+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Nagy Péter Sándor
2019. december 2. hétfő, 18:04
Az akkor és azóta belénk ivódott rossz reflexekről: hogy hallgatni arany, az önálló gondolkodás bűn, a másság és a kiválóság elüldözendő.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Érdemes meg-, vagy újranézni Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza nemrég a 444.hu videotékájában felidézett, a recski büntetőtáborról készült háromrészes dokumentumfilmjét, és elmorzsolgatni pár könnycseppet a megrázó történeteken. A Youtube-on meg lehet találni a dokumentumfilmet.

 

A kilencvenes évek elején apám elvitt megnézni ezt a sokórás alkotást a pécsi Apolló filmklubba. Csak mi voltunk ketten a délutáni vetítésen a pici teremben. Akkor kicsit nehezemre esett végigülni a három részt. Untattak a beszélő fejek. Nem nagyon érintett meg a dolog. Nagyszüleim sokat meséltek a háborús időkről, és ez a történet számomra egy volt a többi közül. 

 

A mostani kamaszok nagy valószínűséggel még távolabbról tekintenek a recski büntetőtábor történetére, ha egyáltalán tekintenek rá valahogy. Pedig megérné.

 

Tettenérhető benne annak a kollektív traumának a kezdete, amivel a mai napig kénytelenek vagyunk élni,

 

és aminek a követekezményei megkérdőjelezhetetlen és főleg normalizált valóságként vesznek körül. Azt hiszem, elkészülte óta ez a dokumentumfilm új dimenziókkal gazdagodott, és segíthet megérteni az elmúlt évek közéleti történéseit és azok gyökereit.

 

Amikor bűn az önálló gondolkodás

 

Miután rákattintottam a Youtube-linkre, együltő helyemben néztem végig a három részt. Berántott, mint egy Netflix-sorozat. Nem csak az elbeszélések, hanem majd’ minden részlet, a csöndek, a háttérzajok, a madarak, a falióra ketyegése is dokumentumértékkel bírt számomra a nyolcvanas évekből, amikor a film készült.

 

Valamiért mindig is úgy gondoltam, hogy a recski táborban kizárólag értelmiségieket, legfeljebb arisztokratákat tartottak fogva, pedig voltak ott minden rendű és rangú emberek: szövőmester, ács, földművelő, építész, gépész, huszár, újságíró, stb. Komplett keresztmetszet, párezer fős kivonat az akkori Magyarországból.

 

Ahogy arra az egyik volt őr visszaemlékezésében találóan rámutatott, 

 

a fogvatartottak mind intelligens emberek voltak, akiknek az egyetlen bűnük az önálló gondolkodás volt,

 

adott esetben talán még csak nem is rendszerkritikus gondolkodás.

 

Rosszkor rossz helyen voltak, vagy valamilyen kompromittáló barátsággal rendelkeztek. Akkoriban bármi kapóra jött, illetve bármi gyanús lehetett, ami a „dolgozó nép ellenségeivé” változtatta a volt diákellenállót, a vezérkari ezredest, a holokausztból megmenekült, apja után kutató zsidót, a földművest, az utca gyanús emberét.

 

Az őrök elbeszéléseiből  helyenként az is kitűnik, hogy legalább egy részük valamilyen formában tisztában volt a helyzettel. Páran a lelkük mélyén érezték, hogy a vádak, amikkel ezeket az embereket fogva tartották, nem álltak meg a lábukon, pusztán elfogadták, hogy ellenségekről van szó. Ha akartak volna, sem tehettek volna mást. A félelem nyilván mindent behálózott. Ők is könnyen a másik oldalon találhatták magukat. Hogy önszántukból, vagy sem, az talán mindegy, de feladták a személyes ítéletüket azzal kapcsolatban, hogy mi okoz kárt és mi nem, illetve a személyes mozgásterüket az emberséges bánásmóddal kapcsolatban.

 

A ferdítéseken, féligazságokon és hazugságokon túl lépten nyomon elővillan a „gonoszság banalitása”, a parancsot teljesítő katona, aki a parancs mögé bújva sok esetben gyakorló szadistaként addig vert vagy kínzott egy-egy rabot, míg saját szégyenérzete meg nem akadáyozta ebben. 

 

A sztorik némelyikét akár Rejtő is írhatta volna

 

Az elbeszélések közül különösen azok a történetek fogtak meg, amelyek nagy derűvel adták elő a számunkra elképzelhetetlen helyzeteket, megpróbáltatásokat, a hátborzongató pillanatot, amikor az elbeszélőt kiragadták az életéből, amibe aztán nem is tért vissza soha, vagy ha szerencsével járt, évekkel később egész máshol vette fel a fonalat.

 

„Mentem az utcán reggel és egy kéz nehezedett a vállamra és azt mondta, hogy Görgey úr? Mondtam, nem, nem, Györgyei, de gondoltam, hogy rólam van szó. »Én önt a népköztársaság nevében letartóztatom.« Mondtam, hogy miért? »Mint tanút.« »De nekem nagyon fontos dolgaim vannak. Fél óránál tovább nem tarthat.« »Jöjjön, Görgey úr.«

 

Ezzel odaintett egy taxit. Sose lehetett taxit kapni, neki sikerült. Beültünk. Kihúzott egy hatalmas revolvert, azt belenyomta az oldalamba és odaszólt a sofőrnek hogy Csengery utca nem tudommennyi. Mire én azt mondtam ilyen stílusosan, hogy legalább nem az Andrássy út 60-ba megyünk. Hát persze hogy nem, mondta mosolyogva, eltette a revolvert.

 

Jó volt a hangulat, kivéve, hogy rájöttem: az Andrássy út 60, az a Csengery utca sarkán van. De azért a három percért képes volt hazudni nekem.”

 

Ez a párbeszéd kis módosítással kényelmesen elférne egy Rejtő-elbeszélésben is, mint ahogy a recski őrök gúnynevei is, amiket a rabok aggattak rájuk: Makaróni, Csepel, Vipla, Vágottnyakú, Babaarcú, Borzas. Alvilági figurák.

 

Egyes történetek humorából kisüt az érzelmi felülkerekedés képessége, ami lehetővé tette, hogy a volt rabok valahogy feldolgozzák a velük történt abszurd kegyetlenségeket:

 

„Mikor engem gúzsba kötöttek, és hát éjjel volt, és néztem a csillagokat, akkor mindig azt mondtam magamnak: ide figyelj Pali, itt egy óriási élményben van részed. Egy olyan élményben, ami nem történik meg sehol ebben a világban. Ami körülbelül az, hogy te most szenvedsz. A huszadik században. A huszadik század második felében. Azért, mert elolvastál egy részt egy újságból, amit kimostál az ávósoknak a latrinájából. Ez sehol az ég világon nem történik meg, ez egy érdekes élmény.“

 

Hogy valaki a gúzsba kötést érdekes élménynek nevezi, sok mindent elmond arról, hogyan lehet visszakapaszkodni a pokol tornácáról az életbe.

 

Akkor tanultuk meg, hogy hallgatni arany

 

Ahogy haladtam előre a filmben, egy idő után nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy míg az ÁVH emberei a távoli múltból beszélnek, az áldozatok történeteit különös jelenidő burkolja. 

 

„Lehetetlen, hogy nyomtalanul elmúljon”

 

– mondja az egyik volt rab a megbocsátásról. Kulcsmondat ez, ami talán mindannyiunkra érvényes lehet. 

 

A recski büntetőtábor létezése államtitoknak számított. Két évvel a megnyitása után gyakorlatilag mindenki tudott róla, és az is világos volt, miért kerültek oda az emberek. A tábor összesen három évig működött, majd egy külső tényező, Sztálin halála miatt felszámolták. (A „külső tényező” mindig is a titkos összetevő volt és maradt is a magyarországi változások receptkönyvében.)

 

A recski tábor létrehozása a rendszer alapkőletétele volt, a spiclikultúra intézményesülése, kollektív precedenst szolgáltatott az egész ország számára az állandó félelemre és a sorból kilógók megregulázására. Nyilván volt ennek előzménye az ötvenes évek előtt is, mégis: az internáló tábor létezése kollektív traumaként visszafordíthatatlanul beépített egy „gonosz szálat” a mindennapokba, amiben mindenki érintett volt valamilyen formában; áldozatként, üldözőként, és közönyösként is.

 

Ez a szál az évtizedek során fejlődött, átváltozott, megszelídült, de nem vesztette el a lényegét. A belső ellenség megteremtése,

 

az intellektus, a kezdeményezőkészség és a kritikus gondolkodás megbélyegzése, megzabolázása, vagy egyszerűen a másik hiteltelenítése és letiprása a mai napig aktuális,

 

sőt, újra megkérdőjelezhetetlen valóságnak tűnik. Ez az esetenként történelmi sajátosságnak nevezett belső állóháború leszűkítette az egyéni mozgásteret, és ma már préseli ki az embereket az országból. Az élet minden, fontossággal bíró területén jelen van, egy fazonra fésülve a kollektív kudarcokat a magyar élet legkülönbözőbb területein. Ennek a háborúnak mindannyian a vesztesei vagyunk. 

 

A működő emberi közösségek pont azokat a fajta embereket tolják maguk előtt, akik Magyarországon az ‘50-es évek elején Recsken végezték. Az önálló gondolkodás akkor felforgatóvá vált, ezzel a kollektív kreativitás komoly sebet kapott. Az emberek bizalmatlanná váltak egymással szemben, és ez felszámolta a többes szám első személyt a civil társadalomban.

 

Az ötvenes években megtanultuk, hogy hallgatni arany, és ez a „tudás” a mai napig öröklődik,

 

ahogy a közösségi „étvágytalanság”, anorexia is, ami akkor kilúgozta a kocsmai beszélgetéseket, körbeásta a családokat, atomizálta a társadalmat. Ez sajnos a mai napig nem tudott regenerálódni. Ennek a “mi”-nek az újraépítése azóta is függőben van. 

 

Mi és a többiek

 

Azt hiszem, ezért érdemes végighallgatni és visszanézni a recski visszaemlékezéseket. Ha létezett valamilyen erő, ami fordíthatott volna az igazságtalanul megvádolt, elítélt és internált emberek sorsán, azok a „többiek” voltak. A közösség pedig hallgatott, ahogy sokszor most is teszi.

 

Akkor félelemből, ma inkább beidegződésből, hiszen

 

ma már senkiért nem jönnek fekete autóval, de azért találkozhatunk a recski őrök szellemi örököseivel az elöjáróink között.

 

Ha azt várjuk, hogy ezeket a reflexeket egyszerűen majd kinövik a mostani és az eljövő generációk, lehet, hogy hiába várunk. A passzív hozzáállás valószínűleg csak a problémák átörökítéshez elegendő.

 

A recski rabok a rendszer szempontjából mások voltak. Saját, sokszor alázatos kiválóságuk adott nekik erőt ahhoz, hogy elviseljék méltatlan helyzetüket. A másság, a kiválóság a mai napig sokszor kizárást vált ki Magyarországon, míg máshol inkább hajtóerőt generál, ami végső soron mindenkinek a hasznára válik.

 

Ezeknek az értékeknek a tiszteletét nem lehet megspórolni ahhoz, hogy levetkőzzük az ‘50-es években és azóta ránk aggatott viselkedési formákat. Egy közösség társas jellege, esszenciája a tagjainak különbözőségein keresztül tud kidomborodni.

 

Trollkodásra és megbélyegzésre nehéz lesz közösséget építeni, mert pont azok fognak először kiszállni, akik képesek volnának vezetni azt,

 

ahogy ez eddig is történt.

 

Az egyén teljesen védtelen és tehetetlen a hatalommal szemben. A gyenge közösségi erőteret egymás iránti bizalommal beoltva lehet immunissá tenni. A bizalom egyik forrása pedig a másik értékeinek „hangosan és érthetően” kimondott elismerése.

 

Amíg ez a folyamat nem indul be, továbbra is küzdeni fogunk a közös kísérteteinkkel, egyesek a hallgatás oldalán, mások az elnyomásén, miközben a hatalom a komplexusainkkal kirakott úton masírozhat tovább.  

 

Olvass még több cikket Nagy Péter Sándortól az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Hol lennének most, ha nem lett volna rendszerváltás? Van-e olyasmi, amiben nem értenek egyet a kormánnyal? Ez az interjú egyedülálló módon a perbeli egyezség terméke.

Szűts Ildikó nyerte el a pályázatot a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei vezérigazgatói posztjára.

A kormánynak ingyen adott tanácsokon túl az egykori tisztifőorvos és főpolgármester-jelölt más pártoknak is felajánlotta szakértelmét.

A kétfarkús alpolgármestert, Döme Zsuzsannát lekiscsajozó Deutsch László megjegyezte, neki ez a szavajárása.

A brit királynő vasárnap óta már a Habsburg-császárnál is régebb óta uralkodik: már attól sincs messze, hogy megdöntse a francia XIV. Lajos rekordját.

Orbán miatt egymást üti a két szlovén jobboldali párt: egyikük mellette, másikuk ellene szavazott az EP-ben a magyar jogállamiságról.

Marjan Šarec miniszterelnök új választást akar, nem véletlenül: ezzel megduplázná pártja támogatottságát a legutóbbi, 2018-as voksoláshoz képest.

A hét kérdése

Nagyon sima győzelmet aratott az összellenzék jelöltje ellen Dézsi Csaba András. Sok elemzés született már róla, de mi megkérdezünk téged is.

Azért ide elnéznénk

Beszélgetés, britpop DJ, pezsgő. Január 31-én, mikor máskor?

Kiállítás Jankovics Marcell ismert és kevésbé ismert műveiből: animációktól Trianon-rajzokig. Február 2-ig a Műcsarnokban.

Az ijesztő maszkos metálosok a We Are Not Your Kind című új lemezükkel térnek vissza Magyarországra február 4-én.

Erről a Fidesz is gyakran beszél, de ez most más lesz. Jakab András jogász és Gyurgyák János történész adnak elő február 12-én.

Politikai aspektusok a cseh és a szlovák művészetben 1989 után. Izgi kiállítás Pozsonyban egészen február 23-ig.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Digital Health Summit, a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők fóruma.

Twitter megosztás Google+ megosztás