+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2019. december 2. hétfő, 06:38
Wales teljesen rezignáltan várja, hogy végre eldőljön, mi történik Nagy-Britanniával az EU-ban. Abban mindenki megegyezik, hogy senki nem tud semmi az Unió utáni életről Cardiffban, és senkit nem tartanak alkalmasnak: van, aki szerint Boris Johnson is csak azért lett miniszterelnök, mert más hülyét nem találtak, de találkoztunk olyannal is, aki szerint inkább az Unióban döntsenek az ország dolgairól, mint bármelyik politikusuk. Helyszíni riport Wales fővárosából!

Wales nem csak kijutott ellenünk a 2020-as Európa-bajnokságra, hanem készül a december 12-i parlamenti választásra is, amit egészen szürreális körülmények között sikerült kiiratni, és tulajdonképpen nem is kormányokról vagy miniszterelnökökről szól, hanem arról, lesz-e brexit vagy nem. Wales nem Skócia, itt a távozáspárti szavazatok voltak többen (51,89 százalék vs 48,11 százalék), viszont az őszi EP-választáson már a maradást szorgalmazó pártok szerepeltek jobban összességében.

 

Azért azt is hozzá kell venni, hogy ameddig a brexitről Wales 72,21 százaléka ment el szavazni, addig az Európai Parlament csak 37,1 százalékot érdekelt, bár ez is növekedés, hiszen a 2014-es EP-választáson még csak 31,5 százalék tartotta érdekesnek az egészet, tehát a brexit még valamennyire fel is pörgette az EU iránti érdeklődésüket. De az is sokatmondó adat, hogy Nigel Farage Brexit Pártja így is az első lett a maga 32,5 százalékával akkor. Persze a nagyvárosok megint másképp viselkedtek: a főváros, Cardiff 60 százaléka a maradásra voksolt már 2016-ban is.  A helyzetről talán az mond el a legtöbbet, hogy

 

amikor én még megvettem a repjegyeimet szeptemberben november 19-re, már minden ígéret szerint már egy EU-n kívüli országba mentem volna, hogy aztán október végére kiderüljön, hogy mégsem sietik el ennyire a dolgot.

 

Hogy mennyire nem pártkérdés a brexit, azt talán az mutatja a legjobban, hogy bár Wales összességében a távozásra szavazott, a 2017-es választásokat nem a Theresa May vezette konzervatívok nyerték, hanem a Munkáspárt, a brexittel kapcsolatban a mai napig csak ködös álláspontot megfogalmazó Jeremy Corbynnal. Ráadásul meglehetős fölénnyel (48,9 százalék a 33,6 százalék ellen), 28 helyet behúzva a brit parlamentben Walesnek fenntartott negyvenből. Mellettük a Wales-i Párt, a Plaid Cymru szállt még versenybe akkor, ők 10,4 százalékot értek el Leanne Wood vezetésével. A párt alapvetően nem szeretné elhagyni az EU-t: közleményeik általában a brexit okozta veszélyekre hívják fel a figyelmet, például a legjobb esetben is 14 ezer munkahely megszűnésére, vagy épp a gyógyszerárak emelkedésére.

 

Wales nagyon munkáspárti, és a közvéleménykutatóknál sokkal megbízhatóbban dolgozó brit fogadóirodák sem várnak mást: ha valaki arra fogadna, hogy a Munkáspárt szerzi a legtöbb helyet decemberben, csak 1,44-szeres pénz ütné a markát, a Konzervatívokra 2,63-szoros jár, a Plaid Cymrura pedig már kicsit több, mint ötvenszeres nyereséget könyvelhetnénk el.

 

Bár pár hét van még a választásig, nagyon úgy tűnik, hogy a 2016 óta tulajdonképpen az egész Egyesült Királysághoz hasonlóan állandó talánban élő Walest annyira nem hatja meg a dolog: a rádióban hallott elemzést leszámítva az égvilágon sehol nem láttam arra utaló nyomot, hogy itt nem olyan sokára nagyon fontos szavaznivaló lesz, ami ráadásul nem is csak Wales és Nagy-Britannia, de az egész Európai Unió sorsára is komoly hatással van. Sőt, Wales annyira egészséges hely, hogy minden létező lefülelt kocsmai beszélgetésem is sokkal fontosabb dolgokról szólt, mint a politika: értelemszerűen a foci volt a fő csapásirány, de voltak itt párkapcsolati dolgok és zene is,

 

Boris Johnson nevét pedig csak akkor hallottam a kocsmában, amikor kifejezetten róla akartam beszélgetni.

 

 

„Őszintén szólva belefáradtam ebbe az egészbe. Ha valamiért tüntetnék, az az, hogy fejezzük már végre be valahogy” – mondta a meccs utáni ünneplésből kirángatott huszonéves figura, aki arra a kérdésre, hogy mi lesz tulajdonképpen Wales sorsa a brexit után, tömören válaszolt:

 

„Nem tudom, senki nem tudja.”

 

A fenti mondat határozta meg legjobban a két napig tartó kérdezősködésemet: bár változó felhangokkal, de senki nem tudta megmondani, mi lesz. A távozáspártiak sem tudják, de ők optimistán adták elő, a maradáspártiak pedig némi félelemmel a hangjukban. „Nem röhejes, hogy pár éve még mi voltunk az egyik legeurópaibb ország, most meg azt sem tudjuk, kell-e majd útlevél, ha el akarunk menni az Eb-meccseinkre?” – kérdezte kissé rezignáltan a szurkoló. Itt persze a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy az országban a legtöbb ember az útlevelét használja a nemrég újra bevezetett, de nem igazán elterjedt személyi helyett, és valamelyik eddig is kellett a határátlépéshez, az Egyesült Királyság ugyanis sosem volt tagja a Schengen-zónának.

 

 

Bár persze a foci is fontos, némileg kézzelfoghatóbb problémát mondott a !!! zenekar koncertjén meginterjúvolt 41 éves Lisa, aki miután rájött, hogy a nőket szereti, egy ír lányban találta meg a boldogságot: „Január 31-től ezek szerint a szerelmemmel nem is leszünk semennyire közös állampolgárok, és határ lesz kettőnk országa között. Normális ez úgy, hogy már hat éve vagyunk együtt?”

 

Lisa sokakkal együtt tartja, hogy ezzel szép lassan vége lesz az Egyesült Királyságnak is:

 

„Amikor Skócia arról szavazott, önállósodjanak-e, én is annak drukkoltam, hogy maradjanak az Egyesült Királyság része. De azóta sokat változott a helyzet, és én is azt mondom, hogy ez főleg Anglia bulija volt, szenvedjenek vele ők!”

 

És ilyenkor kire érdemes szavazni? Talán nem lep meg egy olvasót sem, hogy ez is bizonytalan eddig, és bár a közvélemény-kutatások szerint Boris Johnson a legesélyesebb, ez elég apró dolgokon múlhat. „Egyáltalán nem tartom őt jó megoldásnak, és szerintem azért kapta meg ő a pozíciót, mert más hülye nem volt, aki elvállalta volna. Én mégis rá fogok szavazni, és tudja miért? Mert ő az egyetlen, aki mond is valamit. A többiek csak folytatnák, ami eddig is ment” – mondta Dylan, a nyugdíjba készülő „irodai semmittevő”.

 

Magyarországról nézve amúgy különösen megdöbbentő, hogy bár az emberek jól láthatóan nem őrülnek bele a napi politikába Cardiffban, mégis valamivel összetettebb véleményük van róla, mint amit itthon tapasztalni. Rajongás helyett a legtöbben mintha csak saját magukkal alkudoztak volna nekem, hogy tulajdonképpen miért is kéne valaki olyanra szavazniuk, aki azért annyira mégsem jó jelölt.

 

 

Ráadásul jól látszik, hogy a legtöbben azzal is tisztában vannak, hogy a brexit egy klasszikus ki nem kényszerített hiba: „Ha területi vagy vallási kérdések miatt szívna az ország, azt el is fogadnám. De ezt, ami most megy, az elejétől kezdve csak magunknak köszönhetjük, illetve azoknak a hülyéknek, akik bármiféle terv nélkül dobták be, hogy majd ők kivezetik az országot a rossz EU-ból.

 

Őszinte leszek, én a távozásra szavaztam, de most már azt mondom, inkább az Unióban döntsenek el kérdéseket, mint hogy ezekre a seggfejekre maradjon”

 

– kaptam meg az igazán felsőligás hőbörgést Owentől, aki arra is választ tudott adni, hogy pontosan kik ezek a seggfejek. „A politikusok, a kampánymenedzserek, és persze mi, az egész ország, akik ebben részt vettünk.”

 

A bizonytalanságon kívül egyetlen dologban egyezett meg minden beszélgetőpartnerem: akárki is győz, szerintük ki fognak kerülni az Unióból, mivel egy érvényes népszavazást nem szabad csak úgy eltörölni. „Csak abban reménykedek, hogy az első dolgunk lesz valahogy újra csatlakozni, akár már más feltételekkel. De nem tudom, ilyen lehet-e” – mondta egyikük.

 

 

Talán a decemberi választások miatt is, de egyelőre nem láttam különösebben vicces brexit-pólókat az utcai árusoknál, de egyelőre az áruházak sem biztattak arra, hogy tankoljak fel otthon babkonzervből. Úgy általában véve is mindenkit jobban izgattak a karácsonyi biszbaszok Cardiffban a kilépésnél. A legmeglepőbb mégis az volt, hogy két napnyi ott tartózkodás után először hol jött velem szembe bármi december 12-ről: fizetett hirdetésben Tinderen, de ott is csak arra kérték a könnyű szexre vágyó fiatalokat, hogy regisztráljanak már szavazni is.

 

 

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A heti Tsúfos Tükör megmutatja, miért örülhetünk a fővárosban épülő kínai egyetemnek.

Ebből nyáron akár óriási káosz is lehet: minden egyes EU-tagállam maga döntheti el, hogy elfogadja-e az EMA-engedéllyel nem rendelkező vakcinákat.

Az óvodák és az iskolák alsó tagozatai április 19-től nyitnak.

És ha még meg is épül Óbuda és Újpest között a vasúti híddal párhuzamosan, az is valószínűleg csak 20-25 év múlva lesz esedékes – a híd és a környező terület fejlesztési tervéhez azonban az embereket is megkérdezi a főváros.

Litvániában eleve olyan igazolást csináltak, ami megfelel az EU-s zöldigazolványnak. Az újból kinyitott üzleteket májustól csak egy ilyen igazolás felmutatásával lehet majd igénybe venni.

Napok óta tüntetnek, hogy munkakör és ne kor szerint oltsanak, és minél előbb elkezdődhessen az olasz turisztikai szezon.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor egyik fontos hőse lett Bethlen, ám ez az érdeklődés ma már csak takaréklángon ég.

A hét kérdése

A hatpárti ellenzéki szövetség szerint felesleges a regisztráció, elég lenne felmutatni a TAJ-kártyát, hogy beoltsanak valakit a covid ellen. Szerinted?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás