Bukik vagy marad Kanada liberális poszterfiúja?

A hétfőn tartott kanadai választásokon kiderül, kérnek-e a kanadai szavazók az utóbbi hónapokban komoly botrányokba keveredett liberális miniszterelnök Justin Trudeauból, vagy a közvélemény-kutatásokban előretörő konzervatívok visszaszerezhetik az irányítást. Blackface-botrány, korrupciós ügyek, beteljesítetlen ígéretek, és egy nagyon szoros, fej-fej melletti csata: így választ Kanada.

Parlamenti választásokat tartanak Kanadában, ahol 2015-ben még a markánsan progresszív elképzeléseiről elhíresült, liberális Justin Trudeaut választották meg miniszterelnökké. Négy év elteltével ugyanakkor úgy tűnik, közel sem olyan egyértelmű, hogy a Liberális Párt poszterfiúja tud-e majd újrázni, hiszen politikai programja ellenére a róla kialakult képet számos botrány tépázta meg az elmúlt hónapokban.

Lejáratás kanadai ingerküszöbre tervezve

A kampány szeptember tizenegyedike óta tart, jelenleg pedig a legfrissebb felmérések szerint a kihívó Konzervatív Párt és Trudeau liberálisai fej-fej mellett állnak. A közvéleménykutatások nem jeleznek elmozdulásokat a pártok támogatottságában, annak ellenére, hogy Justin Trudeau kormányfőről több kompromittáló felvétel is megjelent – a miniszterelnökről olyan fotók kerültek elő a közelmúltban, melyen feketére festett arccal látható, ezt nevezik az úgynevezett blackface-botránynak. A tengerentúlon a blackface elég kényes téma, főleg egy olyan politikus számára, aki saját magát a politikai korrektség és az antirasszizmus mintaképeként hirdeti.

Ahogy erről szóló cikkünkben már bővebben is írtuk, az Egyesült Államokban még az 1830-as években jelent meg az utazó cirkuszok fő attrakciójaként az, hogy fehér színészek feketére mázolták az arcukat cipőpasztával, és túl nagy vagy túl kicsi, szakadt ruhában adtak elő komédiákat feketékről. Ezek a szkeccsek bár akkoriban nagyon népszerűek voltak,

A blackface-botrányon felül a kampány központi témájaTrudeau kormányzati teljesítménye és az egészségügy voltak, ami Kanadában sem zökkenőmentes: a legnagyobb kihívó Konzervatív Párt például a várólistákat CT- és MRI-gépek vásárlásával csökkentené választási ígéreteik szerint.

Kik szeretnének a vicces zoknis miniszterelnök helyébe lépni? 

A konzervatív kihívó Andrew Scheer, aki 2017 óta vezeti a konzervatív pártot. Klasszikus konzervatívként adócsökkentéssel kampányol. Kifejezetten jól jött neki Trudeau nimbuszának a kopása, mert vele ellentétben neki soha nem volt karizmája, inkább volt egy tipikus megfontolt konzervatív vezető.

Viszonylag friss arc a kihívók között a szikh Jagmeet Singh, aki 2017 óta a balközép Új Demokrata Párt (NDP) elnöke. Ezzel ő lett az első kisebbségi származású vezetője egy kanadai pártnak. Az NDP amellett hogy szociáldemokrata, megjelennek a progresszív üzenetek is a kampányukban, az óránkénti minimumbér 15 dollárra emelése mellett dekriminalizálnák mindenfajta drog birtoklását. 

A legrutinosabb, egyben az egyik legkisebb párt jelöltje pedig a zöldpárti Elizabeth May, nőként a legrégebb óta vezeti a pártját, illetve képviselő a parlamentben. A kampánya javarészt olyan baloldali hívószavakra épült, mint a diákhitelek eltörlése, megfizethető lakhatás. 

Ismerős szlogenek, be nem váltott ígéretek

Hiába nevezte meg a megkérdezettek 35%-a első helyen az egészségügyet, mint a legfőbb aggodalomra okot adó ügyet,

A kanadai miniszterelnök 2015-ös megválasztásával ugyanis igen magasra tette a mércét saját maga számára: ígéretei között szerepelt a többségi (az úgynevezett „a győztes mindent visz”) választási rendszer megreformálása, a felálló új kormányt nemi egyenlőség rakta össze (saját elmondása szerint azért cselekedett így, „mert 2015 van”), elkötelezte magát a környezetvédelem és a marihuána legalizációja mellett. Mindezen ígéretek segítségével leküzdötte kezdeti hátrányát, és a harmadik helyről előretörve, történelmi győzelmet aratva kisebbségi kormányt tudott alakítani.

A fent említett négy ígéretből azonban csak kettőt tudott megvalósítani: a felálló kormány valóban hűen tükrözte a társadalomban etnikai és nemi arányait, és a marihuánát is legalizálták. Ugyanakkor a választási törvény reformja elmaradt: a kanadaiak 2019-ben is olyan többségi rendszerben fognak szavazni, amilyen pl. az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban van.

Mivel mindig az adott választókerület győztese viszi a mandátumot, és listás szavazatok nincsenek is, innen kapta a „győztes mindent visz”-elnevezést.  Ezen rendszer elég aránytalan, és inkább a nagyobb, beágyazottabb pártoknak kedvez.

Hiába indult ugyanis a ciklus minden progresszív liberális szavazó leányálmaként, hamar bebizonyosodott, hogy a kormányzás művészete áldozatokat is kíván, és nem lehet mindent olyan egyszerűen megoldani, mint amilyen könnyedén egy kampányban azt levezették a szavazóiknak.

A Mountain Trust olajvezeték állami felvásárlása kiverte a biztosítékot a szavazóknál: a vezeték kapacitását sürgősen a háromszorosára kellett bővíteni, és ahhoz, hogy ez minél zökkenőmentesebb legyen, Trudeau elrendelte a vezeték felvásárlását — mindenki legnagyobb megdöbbenésére, hiszen Trudeau magát harcos környezetvédőként is hirdette. Az idei kampányban a kormányfő kiállt a döntése mellett, de hangsúlyozta, ha megválasztják, az olajvezeték által termelt profitból kétmilliárd fát fog ültetni a következő évtizedben.

2019 februárjában újabb kormányzati botrány pattant ki, a fő téma immáron a korrupció volt: a kanadai legfőbb ügyész állítása szerint ugyanis Trudeau megpróbálta az emberein keresztül befolyásolni az ügyészségi vizsgálatot az SNC-Lavalin nevű, zsíros állami szerződéseket elnyerő cég ellen. Az ügy nem járt Trudeau számára jogi következményekkel, politikailag viszont annál inkább fájhatott neki. Ha mindez nem lett volna elég, idén októberben kerültek elő Trudeauról a blackface-felvételek. Mindezen események hatására talán senki nem vált azonnal a konzervatívok szavazójává, de sok liberális otthon maradhat a botrányok hatására, ezért fontos most Trudeaunak, hogy mindenkit mozgósítson – a konzervatívok ellen.

Trudeau taktikája: én vagyok a legkisebb rossz

Mivel a saját személye vált egy új liberális kormány legfőbb akadályává, a kampány leginkább a taktikai szavazásról kezdett szólni:

A kormányfői szék megszerzésére ennek megfelelően is csak a Konzervatív és a Liberális Pártnak van valós esélye (ők egyaránt 30-32 százalékon állnak), ám a végeredmény szempontjából nem mindegy, hogyan teljesít balközép NDP (18 százalék), a Zöldek (8 százalék), és a francia Quebeci Blokk. Kanadában utoljára 1917-ben volt koalíciós kormányzás, ez valószínűleg nem is fog megváltozni, de ahhoz, hogy felálhasson egy kisebbségi kormány, szükség lesz más pártok szavazataira a parlamentben.

Ezért ha relatív többséget szereznek a konzervatívok (ők a legutolsó felmérések szerint két százalékkal vezetnek), az nem jelent automatikusan kormányzást, mert mind az NDP, mind a Zöldek vagy a Quebeci Blokk ideológiailag közelebb vannak a Liberálisokhoz, mint a Konzervatívokhoz. 

Justin Trudeau, akinek már apja, Pierre Trudeau is volt kanadai miniszterelnök, mostanra elveszítette korábban meglévő, politikai outsider-imidzsét. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy idén megismétli a bravúrt, ami négy évvel ezelőtt, megválasztásakor sikerült neki – a szavazók már tudják, milyen kormányzásra számíthatnak tőle, kedd reggelre pedig kiderül, kérnek-e még belőle. 

MONTÁZS: Azonnali