Egyedül abban gyenge az új Terminator, ami az első két filmet klasszikussá tette

Negyedik nekifutásra végre sikerült gyártani egy olyan Terminator-filmet, ami nem alázza meg az első és a második részt, de az nagy kérdés, hogy van-e egyáltalán igény erre a franchise-ra. Megnéztük a Terminator 6-ot!

Talán egyetlen klasszikus film folytatásaival sem bánt olyan méltatlanul a világ, mint az első két Terminator-film után készültekkel. Igen, fel lehet hozni a Star Warst, de azok közül még a legtragikusabban sikerült darab is jónak tűnik a Terminator harmadik része mellé téve. A történelem legjobb filmjei közé tartozó (ezt nem csak én gondolom így, hanem Enyedi Ildikó is!) második rész ráadásul 1991-ben jelent meg, tehát nemcsak zavaróan sok ember nőtt fel és alapított családot úgy, hogy soha nem jelent meg jó Terminator-sztori az életében, de már az a kérdés is felmerül, hogy egyáltalán van-e még igény erre az egészre?

Nos, úgy tűnik, hogy az első két részt jegyző James Cameronban ha arra nem is merült fel igény, hogy rendezzen egy új részt, annyi azért igen, hogy a filmjogok visszaszerzése után a Deadpool-filmekkel nagy névvé változott Tim Millerre bízza az összesítésben hatodik részt, ami a Terminator 2 utáni összes részt zárójelbe teszi, és végre nem hülye idősíkokkal és filozofálgatással akarja folytatni az amúgy 1991-ben tökéletesen lezárt történetet, hanem lineárisan és logikusan.

Egy olyan jelenbe csöppenünk, ahol Sarah Connor tényleg megakadályozta az Ítélet Napját, a Skynet nem ébredt öntudatára és mészárolt le milliárdokat, de hát ugye az emberiség már csak olyan, hogy ha hagyják, mindig nekiugrik önmaga elpusztításának: Skynet nincs, de egy Legion nevű program a nem túl távoli jövőben gyakorlatilag ugyanazt csinálja, mint a szupergonosz gép, csak mivel a technológia is fejlődött, ezért sokkal modernebb kivitelben. Ebben az univerzumban Sarah Connor és John Connor neve sem mond az emberiségnek semmit, az ellenállást pedig egy fiatal mexikói lány, Dani Ramos szervezi meg, ezért az aktuális szupermodern gyilkológépet az ő elpusztítára programozta a Legion, és küldte vissza az időbe. A sztori a szokásos, hiszen kap védelmezőt is, a modern technológiával felturbózott Grace-t.

Ugyanakkor a sors már csak olyan, hogy összekuszálódik: a soha meg nem történt jövőből is itt maradtak darabok, és nem csak a teljes kilátástalanságba sodródott Sarah Connor,

Megtanult kötődni, célt adni másoknak, szóval egy csomó emberi dolgot. Ez elsőre rettenetesen nagy hülyeségnek tűnik, de ahogy úgy általában az egész film koherens, úgy emögött is van valamennyi logika, hiszen a Terminator 2-ben is utaltak rá, hogy a gép ha lassan is, de elkezdheti érteni az emberi természet lényegét.

A Terminator: Sötét végzetet nem kell nagyon elspoilerezni, hiszen pontosan az, amit várunk: egy legyőzhetetlennek tűnő halálosztó elől menekül egy csapatnyi ember, felrobbantanak maguk körül mindent, aztán egyszer csak jön a katarzis. Nem baj ez, nem kell másról szólnia egy Terminator-filmnek, de azért Tim Millernek valaki szólhatott volna, hogy nem árt, ha néha más is történik a filmben.

Persze értem én, hogy ez főleg akciófilm, ezért sok akció kell bele, de az első két részt az tette klasszikussá, hogy az ember beleélhette magát a menekülők kilátástalan helyzetébe: az első rész Sarah Connorja nem hitte csak úgy el, hogy egy jövőből érkezett gyilkológép öl le körülötte mindenkit halomra, Linda Hamilton minden arcrezdülésén érezhető volt az esetlenség, a második rész pedig John Connor apakomplexusa miatt lett szívhez szóló amellett persze, hogy én is nagyon szerettem volna egy saját Terminatort otthonra. A Sötét végzetben ilyen nincs:

Ha eddig nem lenne egyértelmű, jó film-e az új Terminator, az nem véletlen, ugyanis én is nehezen tudom eldönteni, mit gondolok róla. Alapvetően értékelem, hogy egy rendező rájött, milyen helyszínek állnak jól ennek a történetnek, nagyon jó ötlet volt visszahozni a 63 évesen is kőkemény Linda Hamiltont és bemutatni, hogy végtére is nem a gépekről vagy John Connorról szól ez a történet, hanem egy egykori jámbor pincérnőről, aki valahogy a világ legkeményebb nőjévé változott. Az akciók nagyon szépek, ráadásul a nosztalgiát is pont úgy adagolják, hogy ne legyen olcsó múltidézés az egész. De ennyi, nem is több.

Viszont mégsem vagyok benne biztos, hogy szeretnék még ebből az univerzumból többet látni, ami épp James Cameron rendezői zsenije miatt van. Cameron ugyanis tudtán kívül gyártott le egy filmes univerzumot, viszont mivel ő még nem azokban az időkben rendezett, amikor kötelező volt a stúdióknak tizenöt filmet összekapcsolni, ezért véletlenül két részben tökéletesen lezárt egy történetet.

A Terminator 2 nem hagyott nyitott kérdéseket, megoldódott minden probléma, ezért tulajdonképpen nincs is nagyon mit folytatni. Ha mégis megpróbálják, az viszont nem lehet több korrekt iparosmunkánál, hiszen a legjobb esetben is annyiról lesz szó, hogy kis változtatásokkal elmesélik ugyanazt újra.

Ez persze a hozzám hasonló beteges rajongóknak épp elég arra, hogy kicsit azért örüljön a filmnek, de én arra tippelek, hogy ennek a szériának a hosszútávú felélesztéséhez ez kevés lesz. Egyszerűen azért, mert ameddig a Csillagok háborúja rendelkezik valamiért világszerte olyan fanatikus közönséggel, ami simán el tudja tartani az újdonságot nem hozó, de legalább szórakoztatóan megírt új részeket, addig a Terminator-filmek nem számítanak kötelező szórakozásnak. Ahhoz, hogy ilyen kört építsen ki valaki, viszont a Sötét végzetnél sokkal jobb filmek kellenének, mert amikor már a csapból is szuperhősök meg lézerkardok folynak, akkor az kevés, hogy Arnold Schwarzenegger látványosan üt egy másik embert.

Vagyis nekem elég, de én ugye rajongó vagyok.

FOTÓK: Fórum Hungary