+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kardos Gábor
2019. november 9. szombat, 19:28
Hiába ünnepeljük a berlini fal lebontását, a bolygófogyasztói kapitalizmus győzelmével sem kerültünk közelebb egy valóban szabad világhoz.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A Merkel mellett álló vezetők névsorát megnézve elég nyilvánvaló, hogy csak a régi-új keleti blokk ünnepelte a berlini fal lebontásának  30. évfordulóját, míg az EU és Európa nyugati fele meglehetős érdektelenséggel, afféle kötelező gyakorlatként emlékezik csupán saját egykori győzelméről a keleti blokk felett.

 

Nem mintha a kérdés élét vesztette volna, épp ellenkezőleg.

 

Ma a világban több – népeket, országokat és politikai rendszereket elválasztó – falat emelnek, mint valaha.

 

Mediapart egyik bloggere összesen hatvanat (!) számolt össze, melyek közül az ismertebbek: USA-Mexikó, Görögország-Törökország, Észak-Írországban a katolikus és protestáns negyedek közt, Izrael-Palesztina, Spanyolország-Marokkó, Brazília-Bolívia-Paraguay, Észak- és Dél-Korea, India-Banglades…

 

Időközben a berlini fal eredeti neve, az „antifasiszta védfal” újra aktuálissá vált

 

A sors iróniája, hogy eredetileg a fal hivatalos keletnémet megnevezése antifasiszta védfal (Antifaschistischer Schutzwall) volt, ami ma aktuálisabbnak tűnik, mint valaha. 

 

Ha egy pillanatra elvonatkoztatunk a keletnémet propaganda nyilvánvaló hazugságától, és a mai Európára tekintünk, akkor azt kell látnunk, hogy a '40-es évek óta sosem volt ilyen erős, sosem terjedt ilyen dinamikusan a fasizmus, mint ma. Nemcsak Salvinire vagy az FPÖ-re, Orbánra és a keleti blokkban tomboló idegengyűlöletre érdemes gondolni, hanem ott van Bolsonaro, Trump, Indiában Modi és sok más széljobbos nacionalista-soviniszta klón, melyekből elég egyértelműen egy újfajta globális fasizálódás körvonalai rajzolódnak ki.

 

Még brutálisabb a fasizálódás evidenciája, ha a kommunista propaganda szóhasználatát kölcsönvéve a nyugati imperializmus előretörését vizsgáljuk

 

(pl. az iraki, afgán stb. neokolonialista háborúkban), mert aligha kétséges, hogy a retró-kommunista terminológiában imperializmusnak mondanák azt, amit a mai rendszerkritikában inkább eufémisztikusan „neoliberális világrendként” vagy „globális kapitalizmusként” írnak körül.

 

Furcsa egybeesés, hogy Lyonban épp most gyújtotta fel magát egy francia diák a neoliberális rezsim elleni tiltakozásul, ami talán az első nyugati példa arra, ahogyan a prágai Jan Palach tiltakozott a totalitarizmus ellen – de az keleten történt 1969-ben, ez meg alkalmasint ma történik, nyugaton. Facebook bejegyzésében egyértelműen Macront, Hollande és Sarkozy elnököket, illetve az EU-t okolja lehetetlen helyzetéért, mert szerinte elvették a jövőjét, egy élhető jövő perspektíváját.

 

Saját halálát tehát generációs perspektívába helyezi, és

 

nem lennék meglepődve, ha egyre több ehhez hasonló jelképes öngyilkosságban nyilvánulna meg az, hogy minden korábbinál kevésbé tud jövőt ígérni a rendszer az újabb generációknak.

 

Persze, a politikai aktusként értelmezett öngyilkosság ma még nagyon ritka – talán ez az első ilyen eset, ugyanakkor a fiatalok öngyilkossági adatai mindenhol drámaian alakulnak, és nagyon sok esetben a túladagolás, a drogkarrier vezet olyan halálesetekhez, melyek nem tudatosan bejelentett öngyilkosságok ugyan, mégis a szuicid magatartásformák drámai terjedését mutatják a legfiatalabbaknál. 

 

A kelet-nyugat megosztottság problematikája és lehetséges megoldásai nyolc tézisben

 

Tíz évvel ezelőtt, a berlini fal leomlásának 20. évfordulójára a francia szenátus nemzetközi konferenciát szervezett, ahol TGM és jómagam képviseltük Magyarországot. Miután Konrád György nem tudott menni, valamiért engem hívtak meg, amit alighanem megbánhattak később, amikor szembesülniük kellett legkevésbé sem rendszerkonform mondandómmal.

 

A szenátusi előadásom címében szereplő láthatatlan fal kulcskifejezésként előjött ma a France Info-n szakértőként megszólaltatott Geraldine Schwarz elemzésében is. Tíz év elteltével újraolvasva a fő tézisek sajnos még aktuálisabbak is, mint akkor:

 

1. Az Európát nyugati és keleti blokkra (két ellenséges ideológiai táborra) osztó falat igazából csak keletről bontották le, ami által nem megszűnt, hanem láthatatlanná vált, de keletről érkezve továbbra is beleütközünk a gazdasági életben tapasztalható egyenlőtlen feltételeket illetően éppúgy, mint az európai politikában, sőt: a kulturális életben is.

 

2. Ugyanis

 

a fal lebontása nem a „szabadság”, hanem a nyugati tábor és rendszer győzelmét jelentette a keleti blokk felett,

 

mely érdemi kritika nélkül átvette a nyugati társadalmi-gazdasági rendszert (neoliberális piacgazdaság, illetve gazdasági elitek és tömegmédia által irányított parlamentáris demokrácia).

 

Addig nem beszélhettünk volna Európa újraegyesítéséről, amíg gazdasági, politikai és kulturális téren is teljesen egyoldalúan a nyugati modell érvényesült. Egyetlen markáns, közismert példát sem tudnánk mondani olyan modellre, amit a nyugati tábor vett volna át, vagy amivel kapcsolatban komolyabb önkritikát gyakorolt volna akár csak ideológiáját illetően. 

 

3. Egyszóval a rendszerváltás nyugaton is elmaradt, nemcsak Európa keleti felében. Pedig ha mást nem, legalább a közép-kelet-európai szellemiségre leginkább jellemző disszindens szemlélet, avagy másként gondolkodás modelljét nagyon is érdemes lett volna átvenni, illetve a nyugati rendszerre is alkalmazni, hogy az alapoktól újragondolhassuk ezt a globális válságba került civilizációt.

 

Ugyanis a szabadságot valamiféle kész ténynek, eredménynek vagy vívmánynak tekinteni veszélyes szellemi csapda,

 

ami esetünkben oda vezetett, hogy egyfelől neokolonialista háborúk jelszavává, másfelől üres marketingszlogenné tették. Szabad csak az lehet, aki mindig kész újra megszabadulni a szellemünket túszul ejtő előítéletektől. Aki enélkül az erőfeszítés nélkül képzeli magát szabadnak, valójában egy illúziója rabja lesz – amit sajnos jól illusztrál a legtöbb mai megemlékezés szellemisége.

 

4. Mit jelent az, hogy nemcsak a keleti blokkban maradt el az igazi rendszerváltás, hanem Nyugaton is? A globális ökológiai és civilizációs válság szempontjából

 

a nyugati kapitalizmus alapjában ugyanolyan bolygófogyasztói modell, ugyanúgy a világot globálisan gyarmatosító rablógazdálkodás, mint a szovjet típusú kommunizmus vagy a nácizmus.

 

Ezeknek a rendszereknek a totális jellegét nem ideológiájukban ismerhetjük fel, hanem bolygófogyasztói és világgyarmatosítói gyakorlatukban, ami ökopolitikailag a modern ipari társadalom mindhárom fő ideológiáját közös nevezőre hozza, mindhármat totalitarizmusként leplezi le. E tekintetben semmi lényeges különbség nincs közöttük.

 

A nyugati jóléti társadalmak is a természeti erőforrások, illetve más országok humán erőforrásainak lerablásával tudták csak biztosítani a jólét és a szabadság látszatát. E tekintetben fő stratégiai céljaik és technokrata eszközeik abszolút megegyeznek az iparosítás másik két konkurens ideológiájával, a szovjet típusú kommunizmuséval és a nácizmuséval. Mindegyik a társadalom és a gazdaság teljes (totális) indusztrializálásához, technicizálásához és totális (információs-technológiai) kontrolljához vezetett. Közös totalitárius jellegüket pont ebben érhetjük tetten.

 

5. Európa megosztottságában máig központi szerepet játszik a német kérdés.

 

A német jólétnek ugyanis kulcseleme a relatíve olcsón és hatékonyan kizsákmányolható közép-kelet-európai munkaerő,

 

vagyis térségünk egyfajta gazdasági gyarmatosítása, ami a legkevésbé sincs összhangban Európa újraegyesítésének szép szólamaival.

 

6. Pedig ha Európának valamiben lehetne globális vezető szerepe, akkor pontosan abban járhatna élen, hogy elismeri felelősségét a világot gyarmatosító ipari és fogyasztói társadalom modernizációs modelljének elterjesztésében, és kimondja ennek fenntarthatatlanságát, illetve új alternatívát kínál saját korábbi civilizációs modellje helyett.

 

Meg kéne mutatni, hogy van élet az ipari és a fogyasztói társadalom után, illetve ezek helyett. Bár Európa intellektuális helyzetét elnézve ennek a rendszerváltásnak és szellemi reneszánsznak ma még komolyabb előjeleit se nagyon látjuk.

 

7. Azt hihettük a fal lebontásakor, hogy egyesít minket az európai kultúra és csupán adminisztratíve választanak el minket ideológiai rendszerek, mesterséges határok. Úgy tűnt, elegendő egy adminisztratív Unióban egyesülnie a keleti és a nyugati országoknak… Valójában épp az ellenkezője bizonyult igaznak: az EU mindmáig csupán adminisztratív unió – valódi kulturális-politikai és gazdasági unió nélkül.

 

Az egyoldalúan (csak keletről) lebontott berlini fal példája is jól mutatja, hogy milyen egyoldalú volt az egész európai integráció: a kelet-nyugat közti gazdasági és politikai egyenlőtlenség megmaradása egyértelműen mutatja, hogy a hidegháborús örökségen nem sikerült túllépni egyik oldalon sem.

 

Európa minden mai problémája és válsága mélyen összefügg ezzel a kelet-nyugat törésvonallal. Amíg ezt nem oldjuk meg, addig semmi jóra nem számíthatunk.

 

8. A kelet-nyugat viszonyrendszer dekolonizációja és egy igazi európai egyesülés az EU legmélyebb, legsürgetőbb kérdése maradt. Ungár Péter szombati cikke a migrációs politikák kapcsán ebbe az irányba mozdul el, de sajnos nem fejti ki alaposabban a konzekvenciáit.

 

A fal és a szögesdrót mint az ipari társadalmak totalitarizmusának szimbóluma

 

Ha mindez nem lenne elég, szembe kéne néznünk azzal is, hogy valójában minek a jelképei a mai populizmusokban olyan népszerű falak és kerítések? Nemcsak a déli határon emelünk ugyanis kerítést a humán migráció megállítására.

 

Például az autópályák, országutak mellett is világszerte kerítések vannak, melyekkel a vadakat, az élővilágot egyre kisebb rezervátumokba zárjuk.

 

Repülőről nézve döbbenetes a big picture: Európa szinte kizárólag utakból, településekből és az ember által, az ember részére kizárólagosan elkerített, megművelt területekből áll

 

Az igazi ökológiai szabadság (a vadvilág) élettere egészen minimálisra szűkült és a rezervátumokat is emberek ellenőrzik. Az indusztriális kontroll tehát totálissá vált. Ketrecekben, lágerekben tartjuk a legtöbb csirkét, sertést, marhát vagy nyulat – ma már a vadon élő állatok sokszorosát tartjuk ilyen nagyüzemi lágerekben, milliárdszámra. Ökológiailag globálisan lágerként működtetjük nemcsak Európát, de úgyszólván az egész bolygót, és ennek a totális technológiai kontrollnak és totális iparosításnak a legfőbb szimbóluma nem is annyira a fal, hanem a ketrec és a szögesdrót.

 

Azt, hogy ez a modell hova vezet, már azért egyre többen látják: sehova.

 

Az orbáni politika tehát még korántsem aknázta ki a kerítésben mint szimbólumban rejlő ideológiai lehetőségeit. Kimondhatná végre, hogy a kerítés, a szögesdrót ennek a civilizációnak a legtotálisabb jelképe. Az ellenzék pedig nyilván azért is szerencsétlenkedik annyit ezügyben, azért is nem tudja kellő kritikával illetni az orbáni kerítést, mert alapvetően az ellenzéki világnézet és életforma is ugyanarra az ipari lágerszemléletre – a Föld, a világ gyarmatosítására épül.

 

Civilizációs kerítésekre, ketrecekre, falakra. Amíg ezzel szemben nem tudunk felmutatni gyökeresen új és élhető, fenntartható alternatívát, addig semmi sem történt, és

 

hiába ünnepeljük a berlini fal lebontását, semmivel sem kerülünk közelebb egy valóban szabad világhoz.

 

Kardos Gábor többi cikééert ide kell kattintani. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Pollreisz Balázs postaládájába valószínűleg Borkai Zsolt legnagyobb rajongója dobott be egy irodalmi igényű fenyegető levelet, ami miatt a politikus a rendőrséghez is fordult azóta.

És miért várja ezt hatalmas tömeg a bastogne-i városháza előtt a hidegben? A furcsa népszokásnak a második világháborúhoz van köze.

Rod Stewart nagyon örül Boris Johnson győzelmének, a korábban őt istenként tisztelő Celtic drukkereinek egy része viszont jelezte, hogy a továbbiakban nem szívesen látott vendég náluk.

Türkmenisztán elnöke megunta, hogy a közvetlen beosztottjai bevallottan korrumpálódtak, ezért mostantól ő maga sem kegyelmezhet meg senkinek, akikhez elér a botrány.

Miért van műanyagból a volt főpolgármester karácsonyfája? Tarlós István az Azonnali karácsonyi körkérdésében!

A pártelnök azért lemondásával megvárja, amíg a katasztrofális választási eredménnyel záró Labour rendezi sorait.

A hét kérdése

Végre kilépnek a britek? Vagy folytatódik a komédia? Esetleg az egész brexit csak egy kitűnő médiahekk volt arra, hogy végre figyeljen a britekre valaki? Ez a hét kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Végre megtelik élettel az egyik legszebb budapesti vásárcsarnok. December 14.

Magyar topédesek december 20-án, Budakeszi, Kálvária Pince.

Nem csak szurkolóknak. Budapesten, az Ellátóházban, december 21-én.

Ez ilyen zene lesz. Pécsen, a Szabadkikötőben. December 29.

Az év egyik legjobb évnyitó bulija: Pécs komplett belvárosában koncertek délelőtt 10-től éjfélig. Január 4.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás