Vesd meg a győzelmet, ne légy főszereplő! Már előre megtartotta ünnepi beszédét az irodalmi Nobel-díj botrányhőse

Peter Handke osztrák író kedden Stockholmban fogja átvenni az idei irodalmi Nobel-díjat. Miközben az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón durva hangnemben osztott ki pár újságírót, szombati ünnepi beszédében már líraibb hangokat ütött meg, szóba se hozta a politikát. Kritikátlan szerb- és Milošević-pártisága miatt azonban továbbra is sokan bírálják.

Peter Handke szlovén származású osztrák író kapta idén az irodalmi Nobel-díjat. Ez sokaknál kiverte a biztosítékot, mert bár bírálói is elismerik Handke nyelvi zsenialitását, felróják neki, hogy a jugoszláv polgárháborúban és utána egyoldalúan fogadta el és visszhangozta a szerb nacionalista propagandát.

2006-ban Handke beszédet is mondott az egykori szerb államfő, Slobodan Milošević sírjánál, akit a mai napig nem tagadott meg. Ezzel szemben viszont a srebrenicai népirtás kapcsán a mai napig nem egyértelmű az álláspontja: egy nemrégi interjúban elítélte azt, de korábban még arról beszélt, hogy Srebrenica „a szerbek bosszúakciója volt”, amit „nem ítélnék el, de nem is tudok teljesen helyeselni”.

Mindezek miatt az irodalmi Nobel-bizottság októberi döntése óta szólalnak meg pro és kontra értelmiségiek. A Német Könyvdíj idei díjazottja, aki maga is családjával Boszniából menekült Németországba, egyenesen „hazugságnak” nevezte Handke irodalmi életművét.

Handke kitartott Jugoszlávia mellett

Handke vélhetően azért állt a kilencvenes években Szerbia mellé, mert elkötelezett antiimperialista baloldaliként, aki szlovén származása miatt eleve kötődött is valamiképpen Jugoszláviához,

Kezdetben ez a vélemény eléggé elterjedt volt a nyugati baloldalon, amely nem nézte jó szemmel Jugoszlávia szétesését – ezért az azt egyben tartani akaró szerb nacionalizmus mellé állt. Handke azonban akkor sem tántorodott meg, amikor a srebrenicai népirtás után egyre többen szembefordultak Szerbiával. A koszovói harcok miatti, 1999-es NATO-bombázás aztán újabb okot adott arra Handkénak, hogy a szerbekben a nyugati (főleg amerikai) imperializmus áldozatait lássa.

Ezt a véleményét már az 1996-os Egy téli utazás a Duna, Száva, Morava és Drina folyókhoz című könyvében megjelenítette: nem politikai pamflettről, hanem útleírásról volt szó, de a politikai felhang egyértelmű volt. Miközben mindenki Boszniáért aggódott, Handke a téli Szerbia nyugalmát, szépségét és a szerb népnek – a nemzetközi embargó miatti – szenvedéseit írta le. A könyv alcíme is ennek megfelelő volt: Igazságot Szerbiának!

Az örök provokatőr Handkéről el kell ismerni: nézetei mellett végig kitartott, és akkor is Milošević mellett maradt – ahogy ő mondta a volt szerb elnök temetésén: „Én érzek. Én emlékszem. Én kérdezek. Ezért vagyok ma itt, közel Jugoszláviához, közel Szerbiához, közel Slobodan Miloševićhez” –, amikor a nyugati baloldalon is ez elég kínos volt már.

Heves pénteki sajtótájékoztató

Handke nem cáfolta meg sok tekintetben önmagát: az elmúlt majdnem két hónapban, a díj kihirdetése óta sem gyakorolt kritikát, eleve nem kívánt a jugoszláv kérdéssel érdemben foglalkozni. Ha újságírók – mint ahogyan az karintiai szülőfalujának meglátogatásakor történt – rákérdeztek, hogy ma miként látja az egykori Szerbiát, dühösen félbeszakította a látogatását, és leordította a kérdezőt, hogy ő többet nem is fog válaszolni újságíróknak.

Ezt az ígéretét mondjuk nem tartotta be, mert a Nobel-díj keddi átvétele előtti pénteki sajtótájékoztatón kiállt az újságírók elé – igaz, megint veszekedés lett az egésznek a vége.

Amikor például az amerikai háborús haditudósító, Peter Maass kérdezett, Handke azt mondta – utalva egy anonim levélre, amit nemrég kapott, és amiben csak egy WC-papír volt –, hogy

Amikor egy másik újságíró meg afelől érdeklődött, hogy változott-e a „véleménye” a jugoszláviai polgárháború kapcsán, Handke kijelentette: utálja a véleményeket, neki nincs is véleménye, mert ő irodalommal foglalkozik.

Nyugodt beszéd

Handke kedden veszi át a Nobel-díjat, de már megtartotta ünnepi előadását (ennek egész szövege itt olvasható el) – aminek hangneme valóban a handkei lírát és nem a vitákét idézi. Beszédében tett azonban egy megjegyzést, ami politikai hitvallásaként is érthető: „vesd meg a győzelmet”.

Beszédét egy korábbi versével kezdte, amely több felszólítást is tartalmaz, úgy is mint: „Játszd a játékot. Ne légy főszereplő. Keresd az ellenábrázolást. De ne légy szándék nélkül. Kerüld a hátsó gondolatot. Ne hallgass el semmit. Légy puha és erős.” Valamint: „Lelkesen dönts. Bukj nyugodtan.” Egyes felszólításaiban pedig megjelent a handkei kívülállóság:

Majd szlovén édesanyától hallott történeteket mesélt, amelyekben nem csak a karintiai dialektus, de a szlovén nyelv is elő-előjött. Handke feltette magának a kérdést, hogy a karintiai szlovén világ kis történetei, amelyekben persze világháborúk tudtak összesűrűsödni, adták-e a löketet az íráshoz – vagy ahogy ő mondja: „az íróélethez”. Részben gondolja csak így, mert említi azért Leonard Cohent, a western filmeket vagy a japán filmeket szintúgy, mint amik befolyásolták. De legkorábbról a szlovénnyevű vallási liturgia határozta meg íráskészségét. Majd

Az ima végén még két régebbi oslói élményét osztotta meg: egy kocsmában megismert emberről, aki mobiltelefonjáról olvasta fel neki a szerelmes verseit, és egy fiatalemberről, aki a kihalt norvég fővárosban egy este boldogan mutatta Handkénak egy könyvesbolt kirakatában saját első kötetét. Handke beszéde végén őket üdvözölte.

Handke beszéde, a kis, sokszor összefüggéstelen történetekkel, a szlovén idézetekkel, a hosszan recitált saját verssel, azt akarhatta közvetíteni:

Szóba se hozta beszédében a politikát – ugyanis történeteivel éppen azt üzente: ő költőként eleve képtelen, mert érdektelen, a politikára. A keddi díjátadó azonban nem lesz teljesen politikamentes: Egyrészről ellentüntetők fogják várni Handkét a svéd fővárosban. Másrészről Peter Englund svéd író, aki a Svéd Akadémia tagjaként lenne jogosult a díjat átadni, bojkottálni fogja az ünnepséget, mert nem ért egyet a kitüntetett személyével. Englund a kilencvenes években többször is tudósított a jugoszláviai polgárháborúból.

FOTÓ: Peter Handke / Facebook