„Nyugi, Tóni, nagylány vagyok!” Az éppen váló Rogán házaspár hét legemlékezetesebb pillanata

Szerző: Fekő Ádám
2019.11.15. 17:46

Megpróbálunk méltó módon elbúcsúzni a NER második számú álompárjától, akik pénteken miniszterelnöki kabinetirodai közleményben jelentették be, hogy elválnak útjaik. Azonnali-lista!

„Nyugi, Tóni, nagylány vagyok!” Az éppen váló Rogán házaspár hét legemlékezetesebb pillanata

Talán semmi sem bizonyítja jobban, mennyire lezüllesztette a liberális világ a hagyományos családmodellt: még a legerősebbnek hitt bástyákat is képes ledönteni ez a baromság a szabad szerelemről és a boldogsághoz való ragaszkodásról. Ahogy azt már tudja az ország, válik Rogán Cecília és Rogán Antal, ráadásul a hírek szerint már október óta tart az örihari, de hát az önkormányzati választásoknak elég volt egy Borkai. Most viszont lehetett robbantani.

A konkrét okokról csak pletykákat lehetett hallani, de hát abból mindig volt bőven az álompár körül, mi inkább elbúcsúznánk a magyar politikatörténet első igazán bulváros házasságától: itt van két eltévedt lélek, akik egyszerre próbálták a kamerák előtt élni az életüket, miközben csak akkor voltak hajlandók nyilatkozni, amikor biztos nem tesznek fel nekik kínos kérdéseket állami pénzekről.

Viszlát, Rogán házaspár!

7. Meglepetésplakátok!

Kezdjük rögtön egy kifejezetten saját anyaggal: júniusban Rogán Antal meghallgatásán épp hot topic volt, hogy mégis mit keres Rogán Cecília az egész országban óriásplakátokon. Az ország meglepően nagy része röhögött kicsit, ahogy a korábban elég visszafogottan öltözködő feleségből hirtelen fitneszmodell lett, és sokakban merült fel a kérdés, hogy vajon a Fidesz egyik legnagyobb hatalmú embere miért hagyta ezt otthon. Nos, nekünk elmondta, hogy arról volt szó, hogy őt ebből kihagyta Cecília.

6. A HVG-címlap

Idén nyáron nem csak óriásplakátok árasztották el az országot, hanem a HVG portrécikke miatt egy montázs is, ami arra utalt, hogy Rogán Cecília két fodrászhozjárás és edzés között amúgy valahogy rengeteg pénzt halmoz fel a cégein keresztül. Bár hivatalosan soha nem vallotta be senki, épp ezután a címlap után bontott szerződést a Mahir a hetilappal, aminek címlapjai így évtizedes hagyományok ellenére sem láthatók a hirdetőoszlopokon azóta sem.

5. A helikopterezés

Egyáltalán nem csak a HVG plakátjainak ügye volt gyanúsan közel a Rogán házaspárhoz, hanem a bezáratott Népszabadság is tudna mesélni. A 2016-ban viharos körülmények között bezárt újság utolsó igazán nagy sztorija például épp a szimpatikus fiatalok egyik közös programja volt, amikor a színésznő Szabó Zsófi esküvőjére a maguk visszafogottságával egy magánhelikopterrel érkeztek.

A történetet egyébként a mulatóscézár Kisgrófo miatt tudta meg a világ, aki lelkendezve újságolta Facebookon követőinek, hogy mekkora bulibáró ez a Rogán Antal. Bár hivatalosan persze nincs közvetlen kapcsolat az újság bezárása és helikopterezés között, azért így is elmondhatjuk, hogy kevés vidéki kiruccanás volt akkora hatással a magyar sajtóra, mint ez.

4. A műhelytitkok 1: Rogán nem segít a konyhában

A Ripost 2016-ban készített jó hangulatú interjút Cecíliával, ahol végre fellibbentett pár műhelytitkot az akkor már nagyon nagy embernek számító férjéről. „Talán nem háziasnak mondanám, de a gyerekekkel szeret foglalkozni, társasjátékozni, sakkozni, kutyát sétáltatni. Talán kevébé a konyhában, ott ritkán segít” – mondta Cecília emberarcú férjéről, akivel állításuk szerint az egész nyarukat megpróbálták a Balatonon tölteni.

3. A műhelytitkok 2: A telefonnal dobálózó Cecília

A Velvetnek adott 2008-as interjúban még arról mesélt a boldog pár, hogy veszekedéseik során Cecília rendszeresen vágja hozzá Antalhoz telefonját, és néha el is találja. 

2. Babavilág

FORRÁS: TV2

A második gyerekük megszületésekor nem vártak sokat, és villámgyorsan mentek be Szekeres Nóra műsorába, a Babavilágba. Megtudtuk, hogy Cecília nem szenvedett sokat a második szüléssel, Áront viszont sokszor, de kevesebbet kell szoptatni, mint nagyobb testvérét. Az azóta már történelminek mondható interjúból kiválóan rajzolódik ki, hogy azért ezt a celebkedés dolgot inkább a szerencsés feleség érzi, miközben Antal inkább tűri a beszélgetést a gyereknevelésről.

1. Jóban rosszban

Nem is lehet vita ezen: Rogán Antal még V. kerületi polgármesterként bevállalt egy cameót a TV2 szappanoperájában. A történet szerint épp egy tüntető mellett sétálnak el a parlament előtt, a jelenetben magukat alakították. Rogán a felesége miatt vállalta be a szereplést, aki nagyon szerette a sorozatot, és bár a rész már nem elérhető, az Origo 2011-es werkvideójából azért örökre velünk maradnak Cecília szavai:

„Nyugi, Tóni, nagylány vagyok!”

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek