+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2019. december 2. hétfő, 06:38
Wales teljesen rezignáltan várja, hogy végre eldőljön, mi történik Nagy-Britanniával az EU-ban. Abban mindenki megegyezik, hogy senki nem tud semmi az Unió utáni életről Cardiffban, és senkit nem tartanak alkalmasnak: van, aki szerint Boris Johnson is csak azért lett miniszterelnök, mert más hülyét nem találtak, de találkoztunk olyannal is, aki szerint inkább az Unióban döntsenek az ország dolgairól, mint bármelyik politikusuk. Helyszíni riport Wales fővárosából!

Wales nem csak kijutott ellenünk a 2020-as Európa-bajnokságra, hanem készül a december 12-i parlamenti választásra is, amit egészen szürreális körülmények között sikerült kiiratni, és tulajdonképpen nem is kormányokról vagy miniszterelnökökről szól, hanem arról, lesz-e brexit vagy nem. Wales nem Skócia, itt a távozáspárti szavazatok voltak többen (51,89 százalék vs 48,11 százalék), viszont az őszi EP-választáson már a maradást szorgalmazó pártok szerepeltek jobban összességében.

 

Azért azt is hozzá kell venni, hogy ameddig a brexitről Wales 72,21 százaléka ment el szavazni, addig az Európai Parlament csak 37,1 százalékot érdekelt, bár ez is növekedés, hiszen a 2014-es EP-választáson még csak 31,5 százalék tartotta érdekesnek az egészet, tehát a brexit még valamennyire fel is pörgette az EU iránti érdeklődésüket. De az is sokatmondó adat, hogy Nigel Farage Brexit Pártja így is az első lett a maga 32,5 százalékával akkor. Persze a nagyvárosok megint másképp viselkedtek: a főváros, Cardiff 60 százaléka a maradásra voksolt már 2016-ban is.  A helyzetről talán az mond el a legtöbbet, hogy

 

amikor én még megvettem a repjegyeimet szeptemberben november 19-re, már minden ígéret szerint már egy EU-n kívüli országba mentem volna, hogy aztán október végére kiderüljön, hogy mégsem sietik el ennyire a dolgot.

 

Hogy mennyire nem pártkérdés a brexit, azt talán az mutatja a legjobban, hogy bár Wales összességében a távozásra szavazott, a 2017-es választásokat nem a Theresa May vezette konzervatívok nyerték, hanem a Munkáspárt, a brexittel kapcsolatban a mai napig csak ködös álláspontot megfogalmazó Jeremy Corbynnal. Ráadásul meglehetős fölénnyel (48,9 százalék a 33,6 százalék ellen), 28 helyet behúzva a brit parlamentben Walesnek fenntartott negyvenből. Mellettük a Wales-i Párt, a Plaid Cymru szállt még versenybe akkor, ők 10,4 százalékot értek el Leanne Wood vezetésével. A párt alapvetően nem szeretné elhagyni az EU-t: közleményeik általában a brexit okozta veszélyekre hívják fel a figyelmet, például a legjobb esetben is 14 ezer munkahely megszűnésére, vagy épp a gyógyszerárak emelkedésére.

 

Wales nagyon munkáspárti, és a közvéleménykutatóknál sokkal megbízhatóbban dolgozó brit fogadóirodák sem várnak mást: ha valaki arra fogadna, hogy a Munkáspárt szerzi a legtöbb helyet decemberben, csak 1,44-szeres pénz ütné a markát, a Konzervatívokra 2,63-szoros jár, a Plaid Cymrura pedig már kicsit több, mint ötvenszeres nyereséget könyvelhetnénk el.

 

Bár pár hét van még a választásig, nagyon úgy tűnik, hogy a 2016 óta tulajdonképpen az egész Egyesült Királysághoz hasonlóan állandó talánban élő Walest annyira nem hatja meg a dolog: a rádióban hallott elemzést leszámítva az égvilágon sehol nem láttam arra utaló nyomot, hogy itt nem olyan sokára nagyon fontos szavaznivaló lesz, ami ráadásul nem is csak Wales és Nagy-Britannia, de az egész Európai Unió sorsára is komoly hatással van. Sőt, Wales annyira egészséges hely, hogy minden létező lefülelt kocsmai beszélgetésem is sokkal fontosabb dolgokról szólt, mint a politika: értelemszerűen a foci volt a fő csapásirány, de voltak itt párkapcsolati dolgok és zene is,

 

Boris Johnson nevét pedig csak akkor hallottam a kocsmában, amikor kifejezetten róla akartam beszélgetni.

 

 

„Őszintén szólva belefáradtam ebbe az egészbe. Ha valamiért tüntetnék, az az, hogy fejezzük már végre be valahogy” – mondta a meccs utáni ünneplésből kirángatott huszonéves figura, aki arra a kérdésre, hogy mi lesz tulajdonképpen Wales sorsa a brexit után, tömören válaszolt:

 

„Nem tudom, senki nem tudja.”

 

A fenti mondat határozta meg legjobban a két napig tartó kérdezősködésemet: bár változó felhangokkal, de senki nem tudta megmondani, mi lesz. A távozáspártiak sem tudják, de ők optimistán adták elő, a maradáspártiak pedig némi félelemmel a hangjukban. „Nem röhejes, hogy pár éve még mi voltunk az egyik legeurópaibb ország, most meg azt sem tudjuk, kell-e majd útlevél, ha el akarunk menni az Eb-meccseinkre?” – kérdezte kissé rezignáltan a szurkoló. Itt persze a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy az országban a legtöbb ember az útlevelét használja a nemrég újra bevezetett, de nem igazán elterjedt személyi helyett, és valamelyik eddig is kellett a határátlépéshez, az Egyesült Királyság ugyanis sosem volt tagja a Schengen-zónának.

 

 

Bár persze a foci is fontos, némileg kézzelfoghatóbb problémát mondott a !!! zenekar koncertjén meginterjúvolt 41 éves Lisa, aki miután rájött, hogy a nőket szereti, egy ír lányban találta meg a boldogságot: „Január 31-től ezek szerint a szerelmemmel nem is leszünk semennyire közös állampolgárok, és határ lesz kettőnk országa között. Normális ez úgy, hogy már hat éve vagyunk együtt?”

 

Lisa sokakkal együtt tartja, hogy ezzel szép lassan vége lesz az Egyesült Királyságnak is:

 

„Amikor Skócia arról szavazott, önállósodjanak-e, én is annak drukkoltam, hogy maradjanak az Egyesült Királyság része. De azóta sokat változott a helyzet, és én is azt mondom, hogy ez főleg Anglia bulija volt, szenvedjenek vele ők!”

 

És ilyenkor kire érdemes szavazni? Talán nem lep meg egy olvasót sem, hogy ez is bizonytalan eddig, és bár a közvélemény-kutatások szerint Boris Johnson a legesélyesebb, ez elég apró dolgokon múlhat. „Egyáltalán nem tartom őt jó megoldásnak, és szerintem azért kapta meg ő a pozíciót, mert más hülye nem volt, aki elvállalta volna. Én mégis rá fogok szavazni, és tudja miért? Mert ő az egyetlen, aki mond is valamit. A többiek csak folytatnák, ami eddig is ment” – mondta Dylan, a nyugdíjba készülő „irodai semmittevő”.

 

Magyarországról nézve amúgy különösen megdöbbentő, hogy bár az emberek jól láthatóan nem őrülnek bele a napi politikába Cardiffban, mégis valamivel összetettebb véleményük van róla, mint amit itthon tapasztalni. Rajongás helyett a legtöbben mintha csak saját magukkal alkudoztak volna nekem, hogy tulajdonképpen miért is kéne valaki olyanra szavazniuk, aki azért annyira mégsem jó jelölt.

 

 

Ráadásul jól látszik, hogy a legtöbben azzal is tisztában vannak, hogy a brexit egy klasszikus ki nem kényszerített hiba: „Ha területi vagy vallási kérdések miatt szívna az ország, azt el is fogadnám. De ezt, ami most megy, az elejétől kezdve csak magunknak köszönhetjük, illetve azoknak a hülyéknek, akik bármiféle terv nélkül dobták be, hogy majd ők kivezetik az országot a rossz EU-ból.

 

Őszinte leszek, én a távozásra szavaztam, de most már azt mondom, inkább az Unióban döntsenek el kérdéseket, mint hogy ezekre a seggfejekre maradjon”

 

– kaptam meg az igazán felsőligás hőbörgést Owentől, aki arra is választ tudott adni, hogy pontosan kik ezek a seggfejek. „A politikusok, a kampánymenedzserek, és persze mi, az egész ország, akik ebben részt vettünk.”

 

A bizonytalanságon kívül egyetlen dologban egyezett meg minden beszélgetőpartnerem: akárki is győz, szerintük ki fognak kerülni az Unióból, mivel egy érvényes népszavazást nem szabad csak úgy eltörölni. „Csak abban reménykedek, hogy az első dolgunk lesz valahogy újra csatlakozni, akár már más feltételekkel. De nem tudom, ilyen lehet-e” – mondta egyikük.

 

 

Talán a decemberi választások miatt is, de egyelőre nem láttam különösebben vicces brexit-pólókat az utcai árusoknál, de egyelőre az áruházak sem biztattak arra, hogy tankoljak fel otthon babkonzervből. Úgy általában véve is mindenkit jobban izgattak a karácsonyi biszbaszok Cardiffban a kilépésnél. A legmeglepőbb mégis az volt, hogy két napnyi ott tartózkodás után először hol jött velem szembe bármi december 12-ről: fizetett hirdetésben Tinderen, de ott is csak arra kérték a könnyű szexre vágyó fiatalokat, hogy regisztráljanak már szavazni is.

 

 

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A dél-tiroli autonóm tartományban hosszab ideig maradhatnak az éttermek nyitva, mint Olaszország-szerte, a színházak és mozik pedig eleve nem is fognak bezárni.

Célt értek a hétvégén Nápolyban gyújtogató szélsőbaloldaliak: a régió elnöke módosította az étterem- és bárlátogatás szigorúbbra tervezett szabályait.

Medúzát enni sokkal környezetkímélőbb, mint mondjuk tonhalat vagy makrélát, mert medúzából van elég.

Tovább szigorodnak a járványhelyzet miatti korlátozások.

Noha Németország Európa legnépesebb országa, itt az egyik legkisebb az egymillió lakosra jutó új koronavírus-fertőzöttek száma. Fotókon mutatjuk, hogyan néz ez ki!

Jelenleg kéthetente duplázódik a kórházban kezeltek száma, emiatt a Kiskunhalason felépített mobil járványkórház már szinte be is telt.

Az eredeti terv szerint állítólag Mikulásné és a karácsonyi manók is korai hozzáférést kaptak volna a vakcinához.

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás