ott van az Olthatatlan is példának csak a közelmúltból.

Az Eszmélet a rendszerváltás előtt álló Csehszlovákiában játszódik, és bár minden apró részlete hiteles, kezdve a szürke utcáktól az utcán járó autókon át egészen a fürdőkád mellett lévő samponokig, nem történelmi filmről van szó, hanem egy klasszikus kémtörténetről. A bársonyos forradalom idején látogat haza a 12 évvel korábban emigrált Marie és Viktor, ahol egy gyors baleset után Viktor egyszerűen eltűnik, Marie-nak pedig azt próbálják bemagyarázni a kórházban az orvosok, hogy nem is ott és nem is úgy találtak rá, mint ahogy ő arra emlékszik. Értelemszerűen gyorsan megjelenik a történetben a csehszlovák titkosrendőrség (StB), a brit titkosszolgálat (MI6), illetve a KGB is, hogy aztán hat részen keresztül változó felállásban tisztuljon a kép Viktor egyre gyanúsabb eltűnése körül.

Nem is a tökéletesen bemutatott szocialista blokktól, vagy az amúgy remekül kibontott történettől különleges az Eszmélet,

Az, hogy a kommunisták ellen küzdő nyugati országok épp úgy nem különösebben világnézeti okokból tevékenykedtek Közép-Európában, mint ahogy a szovjeteket sem a kommunista eszme vitte előre. Egyszerű hatalmi harcok folynak a háttérben, miközben mindenki próbál a lehető legtöbb hasznot kihúzni abból, hogy már látni a diktatúra végét.

Sőt, odáig is elmennek, hogy még az StB-nél sem egydimenziós gonoszok dolgoztak, hanem élő emberek, akiknek van valamiféle motivációjuk. Az egész nyomozásból azért lesz valami, mert a nyomozóként dolgozó Jannak gyanússá válik, hogy ennyire nem akar senki foglalkozni azzal, hogy két brit állampolgár eltűnik Csehszlovákiában. Jan karaktere amúgy is talán a legérdekesebb része a sorozatnak, hiszen annak ellenére sem tűnik akkora köcsögnek, amilyennek elképzeli az ember a helyi ÁVH-sokat, hogy azért ha úgy van, kihasználja a még élő teljhatalmát a prágai utcákon.

Ettől a megközelítéstől válik egészen lenyűgözővé a végeredmény:

A fő betegség persze a teljes bizalmatlanság az állammal szemben: Csehszlovákiában még 1989-ben is jóval erősebbnek tűnt az állam, mint amilyen valójában, épp ezért a szereplőknek eszébe sem jut az az eshetőség, hogy bizonyos dolgok csak úgy véletlenül történtek meg.

Ez utóbbi az Eszmélet másik nagyon fontos jellemvonása, és ez az, amit például egy amerikai filmtől szerintem soha nem kaphatnánk meg: a három képben lévő szervezet sokszor a saját balfaszkodásának köszönheti az újabb bajokat, amivel kicsit életszerűbbé is teszik a történetet, mintha csupa tudatos és vérprofi ember mozgatna minden szálat.

A stílus miatt el is marad a végső nagy üzenet: a hitehagyott szereplők már előre látják, hogy a rendszerváltásból azért nem lesz olyan őrült gyorsan boldog világ, a nagyobb emberek aktáit szépen alaposan elégették,

Az egy dolog, hogy ez egy jó sorozat, de mivel a csehek csinálták, ráadásul a történetet tulajdonképpen nyugodtan le lehetett volna forgatni Magyarországon is, azért érdemes elgondolkozni rajta, hol tart a közelmúlttal való szembenézés ott, és hol tart nálunk. Itt a filmipar még csak el sem kezdte feldolgozni a modernkori történelmének legérdekesebb és legsúlyosabb részét, de a közbeszédbe is nagyjából annyi szokott bekerülni, hogy azon veszekszünk, ki szerepel valójában egy ikonikus fotón 1956-ból.

Sajnos azt hiába várjuk, hogy a magyar filmesek ilyen őszinteséggel foglalkozzanak a saját közelmúltjukkal, és ez nem csak azért van, mert a két nagy streamingszolgáltató nem aktív különösebben az ország helyi tartalmaival kapcsolatban, hanem kifejezett érdek is fűződik hozzá, hogy ez ne történjen meg.

Nálunk ugyanis a történelem az nem ismeretterjesztés, hanem politika, aminek az alapja a hős fiatal párt, ami elűzte innen a kommunistákat, ahogy az elmúlt 1000 évben mindig voltak hős magyarok, akik felvették a kesztyűt az elnyomók ellen. Ezen a képen csak rondítana, ha bármilyen formában beszélnénk arról, hogy azért a rendszerváltás legalább annyira szólt a legpiszkosabb tolvajok előretöréséről, mint a szabadság iránti vágyról, és ezeknek az embereknek a komoly része még ma is rendelkezik hatalommal.

Persze még akkor is csak beszélhetnénk erről találgatva, hiszen az ügynökaktákat valószínűleg az életben nem hozza már nyilvánosságra a magyar kormány, hiszen

FOTÓK: HBO