+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. november 2. szombat, 09:35
Albertó Fernández 24 éves fia a dél-amerikai LMBTQ-szcéna egyik sztárja, de a férfi magyarázkodás helyett büszke rá, hogy elismert ember lett ebben a közegben.

Az annyira nem is meglepetés, hogy a szokás szerint összeomlás szélén álló Argentína nemrég új elnököt választott, de magyar szemmel nézve egészen meglepő, hogy a balközépen álló Alberto Fernándeznek az sem tudott ártani az elvileg épp jobbra tolódó világban, hogy a fia nem csak szeret nőnek öltözni, de konkrétan drag queenként előadói munkát is folytat, és az argentin LMBTQ-szcéna egyik legnagyobb celebjéről van szó.

 

A most 24 éves Estanislao Fernández Dyzhy néven már 165 ezer követővel rendelekzik Instagramon, és beöltözött már Victoria Beckhamnek, Jokernek és Pikachunak is, miközben civilben egy biztosító cégnél dolgozik.

 

Dyzhy ezzel szép nagy támadási felületet adott Fernández konzervatív ellenfeleinek, de győzelme után már nemzetközi figyelmet is kapott: a brazil elnök Jair Bolsonaro fia, Eduardo Bolsonaro Twitterre töltött fel két képet Dyzhyről és magáról, ezzel érzékeltetve Brazília és Argentína közti különbséget, hiszen mégis csak elnökcsemetékről van szó:

 

 

Ehhez képest Fernández egy interjúban elég könnyen vette a fiáról feltett kérdéseket, miután a fiát a legkreatívabb embernek nevezte a környezetében. „A fiam aktivista ebben a közösségben.

 

Akkor aggódnék, ha bűnöző lenne, de nagyszerű ember. Én nem ismerem annyira azt a világot, amiben ő él, de ő nagy elismerésnek és tiszteletnek örvend benne. Büszke vagyok rá”

 

– mondta a hatvanéves elnök.

 

Az ifjabb Fernández amúgy a barátnőjével él együtt jelenleg.

 

FOTÓ: Dizhy / Instagram

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Persze ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen ebbe a cseh kormánynak is bele kéne mennie a dologba. A belügyminiszter pedig nem tűnik túl nyitottnak.

​A román miniszterelnök ennél egyértelműbben nem is távolodhatott volna el névrokonától, tapsot kapott ezért az EPP zágrábi kongresszusán.

A Néppárt új elnöke harcolna az illiberális tendenciák ellen, és szeretné, ha január végéig döntés lenne a Fideszről a pártcsaládban.

A Fidesszel ellentétben ők nincsenek felfüggesztve. De akkor hova tűntek?

Ellenjelölt híján nem is ez volt a nagy kérdés, hanem inkább az, hogy mit kezd majd Tusk a Fidesszel: elnökjelölti beszédéből ítélve
Orbán nem sok jóra számíthat.

A Báró Wenckheim hazatér című regény nyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat a más nyelvről fordított könyvek kategóriájában.

A hét kérdése

Azt a sütit keressük, amihez reggelenként ugyanúgy tud lattét inni egy budai vállalkozó, mint odapörkölt feketét egy békéscsabai varrónő. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Kinek kell Paks2? Akadályozza-e az áttérést a megújulókra? Lehet-e gazdaságos? Létezik-e ellátásbiztonság atomenergia nélkül? November 22-én.

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás