Megjelent a Lokál kihívója: mutatjuk, mit tud az ingyenes Pesti Hírlap!

Szerző: Fekő Ádám
2019.12.11. 19:17

Mi a különbség a magára már most betiltottként hivatkozó KESMA-kiadvány, és a vadiúj ingyenes újság között? Már meg is mondtuk, ugyanis főleg az, hogy az egyik egy KESMA-kiadvány, a másik meg egy újság.

Megjelent a Lokál kihívója: mutatjuk, mit tud az ingyenes Pesti Hírlap!

Megjelent a Pesti Hírlap próbaszáma, ami ugyebár az az ingyenesen terjesztett budapesti napilap, aminek indulását már az önkormányzati választás előtt bejelentették, de mivel Budapestet elvitte az ellenzék, Karácsony Gergely Lokállal folytatott harcának nagy nyertese lehet. Azt már lehet tudni, hogy Habony Árpád gálánsan a KESMA-nak ajándékozott lapját kidobják a BKV területeiről hamarosan, ezért bár nincs kimondva, de a propagandalap helyét is betölthetik jövő évtől, amikor már nem csak próbaszámként jelennek meg, hanem naponta.

Indokolt tehát összehasonlítani az első Pesti Hírlapot a magát már csak betiltott Lokálként emlegető újsággal, úgyhogy most meg is tesszük ezt szigorúan gyakorlatias szempontok szerint. A terjedelem egyelőre nem mérvadó, később mindkét kiadvány 16 oldalas lesz, de a Pesti Hírlap 28-cal indul. 

Méret

A Lokál A4-ben, a Pesti Hírlap A3-ban jelenik meg. Ettől a Pesti Hírlap megadja a klasszikus polgári hangulatú újságolvasás élményét a hajtogatással, cserébe viszont a kisebb Lokált sokkal könnyebb kihajtogatni a villamoson.

Címlap

A Pesti Hírlap kapott egyfajta díszkötést is egy tojást és egy csibét ábrázoló képpel, de most a rendes címoldalt nézzük. A Lokál rettentően színes, csempék vannak rajta, és már a címlap egy részét is elfoglalja a Szerencsejáték Zrt. hirdetése. Ezzel szemben a Pesti Hírlap úgy néz ki, nem akarja kiszúrni az olvasó szemét, feketével és sárgával dolgozik főleg. 

Persze sokkal érdekesebb a címlap tartalma! A Lokál vezető anyaga a köztévé Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciójáról szól, ami mellett az ígéret szerint világsztárok is kiállnak, de arról nem tudni, kik. További címek: Gyurcsányék falaznak Gothár Péternek, Súlyosabban büntetik a parlamenti balhézást, Jáksó László nem hitte, hogy újra megnősül, az Atlético még küzd a továbbjutásért.

A Pesti Hírlapnál az Élet uzsoraalbérletben című anyag szerepel a legnagyobban, ez a lakhatási válságról szól, alatta felteszik a kérdést, hogy mit nyerhetnek a budapestiek az atlétikai stadionnal. Szerepel még rajta Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes polgármester, az elfogadott parlamenti kultúratörvény, a Petőfi Irodalmi Múzeumot igazgató Demeter Szilárd, a magyar és osztrák foci pénzügyi hátterét összehasonlító cím, és Se kenyér, se cirkusz címmel az, hogy Oroszországot minden nagyobb világversenyről kitiltották.

Belső tartalom

Nehéz összehasonlítani, és nem csak azért, mert a Lokál főleg bulvárnapilapként pozicionálja magát, míg a Pesti Hírlap már a nevében is hírlapként. A Lokál a híreket jellemzően véleményesen írja meg: ellenzéki cirkusz, ordenáré tábla, viselkedni nem tudó képviselők szerepelnek már az első cikkoldalon, Gothár Péterrel zaklatási botrányával kapcsoaltban pedig az ellenzék viselkedését jellemezték szégyennek, egy keretes anyagban pedig azt hangsúlyozták, a kormányhoz közel álló Újszínházban viszont nem volt zaklatási botrány soha. A címadási gyakorlat is inkább hangulatot sugároz, mint tartalmat:

például van egy Megvédte Magyarországot Varga Judit cím, de arról csak később szerezhetünk tudomást, hogy valójában mi történt.

A Pesti Hírlap próbál tárgyilagos lenni, ezért nem nagyon használ jelzőket: Milliókat kaszálnak az uzsorázók a legszegényebb albérlőkön, Szájkosár vagy méltóság: szigorított a többség a Házszabályon, Teljes káosz a Blaha Lujza tér felújítása körül. Az újságot jól láthatóan olvasásra szánják inkább, mint átpörgetésre, ezért szinte nem is szerepelnek benne a Lokál alapjául szolgáló maximum ezer karakterből álló anyagok. 

Alapvető különbség, hogy a Pesti Hírlap anyagainak egytől egyig van szerzője, és nem az újság kollektív tudataként adják el az anyagaikat. Van véleményrovat, de abban megjelenik például a baloldalisággal aligha vádolható Bencsik András is, de még a kultúra jobboldalivá varázsolánának élharcosa, Demeter Szilárd sem az univerzális gonoszként van beállítva.

Klasszikus bulváranyagot igazából nem tartalmaz a Pesti Hírlap még 28 oldalon sem, a legközelebb ehhez egy Básti Juli-interjú áll, a Lokálban azért kap egy hosszabbnak számító írást Jáksó László magánélete.

Hirdetések

Ahogy mondtuk, a Lokálnak már a címlapján is ott virít a simán állami hirdetésnek számító Szerencsejáték Zrt. üzenete, az első oldal pedig egy egészoldalas karácsonyi üdvözlet Magyarország Kormánya megbízásából, ráadásul feltűnik ugyanez az üzenet más képpel a tizedik oldalon is, illetve a 15. oldal is megkapta, szóval a kormány tényleg nagyon boldog karácsonyt szeretne. Látható még az Operettszínház János vitéz című darabjának hirdetése,

de egy ízületi fájdalmakat elintéző csodaszerről is információt kapunk, a maradék a társlapok hirdetése, néha pedig álláshirdetése. A Hot! magazinhoz például több munkatársat is keresnek mostanában.

Első számként persze nem feltételnül mérvadó, de a Pesti Hírlapban nincs állami hirdetés, viszont megjelenik egészoldalasban a Matolcsy-közeli Pécsi Sör, a Köki Terminal kétszer is kap fél oldalt, de van itt az új Aspirintől kezdve a mozikba kerülő filmeken át a nyugdíjasotthonig minden. Egészoldalasra két hirdetőnek futotta még a Pécsi Sörön kívül: a Mr. Sale-nek, ami márkás férfiruházatot ígér nagykereskedelmi áron, illetve az Epson-nyomtatóknak.

Összegzés

Bár a kormányoldal elképzeléseibe nyilván nem illik, a Pesti Hírlap egy olyan újság, aminek indulásakor tényleg nem csak véletlenül lettek bedobva a hagyományos brit lapok kapcsolódási pontként, ráadásul mivel a tervek szerint csak az esti órákban jelenik meg, egész nem is a keresztrejtvényekre vágyó egyetemisták és unatkozva villamosozó dolgozók a fő célpontok, hanem azok, akik mondjuk otthon átlapoznának valamit.

A Lokál meg Lokál, amit igazából olyan, mint egy Rossmann-katalógus kormányüzenetekkel. Talán azt is meg merem kockáztatni, hogy a Lokál az ott dolgozókon kívül a világon senkinek nem fog hiányozni, ha viszont a Pesti Hírlap kihúzza értelmezhető ideig, akkor azért lesz majd pár ember, akik keresik hazafelé az aznapi számot.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek