Strache sámánokat fizetett alkancellárként

Szerző: Techet Péter
2019.12.10. 19:57

Miközben Strache a politikába térne vissza, továbbra is pénzügyi botrányaitól hangos az osztrák közélet. Most például kiderült, hogy alkancellárként rendszeresen találkozott azon cégek vezetőivel, amelyeket az ibizai videóban az FPÖ titkos adományozóiként nevezett meg. De sámánokra is költötte az adófizetők pénzét.

Strache sámánokat fizetett alkancellárként

Amint arról az Azonnali beszámolt: Heinz-Christian Strache, a szélsőjobboldali FPÖ bukott elnöke nem nyugodott meg a politikán kívüli életben, és már a visszatérését szervezi – vagy az FPÖ bécsi elnökeként, vagy az FPÖ-vel szemben szervezendő új párt élén.

A visszatérését azonban nem csak az nehezíti, hogy egykori pártja nem kér már belőle – igaz, egyelőre még kizárni azért nem sikerült nekik. De az is, hogy

Heinz-Christian Strache körül továbbra is csak botrányokról szólnak a hírek.

Az ibiziai videó után derült ki nyáron, hogy Strache pártelnökként magánköltségeit mind pártpénzből (azaz az adófizetők pénzéből) fizette, csak erre havi tízezer eurós keret állt rendelkezésére. De felesége, a képviselői mandátumot nyert Philippa Strache is havi tízezer eurót kapott a párttól személyes költségeire. Az ügy azért derült ki, mert Strache egykori testőre éveken át lefotózta a számlákat, de arról is beszámolt: Strache egy-egy esetben hamis számlákkal szerzett pénzt a pártjától.

A legújabb botrányt a balliberális Profil hetilap robbantotta: a lap aktuális száma megszerezte Strache alkancellári határidőnaplóját. Amiből az derül ki, hogy

a politikus rendszeresen találkozott azon üzleti körökkel, akikről Ibizán 2017-ben azt állította: készek illegálisan finanszírozni az FPÖ-t.

Eszerint 2018-ban háromszor is találkozott a szerencsejátékban utazó Novomatic vezetőjével és kétszer René Benko ingatlanmogullal, aki amúgy Kurz mögött is többször feltűnik. De rendszeresen megfordultak Strachénál dohányipari cégek lobbistái is. A találkozókat a cégek nem tagadják – de azt továbbra is visszautasítják, hogy illegálisan támogatták volna az FPÖ-t. Holott feltűnő, hogy Strache határidőnaplójában éppen azon cégek vezetői szerepelnek, akikről az ibizai videóban elmondta: hajlandóak az FPÖ-t anyagilag megtolni. A találkozók az alkancellári irodában vagy elegáns bécsi szállodákban zajlottak.

A határidőnaplóban feltűnik azonban egy még érdekesebb vendég is: Strache többször is sámánt (igen, jól olvastad) hívott meg az irodájába. Egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mit takar, és ki is fizette ennek a költségeit. Strache azt állítja:

energiával töltötték őt fel, azaz életmód-tanácsokat kapott a sámánoktól.

A Zöldek azonban parlamenti vizsgálóbizottságot szorgalmaznak Strache sámánjainak kivizsgálására.

FOTÓ: HC Strache egyik rapszáma

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek