Merkelnek mennie kell!

Techet Péter

Szerző:
Techet Péter

2019.11.03. 15:54

Alig két év múlva választások lesznek Németországban, de nem látni, mi értelme addig várni – legalábbis Merkellel. A kancellár történelmi mérlege negatív, ezen már nem segít a fennmaradó idő sem.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A türingiai választások után – ahol a tartományban korábban mindig első kereszténydemokraták (CDU) a harmadik helyre szorultak vissza –felerősödtek a kritikus hangok Angela Merkel kancellárságával szemben. A tartományi választási eredmény még magyarázható azzal, hogy helyben egy népszerű linkés kormányfővel szemben legfeljebb a széljobb tudott mást mutatni, és éppen ezért a CDU-tól sokan az AfD-hez mentek. De nem csak Türingiában van gondban a jobbközép erő. Mivel országosan is immáron tartósan harminc százalék alatt áll a CDU, a néppárti jellegét is – a szociáldemokratáknál talán lassabban, ám ugyanolyan biztosan – elveszti.

Tavaly szintén egy tartományi kudarc után – noha Hessenben a CDU sokat veszített, de kormányon tudott maradni – Merkel bejelentette: nem indul azon év végén a CDU elnöki posztjáért, és kancellárként se tervez 2021 után újabb ciklust. Tavaly decemberben egy szoros versenyben, ahol elég világos alternatívák sorakoztak fel, a merkeli centrumpolitikát képviselő (bár Merkelnél valamivel konzervatívabb) Annegret Kramp-Karrenbauer legyőzte Friedrich Merzet, a párton belüli neokonzervatív és neoliberális Merkel-kritikusok jelöltjét.

Merz hosszú politikai távollét után tért vissza a közéletbe, az eurómilliomos politikus a veresége után sem lépett ezúttal le, hanem végig ott maradt a színpad mögött. A türingiai választások után pedig meg is ragadta a lehetőséget, hogy AKK képességeit kétségbe vonja, és Merkelt gyakorlatilag lemondásra szólítsa fel. Azt mondta ugyanis, hogy

a jelenlegi kormány „iszonyúan rossz”, és nem tudja elképzelni, hogy „ez még két évig így megy”.

Értsd: Merkelnek mennie kéne. Merz ezzel bedobta a CDU-s kancellárjelöltség kérdését, amit a párt csak jövőre nyitott volna meg. De tényleg mennie kell-e Merkelnek?

Merkel hibernálta a német politikát

Merkel maradásának oka nem ismert, mert önmaga nem szokta megosztani a gondolatatait a nyilvánossággal. Egyébként is

szófukar stílusa az utóbbi időben teljes hallgatásba borult, semmit nem kommentál már: se a türingiai bukást, se az őt ért kritikákat.

A politikája, hogy csak ki kell várni, amíg elülnek az ügyek, jelenleg nem műkődik, mert nincs mit kivárni. 2021-ben ő már nem lesz kancellárjelölt. Az pedig, hogy ki lesz a CDU (és persze a CSU) jelöltje, nem kiváráson múlik.

Merkel irtózik a vitától, láthatóan magától a politikától is, számára a politika lassú lépésekről, csendes haladásról szól – a politikához azonban nélkülözhetetlen vita, szenvedély, döntés nincs meg nála. Ezzel

Merkel hosszú időre hibernálta a német politikát, amivel szemben ezért a rendszerellenes lázadás az AfD képében jelenik meg.

Ez annyiban érthető, hogy egyetlen másik párt – az ellenzékben ülőket is beleértve – sem szállt szembe a merkeli politikával. A CDU egykori váltópártja, a szociáldemokraták az elmúlt tizennégy évet azzal töltötték, hogy ebből tíz éven át ők gondoskodtak Merkel többségéről (holott négy éven át lett volna még egy Merkel-ellenes baloldali többség is az alsóházban). Az ellenzéki Zöldek pedig mára azon centrumpárt lettek, akik formálisan még ellenzékben ülnek, de számos tekintetben akár biztosabb örökösei lehetnek a merkelizmusnak, mint egy esetleg Merkel után jobbra forduló CDU.

Merkel taktikája tehát működött: a lehetséges alternatívákat nem vitákban győzte le, hanem egyszerűen elaltatta őket. Mivel ezért nem maradt balközép vagy baloldali alternatíva – ami persze nemcsak Merkel hibája, hanem sokkal inkább a merkeli taktikát nem felismerő, követő baloldali erőké –, így aki ki akarja fejezni ellenérzését, annak nem marad más, mint az AfD.

Merkelnek ez is jól jön persze, mert így már azzal az indokkal is visszaverhet esetleges kritikákat, hogy azok az AfD-t erősítenék – azaz mintha kialakulna egyfajta hazafias népfront Merkel mellett, mögött. Az AfD kivételével egyetlen párt sem támadja élesen a kancellárt, a legélesebb nem-AfD-s bírálatok még tényleg a merzista CDU-soktól jönnek.

Merkel kancellári eredménye: megosztott Európa, német széljobb megjelenése

Pedig Merkelt igenis lehetne bírálni, ugyanis

eddigi tizennégy éves kancellársága nem sikertörténet.

Eddig majdnem minden német kancellárhoz kapcsolódott egy nagy történet: Adenauer a nyugati elköteleződés, Erhard a gazdasági csoda, Brandt és Schmidt a keleti nyitás, Kohl az újraegyesülés, Schröder pedig a kulturális nyitás, gazdasági neoliberalizmus kancellárja volt. Merkel eredménye azonban csak annyi, hogy tényleg elérte Kohl rekordját, azaz ha marad 2021-ig, ő is tizenhat éven át lesz az ország kancellárja.

Az eddig eltelt tizennégy év azonban európai megosztottságot, a német széljobb megerősödését, a CDU néppártiságának végét, a schröderi szükségtelen reformokkal beindult negatív szociális folyamatok megoldatlanságát jelentette.

Merkel megosztotta a kontinenst: először, amikor a német bankok érdekeit nézve oldotta meg az euróválságot, felmondta a dél-európaikkal a szolidaritást, majd a menekültválságban ő várt volna el a senkivel nem egyeztetett határnyitási lépése után szolidaritást.

Tegyük hozzá: ha történelmileg valami pozitív fennmarad Merkelből, az a 2015-ös döntése, mert történelmi távlatból nézve nemcsak helyes döntés volt befogadni a menekülőket, de Németországnak se tesz majd rosszat, ha húsz-harminc év múlva emiatt a mainál is színesebb lesz. A török vagy jugoszláv bevándorlás is jót tett a német társadalomnak, nem véletlen, hogy a széljobb kevésbé erős a nyugatnémet, multikulturális területeken.

Ha azonban nem morális magasságból és történelmi távlatból visszapillantva nézzük Merkel 2015-ös határnyitását, akkor látni kell: ezzel indult be a német pártrendszer felborulása, a széljobb felívelése.

Merkel kancellárságának ezért egyik fontos „eredménye“, hogy az ötvenes évek után újra ülnek szélsőjobboldaliak a német Bundestagban.

Merkel felszámolná a politikai versenyt

Merkel hallgatag taktikája mögött azonban azon stratégia húzódik meg, hogy a CDU-t megkerülhetetlen erővé tegye – ehhez viszont akár még veszíthet is a népszerűségéből.

Miről van szó? Merkel előtt a német politika alapvetően kétosztatú volt: jobb- és baloldal, amiben a CDU/CSU akkor tudott kormányozni, ha odaálltak mellé a szabaddemokraták. Merkel alatt a CDU azonban számos kérdésben – gazdaságiakban kevéssé, inkább társadalompolitikailag – annyira balra csúszott, hogy – amint 2005 és 2009 között, majd 2013 után újra – a szocdemekkel is tud kormányozni, de hosszú távon a Zöldekkel is, akik mára a szocdemeket eleve leváltották a második legerősebb párt szerepében. Merkel egy olyan CDU-t szeretne középen, amely bár elveszíti jobbszélét (azaz egy 15-20 százalékos AfD-t is bekalkulál), de akivel szemben senki másnak nem lenne többsége.

Ez persze a politika végét is jelentené. Ezért veszélyes, ha a Zöldek készek lennének ezt segíteni,

egy CDU/CSU-Zöldek-kormány ugyanis csak egy új nagykoalíció lenne, amivel szemben tényleg csak a széljobb maradhatna az elégedetlenek alternatívája.

A baloldal érdeke, hogy Merkel menjen

Éppen ezért a baloldalnak is érdeke lehet, hogy a posztmerkeli CDU már ne centrumpárt akarjon lenni, hanem olyan jobboldali, amivel szemben a német baloldal – ha még van egyáltalán olyan – határozottan meg tudja fogalmazni önmagát. A mai merkeli CDU ugyanis egy folyamatosan mozgó massza, ami mindent be tud fedni – nem lehet megfogni, mert nincsenek biztos körvonalai.

A CDU számára ez a merkeli taktika és stratégia akár kifizetődő lehet, mert tény: ha az AfD marad az alternatíva, akkor már morálisan is a balközépnek folyamatosan valamiképp oda kéne állnia a CDU mellé – hiába van a német jobbközépnek rossz válasza mind a német, mind az európai kihívásokra.

Noha jelenleg a CDU-n belüli merzisták (meg persze az AfD-sek) szorgalmazzák a leghangosabban, hogy Merkelnek mennie kell, igazából a baloldal érdeke lenne, hogy Merkel menjen, és a CDU újra egy jobboldali párt lehessen. A német baloldal állapotát mutatja azonban, hogy a Merkel-korszak végében nem saját esélyüket, hanem az egész ország jobbratolódását látják – azaz védik Merkelt. Pedig

hosszútávon Merkel és az egész nagykoalíció maradása kedvez a széljobbnak.

Aki nem akar további jobbratolódást, annak ezért Merznél és az AfD-seknél is hangosabban kéne mondania: Merkelnek mennie kell!

Olvass még több cikket Techet Pétertől az Azonnalin!

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek