+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Petróczi Rafael
2019. október 21. hétfő, 20:22
Jean Nouvel, a komplexum tervezéséért felelős építésztől több, mint ötvenmilliárd forintot követel a Filharmónia menedzsmentje.

A napokban a Párizsi Filharmónia tervezője, Jean Nouvel beperelte a Párizsi Filharmóniát, mondva, a követelés, amit a Filharmónia ellene még 2017-ben támasztott, túlzott és indokolatlan.

 

A Párizsi Filharmónia egy igencsak látványos helyszíne a francia kulturális életnek: az 52 méter magas, modern, lekerekített formákkal operáló épület – a Berlini Filmharmóniára hajazva – arra épít, hogy az előadó és közönsége közti intimitást megteremtse. Teszi mindezt koncerttermek, kiállítótermek, próbatermek sokaságával, és természetesen éttermek és bárok is helyet kapnak a komplexumban.

 

A 2015-ben megnyitott, leginkább a komolyzenének dedikált kulturális központ azonban hamar a hamar a hatalmas kiadások szimbólumává vált:

 

a projekt 2006-os bejelentésekor még 173 millió eurós, átszámítva 54,5 milliárd forintos költséggel számoltak, ami a 2015-ös nyitásra már 386 millió euróra, azaz kis híján 122 milliárd forintra emelkedett.

 

A tervezés és kivitelezés során tehát a költségek több, mint duplájára emelkedtek. Ezzel a Párizsi Filharmónia lett a valaha épített egyik legdrágább, ilyen típusú komplexum.

 

A Filharmónia irányításáért felelős testület az elszálló költségek, valamint a megcsúszott kivitelezés miatt a tervezőt, Jean Nouvel építészt és annak cégét okolja, és ezért még 2017-ben el is küldött neki egy 170 millió eurós (53,5 milliárd forintos) számlát, hogy azt tessék Nouvelnek befizetni.

 

A napokban az építész erre válaszul perelte be a Párizsi Filharmóniát. Nouvel ügyvédei, William Bourdon és Vincent Brengarth szerint a Filharmónia követelése példátlan az építészet világában, és halálos ítélet lenne Nouvel stúdiója számára, ha kifizetnék. Ráadásul szerintük igencsak szokatlan, hogy a hatalmas összeget egyedül az építésztől akarják behajtani, míg a projektben részt vevő más vállalkozásoktól nem próbálnak behajtani pénzt.

 

Ezzel az amúgy évek óta tartó vita, amiben a Filharmónia vezetése és az építész kölcsönösen egymást okolja a kivitelezés során tapasztalt hibákért, jogi útra terelődött. Az indulatokat jól jelzi, hogy Nouvel a Párizsi Filharmónia átadójára el sem ment arra hivatkozva, hogy szerinte az még nem készült el.

 

NYITÓKÉP: Wikimedia Commons

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el az Azonnali podcastjában!

Az Irriducibili nem csak egy ultracsoport volt Rómában: a csúcson ők látták el az olasz radikálisokat ruhával, az SS Lazio címerét pedig örökre összekötötték a szélsőjobbal.

A román fővárosban kifejezetten budapesti mintára, teljes összefogással venné át a hatalmat az ottani jobboldali ellenzék. Bemutatjuk a jelöltet.

Nem a gyilkosság, hanem értékpapír-hamisítás miatt ítélték 19 évre a politikához is közelálló Marián Kočner milliárdost. De ez hogyan hat a szombati választásokra?

Hogyan értékeli a két, MSZP-től DK-ba távozó polgármester döntését, és milyen a viszonya Dobrev Klárával? Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője válaszolt az Azonnalinak!

Láttatok már olyat, hogy valaki bekerül egy kerületi bizottságba, majd rögtön felszámolná azt? Még mi sem, de Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke pontosan erre készül a Hegyvidéken. Az Azonnalinak elmesélte, miért.

Hans Peter Doskozil jó szórakozást kívánt a minimálbérre pénzt sajnáló cégeknek Orbánnál.

A hét kérdése

Szombaton új parlamentet választ Szlovákia. Te kinek drukkolsz? Ez a hét kérdése, az Azonnalin te is szavazhatsz!

Azért ide elnéznénk

Milyen lehetőségei vannak a felhasználóknak a techóriások adatszerzéseivel szemben? Milyen megoldásaink vannak, hogy ne a Facebook döntsön a demokráciánkról? Február 28-án erről lesz szó a Patyolatban.

Szász Lilla a portugál exgyarmatok lakóinak visszatelepítését fotózta végig. Tárlatvezetés február 28-án.

Moldvai és gyimesi csángó táncház Budán február 29-én.

Történelmi diorámák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Ezt is szerettétek

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint az EPP-vel szemben ők a nyugodt erőt képviselik, Habonynak és Mészárosnak pedig semmi
köze hozzájuk.

Igor Matovič a szlovák politika elszabadult hajóágyúja, mégis pont ez nyerheti meg neki a választásokat Szlovákiában.

Sokadik kormányzati kísérlet után is él és virul a famaffia. Elmondjuk, miért.

Merkel nem tudja teljesen meghatározni, hogy ki kövesse a kancellári székben. Nem volt ez másképp Helmut Kohl után sem.

A Fiat Professional kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek, így folyamatosan új, jövőorientált megoldásokon dolgozik, annak érdekében, hogy mérsékelje az embert és a természetet érő káros hatásokat.

Twitter megosztás Google+ megosztás