A jövőnk nem attól függ, hogy milyen erővel dörömbölünk az EU ajtaján: moldovai politikai elemző az Azonnalinak

Hamis az EU-ról és Oroszországról szóló geopolitikai vita Andrei Popov moldovai politikai elemző és exdiplomata szerint, akivel budapesti látogatása során beszélgettünk. De hogyan járt túl Maia Sandu volt EU-párti miniszterelnök eszén Igor Dodon, az ország rafinált elnöke, hogyan vándoroltak át az országból azóta már elmenekült oligarcha emberei az elnökhöz, és mivel lehetne elejét venni annak, hogy Európa egyik legszegényebb országát évente lakosainak tízezrei hagyják el?

Andrei Popov moldovai politikai elemző, újságíró és diplomata. Bukarestben politológiát és újságírást, Genfben pedig biztonságpolitikát tanult. Dolgozott már Moldova washingtoni nagykövetségén, 2009 és 2013 között, Vladimir Filat és Iurie Leancă kormányai alatt a külügyi és európai integrációs minisztérium miniszterhelyettese volt. 2013 és 2015 között volt már Moldova ausztriai és szlovákiai, valamint az EBESZ-hez akkreditált nagykövete is. 2016-ban otthagyta diplomáciai karrierjét pártja, a Demokrata Párt vezetésével való konfliktusai miatt. Ezt követően kivonult a nagypolitikából, egy független tévécsatornán talk show-t vezet, valamint megalapította az Institute for Strategic Initiatives (IPIS) moldovai politikai elemzőintézetet is.

Popovval Budapesten, a Danube Institute Keleti Partnerségről szóló konferenciáján beszélgettünk a moldovai kormányválságról és belpolitikáról: nemrégiben Moldovában az igazságügyi reform kivitelezése miatt megbukott ugyanis a Maia Sandu-vezette EU-párti kormány, mely még júniusban jött létre Vlad Plahotniuc, az ország teljhatalmú oligarchája befolyásának eltávolítása céljából. Sandu helyére Ion Chicu vezetésével egy főként Igor Dodon moldovai elnök befolyása alatt álló, de papíron független kormány került. Ezzel Dodon páratlan befolyásra tett szert a moldovai belpolitikában, hiszen államfői pozíciója mellett saját szocialistáit ültette a kormányba is, valamint pártjáé a főváros, Chișinău vezetése is.

November végén az érintett exminiszterelnök Maia Sanduval interjúztunk, most pedig Andrei Popovval kerestük erre a választ.

+ + +

Sokat emlegeti, hogy Moldovában a keletről és a nyugatról szóló geopolitikai vita valójában egy hamis vita. El lehet egyáltalán kerülni, hogy Moldovában valaki ne válasszon oldalt kelet és nyugat közül?

A moldovai politikusok régi szokása, hogy azzal próbálják mobilizálni a szavazótáborukat, hogy a másik oldalt ellenségként festik le. Az itteni politikát ugyanis nem az ideológiák, az adópolitikáról, az állam gazdaságban betöltött szerepéről vallott nézetek osztják ketté, hanem az Oroszországhoz, Európához való hozzáállás. A politikai oldalak is eszerint formálódnak: minél inkább EU-párti vagy, annál inkább jobboldalinak vallanak, ahogyan minél oroszpártibb vagy, annál inkább baloldalinak könyvelnek el.

Sokkal inkább függ attól, hogy képesek vagyunk-e működőképessé alakítani a moldovai társadalmat, képesek vagyunk-e független, az állampolgárok – és nem korrupt politikusok – érdekeit képviselő intézményeket felépíteni. Független igazságszolgáltatás, jogállamiság, egyéni szabadságjogok: ezeket kell létrehozni és átalakítani. Ezt pedig nem lehet megtenni puszta szlogenekkel és az Európához való hozzáállásról szóló kinyilatkoztatásokkal, reformok kellenek hozzá.

De meg lehet egyáltalán úszni, hogy valaki állást foglaljon ebben a geopolitikai vitában? Mondhatja-e egyáltalán egy moldovai politikus, hogy engem ez az egész nem érdekel, mással szeretnék foglalkozni?

Az álláspontom a következő: én például támogatom Moldova európai jövőjét, látom az európai integráció átalakító erejét, a reformokat a Balti-államokban, Közép- és Kelet-Európában. Szeretném, ha Moldova is erre az útra lépne, de jelenleg még ha a moldovaiak száz százaléka mondaná is, hogy az Európai Unióhoz szeretne csatlakozni, attól sem változna sok minden.

Inkább politikai akaratot kéne teremteni a valós reformokhoz, amelyek képesek átalakítani a társadalmat, –csak mindezek után merülhet fel, hogy EU-tagjelöltté váljunk. Ehhez viszont félre kell tennünk a keletről és a nyugatról szóló geopolitikai csatározást, új törésvonalakat kell létrehozni helyettük, például a korrupt és a tiszta politikusok között! Moldovában még az euroszkeptikusok között is sokan vannak, akik hozzá akarnak járulni az ország megtisztításához és egy európai országhoz.

Akkor lássuk ezt a korrupt vs nem korrupt törésvonalat. Hol helyezné el ebben az új, Ion Chicu-vezette moldovai kormányt, valamint a nemrég megbukott, Maia Sandu-féle vezetést?

Ami a Sandu-kormányt illeti, az egész egy csodába illő eseménysorozatnak köszönhetően tudott megszületni. Csak az Igor Dodon elnök és Vlad Plahotniuc (az országot már azóta elhagyó befolyásos oligarcha – a szerk.) közti tárgyalások megszakadtával jöhetett létre a kormány. Elég egyedi, hogy Maia Sandu, akinek pártja csupán 26 mandátumot nyert el a 101 fős parlamentben, nemcsak miniszterelnökké válhatott, de tízből nyolc minisztérium felett gyakorolt befolyást.

És ez hogyan történhetett meg? Miért nem harcoltak Igor Dodon szocialistái (PSRM) több befolyásért, ha már egyszer övék a legnagyobb frakció a parlamentben?

A szocialistáknak bár valóban kilenccel több mandátumuk van, mégsem volt más választásuk. Az utolsó pillanatig Plahotniuc-kal tárgyaltak, és miután a tárgyalások bebuktak, Dodon és az orosz partnerei megijedtek, hogy egy előrehozott választáson Plahotniuc bosszút állna rajtuk. Ezért a PSRM sebezhetőbb volt, az ACUM-mal, Maia Sanduék pártszövetségével kezdtek tárgyalni, és az előrehozott választások elkerülése érdekében a párt legtöbb javaslatát elfogadták. Így az ACUM-nak hiába volt kevesebb mandátuma, nagyobb befolyást tudott nyerni a kormányban.

– a legtöbb miniszterük még csak nem is dolgozott az államigazgatásban –, több hónapos átmeneti időszak kezdődött. Az viszont biztos, hogy Sandu szándékai tiszták voltak, ő nem a régi, anyagi érdekeltségeken alapuló rendszer része, és valóban megvolt benne a politikai akarat arra, hogy ne rendelje maga alá az igazságügyet és az intézményeket. Mégis elbukott, mert Igor Dodon, aki egy sokkal tapasztaltabb, gyakorlottabb és kíméletlenebb politikus, túljárt az eszén. Dodon tudja, miről szól a hatalom: ő legalább egy évtizede annak az árnyékpolitizálásnak a része, ahol a pénz, a hatalom és az alkuk keverednek egymással.

Akkor a Sandu-kormány inkább jószándékú amatőrök csapata volt, míg Dodon egy kíméletlen hatalomtechnikus?

Először hasonlítsuk össze Sandut és Dodont egyéni szinten. Láthatjuk, hogy Sandu sosem vett részt semmilyen gyanús privatizációban, háttéralkuban, korrupcióban, róla minden ilyen vád lepattan. Viszont nagyon merev, és mindent tisztán akar csinálni: eddig semmi jelét nem mutatta annak, hogy taktikai alapon alkukat, szövetségeket és engedményeket tudna kötni. Dodon viszont már annál jobban tud manőverezni, egyik nap mond valamit, másik nap pedig már az ellenkezőjét csinálja: 2011-ben azt mondta, nem hagyja el a kommunista pártot, másnap elhagyta őket; 2012-ben azt mondta, soha nem szavazna le Nicolae Timofti moldovai exelnökre, másnap leszavazott rá.

A másik szint pedig a kormányzat szintje. Sandu esetében egy olyan kormányról beszéltünk, ami, ha nem is amatőrökből, de kevésbé tapasztalt emberekből állt az új, Chicu-kormányhoz képest.

Ion Chicu ugyebár az új moldovai miniszterelnök, és kormányának legtöbb tagja korábban maga Dodon tanácsadója volt.

Igen, heten, köztük Chicu is Dodon korábbi tanácsadói. De esetükben kivétel nélkül profi politikusokról beszélünk, akik alacsonyabb szinten már dolgoztak minisztériumokban. Ott van például az új külügyminiszter, Aureliu Ciocoi: huszonöt évet töltött diplomáciai pályán, volt már berlini nagykövet is, kívül-belül ismeri a minisztériumot. Sandu alatt az elődje, Nicu Popescu vele ellentétben egy ismert és kiváló nemzetközi kapcsolatok-szakértő, de mivel sosem dolgozott a külügyben, az is két-három hónapig tartott neki, hogy eligazodjon ott.

Ugyanez igaz még sok más miniszterre is: Sandu alatt oda olyanok kerültek, akik életükben először töltöttek be a minisztériumokban vezető pozíciót, míg a Chicu-kormány esetében miniszterhelyettesek, korábbi miniszterek, vagy a szakterületükben korábban vezető pozíciókat betöltők ülhettek a tárcák élére.

Ebben a tekintetben a Chicu-kormány bár tapasztaltabb, de kétséges, hogy valóban mentes-e a politikai befolyástól, valóban a reformokért fog-e dolgozni, és nem a mostani rendszer megőrzéséért. A Chicu-kormány tevékenysége teljességgel egy célnak van alárendelve: hogy sikerüljön Dodonnak megnyerniük a jövő ősszel esedékes elnökválasztást.

És mit gondol, ha a Sandu-kormány minisztereinek lett volna idejük „beérni” a párhónapos tapogatódzás után, több esélye lenne most Sandunak megnyernie a jövő évi elnökválasztást?

Szögezzünk le két dolgot. Egyrészt, a Sandu-kormány négy hónapnyi, az államtitkárokkal és a minisztériumokkal való variálás után, egységet tudott felmutatni októberben. Eltartott egy ideig, de sikerült. Másrészt, Sandu éppen készült egy sok-sok szociális intézkedéssel ellátott költségvetés elfogadására. Ugyanakkor miután a kormánya megbukott, ezt a „szolidaritási” költségvetést már nem tudta bejelenteni. Ehelyett tehát mit csináltak a szocialisták?

Azt próbálták láttatni, hogy míg Sandut nem érdekelték a szociális kérdések, addig a Chicu-kormány jött, és szinte azonnal jönnek vele a jóléti intézkedések.

Szóval lényegében a Sandu-kormány politikai tőkéjét már Dodonék aratták le.

Igen, ráadásul az időzítés is tökéletesen jött ki. Ha Sandu még legalább egy hónapig marad, javíthatta volna saját pozícióját, és lehetetlenné tette volna, hogy Dodon lopja el a show-t, és egy szociálisan érzékeny vezető képében tetszeleghessen. De Sandu is helytelenül mérte fel a helyzetet, mikor az igazságügyi reformot és egy független legfőbb ügyész kinevezését tette meg politikája sarokkövévé. Egy ponton pedig felismerte, hogy Dodon túljár az eszén, és így nem lesz képes egy független legfőbb ügyészt ültetni az ügyészség élére a következő hét évre.

Ezért inkább próbálta erővel kikényszeríteni az ügyet: beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amely elfogadása esetén még nagyobb befolyást adott volna neki a legfőbb ügyész kinevezésére, ha viszont a parlament elutasítja, akkor abba belebukik a kormány. Először történt meg a modern Moldova történelmében, hogy egy kormány ezzel az alkotmányos lehetőséggel él, és abba belebukik, pedig ilyenre volt már bőven példa.

Sandu tehát nem is igazán számított rá, hogy a javaslata elbukhat?

Szerintem kockáztatott. És azt is látta, hogyha elbukik, akkor legalább olyasvalakiként fog leköszönni, aki felépítette a független igazságügy élharcosának képét magáról. Inkább bukjak el így és emlékezzenek rám úgy, mint aki feláldozta magát, de végül a szocialisták, akik tartanak a független igazságszolgáltatástól, elárultak – gondolhatta. Az elmúlt hónapok viszont azt mutatták, hogy

ami ráadásul Oroszországnak is megfelel, és még a Demokrata Párttal is letárgyalták a helyzetet.

A Demokrata Párt, az oligarcha Plahotniuc volt pártja volt az, akivel még fél éve nem tudtak megállapodni Dodonék. Most ez mégis miért sikerült, a demokraták függetlenítették magukat Plahotniuctól?

Ez az, amit senki sem tud biztosan, mindenesetre Plahotiuc befolyása jelentősen lecsökkent. És az új pártelnök (egyben korábbi miniszterelnök) Pavel Filip eltávolodott Plahotniuctól, normális politikussá akar válni. Ő érti, mennyire mérgező is Plahotniuc képe a párt felett, ezért szeretne már lapozni. A probléma viszont az, hogy eközben Dodon egy pár demokrata képviselővel együtt tudott működni, és Filip így még a saját pártját sem irányítja teljesen. A harmincfős demokrata frakció fele-harmada inkább Dodont követi.

