+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence
2019. november 12. kedd, 14:19
Egy újságírótól értesült a demokrata elnökjelölt-aspiráns arról, hogy a világ leggazdagabb embere is egy milliárdost akar demokrata elnökjelöltnek.

Mint kiderült, a világ leggazdagabb embere, az Amazon vezetője, Jeff Bezos még hónapokkal ezelőtt felhívta a demokrata elnökjelöltségre esetlegesen pályázó volt New York-i polgármestert és milliárdost, Michael Bloomberget, hogy nem akarna-e indulni az elnökségért. Akkor nemet mondott, most azonban

 

Bloomberg a hírek szerint kész belépni a versenybe, mivel a párt balszárnyának jelöltjei kezdik lenyomni a centrista Joe Biden egykori alelnököt.

 

A telefonhívás ténye pár nappal ezelőtt került nyilvánosságra, a hírről pedig Bernie Sanders, a demokraták magát demokratikus szocialistának valló balos jelölt-jelöltje egy újságírótól értesült. Sanders a hír hallatán annyira nevetni kezdett, hogy nem tudott reagálni, ezért az amerikai baloldal fiatal csillaga, a Sanders mellett kampányoló képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez sietett a segítségére: azt mondta, hogy

 

a milliárdosok között is létezik ezek szerint osztályszolidaritás, odafigyelnek azért egymásra.

 

„Ez ám az alulról szerveződő mozgalom!” – szedte össze magát aztán a kacagás után Sanders is, aki kiemelte, hogy míg Bezos 150 milliárd dollár, Bloomberg pedig 50 milliárd dollár fölött diszponál, addig ők több mint egymillió embertől szedték össze eddig a kampánytámogatásaikat, átlagosan fejenként 16 dollárt.

 

Sanders szerint egyébként Bloomberg – vagy bármilyen más milliárdos – indulása tökéletesen megmutatná, mi a baj az amerikai politikával,

 

ahol egy kampányban akármennyi pénzt el lehet költeni limit nélkül.

 

FOTÓ: Gage Skidmore / Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Pollreisz Balázs postaládájába valószínűleg Borkai Zsolt legnagyobb rajongója dobott be egy irodalmi igényű fenyegető levelet, ami miatt a politikus a rendőrséghez is fordult azóta.

És miért várja ezt hatalmas tömeg a bastogne-i városháza előtt a hidegben? A furcsa népszokásnak a második világháborúhoz van köze.

Rod Stewart nagyon örül Boris Johnson győzelmének, a korábban őt istenként tisztelő Celtic drukkereinek egy része viszont jelezte, hogy a továbbiakban nem szívesen látott vendég náluk.

Türkmenisztán elnöke megunta, hogy a közvetlen beosztottjai bevallottan korrumpálódtak, ezért mostantól ő maga sem kegyelmezhet meg senkinek, akikhez elér a botrány.

Miért van műanyagból a volt főpolgármester karácsonyfája? Tarlós István az Azonnali karácsonyi körkérdésében!

A pártelnök azért lemondásával megvárja, amíg a katasztrofális választási eredménnyel záró Labour rendezi sorait.

A hét kérdése

Végre kilépnek a britek? Vagy folytatódik a komédia? Esetleg az egész brexit csak egy kitűnő médiahekk volt arra, hogy végre figyeljen a britekre valaki? Ez a hét kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Végre megtelik élettel az egyik legszebb budapesti vásárcsarnok. December 14.

Magyar topédesek december 20-án, Budakeszi, Kálvária Pince.

Nem csak szurkolóknak. Budapesten, az Ellátóházban, december 21-én.

Ez ilyen zene lesz. Pécsen, a Szabadkikötőben. December 29.

Az év egyik legjobb évnyitó bulija: Pécs komplett belvárosában koncertek délelőtt 10-től éjfélig. Január 4.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás