Milyen ellenzékváltás? Válasz Techet Péternek

Hiába váltjuk le az SZDSZ-t mondjuk egy Momentumra, ha az új párt nem hoz új minőséget a politikába, hanem hozzáromlik az establishment-pártokhoz.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Techet Péter nemrég megjelent véleménycikkében két nagy állítást fogalmaz meg az ellenzékváltásról: aki ellenzékváltást akar, valójában nem tiszteli a magyar népet, és egyébként is, az ellenzékváltás már megtörtént vagy legalábbis épp most zajlik a szemünk láttára.

Az egyszerűség kedvéért tekintsünk el a két állítás egymást kizáró jellegétől (ha az ellenzékváltás most zajlik a választói akarat megnyilvánulásaként, akkor az ellenzékváltást akarók egyazon állásponton vannak a választókkal) és kezdjük onnan, hogy Techet szerint minek is köszönheti az ún. ellenzék a fővárosi és vidéki nagyvárosbeli sikereit!

Techet szerint már 2014-ben is leváltható volt a NER, mert matematikai tény, hogy az összes nem kormánypárti szavazat több volt, mint a kormánypárti, viszont a nem kormánypárti médiában túl nagy felületet kaptak az ellenzékváltást propagáló véleményvezérek, akik ezzel jól el is kaszálták a változás lehetőségét.

Csak fogná be a száját a sok kretén véleményformáló, aki programokról, hitelességről és úgy bármi egyébről beszél, mint az összeadás művelete!

Való igaz, a bűnbakkeresés sokkal egyszerűbb és kényelmesebb az értelmezésnél, annak a belátásánál, hogy ugyan a vereségben közrejátszhattak a véleményvezérek, valójában nem miattuk nem működött a matek, hanem az összefogásféleség azon gyenge pontjai miatt, amelyeket ők kiemeltek. Olyan alkalmatlan, hiteltelen és program nélküli jelöltekkel, mint Bokros Lajos és Falus Ferenc, illetve Gyurcsány Ferenc jelenlétével esély nem volt még csak megszorongatni sem a kormánypártokat.

A mostani főpolgármesteri, kerületi és vidéki nagyvárosi győzelmeket elsősorban a konkrét elképzeléseket felmutató, hiteles jelöltek alapozták meg: a fővárosban Pikó András, Déri Tibor, Soproni Tamás, Baranyi Krisztina (bár őt a parkolási maffia vörös szárnya, a Demokratikus Koalíció és az ő ráhatásukra a Momentum is megpróbálta aljasnál aljasabb módszerekkel ellehetetleníteni), és még sorolhatnám.

A győzelmek másik alapját Techet helyesen azonosítja: kemény terepmunka nélkül nem lehet változást elérni, a győztes kerületekben ez a feladat maradéktalanul el lett végezve.

A harmadik, esszenciális tényező felett viszont teljességgel elsiklik a szerző, ez pedig a pénz. Habár Puzsér Róbert csapata bebizonyította, hogy minimális költségvetésből, közösségi finanszírozásból, fizett hirdetések nélkül is lehet sikeresen kampányolni, pont azokban a belvárosi kerületekben szereztek jelentősen a fővárosi átlag feletti szavazatokat, ahova a legtöbb plakátot tudták kihelyezni, a legtöbb kampányeseményt tudták szervezni és ahol a legtöbb szóróanyagot tudták kiosztani.

Az összefogás összehasonlíthatatlanul nagyobb költségvetésből és több emberrel kampányolt, túlnyomórészt a résztvevő pártok pénzét és aktivistáit vetették be, a siker ennek is köszönhető, egyáltalán nem elhanyagolható mértékben, mert a politikában látszani kell.

Techet Péter szerint az így elért választási sikerek megmutatták: az ellenzéki szavazók elsődleges célja nem az ún. ellenzék leváltása, ők inkább Orbán Viktorral elégedetlenek. Továbbá az ellenzék összetételét a szavazói akarat alakítja, a fennálló ellenzék elleni véleménycikkek így értelmetlenek és egyenesen antidemokratikusak, az ellenzékváltást akarók pedig csak látszólag elitellenesek, valójában elitista módon nem tisztelik a szavazókat és az egész népet akarják leváltani.

Először is tisztázzuk a fogalmakat: az elitellenesség jelen esetben establishment-ellenességet jelent, azaz az ellenzékváltást szorgalmazóknak a berendezkedéssel van a problémájuk, amelynek része a kormánypárt és annak háztáji ellenzéke is.

Itt a demokratikus politizálás két szembenálló értelmezése feszül egymásnak.

Az egyik szerint a politikus a választók akaratát kell, hogy képviselje (már a megválasztása előtt, utána képviselőként kutya kötelessége ezt tenni egy képviseleti demokráciában), hogy azoknak legyen kire szavazniuk az akaratuk érvényre juttatásához. Ebből a felfogásból szükségszerűen következik, hogy a politikus úgy kell, alakítsa saját véleményét, hogy az a választóknak tetsszen, még akkor is, ha az szembemegy saját, belső meggyőződésével.

A másik szerint a politikus feladata, hogy érvényre juttassa saját akaratát a demokratikus intézmények segítségével. Ajánlást gyűjteni, elindulni a választáson, megmérni a saját elképzelése támogatottságát – és ha az nem bizonyul elégségesnek, nem idomulni a választói akarathoz, hanem vagy visszalépni, vagy megpróbálni igényt teremteni víziójára.

Az utóbbiból láttunk már államférfiakat és mozgalmakat kinőni, előbbi viszont minden esetben amőbaszerű politikai lényeket és elvtelen populistákat szült. Elitizmus ide vagy oda, nem lehet kérdés, hogy melyik a helyes út.

Most a választói akarathoz idomuló politikusok nyertek, az ellenzékváltásra nem volt elég igény, aki úgy érzi, hogy szükség viszont van rá, annak az a feladata, hogy ezt megteremtse. Az alap Techet Péter szerint is megvan, egy korábbi írásában jelezte, hogy harmincegyezer emberre már lehet mozgalmat építeni.

Hogyan lehet viszont igényt teremteni az ellenzékváltásra, ha az már megtörtént vagy éppen most történik? – teszi fel a kérdést a szerző. Szerinte az ellenzékváltást jelzi, hogy „a szavazólapokon az MSZP kivételével nincs olyan ellenzéki párt, amely 2010 előtt is a parlamentben ült volna”. Komolyan annak kéne örülni, hogy nincs már SZDSZ és MDF, két párt, amelyik már tizenhárom éve is olyan marginális volt, hogy összesen hat mandátumot szerzett?

Techet nem tartja elhanyagolható problémának az MSZP meglétét, de úgy látja, hogy a parkolási maffiával összejátszó Pál Tibor bukása annak a jele, hogy kiszorulhatnak az utódpártból a kriptofideszesek. Valóban jó jel Pál eltűnése, csak ne nevezték volna ki pont most Molnár Zsoltot, a szocialisták budapesti elnökét pártigazgatónak is!

Azt a Molnár Zsoltot, aki az establishment erős embereként, kis noteszével a zsebében egész évben gátlástalanul seftelt a főváros kerületeivel. Azt a Molnár Zsoltot, aki a tavaly decemberi MTVA-s tüntetésekkor bement a köztévé székházába, majd rögtön utána kijött az összes bejutott képviselő. Azt a Molnár Zsoltot, akit még a „legellenzékibb” körökben is Fidesz-kollaboránsnak tartanak, és akiről számos újságíró nagyon durva sztorikat ismer, de öt éve senki nem meri megírni, mert a gatyájukat is leperelnék róluk.

A publicista szerint az ellenzékváltást támasztja alá Gyurcsány Ferenc távolléte is. A DK az EP-választáson aratott sikerét Dobrev Klára indításának, a mostanit pedig szintén Gyurcsány távollétének köszönhette, és ez Techet szerint a párt stratégiájában is le fog csapódni. A helyzet az, hogy nem lecsapódni fog a párt stratégiájában, hanem pontosan ez a stratégiája: Gyurcsány Ferenc tizenhárom év után felismerte, hogy pártja örökké egy kis szekta marad, hacsak nem vonul a háttérbe és nem gátolja személyével a növekedést.

A háttérbe vonulás viszont korántsem jelent eltűnést, pontosan annyira tűnik csak el, hogy ne látszódjon (ismételten: a politikában az egyik legfontosabb a látszódás – vagy épp a nemlátszódás).

úgy mint Karácsony Gergely elárulása Kálmán Olga indításával, vagy például az előválasztás megfúrása, hogy semmiképpen ne tudjon nyerni Kerpel-Fronius Gábor vagy Puzsér Róbert.

Hogyan is történhetne ellenzékváltás, amikor a háttérből leszerepelt pártok leszerepelt emberei irányíthatnak? Ugyan nem bizonyító erejű, de kifejezetten szimbolikus, hogy Karácsony Gergely győzelmekor jobbról Molnár Zsolt, balról pedig Gyurcsány Ferenc állt a főpolgármester-választás győztese mögött.

Egy olyan győztes mögött, akinek saját bevallása szerint sincs mozgástere politikai kérdésekben, kénytelen meghajolni a szocialisták és a DK akarata előtt.

A szerző politológushallgató, a Sétáló Budapest aktivistája. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!