Miközben Orbán Viktor valamiért fontosnak érezte ápolni az erősen kétséges kötődésünket a türkök felé, Üzbegisztánnal el is kezdett üzletelni. Személyesen nézhettem meg, mennyire hozható összhangba a kereszténydemokráciával az, ahol Islom Karimov diktátorra emlékszik az állam.
Nem várt aktualitást kapott, hogy másfél hetet is szerencsém volt tartózkodni Üzbegisztánban: miközben én felváltva aléltam és borzadtam el a közép-ázsiai ékszerdobozban látottaktól, Orbán Viktor, Magyarország hangsúlyozottan kereszténydemokrata vezetője Bakuban parolázott a Türk Tanács tagországainak képviselőivel. Itt épp a mennybe ment többek közt az egyik kedvenc diktátorom, a kazah Nurszultan Nazarbajev, de például a tanács teljes jogú tagja lett Üzbegisztán, amit az elnök, Savkat Mirzijojev képviselt. Mirizojevet meg is hívta Orbán Budapestre, és beígérte, hogy megosztja vele tapasztalatait az üzbég gazdaság liberalizációjához, szóval érkezik a kipcsak segítség Közép-Ázsiába.
Egyedül annyi a probléma, hogy Orbán Viktor és az őt támogató sajtó mintha elfelejtené, hogy
a Freedom House idei mérése alapján egy szinten áll Líbiával, Jemennel és a Közép-Afrikai Köztársasággal, valamivel lemaradva Észak-Koreától, Szaúd-Arábiától és Szudántól. A lista szerint Kína ha nem is sokkal, de szabadabb ország, mint Üzbegisztán.
Ráadásul Üzbegisztán mostanában javult valamit a műfajban, hiszen tavaly hosszú idő után egy újságírót sem zártak börtönbe, pár éve már elvileg szigorúan tilos gyerekekkel szedetni az ország fő exportcikkének számító gyapotot, de az például még belefért, hogy a gyengén sikerült szüret miatt öntözési árokban álljanak büntetésből a sokszor amúgy is rabszolgaként tartott munkások. Az ellenzéki pártok betiltásáról és a hagyományosan csalással nyert választásokról már nem is beszélünk, az a posztszovjet térség jórészének olyan szinte, mint a levegő.
Persze mondhatjuk, hogy diplomáciai megfontolásról beszélünk, de azért tényleg érdemes megfigyelni, milyen társaságban érzi magát otthon manapság a nyugati értékeket kardok helyett plakátokkal védelmező Orbán: bár Mirizojevet sokan az üzbég Gorbacsovként emlegetik, amiért szép lassan feloldja országa teljes elszigeteltségét a világtól, azért nem szabad elfelejteni, hogy a 62 éves elnök annak az Islom Karimovnak az utódja, akit nem csak 2016-os haláláig övezett a legklasszikusabb hazug személyi kultusz Üzbegisztánban, hanem azóta is lelkesen mesélik el maguknak és a külföldieknek is, milyen különösen fontos ember is volt a független ország első elnöke, akiről természetesen a reptértől kezdve az egyetemig minden el van nevezve.
Például egy ingyen látogatható múzeum is tiszteleg az emléke előtt, amit csak Fehér Házként emlegetnek Taskentben, miközben a Szamarkandban található síremlékét kicsit jobban feltupírozták, mint a fura körülmények között üzbég nemzeti hőssé vált Timur Lenkét. A múzeumba látogatók azonnal kapnak ajándékba egy szép angol nyelvű könyvecskét is Örökség és Modernitás címmel, ebben Karimovra emlékezve elemzik a szerzők, hogyan született újjá az ország Karimov alatt spirituálisan és építészetileg is.
A könyv viszont csak kiegészítője a múzeumnak, ami a Türk Tanács legifjabb országában látható. Az ugyanis olyan, mintha valaki paródiát csinált volna Schmidt Mária rendszerváltás-kiállításából, csak itt Orbán Viktor helyett Islom Karimov van.
Nemcsak a különböző stílusokban lefestett vagy lerajzolt Karimov miatt, aki egyszerre harcol tigrisekkel és jelképezi az univerzum közepét is, hanem a szép angolsággal leírt szövegek miatt. Abból ugyanis nem csak arról nincs szó, hogy Karimov egy tömeggyilkos, aki még 2005-ben is lelövetett a hivatalos adatok szerint 200 ellene tüntető üzbég állampolgárt, vagy hogy az országban több beszámoló szerint egészen a közelmúltig kínozhattak valakit élve megfőzéssel, de például arról sem, hogy hogyan lett Karimovból pár hónap alatt nemzetvédő úgy, hogy előtte az Üzbég SZSZK Minisztertanácsának elnökhelyettese volt egészen a Szovjetunió felbomlásáig.
Helyette a róla készült képek mellett ilyen mondatok boldogítják lelkünket:
+ „Szíve összhangban vert a nemzetével. Érdek nélkül szerette népét, a népe pedig lelkével viszonozta ezt.”
+ „Islom Karimov korszakának egyik legnagyobb vezetője volt. Egyszerre volt messzire látó politikus, és erős, őszinte, elrangadó ember, aki a nép szolgálatának szentelte az életét.”
+ „Soha nem szeretett fotósoknak pózolni. Mindig természetes volt, ezért több róla készült fénykép is művészi szinteket ért el.”
+ „Járta választott útját addig, ameddig kitárhatta szívét az egész univerzum előtt.”
Ha valaki azt hinné, ezek csak felvezetők, téved: a múzeum különösebben nem foglalkozik Karimov bármelyik tettével, csak hangsúlyozza, hogy egy korszakos zseniről van szó. Nem tudni, miért is pontosan, hiszen a legkonkrétabb állítás is az Karimovról, hogy nagyon sokat adott Üzbegisztánnak. Meg persze hogy szerette a sportot.
Ez viszont onnan nézve nem annyira érthető, hogy Üzbegisztánban még a turisták számára fenntartott részeken sem magától értetődő szolgáltatás a meleg víz, vagy a rendesen megcsinált közvilágítás, márpedig egy nemzet felemeléséhez azért nem árt az sem, ha ez a nemzet tud rendesen mosakodni.
Nyilván lehet röhögni az ízléstelen megalomán üzbég diktátoron, sőt, a képeket látva illik is, de azért a taskenti múzeumnak sokkal súlyosabb üzenete is van.
a már említett kétszáz, de sokak szerint valójában 1500 halottal járó andizsoni mészárlást leszámítva látványosabb kilengések nélkül? Talán nem túl meglepő, de azért, mert a világ nagyhatalmainak jól jött, hogy valaki két lábbal tiporja az emberi jogokat: a vallásszabadság erős korlátozása miatt például nem tudott elterjedni a radikális iszlám sem, ami az oroszoknak és Afganisztán közelsége miatt az USA-nak is fontos szempont, hogy ott legyen egy viszonylag világi partner.
Karimov haláláról két napon keresztül csak pletykák keringtek 2016-ban, ami szintén csak a legnagyobb diktátorok sajátja. Utódja, a már említett Savkat Mirzijojev különösebb probléma nélkül került az élre, ami annak is köszönhető, hogy Karimov családjának is a bizalmi körébe tartozik, és bár úgy tűnik, elődjéhez képest laza figuráról van szó, talán így is kijelenthető, hogy
Rajtuk kívül pedig senki más, ugyanis a türk örökségen kívül az köti össze főleg Azerbajdzsánt, Kazahsztánt, Üzbegisztánt és Törökországot is, hogy jelenlegi vezetőiknek gyakorlatilag semmit nem jelentenek az olyan baromságok, mint az emberi jogok, a kisebbségek védelme vagy a sajtószabadság.
Persze még ha a magyarok türk kötődése bődületes hülység is, kulturálisan mindenképp igyekszünk közeledni ahhoz az univerzumhoz, amiben elférnek például az Islom Karimov-múzeumhoz hasonló darabok.
FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.