Az elnök tehát először biztosítani akarta, hogy elég demokrata képviselője legyen a parlamenti többséghez – ehhez tizenöt hűséges demokrata kellett. Ezután ultimátumot állított a Demokrata Párt vezetése elé: vagy belemennek az alkuba, vagy Dodon a fejük fölött dönti el a kérdést, egy esetleges pártszakadást előidézve ezzel. Szóval Dodon a demokraták eszén is túljárt...

... és úgy tűnik, mindenkién az országban.

Egyelőre igen, hiszen rengeteg olyan eszköz van a kezében, amelyekhez morális aggályaik miatt más politikusok nem nyúlnának. Az ő vörös vonalai sokkal alacsonyabban vannak, például a pártjának finanszírozása kérdésében is: minden választáson plakátok százai, és televíziók hirdetik a szocialistákat, ilyen eszközei az EU-párti ellenzéknek nincsenek. Dodonnak pedig világos terve van: meg akarja tartani azt a körülbelül 30 százalékos szavazótábort, akik szorosabb viszonyt szeretnének Oroszországgal és nem zavarja őket, hogy Dodon Putyin legjobb barátja Moldovában.

Másrészt viszont emellett a centrumba is szeretne elmozdulni, ezért üt meg mérsékeltebb hangot az EU-val kapcsolatban. Hacsak Maia Sandu nem tesz valamit annak érdekében, hogy a centrumba mozduljon, ha nem mozdul ki az Európa- és Románia-párti komfortzónájából, akkor kevés esélye lesz nyerni.

Mennyire sikerült a Sandu-kormány öt hónapja alatt megszabadítani Plahotniuc befolyásától az államot? Ugyebár az oligarcha emberei ültek az államigazgatás és az igazságszolgáltatás kulcspozícióiban is.

A Plahotniuc-rendszerrel az volt a „probléma”, hogy kevésbé alapult a személyi hűségen, mintsem egy hallgatólagos megállapodáson, miszerint Plahotniuc kifizeti az embereit, garanciákat biztosít nekik, azok pedig cserébe az oligarchát szolgálják. Amint viszont Plahotniuc elhagyta Moldovát, már nem tud garanciákat biztosítani az embreinek, sőt, sokkal kevésbé tudja kifizetni őket.

Akkor a hűség legfőbb ösztönzőjét, a pénzt elveszítették.

Igen, de opportunista emberekről beszélünk: sokan közülük az új „mesterre”, Dodonra cserélték Plahotniucot. Nem is tehettek mást: Maia Sanduhoz nem mehettek, ő nem köt ilyen alkukat, más az értékrendszere. Ezért Dodonhoz fordultak, aki nagyon hatékonyan bevonzotta a korábbi, Plahotniuc-féle hatalmi struktúra egy részét, főleg a bírákat. Plahotniuc már a múlt Moldova számára, a befolyása rögtön visszaesett távozása után.

És ki Moldova jövője? Sandu vagy Dodon?

Nagyok a tétek, hiszen sok fiatal, városi és jólképzett ember óriási reményeket fűz Sanduhoz. Ha veszít, az sokakban reménytelenséget és kétségbeesést szülhet, ami egy újabb kivándorlási hullámot indíthat el mind az országból, mind a politikai életből. Dodon számára a nagy kérdőjel, hogy ő és az általa támogatott kormány meg tudja-e akadályozni a gazdasági helyzet romlását, és még európai támogatások nélkül is tud-e eredményeket felmutatni társadalmi és gazdasági téren.

A szocialistáknak annyit kell tenniük, hogy úgy kalkulálnak az intézkedéseikkel, hogy az elnökválasztás idejére a moldovaiak fejlődést érezzenek – még ha ez a hosszabb távon problémákhoz is vezet majd, mondjuk, ha emiatt az ország hiteleket vesz fel. A fő cél tehát Dodon újraválasztásának biztosítása.

És ha már kivándorlás Moldovából: jelenleg hányan élnek az országban?

Körülbelül hárommillióan.

És mennyien mentek el, mondjuk az elmúlt tíz évben?

Régebben fele-fele volt az arány, de a gazdasági válság és a szankciók miatt sok moldovai, aki régebben Oroszországban dolgozott, inkább hazatért, és az EU felé indult tovább.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali